Eszti
Hihetetlen, de itt vagyok. Olyan fura minden. A szüleim még itt vannak, itt is lesznek hó végéig. Még nem érzem, hogy ide tartoznék. Olyan, mint egy családi vakáció, bár családom többi része ma elutazott Melbournebe.

Tegnap találkoztunk a rabbi bácsival, aki még egy csomó-csomó kérdést tisztázott velünk az esküvővel kapcsolatban. Nagyon szép helyen lakik ő is, s belülről is gyönyörű a háza, bár az én ízlésemnek kicsit régimódi.

A repülőút egész jól telt, de még mindig nagyon fáradt vagyok. Az első éjjel 16 órát aludtam egyhuzamban :) Ebben valószínűleg az utóbbi hónapok nem-alvása is benne volt, nem csak az időeltolódás.

Hihetetlen ez az egész. S hiába próbálom úgy nézegetni a lakóhelyem, hogy mostantól ez az otthonom, egész egyszerűen inkább vendégnek érzem magam. Szerintem ha már lezajlott az esküvő, s a családom sem lesz itt, ill. családomnak már Richardot fogom mondani, és tényleg Mrs. Fischer leszek, akkor fog nagy dózisban rámtörni, hogy "Úr isten, itt élek".
Eszti
Ma este pakolni kezdtünk. Csütörtökön megy az egész család. Egész nap jártam a várost, ráérősen, nem sietve és fényképeztem. Mindent lefényképeztem, amerre jártam és ami fontos szerepet játszott az életemben idáig. S most itthon gyakran rámjön a sírógörcs, aztán abbamarad. Hiányozni fog Budapest, s minden, amit megszoktam. Tudom, hogy jó helyre, jó ember mellé kerülök. Nélküle nem is tudnám elképzelni az életem. De most legszívesebben fognám ŐT, s ide hoznám Magyarországra. De tudom, hogy az ésszerűség nem ezt diktálja. Talán semmi problémám nem lenne, ha a legjobb barátnőmet is bepakolhatnám a bőröndbe. Attól félek, hogy egy idő után azon fogjuk kapni magunkat, hogy már nem vagyunk barátnők. Hogy az eleinte sűrű levélváltás havonkéntire, féléventire majd évenkéntire csökken, végül elhal, s a 8-10 évente kíváncsiságból írt e-mailek kiüresedettek, semmitmondók lesznek. Nem akarom, hogy így legyen, nagyon nem. S mégis annyira félek, hogy ez lesz. Pedig 7 éves korunk óta ismerjük egymást.
Eszti
Filozófia a Károlin

A Károlin nem volt egyszerű a filozófia oktatónk. Első órán bejött, felment a katedrára, s elkezdett beszélni.

"A végzet úgy hozta, hogy én fogom Önöket tanítani ebben a félévben. Ha a végzet úgy hozza, a második félévben is én fogom magukat oktatni. Ugyan nem én vagyok a tanrendbe beírva, de ez ne zavarja magukat" S még így folytatta öt percig, mire hajlandó volt bemutatkozni. Aranyköpéseit jegyzeteltük szorgalmasan. Pl. "Mindenki emlékszik az első szívásra". S ezután filozófiai fejtegetésekbe bocsájtkozott a cigarettázás és a birkaszellem összefüggéseiről.

Később kitalálta, hogy második félévben erkölcsfilozófiát fog tanítani. Jogászoknak. Bár barátnőm szerint van logika a dologban, mert ismerni kell azt, amit az ember elvet:)

Mikor vizsgáztunk e tárgyból, akkor a 110 férőhelyes teremben legalább 130-an írtunk, s ő felügyelt egyes-egyedül. S mindvégig meg volt győződve arról, hogy senki nem puskázik. Egy évfolyamtársam meg is jegyezte: "Hát igen, aki ezt a káoszt átlátja, az nem egy filozófus"
Eszti
Tóni bácsi

Első gimnáziumba jártam, amikoris bemutatták az énektanárt. A Zeneakadémiáról jött és nagyon nem bírta az ifjúságot. Legnagyobb problémája az volt, hogy nem adhatott tizedesjegyet osztályzatként, s emiatt balhézott is az igazgatósággal. Mert ha valaki eljátszik hibátlanul egy zongoradarabot, az az ötös, de ha valaki ugyanabban a darabban egy félhangot melléüt, az már csak 4,9 lehet.

Nagyon türelmetlen volt, és folyton azt hajtogatta: "nekem nem lenne kötelező itt lennem veletek, meheték a Dunapartra is sétálni" Majd mikor megnyugodott mindig elmondta: "Tóni bácsi nem haragszik rátok, Tóni bácsi szeret titeket" Egyszer az is előfordult, hogy szó szerint vörös lett a feje. Ránézett az egyik osztálytársamra, s közölte: "Gyere ki fiam, gyere ki, beszéljük meg" S kimentek az osztályterem elé, megbeszélték, osztálytársam ugyanott folytatta, ahol abbahagyta, de Tóni bácsi megnyugodott.

Sose felejtem el, amikor eldöntötte, hogy furulyázni tanít minket. Akkor még 37-en voltunk az osztályban, s mind a harminchetünknek be kellett vinnünk egy furulyát. S mind a 37-en egyszerre keztünk el furulyázni. Csak kicsit fulladt röhögőgörcsbe a dolog, nem nagyon.

Tóni bácsi egyszer behozta a hegedűjét, s egész órán hegedült nekünk.

Aztán egyszercsak otthagyta az iskolát, máig sem tudom miért. Viszont a kérdésre "Hol van Tóni bácsi?" mindenki azt válaszolta a nevetéstől fuldokolva: "Sétál a Dunaparton"
Eszti
Dear Ms Urban,

VISA GRANT NOTIFICATION
Subclass 300 Prospective Marriage (Temporary)

I am writing about your application for a Prospective Marriage
(temporary)
visa which was lodged on 10 March 2006. I am pleased to advise that
you
have been granted this visa.

The visa requires that you first enter Australia before 26 January 2007
Eszti
Cégbíróság. Reggel negyed 10. Kapok sorszámot. 11 fő várakozik előttem. Mondom, az még kibírható, leülök és várok. 10-kor már hívják is a sorszámom, megyek, le akarom adni az anyagot. Igen ám, de össze van tűzve, így nem veheti át. Mondom, akkor kiszedem. Azt nem lehet, új sorszámot kell húznom, s ha már szét van szedve, újra jöhetek. Mondom neki, hogy neki csak két pillanat, nekem viszont plusz egy óra, ha most elküld. Nem érdekli, ki van írva, júli 1-től így van. Dúlva fúlva megyek új sorszámért. 21 várakozó előttem. Kivárom, megyek a másik ügyintézőhöz, ő már széles mosollyal arcán vár. Odaadom az anyagot. Egy, azaz egy kapcsot elfelejtettem kiszedni. Mondta, új sorszámot kell húznom. Mondtam, legalább azt az anyagot vegye el, ami rendben van (mert kettőt kellett leadnom). Erre nagy szuszogások közepette átvette. Közben én az ott lévő kapocskiszedővel kiszedtem a kapcsot, erre ő közölte, hogy ne itt az orra előtt szedjem ki, úgysem veszi el. Mondtam, hogy nekem viszont nincs kapocskiszedőm, az előzőeket is a körmömmel szedtem ki, és már másodszorra küldenek új sorszámért. Erre közölte, hogy akkor menjek vissza az ügyvédi irodába és ott szedjem ki a kapcsot. Az meg, hogy másodszor is új sorszámért kell mennem, nem az ő baja, én nem olvastam el figyelmesen a kiírást, és ha mindenkinek megengedi, hogy ott az asztalnál szedje ki a kapcsot, akkor a kedves ügyfél sosem fogja megtanulni, hogy kapocs nélkül kell leadni az anyagot. Mentem dúlva-fúlva új sorszámért. Akkor már 41-en várakoztak előttem. Én körbenéztem a váróban, megtaláltam azt, aki soron következett, elmondtam neki, mi a szituáció, hogy már kétszer vágtak vissza ilyen marhaságért, s negyed 10 óta vagyok itt (ekkor volt kb. negyed 12), és megkértem, adja le az anyagomat. Ő emberből volt, s leadta nekem, én meg odaadtam a sorszámom valakinek, aki ugyanúgy járt, mint én. Mindenkit visszavágtak a kapocs miatt.

Nomármost én ember vagyok, nem kutya. Kutyákat szoktak így kondicionálni. Legközelebb, ha kapocs nélkül adom oda, kapok egy jutalomcsontot és megsimogatják a fejem, hogy jól csináltam? Én viszonylag értelmes embernek tartom magam, ha elmagyarázzák, hogy mit hogyan kell csinálnom, akkor úgy csinálom, s legközelebb már rendben lesz. Viszont egy dolog kétségtelen: aki ezt így végigjárta, mint én, az biztos, hogy legközelebb kapocstalanul fogja leadni az anyagát. A módszer hatásos, de azt a gúnyos vigyort lepofoztam volna a pofájukról. Tipikus esete a kisembernek, akinek amúgy szava nincs sehol, viszont az ügyfél tőle függ, így rajta éli ki az összes elfojtását. Emberség?? Türelem?? Ugyan már! Itt aztán kiélheti magát. Még a biztonságis is rajtam röhögött. Bár ő nem csak rajtam, hanem mindenkin, aki ugyanígy járt.