Eszti
Hát, hogyan is kezdjem? Rengeteg minden történt az elmúlt héten. Ebből a legfontosabb, hogy 2 éves házasok lettünk szerdán :) Ez az évünk sokkal, de sokkal jobb volt, mint az első, és olyan szép meglepit kaptam, hogy még mindig a hatása alatt vagyok. Még több olyan estét kérek az életembe, mint a szerdai volt :)

Richard nem volt hajlandó elárulni a meglepit, csak annyit kért, hogy kérjem meg a főnökömet, hogy szerdán egy órával előbb eljöhessek és csütörtökön egy órával később mehessek. Elmondtam hát a főnökömnek, hogy a férjem nem hajlandó elmodani, hogy mi a meglepi, de ha lehetne, hadd jöjjek el, ő meg azt mondta, hogy oké a dolog. Amikor hazaértem, egy rózsacsokor és egy képeslap volt az ágyon. Kinyitottam a lapot, és kihullott belőle két jegy az Operaház Fantomjára. Fülig ért a szám az örömtől. Gyorsan felöltöztem, sminkeltem, és mentünk. Megvacsoráztunk egy Darling Harbour-i étteremben, aztán átsétáltunk a színházhoz. Nagyon jó volt az előadás, nagyon tehetséges színészek játszottak és még a férjem is élvezte :) Nagyon varázslatos estém volt :)

Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Gondoltam meghálálom, és megkérdeztem csütörtökön az én életem párját, hogy lenne-e kedve pénteken otthon maradni Turramurra helyett és én főznék neki. Azt mondta, hogy oké, s én hazafele menet megvettem a Clone Wars-ra két mozijegyet péntek estére. Nagy Csillagok háborúja rajongó az én férjem, s látni akarta ezt, de én mereven ellenálltam. S most gondoltam, megérdemli. Péntek este előbb értem haza, mint ő, s egy tányérra rátettem a két jegyet, a tányért meg a kisasztalra. Mikor hazajött, mondtam, nézze meg az előételét a kisasztalon, s mikor meglátta a jegyeket, hasonlóan volt boldog, mint én az Operaház Fantomja jegyek láttán :) Gyorsan lezavartuk a péntek esti áldásokat (gyertyagyújtás, szőlőlére és kalácsra áldás), megettük a gombás marhahúst, amit csináltam és mentünk is a moziba. Azért kellett gyorsnak lenni, mert egy óránk volt filmkezdézig. Még szerencse, hogy szemben van a Westfield :)

S most vasárnap ünnepeltük Zsuzsa századik születésnapját. Én múlt évben azt hittem, akkor volt száz, de mint mondták, az még csak a 99. volt :) Még soha senkit nem ismertem személyesen, aki 100 évig élt, s Zsuzsa hihetetlenül összeszedte magát rá. Egy fél éve nagyon elkezdett romlani a szellemi állapota, s senkit nem ismert meg, ha magyarul szóltak hozzá, szerbül válaszolt, az angolra olasszal. De most mintha ismét a régi Zsuzsa lett volna. Még beszédet is mondott, a tortáját is maga vágta fel, s a késről az ujjával leszedte a csokimaradékot, és megette :) Ez csak azért volt rémisztő mutatvány, mert Zsuzsa vak. Eredetileg is ezért került csak a Montefiore-ba, ha nem romlott volna meg a látása, akkor egy fél évvel ezelőttig nem került volna be. Rengetegen voltak a vendégek, még Zsuzsa 20 évvel ezelőtti szomszédai is eljöttek. Zsuzsának olyan a személyisége, hogy aki egyszer találkozik vele, az onnantól kezdve a barátja akar lenni örök életre. Hihetetlen természete van, a sok szenvedés ellenére, amit átélt, mindig mosolyognak a szemei és mindig jó a hangulata. És örülök, hogy a századik születésnapjára visszatért belé az élet :) MÉGEGYSZER ISTEN ÉLTESSEN ZSUZSA :)

Free Image Hosting at www.ImageShack.us

Eszti

Először Maria panaszkodott nekem ma, hogy milyen hideg van és hogy majd megfagy. Aztán Patrick kérdezte meg tőlem, hogy nem fázom-e. Van vagy 15 fok :) Mondtam, hogy nem, mert olyan országból jövök, ahol a tél mínusz fokokat jelent. Kérdezte Patrick, hogy azt mégis hogy lehet kibírni :) Mondtam, hogy én három pulóvert szoktam felvenni, meg két harisnyát, meg térdig érő csizmát és kesztyűt meg sálat meg bokáig érő télikabátot. Na meg az sem elhanyagolható, hogy a házaknak van rendes szigetelésük és minden épület minden egyes szobájában van beépített fűtőtest, nem úgy, mint itt. Megkérdezte, hogy olyan usankát is hordunk-e, mint az oroszok :) Mondtam, hogy nem, mert ad1, mi csak elfoglalva voltunk az oroszok által, de nem vagyunk oroszok, ad2, Oroszországban –50 fokig is süllyedhet a hőmérséklet, Magyarországon meg –20-nál nem igazán szokott hidegebb lenni. Erre már a Malawi-i kollegám is bekapcsolódott a beszélgetésbe, és borzongva megjegyezte, hogy –20 az kevesebb, mint ami a mélyhűtőben szokott lenni :) S azt meg el sem tudja képzelni, hogy az oroszok hogy élik túl a –50-et. Mondtam neki, hogy sok Vodkával :) Mire megkérdezte, hogy mennyi Vodkát iszom én, mire ismételten felhívtam a figyelmét, hogy nem vagyok orosz :)

Eszti


Végre sikerült eladni a Turramurra-i házat, Lili ma este írja alá a szerződést, úgyhogy hat héten belül végre külön költözik Lili és az anyósom. Ebből több dolog következik. Az egyik az, hogy az elkövetkezendő 6 hétben segíteni kell nekik pakolni. A másik az, hogy Richard és az anyósom sűrűn fognak veszekedni. (Richard már tervezi, hogy heti 7 nap dolgozik a következő másfél hónapban:) ) A harmadik az, hogy majd segíteni kell Lilinek kicsomagolni. A negyedik pedig az, hogy végre felhívhatom majd Lilit anélül, hogy az anyósom kihallgatná a beszélgetésünket. Nem tudom, hogy mennyire fogjuk tartani az anyósommal a kapcsolatot ezek után. Remélem nem hallunk róla többször, mint havonta egyszer. Egyébként egyedül neki nincs megoldva a lakhatása. Az egyik barátnője felajánlotta neki, hogy lakhat nála, amíg talál albérletet, de az anyósomnak ez úgy ment át, hogy akkor ő most örökre odaköltözhet, s nem is keres albérletet. Kíváncsi vagyok, mikor fog leesni neki, hogy így nemsokára hatvan évesen már illenék tudni egyedül megállnia a saját lábán és illene saját lakásban lakni, nem pedig anyuval vagy barátnővel. Nekem ne hivatkozzon arra, hogy “de a Gyuri csődbe vitt minket”, amikor az már bő 16 éve történt. Azóta az apósom talált magának egy új élettársat és éppen most bővítik a közös házukat. Azóta a középső fiának lett két lakása, a feleségének meg egy, így kettejüknek van három lakásuk, amiből kettőt kiadnak. Azóta a Timothy is felnőtt és közösen bérel egy házat a barátaival. Még a legproblémásabb fia is tud bérelni, akiből pedig senki nem nézte volna ki, hogy meg fog tudni állni a saját lábán. Ilyenkor hol van a mindent kőkeményen megmondó Robika, hogy megmondja az anyósom barátnőjének, hogy esze ágába ne jusson az anyósomat befogadni, mert különben soha nem áll majd a maga lábára? Vagy ilyeneket csak a Lilinek mondunk akkor, amikor a Richardról van szó? Hm. Furcsa, következetlen egy ember az én sógorom. De egy valamiben mégis következetes. Amikor tegnap írtam sms-t, hogy boldog házassági évfordulót kívánjak nekik, akkor nem válaszolt rá. Ugyanúgy, ahogy arra az sms-re sem, amit a szülinapjára küldtem. Tehát következetesen nem válaszol az sms-eimre.

Eszti


Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyûlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.


József Attila

Eszti

Csak a változatosság kedvéért buszos kalandjaim az elmúlt hetekből. Amíg a World Youth Day zajlott, egyik nap sikerült zarándokokkal együtt utaznom reggel. Nagyon jó kedvük volt, énekeltek, leginkább kánont és mindegyik után jól megtapsolták saját magukat.

Múlt héten pedig egy olyan kissrác ült mögém, aki nem is az ülést rugdosta, hanem engem a támla és az ülő rész közötti résen keresztül, aztán meg nem értette, hogy miért fordulok hátra és nézek rá csúnyán.

Ugyanezen a buszon leült mellém egy nő, úgy a negyvenes évei vége fele járhatott. Volt az ölében egy táska is. Én jeleztem, hogy le akarok szállni, majd felálltam (én ültem az ablak mellett) és elindultam volna az ajtóhoz, de a nő nem engedett. Néztem rá, ő meg fülig érő szájjal mosolygott rám, de ki nem engedett. Elkezdtem krákogni, tettem még egy lépést kifelé, ő megint rám mosolygott, majd előre nézett és görcsösen markolta az előttünk lévő ülés támláján lévő kapaszkodót. Elővettem a legrondább, legszúrósabb nézésemet és még mentem pár millimétert előre, mikoris megállt a busz. Na ekkor engedett ki a nő.

Ma reggel odaértem a buszmegállóba. Látom, hogy benn áll a buszom, 273-as. Fel is szállok rá, le is ülök, sofőr hátraszól, hogy a Willoughby Girls-ig megyünk és ez egy 267-es busz. A Willoughby Girls egy kb. 10 perces sétára van a munkahelyemtől, úgyhogy gondoltam nem szállok le és várok egy 273-ast, hanem sétálok, mert úgyis rám fér. Csak azt nem tudom, hogy miért nem váltotta át a busz a kijelzőjét 273-ról 267-re. Mert azt, hogy ez 267, csak a végállomáson mondta el egyetlen egyszer, de amikor leszálltam, a kijelzőn még mindig 273 szerepelt. Mégis honnan kellett volna ezt tudnia a később felszállóknak?