Eszti

Múlt hét hétfőn tésztát dagasztottam, hogy tudjunk pénteken saját készítésű barcheszt enni. Kézzel dagasztok mostanában, nem géppel, mert rájöttem, hogy sokkal jobb lesz az állaga, ha kézzel csinálom. Viszont az elején a tészta ugye nyúlós-nyálas-ragacsos, s amikor már ezzel volt tele a konyha, akkor megjegyeztem magamnak, hogy ha még egyszer ilyen jó ötletem támad, akkor megkérek valakit, hogy lőjön főbe. De aztán az elkészült tésztára nagyon büszke voltam ám :) S imádom az élesztő illatát. Aztán ugye egyet megfontam és kisütöttem, a maradék 6 cipót pedig betettem a mélyhűtőbe. Nagyon finom lett. Így pénteken gond nélkül mertem feltálalni. Jó sokan voltunk. Anyósom barátnője, miután megtudta, hogy én csináltam, megkérdezte, hogy van-e kenyérsütő gépem. Mondtam, hogy nincs. Egész nagy tiszteletet sikerült kivívnom, amikor megtudta, hogy sajátkezűleg fontam és dagasztottam :)

Rebecca ugye anyósom unokatestvérének a lánya. (Az unokatesónál voltunk amúgy.) Egész jól le tudtam kötni. Vacsora után engem kért meg, hogy meséljek neki és a mese végén kaptam egy puszit cserébe :) Aztán megegyeztünk, hogy elmegyek a szülinapjára, amit a Teddyvel együtt tart, aki az ő szerelme :) Aztán mikor megkértem, hogy meséljen valamit a nagypapájáról, azzal kezdte, hogy nagy a hasa :) Rebeccával egyébként egész jól elboldogulok. Kíváncsi vagyok, hogy ha lesz egy sajátom, akkor vele is ugyanilyen jól fog-e majd menni minden.

Keilanit viszont nem láttam azóta, hogy hazamentek a kórházból. Mondjuk engem az nem érdekel, hogy én hányszor fogom látni a gyermeket. Az sem, hogy Richard mennyiszer. Engem csak az borít ki, hogy Richard tényleg szép, bátorító sms-eket ír Robertnek, hosszúakat, s átlag minden tizedikre érkezik egy háromszavas válasz. S ha Richard nem hívja őt, akkor neki nem jut eszébe felemelni a telefont. Nekem ne mondja, hogy azért, mert nagyon elfoglalt a gyerek miatt. Az anyjával, a Timothyval, sőt még a Lilivel is tudja tartani a kapcsolatot. Lilláék még blogot is írnak az ikrek mellett. (Link hozzájuk baloldalt a blogok között).

Szombatra meg sütöttem egy adag brownies-t az anyósomnak, mert valamelyik klub, ahová jár, bozóttáncot szervezett és kellettek rá sütik, amik viszont téglalap alakúak kellettek hogy legyenek. Nagyon finomra sikeredett az is, de én nem mentem el rá, mert helyette az apósom szülinapját ünnepeltük valamelyik klubban, ahova Richard nagyszülei szoktak néha járni. Pedig szívesen röhögtem volna az anyósomon, ahogy bozóttáncol. Nagyjából jól sikerült az este, csak a kiszolgálás és az étel volt borzalmas, amúgy jót beszélgettünk.

Hát így telnek a napjaim mostanság.

Eszti

Erre a következtetésre jutottam, miután kiüldtek nekük egy számlát 1 azaz egy centről. Vegyük sorra ennek a költségeit.

Postaköltség: 50 cent

Papír: 1 cent

Festék: ezt nem tudom, de ennek is van ára az biztos

Boríték: 22 cent

Telefonköltség: 50 cent (Hogy a kolleganőm megbeszélje velük, hogy ugyan már hadd ne kelljen ezt átutalni, mert az utalási költség jóval több lenne, mint 1 cent)

S a credit note elküldése, melyben nullázták az egy centet, s hozzá megírták, hogy ahogy kértük, törölték az egy centről szóló számlát. Ennek költségei:

Postaköltség: 50 cent

Papír: 2 cent (mert egy a credit note egy meg a magyarázkodó levél)

Festék: ezt ismét nem tudom, de tuti ennek is van ára

Boríték: 22 cent

Összesítve: ráment a mi ügyintézőnknek kb. 10 perce (adatfeldolgozás, telefon –várunk, hogy végre kapcsoljon, közben zene-, édemi megbeszélés), az ő ügyintézőjüknek legalább fél órája, s elment ezzel $1,97. Jó, tudom, ez nem nagy összeg, de azért sok kicsi sokra megy, s minek elpazarolni akár 2 dollárt is, ha nem kell. Ad2: én az ügyintéző helyében hozzácsaptam volna azt a +1 centet valamely más termékhez és meg lett volna oldva. De a kolleganőm azt mondja, ugyanők küldtek már ki nekünk számlát 2 centről ill. 5 centről, nem is egyszer.

Eszti
kapott 5 új gumit. Nem elszámoltam magam, hanem úgy döntöttünk, hogy ha már beruházunk ebbe, akkor lecseréljük a pótkereket is. És azóta úgy megy, mint az álom :) Mintha új kocsim lenne :) Az apósom ugyan kiokosította a férjem, hogy mire figyeljen a kerékcserénél, de mivel nem csak kettőt cseréltettünk, mint ahogy az apósom azt akarta volt, ezért minderre nem kellett figyelni. Apósommal az a baj, hogy bár végtelenül jóindulatú és segítőkész, mindig a pillanatnyilag legolcsóbb megoldást választja, és nem azt nézi, hogy hosszútávon mi a legkifizetődőbb. Pedig apukám szerint, aki szegény, az nem engedheti meg magának, hogy olcsó szart vegyen, mert akkor többet költ a javíttatására, mintha egyszer vett volna több pénzért egy jót. 430 dollárt fizettünk az 5 gumiért kerék-kiegyensúlyozással mindennel együtt és az árban benne foglaltatik 5000 kilométerenként egy ingyenes kerék-kiegyensúlyozás is egész addig, amíg 15000 km el nem telik a kerékcserétől számítva. Ja, mindez a Bob Jane T Martnál.
Eszti

Mert te nekünk nagyon. Mariával már számoltuk vissza a napokat. – Így fogadott hétfőn kollegám, Patrick. De azért annyira nem volt rémes, ami az asztalomon várt rám, mint amennyire számítottam rá, hogy az lesz. Pedig még Richard is ijesztgetett, hogy még egy teljes ember munkaidejét kitevő időt túlórában itt kell majd töltenem az első héten, hogy behozzam a lemaradásomat.

Túl gyorsan ment el ez a három hét. És időm sem volt túlzottan felfogni, hogy mi is történt velem. Annyi rokont láttam ez alatt az idő alatt, amennyit máskor kb. 2 év alatt szoktam. Ugye csütörtöki nap még dolgoztam, pénteken már repültem, visszafele meg szombaton megérkeztem, vasárnapot nagyjából végigaludtam és hétfőn már dolgoztam. Ráadásul a visszafele utamon Bangkoktól Sydneyig egy olyan légörvénybe kerültünk 3,5 órára, hogy kifejezetten halálfélelmem volt. Valami hihetetlenül rázkódott a gép, a vészkijárat felirat háromszor is elkezdett vörösen villogni, a pilóta meg még a légi utaskísérőket is visszaparancsolta a helyükre. Én azt vártam, hogy mikor zuhanunk le, szerettem volna a tenger felől mihamarabb szárazföld fölé érni, mert szárazföldön kényszerleszállni esélyesebb, mint tengeren, s azt is latolgattam, hogy felrobbanni tulajdonképpen jobb lenne, mert azt alig érezném, a zuhanást meg nagyon. A férjemnek meg volt pofája végigaludni az egészet…

Nade hogy kellemes dolgokról is essék szó :) Richard elé a szüleimmel hármasban mentünk. Az hazafele valahol az autópályán megálltunk kajálni, majd Budapest volt a következő megálló. Először minden bőröndöt a lakásunkba vittünk, a maradék ajándékok kiosztásra kerültek, boldogult nagyapám lakásába pedig csak ruhát és tisztálkodószereket vittünk át. Többet nem is volt érdemes, mert időnk nagy részét nem ott töltöttük.

Mindig a szüleimnél kezdtük és fejeztük be a napot, ott reggeliztünk és vacsiztunk, én meg annyi Túró Rudit zabáltam, amennyi csak belém fért :) Anyu egyszer meg is jegyezte, hogy rokonokkal is kell ám találkozni, mert az nem úgy megy, hogy hazajövök három hétre és csak beülök a fotelbe Túró Rudit enni :)

Az alatt az idő alatt, amíg Richard is Budapesten volt, találkoztunk rengeteg rokonnal Pesten, voltunk egy nap a Balatonon, ahol vettünk mini bográcsot is, elmentünk a Velencei tóhoz is ismerőséket meglátogatni és az utolsó két napot Sopronban töltöttük. Nagyon nehéz volt a repülőtéren búcsút venni a szüleimtől. Tulajdonképpen nem is tudom, mi a rosszabb. Nem menni haza és vágyakozni utánuk, vagy hazamenni és a nyaralás végén elbúcsúzni tőlük. Egyik rosszabb megoldás, mint a másik.

Dubai nagyon furcsa volt. Érdekes és megdöbbentő is egyben. A város félkész, nekem úgy tűnt, hogy több az építkezés, mint a már elkészült épület. Amik viszont már készen vannak, azok gyönyőrűek, lenyűgözőek. Megdöbbentő azért, mert akármilyen modern is, a nők csadorban járnak, s akármennyire is vallási előírás a muszlimoknál az, hogy a nő minél többet takarjon el magából, számomra nehezen összeegyeztethető a csador a modernizációval. Láttunk Richie-vel csadorboltokat is. Szó se róla, szépeket tudnak gyártani belőlük, hímzetteket, gyönggyel kivarrotakat, csipkeujjúakat, flittereseket, drágakővel kirakottakat, mindet a hozzáillő fejkendővel. A fejkendő mondjuk még összeegyeztethető az értékrendszeremben a modernséggel, de a csador hozzá tényleg nem. Volt olyan nő is viszont, akinek a csadorja csak középen, egy gombbal volt összefogva, így kilátszott minden ruha alóla, tulajdonképpen olyan volt, mintha nem is lenne rajta, de akkor meg minek hordani a nagy forróságban egy fekete kabátot? Sok nőnek meg a fejkendője volt direkt félrecsúsztatva. Furcsa volt látnom ezt, na. A mecsetek viszont nagyon szépek. Belülről egyet sem láttam, egy nap alatt keveset tudtunk csak megnézni, de ha még járunk egyszer arra, akkor bemegyünk abba az egybe, amelybe nem muszlimok is beléphetnek.

Szervezett busztúrával jártuk végig a várost, hol leszálltunk, hol felszálltunk, ahogy kedvünk tartotta. Félóránként jött egy újabb. Leszálltunk egy palota kinézetű épületnél, amire azt mondták, hogy az egy bevásárlóközpont. Még őr is állt előtte. Richard megkérdezte, merre van a bevásárlóközpont, mert mi csak a palotát látjuk. Meg is lepődtünk rendesen, amikor az őr közölte, hogy ez az :) Kifogyott az elem is a fényképezőgépemből, meg a memóriakártyám is betelt, azért szálltunk le, hogy ezeket megvegyük. Egy 1 GB memóriakártyát vettünk 10 AUD-nak megfelelő összegért. Richie meg megkérte a boltosokat, hogy töltsék egy kicsit a telefonját, mert lemerülőben volt az aksi és ő is fényképezett. S fél órát töltötték neki. Addig elmentünk képeslapot meg egyéb bóvlit venni. Anyósom legjobban a hűtőmágnesének örült. Akárki akárhol jár, mindenhonnan hűtőmágnest kell neki vinni. De azért a Burj Al Arab-ot nem rakta a Masada alá :D