Eszti
Annak, aki Ausztrália miatt olvassa naplómat :)

Vásárlási szokások

A mi kis boltocskánkban két pénztár van. Az egyiknél van futószalag. Nos ide szoktak lepakolni azon ausztrálok, akik úgy gondolják a kosár csak poénból van kitéve, s úgy vásárolnak, hogy gyűjtik a kezükbe az árut, majd amikor már nem bírják tartani, leteszik, s folytatják a vásárlást. Az mit sem számít, hogy valaki, aki fizetni szeretne, ezek miatt nem tudja felpakolni amit vásárolt.

Másik kategória az, aki nem a kosárba vásárol be, hanem a zöld szatyrába, s amikor jön fizetni, akkor abból pakol ki, amibe azt szeretné, hogy bepakoljak, s még ő csodálkozik, hogy nincs bepakolva a szatyrocskája, mire mondom, hogy mennyit kell fizetnie.

Harmadik kategóriám nagyjából minden vásárlómra megáll. Nylonzacskót azt aztán nem kér senki. Ha 28 különféle dolgot vásárolt, akkor sem. Közel a kocsi, majd elviszi kézben. Vagy csak úgy natúr kíméli a környezetet. Ha véletlenül mégis bepakoltam volna, akkor gondosan kiszedi a szatyorból, hogy ezzel is kíméljük a környezetet. S ha valami csoda folytán mégis elfogadja a szatyrot, akkor előtte azért kér elnézést, hogy elnézést kérhessen, majd mikor megkapta az engedélyt elnézéskérésre, akkor bocsánatot kér, amiért szatyrot kell fogyasztania.

Negyedik kedvencem azok a vásárlók, akik frissen jönnek a kocsijukból, vásárolnak mondjuk 25 dollárért s közli, hogy elnézést, csak 20 van nálam, s kiszalad a kocsijához a maradékért. Hogy közben áll a sor, az teljesen tök mindegy. Vagy ha 5 centre végződik az összeg, s megkérdezem, van-e ötcentese vagy 10centese, akkor közli, hogy a kocsiban igen, és csak ezért képes kimenni a kocsijáig annak ellenére, hogy van nála több is, mint amennyit fizetnie kéne.

Folyt. köv. a kollégáimmal