Robertnek, és feleségének, Chris-nek ismét sikerült belopniuk magukat a szívembe. Sajnos még nem tartok ott, hogy szó nélkül el tudjak menni az ilyenek mellett, de már tanulom, hogy hogyan kell, s el fogok jutni oda, hogy fel sem fog tűnni az ilyen viselkedés.

Szóval szombaton volt az évfodulója Richard nagypapájának a halálának. Ebből kifolyólag elmentünk zsinagógába, majd Lilinél, Richard nagymamájánál ebédeltünk. Chris és Keilani (Robert lánya), csak Lilihez jött. Richard próbált néhány fényképet csinálni Keilaniról, hiszen olyan sűrűn azért nem látjuk, meg a nagypapám is szereti nézegetni a fényképeit. Arra lettünk figyelmesek azonban, hogy akármikor megpróbált Ricsi fényképezni, Robert vagy Chris segítőkészen eltakarta a gyerek arcát. Mondtam is Richardnak, elég hangosan ahhoz, hogy mindenki hallhassa, hogy ne fényképezzen, mert mi nem tartozunk azon kiválasztottak közé, akik Keilaniról képet készíthetnek. Aztán nem sokkal később Chris felháborodottan nekirontott Richardnak, hogy túl sokat fényképezzük a gyerekét. Tudomásul vettük, többet nem fogjuk kilopkodni Keilani lelkét a testéből holmi fényképezés által. Bár Simon (anyósom unokatestvére) kifejezetten örülni szokott, ha fényképezzük a gyerekeit, mert szereti, ha vannak jól sikerült képek a csemetéiről.

De a java még csak ezután jött. Robert, miután megette ebédjét, kényelmesen elterpeszkedett a széken, s megkérdezte, hogy akkor mikor is tartjuk mi ezt a Hanuka izét. Mondtuk, hogy 13-án vasárnap este 7:30-kor. Erre elkezdett nyavajogni. Megkérdezte, nem lehetne-e szombaton tartani. Mondtuk, hogy eredetileg akkor akartuk, de az anyósomnak akkor van a céges Karácsonyi bulija. Aztán Robert megkérdezte, hogy akkor nem lehetne-e ebéd a vacsora helyett, mert hát ez a vasárnap este fél nyolc, hááát… Richard mondta neki, hogy Simonék nem érnek rá napközben. (Meg Hanuka mondjuk épp az estéről szól, de ez már csak részletkérdés) Erre megkérdezte, hogy akkor nem lehetne-e eltolni egy héttel. Mondtam neki, hogy egy héttel később már nincs Hanuka. Erre azt a választ kaptam, hogy : “És?”

Namost én belátom, hogy attól, hogy nekem az év legfontosabb ünnepe a Hanuka, még nem várhatom el, hogy másnak is az legyen. De azért azt tiszteletben tarthatnák, hogy fontos nekem, mert itt inkább a Hanukán van a hangsúly, nem a vacsorán. Kíváncsi vagyok, hányszor kérték meg Chris anyját, hogy ugyan tolja már arrébb Karácsony napját, mert nekik nem megfelelő az időpont, amikorra hívta őket.

Az meg még külön érdekessége a dolognak, hogy amikor én hívtam az anyósomat ezügyben, akkor mondta, hogy ha egy mód van rá, legyen inkább vasárnap, mert szombaton a céges buli van. Amikor Robertnek nem volt megfelelő a vasárnap, akkor rögtön elkezdte mondani, hogy ő akkor inkább kihagyja a céges bulit.

Tegnap pedig úgy volt, hogy anyósom átjön hozzánk az este. De aztán telefonált, hogy a nagy meleg miatt mégsem jön. S úgy mellékesen megkérdezte, hogy akkor most maradt-e a Hanuka vasárnapi vacsora. Mondtam, hogy igen. Erre belekezdett valami értelmetlen hablatyba, hogy hát igen, Robertéknek azért nem túl jó az esti időpont, mert hát ugye nemrég költöztek (1 hónapja) és Keilani még nem szokta meg az új házat, és napközben jól elvan, de éjjel még idegen neki a szoba és igyekszik olyan későn elaludni, amilyen későn csak lehet. Én csak annyit mondtam neki, hogy engem nem érdekelnek az okok, el tudják dönteni, hogy el akarnak-e jönni. Ha igen, akkor itt lesznek, ha nem, akkor meg nem, de legkésőbb a 13-át megelőző szerdáig tudni szeretném, hogy mi a válasz. Erre anyósom lemondóan sóhajtott egyet, s mondta nekem, hogy akkor megpróbálja rábeszélni őket. Én azt válaszoltam, hogy nem kell őket rábeszélni, mert saját maguk is tökéletesen el tudják dönteni, hogy itt akarnak-e lenni. S ennyiben maradtunk.

Érdekes, hogy Simonnak két gyereke van és nem okoz problémát neki a vasárnap este fél nyolc. Robertnek meg egy gyereke van és ilyen műsort kell csinálnia. S csinálja ezt a műsort annak ellenére, hogy mindannyian tudjuk, hogy esze ágában nincs eljönni. Ill. az anyósomból még kinézem, hogy van olyan naív, hogy elhiszi, hogy Robert tényleg azért nyavajog ennyit, mert nagyon bele akarja passzítani a programjába ezt a Hanukai vacsorát.

Csak nem tudom, mire ez a nagy ellenszenv Richard iránt. Mert addig, amig ivott, Robertnek semmi baja nem volt vele, kifejezetten segítette mindenben, amiben csak tudta. Csak azóta ilyen vele, amióta komolyan abbahagyta az ivászatot. Én meg teljesen illogikusnak találom ezt a viselkedésformát, szerintem pont fordítva lenne a logikus. Mint ahogy Timothy nevű sógorom viselkedik. Amíg Richarrd ivott, ki tudta volna kaparni a szemét. Amióta józan, azóta nagyon jó a kapcsolatuk, sűrűn hívják egymást minden apropó nélkül, csak megkérdezni, hogy “hogy vagy, milyen volt a napod?”.

Robert ilyetén hozzáállását a Hanukai vacsoránkhoz már Richard sem hagyta szó nélkül, pedig mindig ő az, aki közli velem, mikor Robert viselkedése irritál, hogy hagyjam az egészet a csudába, attól, hogy Roberték így viselkednek, nekünk még nem kell. Emellett azonban ő sem tudott elmenni szó nélkül.

Nem tudom, mi a tanulság, mit kellene levonnom ebből. Hacsak azt nem, hogy legközelebb valód alapot adok arra, hogy megsértődjenek, azzal, hogy nem hívom meg őket. Bár ahogy Richardhoz viszonyulnak, még meg sem sértődnének, csak elégtételt éreznének. Tőlem meg kicsinyes lenne ez a magatartás. Nem tudom, mit kellene tennem, hogy a jövőben javuljon ez a kapcsolat. Nem vagyok abban sem biztos, hogy érdemes-e energiát ölni abba, hogy javuljon, amikor szemmel láthatóan nem akarják, hogy közük legyen hozzánk. Nem szeretek olyan szekér után futni, ami nem vesz fel, ők pedig örömmel néznék a vergődésünket.

Szeretek jóban lenni a családom tagjaival, de lábtörlő nem leszek a családi béke kedvéért.