Eszti
Így nézett ki Sydney ma reggel:



További képek itt.
Eszti
Lehet, hogy lassan elkezdem nézni az ablakból, hogy mikor jön értem a fekete autó, amiben azok ülnek, akik majd kérni fognak tőlem valamit. Nem, nem vagyok paranoiás. A fürdőszoba ablakunkra fel akartunk szereltetni egy ventillátort, ami kifújja a zuhanyzás során felgyülemlett gőzt. Megkérdeztük az azóta az épületből már elköltözött közös képviselőt, hogy mi ennek a módja, milyen engedélyek kellenek. Azt mondta, hogy ó, hát semmi, mert a házban már két másik embernek is van ilyenje, így nem problémás a dolog, csak kerek legyen az a része, ami az udvarra néz. Így is cselekedtünk. Kivágattunk egy lukat az ablakunkon, beszereltük a ventillátort és nagyon örültünk a végeredménynek. Ez volt két hete. Tegnap kaptunk egy levelet a Strata-tól, miszerint minden olyan változtatás engedélyköteles, ami a ház egységes kinézetét megmásítja, s mint értesítve lettek, mi felszereltünk egy ventillátort, ami kívülről is látszik, úgyhogy legyünk szívesek leszerelni, míg a papírmunka el nem intéződik. Én első felindulásomban egy anyázós e-mailt akartam írni a megadott címre, de Richard azt mondta, és igaza volt, hogy azzal nem megyünk semmire. Ő leült, és indulatmentesen írt egy nagyon udvarias levelet, hogy természetesen szeretnénk minden előírásnak eleget tenni és elnézést kérünk, hogy ezt engedély nélkül beszereltük, de úgy tudtuk, hogy ez nem engedélyköteles, és örülnénk, ha találnának egy olyan módot a papírmunka elintézésére, hogy annak időtartamára ne kelljen kiszerelni a ventillátort, hiszen nem kevés pénzt öltünk bele és nem szeretnénk, ha a luk ott tátongana az ablaküvegen. A választ még várjuk.

Viszont olyan késztetésem van lemenni ahhoz a két emberhez, akiknek van ilyenjük, és megkérni őket, hogy ugyan mutassák már meg az erre kapott engedélyüket. Továbbá arra is erős késztetésem van, hogy írjak egy névtelen levelet a Strata-nak, hogy x, y és z szomszéd az erkélyen szárítja a mosott ruhát, ami köztudottan tilos. És ugyanabban a névtelen levélben kérném, hogy lépjenek fel erőteljesebben a tizes számú lakással szemben, akik a májusi utolsó felszólítás óta nem cserélték vissza az ezüst színű kilincsüket arany színűre. Továbbá szívem szerint kérvényezném azt is, hogy a mellettünk levő lakás szerelje le az ajtajáról a szúnyoghálóját, mert senki másnak nincs és így megbontja a ház egységes kinézetét.

Mindezt persze nem fogom megcselekedni. De nagyon erős késztetésem van rá. Mindenesetre aljas dolognak tartom, hogy nem átjön a szomszéd, akinek baja van a ventillátorunkkal, hanem egyből megy feljelentgetni és még csak azt sem tudom, kitől jön az áldás.
Eszti
Nagyon elvadult a fórum és értékes emberek sorra hagyják ott. Hayim már az első ilyen kör után úgy döntött, hogy nem kér ebből a légkörből. Most pedig Andris&Ildi meg Gio is otthagyták. Hori is úgy döntött, hogy inkább törölteti az összes hozzászólását, pedig amikor nem a politikáról nyilatkozott, akkor a legsegítőkészebb emberek egyike volt.

Kár érte, nagyon kár. És ehhez elég volt egyetlen olyan ember, aki minden kérdést magadfajta-magunkfajta tézisre vezet le. Még azt is elegánsan lezsidózta, aki pedig tizet teszek egy ellen, hogy nem az, csak másképp merészelt gondolkodni, mint ő.

Korábban ugyan megfogadtam, hogy nem írok a blogomba erről a témáról és nem barmolom szét vele a saját naplómat, de most muszáj kiírnom ami bennem van. Legfeljebb majd gyorsan írok még annyi hozzászólást, hogy elkerüljön ez a tetejéről.

17 éves korom óta vágytam Ausztráliába. Volt másfél évig egy ausztrál levelezőtársam. A kapcsolatunk ugyan megszakadt, de Ausztráliától nem bírtam elszakadni. Egyfolytában azt hajtogattam, hogy márpedig menni fogok, ausztrál térképekkel és fotókkal tapétáztam ki a szobám, a munkahelyem falát, a képernyővédőm is döntően Sydney-i képekből állt. Minden vonatkozó cikket elolvastam, kutakodtam az interneten lehetőségek után. Amikor 20 évesen Kaposváron jártam főiskolára, sokat jártam a könyvtárba. A kezembe akadt egy magazin, amiben volt egy utalás a primlistásra. Megnéztem az interneten, mi is ez, és ekkor találtam rá az Ausztrália témájú levelezőlistára. Gyorsan fel is iratkoztam és a kezdők naívságával milliónyi hülye kérdést tettem fel, amit mind türelmesen megválaszoltak. Aztán kezdtünk túl sokan lenni egy levelezőlistához. Pezsgett rajta az élet, ekkor Tib és Zoli a levelezőlistát fórummá változtatta, ami már tudta követni az eszmecserét. Csupa segítőkész, nyílt ember iratkozott fel. Rengeteg találkozót is szervezett a csapat, ami mindig fantasztikus hangulatban telt. Emlékszem, egyszer még egy hajón is voltunk. S még arra is figyeltünk, hogy a találkozóról készült képeket jelszóval védve töltsük fel, mert sokan voltak, akik nem szerették volna, ha a családjuk/munkahelyük tudomást szerzett volna a kivándorlási terveikről. S ha valaki nem volt a találkozón, csak látni szerette volna a képeket, akkor csak akkor kapta meg a jelszót, ha amúgy rendszeres hozzászóló volt és tudtuk, hogy kicsoda.

Hét év telt el azóta, hogy ráakadtam erre a listára. 2007-ben megjelent egy új arc. S nem egészen két év alatt sikerült elérnie, hogy a lista Ausztrália helyett valami teljesen másról szóljon, s hogy azok is inkább megszüntessék a regisztrációjukat, akik azelőtt éveken át hasznos tanácsokkal látták el a kérdezőket.

Sajnálom, hogy ilyenné vált ez a fórum. Már nem élvezet olvasni. Régen pedig imádtam, és sok értékes emberről maradtam volna le, ha nem csatlakozom hozzá. És néha segíteni is tudtam annak, aki kérdezett. Most meg ha felmerül egy-egy bátortalan kérdés Ausztráliáról, azt inkább észre se veszik a fórumozók, hanem szimplán átugorják és folytatják a zsidózást ott, ahol abbahagyták előző nap.

Ez a lista már soha nem lesz olyan, mint régen volt. Zoli most moderáltatni akarja azzal a kitétellel, hogy aki a moderátort bírálja, az letiltásra kerül. Így viszont nem lehet működőképes egy olyan fórum, ahol a hozzászólók többsége képpel is vállalja saját magát. Eddig épp a családias légkör miatt tudott jól működni, és mert mindenki tudta moderálni magát.

Hozzászólni nem hiszem, hogy fogok még valaha is, de olvasni azt fogom, s ha valakit érdekes és értékes embernek tartok, azzal fel fogom venni a kapcsolatot e-mailben, feltéve hogy meg van adva az elérhetősége.
Eszti
Tegnap jó korán lefeküdtem, fél tízkor már aludtam. Reggel időben keltem, volt időm kényelmesen elkészülni, nem kellett kapkodnom. Aztán indultam a vonathoz. Mikor a benzinkúthoz értem a sarkon, akkor már láttam, hogy valami nagyon nem stimmel az állomáson. A parkolóban embertömeg volt, a környékén pedig citomsárga és narancssárga mellényes emberek beszélgettek egymással. Közelebb sétálva láttam, hogy ki van nyilazva, hogy a vonatpótló busz honnan indul és kígyózó sorok álltak ott. De ami még érthetetlenebbé tette a dolgot, az az volt, hogy a vonatok jártak. A kijelzőkön semmi szokatlan nem volt, azok a vonatok voltak kiírva, amik ilyenkor szoktak menni. A kapuk azonban nyitva voltak és persze sehol nem lehetett látni CityRail alkalmazottat, hogy meg lehetett volna tudni, mi is történik. A hangosbemondón se mondtak semmit, csak a szokásos információkat: “Az egyes vágányra érkező vonat kocsiszínbe megy, utasokat nem szállít” “Az iskolásokat figyelmeztetjük, hogy táskáikkal ne barikádozzák el a vonat ajtaját” “Nagyobb csomagokkal közlekedő utasainknak ajánljuk, hogy a szélesebb kaput vegyék igénybe” stb. stb. Ettől nem lettem okosabb. Viszont a kijelző szerint a 7:53-as vonatom időben indult a szokott vágányról, hát odasétáltam a szokott vágányhoz. Ekkor volt 7:47. Ilyenkor már az a vonat szokott ott állni, ami kocsiszínbe megy, 7:50 körül szokott kigördülni. Na, most üres volt a vágány. A szemben lévő vágányon ilyenkor már az a vonat szokott állni, ami minden állomáson megáll a city-ig. Na, most az is üres volt, majd beállt oda egy üres intercity vonat, álldigált pár percet, majd továbbment. Eljött 7:52 és ekkor tűnt csak fel az a vonat, ami kocsiszínbe szokott menni ilyenkor. Gondoltam, ebből már biztos nem lesz 7:53-as indulás. Viszont megláttam, amint a hármas vágány felé tart a késésben lévő intercity, ami a CBD előtt csak Eppingnél és Strathfieldben áll meg. Na, gondoltam ez pont jó lesz nekem, igaz, hogy az Epping-Chatswood járattal menni hosszabb időt vesz igénybe, mert még Eppingig is el kell jutni, de az legalább jár. Gondoltam megpróbálok átrohanni. Ha elérem jó, ha nem, így jártam. Felrohantam a lépcsőn, átrohantam a másik lépcsőhöz, lerohantam és pont akkorra értem oda, amikorra megállt a vonat. 20 perccel később értem Chatswoodba, mint szoktam. A kilenc órás munkakezdéshez képest csak 2 percet késtem, de ahhoz képest, hogy általában 8:35-8:40 körül szoktam itt lenni, egész sokat.
Eszti
Épp ezért képet sem teszek fel róla.

Nem szeretem a sütőmet, mert túl erős. Ha a recept 180 fokot ír és én 150-re állítom, még az is túl erős. Ennél alacsonyabb hőfokon viszont nem lehet kenyeret sütni. Legtöbbször szénné égeti a tetejét, a közepe meg nem sül át rendesen. Próbáltam már úgy, hogy forró levegősre teszem, alacsonyabb hőfokon. Úgy is, hogy alsó-felsőre szintén alacsonyabb hőfokon. Próbáltam már variálni, hogy a sütőn belül alulra, középre meg felülre teszem. Tettem már alá vizet, hogy gőz is legyen benn. S eddig csak egyetlen fehér kenyér lett olyan, amilyennek megálmodtam, a barcheszeim soha. Akinek van tapasztalata ebben, tudna nekem tanácsot adni, hogy hogyan lehet mérsékelni az erősségét a sütőnek? Mert egyfolytában csalódást okoz minden, amit kisütök. Még a brownies is, ami pedig a régi sütőmben mindig tökéletes lett, és amiről azt hittem, nem lehet elszúrni. Az a problémám, hogy most már túl vagyok azon a szinten, hogy “mindegy hogy néz ki, csak finom legyen”.

De felteszem ide a tavalyi barcheszt, az legalább szemet gyönyörködtető :)

Free Image Hosting at www.ImageShack.us

Eszti
Jimmy Kimmel népszerű talkshow-t vezet az Egyesült Államokban, csak valahogy Matt Damon-ra sosem jut idő:



Hosszú ideig Sarah Silverman humorista volt a barátnője. Úgy 5 évig, ha jól tudom. Egyszer ezzel lepte meg őt születésnapjára:



És ezt válaszolta rá Jimmy:



Egyszerűen megunhatatlan ez a két klip. És még mindig annyira röhögök rajta, mint amikor először hallottam :)
Eszti
Mindenkinek, akit érint, kívánom, hogy a jók könyvébe kerüljön és édes legyen a következő éve. Holnap lesz Rosh Hasana első napja, Tisri hónap elseje, azaz a zsidó újév.

Idén másfajta barcheszt sütök rá, mint tavaly. Felkutattam az internetet édes barchesz receptek után. Nagyon sok nagyon finomat találtam. Vasárnap dagasztottam három adagot. Csak kettőt akartam, de elnéztem az adagolást és sokkal kevesebb élesztőt tettem az egyikbe, mint kellett volna. Nos ezt az egyet kisütöttem. Nagyjából átsült, csak a közepén egy közepes gombócnyi nagyságú tészta maradt nyersen. Ma este fogom kisütni azt a kettőt, amiben már nem szúrtam el az élesztő adagolását. Ha szép lesz a végeredmény, felteszek róla képet ide, ha nem, akkor tudni fogjátok, hogy elszúrtam a fonást :)

Rosh Hasana kétnapos, elvileg az összes étkezés előtt kellene mézbe mártott barcheszt enni, s minden étkezésre két teljes barcheszt biztosítani, de nekem fölösleges ennyit sütni, mert csak az első nap vacsorára gyűlik össze a család.

Két nagyon fontos eleme van étkezésileg Rosh Hasanának, a méz és az alma. Étkezés előtt mézbe mártott almát és mézbe mártott barcheszt kell enni. S mindent, de mindent, ami édes, mert édes évet szeretnénk.

Nemrég a családom itt járt két hétre, elmentünk Gold Coastra is. Megnéztük ott a Currumbin Wildlife Sanctuary-t, s mellette volt egy bolt, ahol csak mézet árultak. A közepén hatalmas bödönökben ki volt rakva az összesfajta méz, amit árultak, a tetejükön volt egy pumpa, mellettük pedig rengeteg műanyagkanál. Végig lehetett kóstolni az összeset, mielőtt kiválasztottuk, melyiket akarjuk megvenni. Valami istenifinomat sikerült találnunk, vettünk is rögtön egy kilót belőle. Sokkal finomabb az íze, mint bármelyik méznek nevezett utánzmánynak a két nagy áruházláncban. Mondanom sem kell, ebből a mézből tettem a kalácsba, s nagyon jó íze lett a próbadarabnak, amit kisütöttem. Mármint az a része, ami nem maradt nyersen :)

Egyébként mostanság teljesen rákaptam a kenyérsütésre. Múlt szombaton sütöttem egy fél kiló fehérkenyeret. Nem igazán volt ideje kihűlni neki, nagyon hamar elfogyott :) Richie szereti a friss, ropogós fehérkenyeret, s a sajátomban legalább tudom, hogy nem az adalékanyag, hanem a liszt a fő hozzávaló.

Amúgy imádok dagasztani, de tényleg. Valahogy élvezem, amint a kezem alatt abból a ragacsos masszából szép rugalmas kenyértészta formálódik. S hozzá még az élesztő illata… Hmmm… Valami mennyei :) És most már rendesen megtanultam, hogyan kell bánni a ragacsos masszával, nincs már tele vele a konyha, mint volt akkor, amikor csak ismerkedtem a kenyérsütés rejtelmeivel. A következő az lesz, hogy megtanulom, hogyan kell a kovásszal bánni. Azt hallottam, abból sokkal finomabb, lágyabb kenyér lesz, mint az élesztőből. – Ez akár újévi fogadalomnak is minősülhet, nem? :)

S most mindenki boldog körülöttem :) Csilla barátném átment a vizsgáin, s a munkamódszer-átadás után már egyedül fog villamost vezetni. Judit barátném férjhez ment két hete, a másodunokatesóm meg október végén nősül. Tehát most csupa szép és jó minden :) Én meg szeretek élni :) És a születésnapom is mindjárt itt lesz :) Persze előtte azért még lemegy az összes főünnep :)
Eszti
Kezdem jobban megismerni saját magam kollegám, Patrick által.

Pár hónapja Elmina nevű kolleganőm talált 250 dollárt egy arhiválódobozban, amikor az iratokat selejteztük. Most találta elkérkezettnek az időt a könyvelőnk, Barry, hogy elköltsük ezt az összeget és Elminával közösen rendeltek egy Thai étteremből ebédet a kollektívának múlt péntekre. Nekem kellett körbejárnom és mindenkit meghívnom. Szépen sorban oda is mentem mindenkihez, ahogy az irodák jönnek egymás után. De Patrick valahogy kimaradt. Ez pénteken derült ki, amikor nem volt ott az ebédnél. Hívtuk hát akkor, amikor észrevettük, hogy hiányzik. Ő viszont közölte, hogy őt nem hívta senki, s hozta magával az elemózsiáját, s nem vett részt az ebéden. S egész pénteken duzzogott, hogy őt direkt nem hívta meg senki, ennek biztos valami hátsó üzenete van stb. Nem mondtam neki, mert fölösleges lett volna, hogy én abban a tudatban éltem, hogy szóltam neki is. Nos azóta nem köszön nekem reggelente, nem köszön el tőlem, amikor lejár a munkaideje, de akkor rögtön engem hívott, amikor valamit nem tudott megoldani MYOB-ben. Aztán amikor megoldottam neki, akkor azon puffogott, hogy ezt miért nem mondta neki azelőtt soha senki, mármint hogy a problémáját íly módon kell megoldani.

Most mindenesetre látom kívülről azt, hogy én hogy szoktam néha viselkedni, s meg kell hogy mondjam, sokkoló. Igyekszem tanulni belőle, őt meg hagyom, hadd puffogja ki magát, egy idő után úgyis megjön az esze.
Eszti
Ezúttal egy pár perces szösszenet arról, hogy miért is nem kéne a telefonunkat babrálni vezetés közben.



És a viedóválasz rá:



Szerintem sms-t írni színiszta hülyeség vezetés közben. Aki vezet, az tartsa a szemét az úton, ennyi azért minimum elvárható. A telefonálásról vezetés közben meg az a véleményem, hogy akinek van kihangosítója, annak az azon folytatott beszélgetés sem vonja el jobban a figyelmét, mint a rádió vagy az, hogy az utasával beszélget. Kézben én nem tartanám azért.

És egy francia klip, ami életet menthet: