Eszti
Izomlázam van. Főleg a combomban és a jobb felkaromban. Ezt az autót izomból kell vezetni, s mostanában olyan izmaimat is érzem, amikről eddig azt sem tudtam, hogy léteznek :) Rátornázni nincs kedvem, lusta disznó vagyok. De akkor mit lehet még kezdeni vele?

A hétfő reggelem egy tipikus hétfő reggel volt. Először is az autóm összes szélvédője párás volt és mivel nincs páralehúzóm (pedig kerestem boltokban), így kézzel törölgettem le. Az első szélvédőt állandóan ablaktörölnöm kellett azonban, ha látni akartam, a hátsóra viszont visszament a pára és a hátsó-ablakfűtés nem olvasztotta le, amíg az állomásra értem. Alig láttam valamit. Persze az utca, ahol parkolni szoktam, már kis híján tele volt, így az állomástól messzebb eső végében tudtam csak parkolni. Az állomáson a megszokott gyalogos felüljárót lebontották, mert modernebbet építenek helyette, az ideiglenesen viszont baromi sok lépcsőt kell mászni. Mire leértem, pont meg is jött a vonat. Jegyet már nem volt időm venni, gondoltam majd veszek Chatswoodban. Itt szoktam ugyanis átszállni a buszra, ami a munkahelyemig visz. Nosg két megálló múlva bemondták, hogy a mögöttünk lévő expressz vonat késében van és a mienk csak pár perccel utána fog tovább haladni, úgyhogy akinek nagyon sietős, az szálljon át az expresszre. Hát átszálltam. Chatswoodban nem is tudtam eldönteni, hogy a pénztárnál vagy az automatánál áll-e a nagyobb sor. Aztán végül az automatához álltam be. Pont az előttem lévő srácnál hülyült meg a gép. Kiírta, hogy dobjon még be 20 centet, de a bedobórést bezárta. A srác előszőr kínosan vigyorgott, majd belevágott a gépbe, ami inkább megjavult, minthogy tovább verjék, s végre én is sorra kerültem. Aztán gondoltam, hogy akkor kérpótlásul az eddigiekért legalább a mozgólépcsőn megyek fel, de a mozgólépcső karbantartás miatt le volt zárva. Hogy egyem a szívét annak, akinek a hétfő reggeli csúcsforgalomban jut eszébe karbantartani. Kész börleszkfilm az életem, nem? :))

A másik fele pedi a kedd délután volt. Richarddal nagyon lakástaláláson vagyunk, s én elkezdtem dobozokat hazahordani a munkahelyemről. A raktárban van sok és Matt összekészíti nekem, ha van felesleges. Igenám, de a keddi adag nehéz volt ő meg túl vékony és túl nyúlós ragasztószalaggal kötötte körbe őket. Míg elértem Chatswoodig, addig nem volt probléma. Ám ott megnehezedett az életem. Elkezdett lejönni a ragasztószalag. Addig-addig szerencsétlenkedtem, amíg egy férfi felajánlotta a segítségét és elvitte a dobozokat a liftig, majd sok szerencsét kívánt hozzá. Felmentem a felüljáróra a lifttel. Elkezdtem húzni magam után, erre elszakadt a szalag. Összekötöttem, megint elszakadt, de valahogy, kb. 6x annyi idő alatt, mint amennyi általában kelleni szokott, sikerült megtennem az utat. Be a liftbe, le a dobozokat. Húztam, vontam, ráncigáltam. Elértem az állomáshoz levezető liftig. De hogy ne legyen könnyű, a ragasztószalag már majdnem teljesen lejött. Leértem végre, most ahhoz a lifthez kellett eljutnom, ami felvisz a vágányokhoz. Kb. 1 perc alatt szoktam odaérni. Most még 10 perc után is csak a felénnél tartottam a távnak. Végre megszánt egy srác és segített, de persze a másik irányba ment, mint én, viszont sok szerencsét kívánt a dobozok hazaszállításához. Felszálltam a rengeteg dobozommal a vonatra s egy pasas rögtön átadta nekem a helyét a következő szöveggel: "legalább ezzel megkönnyítem az életed". Aztán megérkeztem Turramurrára és fogalmam sem volt, hogy fogom a lépcsőn felvinni, majd a másik oldalán levinni. Megállt agy kb. velem egyidős lány mellettem, felkapta az egyik végét a dobozoknak, mondta, hogy én fogjam a másik felét, s együtt fel tudjuk vinni. Fent a felüljáró részén a dolognak megállt mellettünk egy pasas, s mondta, hogy ő gyorsan le tudja vinni ezeket, s tényleg pillanatokon belül lent volt velük. Mi a lánnyal jót nevettünk, még egy kicsit beszélgettünk, s aztán ő ment a dolgára, én meg tovább húztam, vontam, ráncigáltam a dobozaimat. Még el kellett őket juttatni a kocsiig. Még át kellett kelnem két zebrán. Az egyiknek eljutottam a felénél lévő járdaszigetig. Több kocsit hagytam elmenni, akik pedig mind el akartak engedni. Aztán jött egy jó negyvenes nő, aki segített elvinni a dobozokat az út túloldaláig. Ott megfogtam párat a szélénél és próbáltam előre haladni. A ragasztószalagot elhagytam valahol. Az egyik lábammal léptem, a másikkal meg majdnem felborítottam saját magam, mert mindig ráléptem a dobozokra. Aztán már csak rugdostam magam előtt őket. Kb. fél órája szenvedhettem így, amikor megállt mellettem egy srác és segített elvinni a kocsimig. De kilöktem ám én a világgal, mert hazaérvén egyesével hordtam be őket :)

Tegnap pedig hihetetlenül "kellemes" érzés lett úrrá a gyomromban. Mintha egy kő nyomta volna előre, mintha ki akarná gurítani a gyomromat belőlem, s közben jobbról is és balról is húzta valami, ami mintha vissza akarta volna tartani. S ez ment órákig, a munkahelyemen alig tudtam koncentrálni. Gondoltam ennek fele se tréfa, elmentem hát orvoshoz. Ott helyben vettek vért, ma reggel meg ultrahangra kellett mennem, s megállapította a nő, hogy éhezem, negyedannyi energiát veszek magamhoz, mint kellene. Meséltem neki a diétámról, hogy az 600 kalória naponta. Mondta, hogy ha megint fáj a hasam, akkor azonnal hagyjam abba. Úgyhogy én ezennel, a mai nappal befejeztem a diétámat. Én akartam, csak a szervezetem nem. Kár azért a három napért, ami még hátra lett volna, s komolyan nem éreztem azt, hogy éhes lennék, de annyit nem ér az a lila szoknya, hogy gyomorfekélyt kapjak. S a hátralévő idő alatt még testkontrollal is le tudom fogyni a szükséges maradék két kilót. Mindenesetre az nem normális, hogy nekem tegnap este hatkor 4.0 volt a cukrom. Reggel, éhgyomorra még elmegy ez az érték, nade este hatkor... 3.0nál már eszméletét veszti az ember. Holnapra csináltam magamnak borsófőzeléket egy kis rántott husival, reggelizni meg pirítóst fogok vajjal és paprikával. Most is olyan furán táncol a gyomrom, de ettől még a mai napot befejezem a diétámból. Mindezek ellenére jó dolog 5 kilóval könnyebbnek lenni :) És tényleg nem értem, hogy miért a diétám 16. napján bukott ez ki. Azt hittem, hogy ha a szervezetemnek baja van ezzel az étrenddel, akkor még az elején jelzi, nem pedig a 16. napon, amikor 20 napos a dolog.
Eszti
No, hol is kezdjem? Azt hiszem az autónál lesz a legjobb. Míg eldöntöttük, hogy én szivatom őt és nem ő engem, az igénybe vett egy kis időt, de a végén nyertem :) Autómat Richarddal közösen elneveztük Tankocskának, olyan masszív. De egy történetet azért hadd írjak le róla.

A vonatállomásra tartottam, hogy Tankocskát otthagyva és vonatra szállva érjek a munkahelyemre. Ám jött egy piros lámpa és ő lefulladt. Először úgy próbáltam újraindítani, mint egy rendes kocsit, aminek nem manuális a szivatója. A lelkem meg sem mozdult. Kezdtem pánikolni. Aztán beugrott valami és üresbe tettem. Nem indult. Még inkább erőt vett rajtam a pánik. Gondoltam, hogy akkor kihúzom a szivatót jobban. Erre a kezemben maradt. Ekkor már a visítógörcs szélén álltam. Ám lenéztem a tenyeremre, s nagy megkönnyebbülésemre csak a szivargyújtó volt az, ami a kezemben maradt. S mindezen pánikroham után még a zöld előtt sikerült újraindítanom Tankocskámat.

A munkahelyem szuper. Imádom. Számlázok, árajánlatokat írok és küldök, papír-írószert rendelek, feldolgozom a postát stb... Jófejek a kollegák, barátságos a környezet, ez az első munkahely az életemben, ahova szeretek bejárni. 9-5ig járok dolgozni hétfőtől péntekig, minden szerdán van fizetésnap, a pénzem rögtön a számlámra megy, nem készpénzt kapok. Az ebédidőm egy óra, amit aztán nem kell a nap végén ledolgozni. Ahhoz képest, hogy otthon a Vöröskeresztben 25 perc volt az ebédidő, amibe már az oda és a vissza út is benne volt, és persze nap végén ledolgozandó volt, ez egész szokatlan. És az anyósom nem értette, hogy miért, mikor itt ez az általános. Négy hét szabadságom van egy évben és 8 betegnapom. Az első évben viszont csak 5. Az egyik tárgyalóban van egy bárszekrény és egy hűtő a szekrényben. A hűtő mögé időnként ellátogat egy posszum. Ezt Patrick nevű kollegám mutatta meg és mondta, hogy vigyázzak rá, ha feltöltöm a hűtőt. Az állatka pedig észrevett minket és kidugta a fejét a hűtőszekrény mellett s jól megnézett engem magának :) A telefont is fel kell vennem. Eleinte nem mertem, de most már egész jól megy. Ha nem értem valakinek a nevét, akkor bocsánatkérés helyett csak megkérdezem, hogy betűzi és meg is van oldva. Akit érdekel, mivel foglalkozik a cégem: www.rotric.com.au

Azt is eldöntöttem, hogy májusban visszamegyek Budapestre és én leszek az ajándék a nagypapám 85. születésnapjára. Meg is mondtam neki, hogy lesz szíves életben maradni addig. Négy útvonal jött nálam szóba.
1. Thai Airways
2. Cathay Pacific
3. Quantas
4. Malév

Az első hármat a www.webjet.com.au ról vadásztam. A webjet.com csak így simán, .au nélkül a belföldi változata a honlapnak.

Az első variáció már betelt, nem játszik. Igaz sok kedvem nem is volt hozzá, több, mint 30 órás lett volna a repülőút egy 6,5 órás várakozással Bangkokban. Annyi lett volna az előnye, hogy csak 2144 dollár lett volna.

A 2-3 között túl sok differencia nincs, 50 dollárral drgább a Quantas(2233), mint a Cathay (2198). Mindkettővel lehet frequent flyer pontokat gyűjteni. A pontokból ugyan repülőjegy csak 1000 év múlva lesz, viszont háztartási gépeket tényleg olcsón lehet szerezni a katalógusukból a pontokkal és egy kis pénz hozzáadásával. A Quantason van viszont olyan, hogy "amenities", esküszöm kerestem a magyar szót rá, de nem találom. Adnak zoknit, fogkefét, fogkrémet, szemeltakarót és mindezt egy tök jó kis fekete zsákocskában. A Quantas nálam jobb, mint a Cathay, azt legalább ismerem :) Mind a kettőnél két átszállás van, az egyik Hong Kongban a másik Zürichben. De Hong Kongból Swissair megy egész Budapestig.

A Malév minden tekintetben a legjobb, 1825 dollár egy Bangkok-i átszállással, rövid várakozási idővel, és amennyiben ilyen távolságban beszélhetünk "rövid" repülési időről, hát akkor az is az. Az egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy 24 órán belül ki kell fizetni a jegyet.

Richardom pedig jövő héten végleg hazajön. Furcsa lesz. Jó is meg nem is, örültem volna, ha végigcsinálja az egészet, de nem akarta. Az utolsó fázist már nem tartja fontosnak. Viszont örülök is, hogy végre újra együtt leszünk.

A sógorom pedig augusztus 12-én nősül, úgyhogy elhatároztam, hogy addigra bele fogok férni a lila szoknyámba és a tigriscsíkos garbómba. Úgyhogy 12 napja el is kezdtem fogyókúrázni. A könyvet még Magyarországon vettem, az a címe, hogy 600 kalória és ami belefér 2x10 nap = -7 kiló. Ez a 12. nap a diétámban és már 4 kilót fogytam. Nem eszem többet napi 600 kalóriánál, van, hogy még annyit sem és esküszöm nem éhezem. Sokszor már az étel negyedénél úgy érzem, hogy nem tudok többet enni, mert annyira tele vagyok. Van benne gyümölcs, zöldség, joghurt, csirkehús. Egész sokmindent ki lehet ám hozni 600 kalóriából, elég, ha csak egy kicsit másképpen főz az ember. Nem eszem viszont se cukrot, se kenyeret, se olajat, zsírt, vajat. A kedvenc desszertem mostanában a natúr joghurt fahéjjal, citromlével és málnával. A citromlét persze frissen csavarom a citromból. Magam keverem össze a hozzávalókat és isteni finom. A natúr joghurtot elkeverem a fahéjjal és a citromlével, a végén pedig belekeverem a málnát. Fagyasztottat veszek, az tovább eláll és meggyőződésem, hogy tovább tartja a frissességét, mint a nem mélyhűtött. Egyébként az ausztrál élelmiszerüzletekben meglepő dolgokat lehet mélyhűtve kapni. Kockákra vágott mirelit vöröshagyma és karikákra vágott mirelit vöröshagyma is van. De a lényegre visszatérve, ha végetért a diétám szigorú szakasza, akkor visszaállok a testkontrollra. Testkontrollal 18 éves koromban sikerült fél év alatt 12 kilót fogynom. Most viszont nincs fél évem és visszahízni sem akarom a leadott kilókat az ész nélküli diéta utáni zabálással, úgyhogy ez a legjobb megoldás. És én leszek a legszebb Robert esküvőjén, a menyasszonyt is beleértve ;) De most komolyan. Ha még 3 kilót lefogyok, akkor már jól nézek ki a szoknyámban, ha meg még ötöt, akkor kifejezetten tündöklően.

Ja és hogy egy sokkoló élményem is említsem: láttam a Trubadúrt az Operaházban. Szépen kiöltöztem rá, kisestélyit vettem fel, sminkeltem, a ruhához illő Givency (nem tudom, hogy kell leírni) táskácskámat vittem, ami pici, fekete, a teteje nyitott, téglatest alakja van és a füle kis fekete gyöngyökből áll. Nagyanyósommal mentem. És amikor megjelentem, akkor majd' elájultam. Mindenki az utcai ruhájában volt, ahogy pl. moziba megy az ember. Egy-két öltönyös pasast és engem leszámítva senki nem volt az alkalomhoz illően öltözve. A cselekményt magát pedig 200 évvel későbbi korba helyezték és a díszlet három mozgatható falból állt. Hiába volt a zene ugyanaz, mint otthon, tizedannyira sem élveztem az előadást, mint szoktam. Ad1 Otthon sokal szebbek a díszletek és a kosztümök. Ad2 AZ OPERA NEM EGY KÖNNYŰ MŰFAJ!!!!! Oda fel kell öltözni, arra rá kell készülni, az egy más lelkiállapotot igényel, nem lehet utcai ruhában menni. És a darabot is vétek modernizálni. Aki nem szereti a zenéjét, az a modern díszletekre sem jön be, viszont a darab élvezeti értékét teljesen nullával teszi egyenlővé.