Eszti
Ezek mind velem estek meg, ill jelen voltam, mikor történtek, s mostanra összegyűlt annyi, hogy érdemes közzétennem :))

Pest Megyei Cégbíróság

Alapszituáció

Sorszám nincs, az előtérben székek vannak körberekva a fal mellett s általában aki bejön az ajtón, megkérdezi, ki az utolsó, hogy tudja, ki után mehet be az ügyintézőkhöz.

1.
Jól szituált harmincas pasas belép, szokás szerint megkérdezi ki az utolsó, egy hölgy felel neki: Én, de nem vagyok utolsó, csak én következem utoljára. Fiatalember, a magyar nyelvnek vannak finomságai, ha nem tudná-s ezzel fennsőbbségesen végigmérte szerencsétlent.

2.
Várakozunk szépen, türelmesen. Kb 50 éves nő piros zakóban belép, szép szőke haja már elkezdett lenőni, szemüvegével nagyon tudós emberkének nézett ki. Mikor kijött valaki ő rögtön bement, mire háborogva utánaszóltak, erre kijött. Következő lépésben bement ketten valakivel, s bent megállt a falnál, s becsukta az ajtót. Kiküldték. Mikor szóltak neki, hogy mi is sorbanállunk, higgadtan közölte, hogy ő csak egy papírt szeretne leadni. Mire kórusban feleltük mindahányan, hogy mi is csak egy papírt szeretnénk leadni. Erre duzzogva leült. Én már bejutottam, mikor harmadszorra is bement, odasétált az első ügyintézőhöz, s azt mondta nek: "Ugye leadhatom ezt önnek soron kívül" - így kell ezt csinálni, nemde?

Földhivatal

Alapszituáció

Többemeletes épület a Budafoki úton s egy zsebkendőnyi luk a Lehel piacon. Sorrend: befizetni a szolgáltatás díját, sorszámot tépni, várni, hogy sorra kerüljünk. Ha az ember nem ér oda fél tíz előtt, akkor felejtse el, hogy aznap még végezni fog, olyan tumultus van. Tulajdoni lapot a számítógépről nyomtatnak ki, ill persze annak csak a másolatát. Van hiteles és nem hiteles másolat is.

Budafoki út 1.

Hölgy beáll a pénztár sorba, majd közli a pénztárossal, hogy "Dehát a nem hitelest magamtól is le tudom másolni, nem?" Majd a pénztártól távozva átállt a másik pénztár sorába. 10 percet állt ott, majd megkérdezte: "Ez is pénztár? Miért van két pénztár?" (Csak csendben jegyzem meg, hogy sokszor még az emeleten lévő kettő és az alagsorban lévő 6, azaz összesen 8 pénztár is kevés csúcsidőben)

Budafoki út 2.

A nem hiteles tulajdoni lap másolathoz nem kell a sorszámkijelzőt figyelni, hanem ha megvan a sorszám, oda lehet menni az ablakhoz egyenesen. Én megálltam illő távolságban az előttem levő mögött. Jött egy 25 körüli srác. Beállt elém. Én rákrákogtam, hatás semmi. Erre kiléptem oldalra és beálltam elé. Mire ő: "Ja, te is ide vársz?" S csodálkozóan meresztgette rám a szemét.

Budafoki út 3.

Az információnál, ha lehet, általában még nagyobb sor kígyózik, mint a pénztáraknál. A Földhivatal délután háromig tart nyitva. Fél három volt, s a biztonságis megmondta, hogy nyugodtan beállhat mindenki a sorba, de pontban háromkor bezárja az ajtót, s azután senki nem mehet be. Látszott, hogy az emberek több mint fele nem fog bejutni. Páran elmentek, de a döntő többség maradt. Minden újonnan jövőt felvilágosított a biztonságis a helyzetről, mikor is jött egy nagyon pattogi nénike. Neki is elmondta, mire ő: nekem azt mondták, hogy még valamit fel kell mutatnom, s csak akkor tudnak felvilágosítást adni.
biztonságis: három után akkor sem engedem be
nénike: hát uram, hiába

Én még bejutottam, pont 3 perccel 3 előtt, de bentről hallottam a néni hangját, amint nagyon fel volt háborodva, hogy ő nem ezért állt a sorban 20 percet. (mintha nem figyelmeztették volna előre, 20 perc pedig nevetségesen kevés idő amúgy is a földhivatali időszámítás szerint)

Lehel tér

Itt a pénztár sora gyorsan megy, de az ügyintézés gyatrán. Először is a három bejárattal szemben lévő ablakra ki van írva, hogy lejárt sorszámmal ügyintézés nincs, de a lejárt sorszám csak kb. 8 pontos betűkkel, az ügyintézés nincs pedig legalább százassal. Tehát ha az ember bemegy, elsőként azt látja, hogy ügyintézés nincs. A sorbanállás pedig nevetséges, mert a sorszámokat követhetetlen sorrendben hívják. Leültem, a számom 302 volt. Megörültem, mert a kijelzőn 301 volt, azt hittem, én következem nemsokára. Amekkorát én tévedtem! Hívták a 375-öt, a 314-et, aztán a 390-et, majd a 296-ot, a 245-öt, a 300-at, s én 3 azaz három óra múlva kerültem sorra úgy, hogy alig mertem levenni a szemem a kijelzőről, mert olyan rendszertelenül hívtak, hogy még csak nem is sejthettem kb. mikor kerülök sorra. Egy fél könyvet viszont így is kiolvastam.

XVI. kerületi Önkormányzat

Itt nem a sorbanállókkal, hanem a pénztárossal van a baj. Mielőtt kiállít egy számlát, gondosan előkeres egy, az adott ügytípushoz tartozó számlafénymásolatot. Aztán a kedves ügyféltől megkérdezni, mekkora összeget kell befizetnie. (Kb. 10 különféle ügytípus van) Ha az ügyfél nem tud válaszolni, lehordja érte s visszaküldi az irodára, hogy tudja meg. Nem ám odaszólna telefonon... Ha minden szükséges tudnivaló megvan, elkezd írni. Szépen, lassan, semmit el nem sietve, már-már kalligrafikus betűkkel, először a listára felvezeti a vevő nevét, címét, a szolgáltatás típusát és a kifizetni kívánt összeget. Aztán hasonlóan lendületesen elkezdi megírni a számlát, de előtte még gondosan kihangsúlyozza, hogy ő csak helyettesít és neki tulajdonképpen nem is kell tudnia ezt az egészet. (Nem mintha nem ő ülne ott állandó jelleggel, de ez most mellékes) A közben persze jó mélyre eltett fénymásolatot elkezdi ismét keresni, még a kolleganőjét is odahívja segítségért, majd miután megtalálták, elkezdi írni. Közben magyarázza, hogy ezt a fajta szolgáltatást nem szokták túl gyakran kérni, ezért nem tudja, hogy kell megírni. Én viszont láttam a listán, hogy az előttem levő három ember is mind ugyaezt kérte. Mindegy. Aztán még bevételi pénztárbizonlatot is ír. Ahhoz már elkéri a személyimet, nem megkérdezi a számát. Gondosan leírja a számát, leellenőrzi, visszaadja. Folytatja a számlaírást ezután a közjáték után. Mondtam beírom a nevet meg a címet, amíg ő megírja az esetleg még hátralévő papírokat. Felcsillant a szeme, köszönte szépen, s odaadta a tollat, amivel ő írt, s megvárta, míg befejezem. Csak eztán folytatta.

Azt hiszem no comment. Viszont széles mosollyal arcomon távoztam a helyiségből, mert hallottam, ahogy a mögöttem állótól is elkezdi kérdezgetni az összeget, s persze ő sem tudta :)))

Végül egy nem sorbanállás, de Földhivatal

Anyu jelöltje kezembe nyomott egy leadandó anyagot, hogy vigyem el a Földhivatalba. Elvittem, sorra is kerültem, de nem jó sorrendben voltak a papírok. Az ügyintéző elkezdett morogni, hogy hogy lehet ilyen trehányul és összevissza átadni valamit. Mondtam neki, hogy nem én tehetek róla, nekem is úgy adták, nem én állítottam össze. Mire ő közölte, hogy erről nem ő tehet s gúnyosan rámvigyorgott, fogai közt sziszegve a következő mondatot: "Ugye milyen rossz mások után dolgozni?" S sátáni vigyorrá dermedt arcán a mosoly. Megkérdeztem, hogy tudok-e segíteni, ha már így alakult. Erre közölte, hogy igen, legközelebb rakjam össze rendesen az anyagot. (Megjegyzem nem állt több, mint 8 oldalból)
Eszti
http://www.getitfree.net/xhudrrksh

Hátha. Mindenesetre azt írja, még 5 emberke kell, hogy csatlakozzon a listámhoz. Persze a legnagyobb valószínűséggel kamu az egész. De próbálkozni szabad.
...
Eszti
Valami nincs velem rendben. Tudtam én, hogy nem kellett volna az elmúlt időszakban egyfolytában csokit zabálni, meg hogy tartani kellett volna, amit a diéta utáni minden hétfőre írtak, de nekem is annyi eszem van, mint egy hintalónak. Még jó, hogy lefogytam azt a 6 kilót, mert így csak eggyel vagyok több, mint voltam. A problémám viszont az, hogy nem is igazán érdekel, csak rálegyintek, hogy hájas disznó lettem, s minél többet mutat a mérleg, annál többet akarok enni. Pedig ahhoz, hogy a menyasszonyi ruhám jól álljon rajtam vissza kéne fogynom olyan súlyra, mint ami az eljegyzéskor voltam. És nem is tudom, honnan vegyem az energiát rá.
A vízumom csak várom, csak várom, pedig úgy szeretnék már biztosat tudni. Úgy mennék már... Mostanság kétnaponta beszélünk Skypeon, ami mióta új gépem lett, már nem is visszhangzik. Ő meg 7 napot akar dolgozni hetente, hogy addig is tudjon félretenni, míg össze nem házasodunk, s ugyanakkor az sem biztos, hogy megkapom a vízumot. Szörnyű, hogy egy azaz egy német nő kezében van a boldogságom kulcsa... S mit csinálok, ha nem kapom meg? Eddig optimista voltam, de most valahogy kezdek ismét pesszimistává válni. Mindenki úgy kezel, mintha már tuti mennék, s minden pillanatban azt érzem, hogy már csak pár napot vagyok itthon, ugyanakkor pedig egyáltalán nem biztos, megadják a vízumot. De most komolyan, mi lesz velem, ha nem kapom meg? Hogyan folytatódik az életem tovább akkor? Richard költözzön ide? Dehát egy szót sem beszél magyarul, meg el sem várhatom tőle. 30 év Ausztrália után én sem szívesen jönnék Magyarországra... Mi lesz velem, ha azt mondja a Hivatal: nem???
Eszti
Az utolsó napokban még meghívtuk ebédre a szüleimet, vacsorára a barátnőimet és sétálgattunk, beszélgettünk, nagyon meghitt pillanatok voltak... Öcsém elballagott múlt pénteken, ott is ott voltunk és az utána következő bulin is. A bulin a sok hülye rokon sok hülye következtetést vont le abból, amit mondtam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire ügyelnem kell arra, hogy kinek mit mondok... Megkérdezték, hogy mikor megy Richard haza, s hogy én mikor megyek utána. Én gyanútlanul azt mondtam, hogy akkor, ha megkapom a vízumot, de szeretnék minél tovább itthon maradni, mert ki tudja, mikor fogok legközelebb Magyarországon járni, s mégiscsak ez az otthonom. Erre elindult a suskus, s anyu félrevont, hogy miért mondom én, azt, hogy nem akarok kimenni, mert itt már azt beszélik, hogy visszament a parti. Ekkor elhatároztam, hogy soha többet egy szót sem mondok senkinek semmiről, s az est hátralévő részében egyfolytában ölelgettem és csókolgattam a párom, hogy megnyugtassam a kedélyeket. Nem esett túlságosan nehezemre:))))

Ma pedig megvettük a menyasszonyi ruhámat. Nagyon gyönyörű és én is jól mutatok benne:) Kiegészítőkkel elgyütt volt 90.000 Ft. Százért akarták adni, de tudtunk alkudni 10%-ot. Ebben benne van a ruha, az abroncs, a fátyol, 10db virágos hajtű a hajamba, a tiara, egy pár fehér harisnya és egy harisnyakötő. Sőt, még a zsák is, amiben szállítani lehet. Szerintem nem volt drága. Láttam ugyan a Kálvin térnél 7000 forintért is eladó menyasszonyi ruhát, nem tévedés, hétezer, de nekem abban valami nagyon gyanús volt... Ahol vettem a ruhám az Sashalmon az Anikó Menyasszonyi Ruha Szalon. Inkább kölcsönzik a ruhákat, mint eladják, de nagyon jók.
Eszti
Elnézést, hogy vulgáris vagyok, de röviden, tömören és lényegretötően így tudom kifejezni azt, ahogy most érzem magam. Annyira nem akartam, hogy eljöjjön ez a nap, és mégis eljött. Elment. Felszállt a repülőre reggel Schwechaton és mostanság szállhatott le Kuala Lumpurban. Nem volt sok időnk búcsúzkodni a reptéren, mert 8:50-kor értünk oda, s a boarding time 9:25-kor volt, amit már csak azért sem értek, mert 10:55-kor indult a gép. Nem értem, miért kell több, mint egy órával előbb felszállni a gépre. Patakzottak a könnyeim, alig akartam elengedni Richardot, kapaszkodtam a nyakába. Ő sem akart túlzottan menni, de muszáj volt mennie, mert lekéste volna a boarding time-ot. Ő a reptéren már nem sírt, viszont az este alig aludtunk. Én másfél órát, ő felet. Neki akkkor patakzottak a könnyei. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar elmegy ez a hat hét. S én úgy hozzászoktam, hogy ketten élünk, s el is kezdtük kialakítani a közös mindennapjainkat. Most meg miután kivittük apuval őt a reptérre, s vásároltunk egy kicsit Ausztriában, visszamentünk még a nagyapám lakásába. Olyan fura volt, hogy most már visszaköltözött oda, s engem nem Richard vár, s nincs ott, s már nem oda megyek haza, hanem ismét a szüleimhez. Még ott volt a dezodorának illata a lakásban. Jó, tudom, nem meghalt, csak hazament, de mintha egy darabot kitéptek volna belőlem. S lassan a fél ruhatára itt van nálam. S most csak várok. Várom a vízumom. S ugyanakkor épp annyira szeretnék menni, mint maradni. Nagyon félek az ismeretlentől, elvégre mégiscsak más turistának lenni, mint állandóan Sydneyben élni, de attól még jobban félek, hogy esetleg elutasítják a vízumkérelmem, s nem lehetek vele. Most meg itt ülök a pólójában, a gyertyát is hamarosan meggyújtom, ami tegnap este csak félig égett el, s bőgök. Tiszta hülye vagyok. Hisz nem elhagyott, csak hazament, hogy előkészítse a terepet az érkezésemre. De akkor is a szívem szakadt meg s nagyon hiányzik már most. S nekem ismét meg kell szoknom azt, hogy nem kettesben élünk, hanem én ismét a szüleimmel és az öcsémmel. Kérem vissza az én Cicámat! Ehh, nem kellene ennyire nyavajognom...

Öcsém péntek délután ballagott, utána bulit rendeztünk neki, emiatt csütörtökön tartottunk Richarddal péntek estét. Ez poénos volt. Gyertyagyújtás, áldás a kalácsra, s mindez pénteken. Jó, tudom, aki nem zsidó az nehezen érzi át, hogy mi ebben a poénos, aki meg igen, de vallásos, az meg meg fog botránkozni, de akartam egy hagyományos péntek estét, mielőtt elmegy, de úgy jött ki, hogy csütörtök lett belőle, de a szertartás ugyanaz volt.

No, összeszedem magam egy kicsit, aztán veszek egy nagy lélegzetet és végigolvasom a fórumot március 24-től mostanáig, azután pedig leírom, hogy még mi minden történt velünk az elmúlt hetekben.


Elnézést, hogy nem túl összeszedett az írásom, de most színtiszta indulatból írok. Nem gondolkodom, csak hagyom, hogy az ujjaim pötyögjék, ami jön belőlem.