Eszti
Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Shana Tova mindenkinek :)
Eszti
De egyúttal tanultam is az esetből. Időben akartam elkészülni az újévi kerek barchesszel, ezért ma akartam megsütni. Rosh Hasana, a zsidó újév idén szeptember 29-re esik, nem az utolsó pillanatban akartam rá sütni, de mégis az lesz.

Szerdán vettem a Kitchen Kapers-ben egy jó nagy tálat, amiben gond nélkül megkel akár 3 kiló lisztből készült tészta is. Már előre örültem, hogy nem kell hat külön tálba szednem a tésztát kelni és így majd kevesebbet kell mosogatni. Csak most épp az jutott eszembe, hogy a robotgépemnek van dagasztó funkciója is, így a 20 perces dagasztást 2 perc alatt akartam megúszni ennek segítségével. Nos, így lett 2 óra belőle. Mert mindenhova odaragadt a tészta, a robotgépet egyfolytában tisztítani kellett, ráadásul elvágtam a kezem is több helyen és még rossz lett a végeredmény is, mert nem volt jó a tészta állaga. Le vagyok törve emiatt, de örülök, hogy nem holnap van Rosh Hasana, csak egy hét múlva, és így van időm újat készíteni. S levontam a tanulságot: kézzel fogok dagasztani ezentúl, s akkor annyi idő alatt készülök teljesen el, mint amennyit ma csak azzal töltöttem, hogy megszabadítsam az utolsó tésztadarabkáktól is a robotgépet.
Eszti
Mostanában figyelmes lettem egy nőre. Már egy hete figyelem, nem megszokott, amit csinál. Minden reggel, amikor megáll a vágány mellett, előveszi egy dobozból a rózsafüzérét és elkezd imádkozni. És akkor sem hagyja abba, amikor felszáll a vonatra Keres egy helyet, leül, és tovább imádkozik. Nem láttam még ennyire vallásos embert, de irigylem, ahogy ki tudja zárni a külvilágot. Én olvasni szoktam a vonaton, de ha valami hangosabb zaj van, fel szoktam nézni. Ő még akkor sem.
Eszti
Olyan sok a munka mostanában, hogy szinte elfelejtek elmélkedni :) De most végre van egy szusszanásnyi időm, s alapos utánajárás után szeretném megosztani veletek, mire jutottam a testnevelést illetően :) Timothy tornatanár, úgyhogy tőle tudom, amit tudok az ausztrál iskolákban zajló testnevelés órákról, a magyarban meg volt szerencsétlenségem részt venni.

Ugye a magyar tornaóra arról szól, hogy ki fut gyorsabban, ki ugrik messzebbre, ki dobja távolabbra, ki mászik magasabbra. Ezzel szemben az ausztrál arról szól, hogy mozogjunk azért, mert a mozgás egészséges, jót tesz, s a tanár meg ösztönöz. Timothy azt mondta, hogy általában 4 hetenként vesznek egy új csapatsportot. Az első héten megismerkednek a szabályokkal, a maradék három hét alatt pedig tökéletesítik a tudásukat és megpróbálják a lehető legprofibb szintre felfejleszteni magukat az adott sportból. Legyen az kosárlabda, kézilabda, foci vagy bármi más. A munkahelyemhez nagyon közel van a Willoughby Girls Gimnázium. Őket a közeli szabadidőközpontból látom sokszor hazamenni. A gimnázium kertjében meg van egy teniszpálya, pedig ez csak egy állami gimi. Timothy azt mondta, osztályzatot a gyerekek az óra alatt tanusított szorgalmuk alapján kapnak. Ha látja, hogy igyekszik a gyerek, akkor akkor is jó értékelést kap, ha kevésbé ügyes, míg ha nem igyekszik, nem akar részt venni, akkor lehúzza őket. Nos, nekem ez sokkal jobban tetszik, mint az, ami Magyarországon van. Nekem az általános iskolai tesitanárom miatt sikerült megutálnom a mozgást egy életre. Amikor meséltem erről Timothynak, akkor azt mondta, hogy szerinte nem jó a magyar rendszer, mert nem ösztönzi sportolásra a gyerekeket, csak elveszi a kedvüket tőle. Viszonylag jó átlagom volt általánosban, javarészt négyes, néhány ötös. De tornából hármast kaptam. Mert nem tudtam messzebbre dobni azt a nyamvadt kislabdát, s emiatt nem tudtam javítani az osztályzatomon. De mivel ugye készségtárgyról beszélünk, akkor sem fogom tudni messzebbre dobni azt a nyomorult szart, ha megbuktat érte. Az iskolaköröket meg úgy futottam le, és nem csak én, hanem sokan mások is rajtam kívül, hogy bebújtam egy bokor mögé, megvártam, míg azok lefutják a kijelölt körmennyiséget, akik futni akartak, majd csatlakoztam hozzájuk. Aztán mikor a tesitanár bejelentette, hogy azoknak a lányoknak nem kell felmentés tornából, akik menstruálnak, akkor hirtelen 9 hónapig egyfolytában menstruáltam, s csak 2-3 alkalommal tornáztam félévenként, hogy meglegyen a jegyem. Kérdem én, mi szükség van arra, hogy valaki fel tudjon mászni egy rúdra vagy kötélre, vagy függeszkedni tudjon, vagy a gerendán bűvészkedni? Úgysem ezeket fogja használni a későbbiekben. Aki meg tornász vagy katona/rendőr akar lenni, ahova kell ilyen jellegű tudás, az úgyis edzi magát ilyen téren iskolán kívül. A magyar oktatási rendszernek hála megtanultam, hogy a torna azért van, hogy felhúzza annak az átlagát, aki amúgy lusta tanulni, de gyorsan tud futni, és lehúzza azét, aki amúgy minden másból szorgalmas, de nehogy már jó átlaga legyen, mert akkor még megszeretné a testmozgást.

De komolyan. Szerintem a készségtárgyakat nem lenne szabad osztályozni, mert van, akinek van tehetsége hozzá és van, akinek nincs. Akinek nincs, az akkor sem fogja jobban tudni, ha megbuktatják érte. Csak azért nem fogok tudni gyorsabban futni, szebben rajzolni vagy kevésbé hamisan énekelni, mert rossz osztályzatot kapok rá. Míg mondjuk ha látom, hogy nem tanultam irodalomra és ezért rossz jegyet kaptam, akkor legközelebb tanulni fogok és jobb jegyet kapok. Szerintem az lenne a feladata a tornaóráknak, hogy megmozgassák a diákokat, s tegyék ezt úgy, hogy az érettségi után is szükségét érezzék a nebulók, hogy mozogjanak, ne pedig megutálják egy életre. Mert nálam is mit sikerült ezzel elérni? Azt, hogy ha nem tudom tökéletesen végigcsinálni az adott gyakorlatot, akkor inkább nem is csinálom. Vettem én már Rubint Réka DVD-t is, próbáltam is mozogni rá, a combgyakorlatok még mentek is, a fenék már nem, nem bírtam végigcsinálni. Aztán még megpróbáltam párszor, akkor sem ment végig, úgyhogy hagyatam az egészet a fenébe, mert ha egyszer nem megy, akkor nem kell erőltetni. És hiába mondta Anna barátném, hogy ne hagyjam abba, mert ha csak fél gyakorlattal tudok többet csinálni a következő alkalommal, már megéri, én akkor is abbahagytam. Ha nem tudom jól csinálni, akkor nem is érdemes csinálni. Próbáltam jógagyakorlatokat is végezni. Vettem DVD-t és csak azért rendeltem 250 dollár értékű írószert a cégemnél, hogy megkapjam az ilyen rendelés esetén ingyen járó normális jógamatracot. Lelkesen el is kezdtem, próbáltam úgy csinálni, mint a nő a DVD-n, de persze nem tudtam úgy tekeregni, mint az a nő, aki összesen volt 40 kiló vasággyal. Nem ment, lelombozódtam, abbahagytam. Nem azért írom mindezt, hogy sajnáltassam magam, meg nagyon is jól tudom, hogy csak a saját elhatározásomon múlna, hogy csináljam akkor is, ha eleinte nem megy, mert később menni fog. Ámde igenis a magyar oktatási rendszert teszem felelőssé, hogy az alakult ki bennem, hogy ha nem megy, akkor inkább nem is érdemes csinálni ahelyett, hogy “oké, most még ugyan nem megy, de később menni fog”. Mert nem kaptam soha pozitív visszajelzést, soha nem ösztönzött a tanárom, ahelyett, hogy a pozitívumokat emelte volna ki, csak a negatívumokra koncentrált és azt szidta, soha semmi nem volt jó. Aztán végre fel lettem mentve tesiből gimnázium utolsó két évében és a gyógytornán már tudtam az elvárt teljesítményt nyújtani. Igaz, ott nem is arról szólt a dolog, hogy ha nem tudod elég gyorsan/ügyesen csinálni, akkor nem vagy jó, hanem arról, hogy személyre szabottan tornáztassák a hátat/lábat, kinek mivel volt problémája.

Nekem meg még azzal is meg kellett küzdenem, hogy tudjak felemelt fejjel járni, mert általánosban annyira ki voltam közösítve, hogy Annán kívül nem volt barátnőm az osztályban, sőt, még jó szót sem igen szólt hozzám senki, s hogy leprásnak hívtak az már csak extra volt. De emiatt sikerült egész általánosban lehajtott fejjel járnom. Kőkeményen megküzdöttem magammal, hogy felemelt fejjel tudjak járni, és egy pontosan ugyanilyen jellegű küzdelmet igényelne az is, hogy változtassak a testmozgáshoz való hozzáállásomon. S momentán nincs kedvem ismét megküzdeni magammal.
Eszti
Kontinenstől függően mindenki kiválaszthatja a megfelelő évszakot magának. :) Szeptember elseje. Ilyenkor kezdődik Magyarországon a tanítás. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára ez a nap hétfő. Egyedek, Egonok, Tamarák, Artúrok, Ignácok, Gedeonok, Noémik, Kendék, Farkasok és Bellák ünneplik nevük napját. 1872-ben ezen a napon alapították az Iparművészeti Múzeumot. 1973-ban ezen a napon kezdte meg a Rolling Stones a bécsi Stadthalle-ben európai turnéját. 1984-ben ugyanekkor pedig Tina Turner bemutatkozott What’s Love got to do with it című dalával. Richard nagypapája ezen a napon született 86 évvel ezelőtt. És a jelenben, a mai napon, gyönyörű, napsütéses tavaszi reggelen Sydney beállt, mert két autó hajnlani hatkor karambolozott a kikötőhídon, egy kukásautó pedig, hogy elkerülje a velük való ütközést fékezett és kanyarodott, s ennek következtében az oldalára borult. A vonatom nem volt késésben, így nem gyanakodtam, hogy bármi probléma lehet. Még a buszom is időben érkezett, menetrend szerint. Lehet, hogy itt kellett volna elkezdenem gyanakodni, mert a 8:17-es busz az esetek 90%-ában 8:25-kor hagyja el Chatswood-ot. A pontos indulás szinte rendellenesnek számít. Általában 15 perc alatt vagyok Willoughbyben a munkahelyemen Chatswoodból, de ma 15 perc után még negyedúton sem jártam. Ez fel sem tűnt nekem a 15 perc végéig, mert mindig olvasok és reflexből felnézek mindig 15 perc után, hogy akkor most le kell szállni. Szóval igencsak meglepődtem, amikor nem azt láttam, amit látnom kellett volna :) Aztán a buszvezető bácsi közhírré tette az eseményeket és azt is hozzátette, hogy nem tudja, mennyi ideig fog tartani az utazás, de North Sydney-ben fog maradni a busz, értelemszerűen nem megy el Wynyardig, mert ahhoz ugye a hídon kéne átmenni. Nem tudom, hány sáv volt lezárva még akkor, de gyanítom nem túl sok volt járható, hisz a kukásautóban rekedt sofőrt helikopteres mentőknek kellett kiszabadítania, s a helikopternek is kellett a hely. Én mindenesetre leszálltam a Willoughby Girls-nél és 10 perc sétával be is értem a Rotric-ba. De néztem a buszomat is, és arra a megállapításra jutottam, hogy időben semmivel sem vagyok előrébb, mint ha a buszon maradtam volna, de nem bánom, legalább sétáltam egyet. Viszont azt jó volt látni, már-már otthon éreztem magam tőle, hogy itt Sydneyben is azt hiszik az autósok, hogy dudálással fel lehet oszlatni egy olyan dugót, ami a fél várost érinti. Gyanítom vonattal lehetett a leggyorsabban közlekedni, tekintve, hogy a sínek nem keresztezik az autósok sávjait, így nem hiszem, hogy a vonatot feltartóztatták volna. Bár olvastam most valamelyik hírportálon, hogy ott is volt késés, csak nehezen hiszem. További szép napsütéses napot mindenkinek :)