Eszti
Aktuális kedvenc jelenetem a The big bang theory-ból. Volt jobb minőségű videó is YouTube-on, de azoknál letiltották a beágyazhatóságot :( Viszont a jelenet csillagos ötös :))))

Eszti
Tegnap olvastam ezt a Daily Telegraph-ban. A cikk lényege, hogy a fix sebességmérő kamerák csak extra bevételforrásként vannak kihelyezve, nem pedig a biztonság növelése érdekében. S hogy ezt az bizonyítja a legjobban, hogy oda tettek kamerát, ahol a kihelyezést megelőző 3 évben összesen 5 baleset volt és egy sem halálos, míg oda nem, ahol évente 135 baleset történik. S a top 10 legtöbb pénzt hozó kamera mind olyan útra lett kihelyezve, ahol a kihelyezést megelőző három évben alig volt baleset.

Nyilvánvalóan minden gyorshajtó szerint ezek a kamerák nem a biztonság növelésére lettek kitalálva, hanem sarcra. S minden útbiztonsággal foglalkozó szórólap / könyv / tájékoztató azt igyekszik sujkolni az emberekbe, hogy nincs olyan, hogy biztonságos gyorshajtás. Én úgy látom, hogy itt Sydneyben azok a kamerák, amik tényleg a biztonság érdekében lettek kihelyezve, jól ki vannak plakátolva előre, egyre sűrűsödő táblák jelzik, hogy mindjárt itt a kamera, s ilyen helyeken alig van bírság is meg baleset is. A többi viszont tényleg csak pénzszedésre van.

Én úgy látom, hogy önmagában a gyorshajtás nem okoz balesetet, sokkal inkább okoz viszont az, ha valaki nem az útviszonyoknak megfelelően vezet. Ugyanazon az úton vezettem én már 40-nel is, amikor este annyira szakadt az eső, hogy az orromig alig láttam tőle, meg 80-nal is, amikor a verőfényes napsütésben teljesen kihalt volt az útszakasz.

Én megrögzött gyorshajtó vagyok. Balesetem gyorshajtás miatt egyetlen egyszer volt, még a legelején, úgy féléves jogosítvánnyal. Azóta egy sem. Most 10 éves a jogosítványom, ez alatt a tíz év alatt összesen volt 3 balesetem, mind a három még a jogosítványom első évében. És ebből a háromból egyetlenegyet okozott gyorshajtás. Némi rutinnal pedig mind a három megelőzhető lett volna.

De nyilván engem csalnak meg az érzékeim, amikor azt mondom 9 év balesetmentes gyorshajtás után, hogy létezik biztonságos gyorshajtás. Persze nyilvánvalóan nem arról beszélek, amikor valaki a 60-as zónában 160-nal megy. Mint mindent, ezt is ésszel kéne csinálni.

Szerintem nem a gyorshajtókra kéne rászállni. Sokkal inkább az alkoholos és drogos befolyásoltságot kellene szűrni, meg azokat, akiket itt csak úgy hívnak, hogy ‘hoon’, akik élvezetből vezetnek veszélyesen, bevágnak mindenki elé, a megengedett sebesség 2-2,5-szeresével vezetnek, farolgatnak, élvezetből satufékeznek.

Meg ugye azok a rendőrök is megérik a pénzüket, akik direkt belemásznak a szabályosan haladó autós seggébe, hogy azt ezzel arra kényszerítsék, hogy felgyorsítson, majd rászirénáznak és megbüntetik gyorshajtásért. Nem elszigetelt az eset. Richard egyik kollegája mesélte, hogy valamelyik nap egy barátnője vitte őt dolgozni. Útfelújítás miatt kint volt a 40-es korlátozó tábla, de persze útfelújítás sehol nem volt. Ment szabályosan negyvennel, a mögötte lévő rendőr meg egyre csak mászott bele a fenekébe. Elengedni nem volt hely, viszont egyre jobban idegesítette őt a rendőr ezzel a viselkedéssel. Felgyorsított hát 45-re, s a rendőr csak ezt várta. Rögtön leszirénázta az útról, és nekiállt őt kioktatni, hogy ne siessen ennyire, a gyorshajtás sehova nem vezet, mégis miért száguldozik. Vicces dolog 45-nél gyorshajtásról beszélni.

Jó, nyilvánvalóan nem lehet arra alapozva törvényeket hozni, hogy azt feltételezem, mindenki az útviszonyoknak megfelelően fog vezetni. De adott büntetési tételeknél figyelembe lehetne venni az addigi balesetmentes közlekedést, mint ahogy a biztosítók szokták a díjak megállapításakor.

Most meg amúgy is Hawaii lesz a rendőröknek, jön a karácsonyi dupla büntetőpontos időszak, lehet kaszálni.

Azonban továbbra is fenntartom, hogy a forgalommal együtt kell haladni, mert ha gyorsabban megyek, akkor én megyek neki valakinek, ha meg lassabban, akkor belém fognak jönni.
Eszti
Sokáig a terrorveszély miatt egyáltalán nem volt kuka Chatswoodban. Pár hete lett több ilyen kuka:



Így rögtön látni, ha terrorista bácsi bombát rejt bele...
Eszti
Nemrég lejárt a kártyám és újat kaptam helyette. Emiatt fel kellett hívnom az egészségbiztosítónkat és az internetszolgáltatónkat is, mert erről a kártyáról fizetjük őket.

Felhívtam az egészségbiztosítót. Három gomb megynyomása után azonnal kapcsoltak, s az angolul hibátlanul beszélő, segítőkész hölggyel kb. 1 perc alatt módosítottuk az adatokat, mert ugye csak a lejárati dátum és a biztonsági kód változott, a kártyaszámot nem kellett újra lediktálnom. A végén megkérdezte, segíthet-e még valamiben, aztán elköszöntünk.

Nem így az internetszolgáltatónál. Felhívtam őket, első nekifutásra közölte a rendszer, hogy túl sokan várakoznak, így nem tudnak beállítani a sorba, telefonáljak később. Telefonáltam is. Hosszas várakozás után egy erős ázsiai akcentussal beszélő ügyintézőhöz jutottam. Mikot elmondtam neki, mit szeretnék, rögtön leszidott, hogy miért nem az interneten keresztül frissítem az adataimat. Miután elmondtam neki, hogy elfelejtettem a felhasználónevem és a jelszavam, azok után sóhajtott egy mélyet, s még mindig érezni lehetett, hogy a pokolba kíván és nem érti, miért rablom az idejét. Előszöris megkért, hogy tartsam, amíg a megfelelő képernyő megjelenik a monitorán. Úgyhogy tartottam egy újabb percig. Aztán elkezdte kérdezni a kártya új adatait, baromi undokan persze. A végén azért a biztonság kedvéért még tartanom kellett a vonalat úgy 2 percig, amíg a rendszer frissítette az adataimat. Aztán a nőci közölte, hogy a frissítés megtörtént elköszönt és letette a telefont.
Eszti
Eszti
Minden szerdán bérszámfejtek, s csütörtök reggel érkezik a számlákra a pénz. Viszont ma az NAB nevű banknak szoftverproblémái voltak és nem érkeztek meg a pénzek emiatt az NAB számlákra. Patrick kollegám, akiről már rengeteget panaszkodtam, azzal fogadott reggel, hogy azonnal nézzek utána, hogy miért nem érkezett meg a számlájára a pénz, és a hangsúlyából az érződött, hogy feltételezi rólam, hogy direkt nem utaltam a számlájára a pénzt tegnap. És még azután is hitetlenkedve csóválta a fejét, hogy megmutattam neki mindenféle visszaigazolást, hogy márpedig a pénze utalva lett. Mondtam neki, hogy hívja fel a bankját, ne engem zargasson. S miután felhívta a bankot derült ki ez a probléma, de azért bocsánatot nem kért tőlem, amiért meggyanúsított.(Barry, a könyvelőnk azt mondta nekem, hogy azt kellett volna felelnem, hogy majd akkor kap fizetést, ha dolgozik :) )

Egy villanyszerelőnk is az NAB-nél van. Ő felhívott, és teljesen nyugodt hangon csak egyszerűen megkérdezte, hogy mi történt. Nem volt semmi gyanusítgatás a hangjában, csak érdeklődőn megkérdezte, hogy meg tudom-e mondani, mi történhetett, ami miatt nem érkezett meg a fizetése. A hangsúlyából pedig lehetett érezni, hogy fel se tételezi rólam, hogy direkt nem utaltam a pénzét. Lehet így is. Sokat számít az a fránya hangsúly...
Grr
Eszti
Gyorsan kiírom magamból, még mielőtt nagyon felforr az agyvizem. Úgy látszik, nálunk nem múlhat el Hanuka családi balhé nélkül.

Idén is időben szétküldtem a meghívókat, Simon és Vanessa rögtön e-mailfordultával válaszoltak is, hogy szeretnének részt venni a partin és már nagyon várják, hogy jöhessenek. Nem így a két sógorom, bár tudom, ha egyszer azt írtam a meghívóban, hogy 17-ig válaszoljanak, akkor ne 12-én morogjak. De. Ma beszéltem Lilivel, akinek egy elejtett félmondatából megtudtam, hogy Roberték nem tudnak jönni, mert akkor van Keilaninak az óvodai karácsonyi ünnepsége. (Este 8-kor a 2-3 éveseknek…) Ezzel nekem szimplán az a problémám, hogy ha ő kapásból tudja, hogy nem fognak tudni jönni, akkor azt miért nem lehet nekem is megmondani, aki szervezem az egészet. Jó tudom, nincs még 17-e, de akkor miért tudhatja ezt a tényt mindenki más Richardon és rajtam kívül?

Timothy pedig a másik fele. Ebédidőben Facebookoztam, ő is online volt. El akartam kezdeni chatelni vele, hogy megkérdezzem, megkapta-e az e-mailemet a partiról. De persze először csak ráköszöntem és vártam, hogy válaszoljon. 10 perc elteltével kijelentkezett Facebookról anélkül, hogy legalább visszaköszönt volna. Velem van a gond, hogy ezt bunkóságnak tartom, mármint hogy arra sem méltat, hogy visszaköszönjön, vagy a Facebooknak van olyan beállítása, hogy ne jelezze, ha meghatározott emberek chat-et kezdeményeznek? Ha ez utóbbi, akkor viszont azt nem értem, miért lettem letiltva, mert amilyen sűrűn mi kommunikálni szoktunk, egészen biztosan nem mondtam semmi bántót neki.

Azon gondolkodom, hogy vajon az anyósom ukázba adta-e nekik, hogy mindenféle mondvacsinált kifogásokkal maradjanak távol a partitól. Ugyanis Richard és ő már szeptember óta nem beszélnek, és most kivételesen nem a férjem hibájából. Az anyósom persze játssza a mártírt, csak már senki nem veszi komolyan. Az a borzasztó az anyósomban, hogy mindig előbb cselekszik és aztán gondolkodik, de soha nem vonja le azt a következtetést, hogy ő bármiben is hibás lenne. Mindig mindenről más tehet. S most sikerült átlépnie egy olyan határt, hogy Richard nem érzi úgy, hogy még ebben az életben szóba akarna állni többet az anyjával. Pedig az anyósom mindent megtesz azért, hogy kibéküljenek, pl. megjelent nálunk hívatlanul, amikor Richard dolgozott, s előadta nekem a nagyjelenetet, hogy Richard majd a temetésére tán elmegy. Mikor ezt elmondtam az én férjemnek, akkor először leszidott, hogy minek nyitottam ajtót, majd megkérdezte, hogy megmondtam-e az anyjának, hogy nem fog elmenni a temetésére sem. Ettől függetlenül az anyósom ott lesz a Hanuka partin, de tényleg van egy olyan érzésem, hogy ráparancsolt a másik kettőre, hogy oda ne merjék dugni a képüket.
Eszti
Míly bölcs vagyok már megint :) Szóval amikor én repültem ki, az teljesen helyénvaló volt, nem is gondolkodtam rajta sokat. Most viszont az öcsém tervezi, hogy a nyáron elköltözik otthonról. És valahogy úgy belémnyillalt hirtelen, hogy az én kisöcsém már nem is olyan kicsi. Igaz, hogy csak néhány házzal költözik majd arrébb, de akkor is már tervezi, hogy milyen bútorokkal és hogyan fogja berendezni a lakást. És ha minden a tervei szerint alakul, akkor a jövő októberre tervezett magyarországi látogatásunkkor már nála szállnánk meg, nem pedig a szüleimnél. Anyukám azt mondta, hogy járt neki annyi a sorstól, hogyha az egyik gyereke ilyen messzire repült, akkor a másik ilyen közelre :)
Eszti


















Eszti
Avagy autósok, gyalogosok és biciklisták viselkedése az úton ebben a csodás városban.

Ha vasárnap reggel kocogni támad kedvünk, semmiképp se a járdán tegyük. Fussunk abban a sávban, amelyikben szembe jönnek az autók, merészebbek futhatnak cikk-cakkban is az úton.

Ha barátainkkal biciklizünk, még véletlenül se haladjunk libasorban egymás mögött. Legalább ketten, de még jobb, ha hárman kerekezünk egymás mellett, hogy a teljes sávot elfoglaljuk. Csóváljuk fejünket méltatlankodva, ha egy autó megpróbál kikerülni minket.

Sétálni legjobban a 90-es zónában lehet hétvégén reggelente, az autókkal szemben haladva. Pakoljuk meg hátizsákunkat finom elemózsiával és induljunk neki családunkkal a túrának.

Ha Porschénket szervizelni visszük, ne törődjünk azzal, hogy a bejárat a szalonhoz a járdán keresztül vezet. Lassítás nélkül hajtsunk át rajta, ha gyalogost látunk, akkor gyorsítsunk fel egy kicsit, és figyeljük élvezettel, ahogy visszaugrik ijedtében.

Ha Ázsiából származó nők vagyunk és terepjárót vezetünk, akkor az Officeworks-ből kihajtva guruljunk át a szembesávba jobbra kanyarodáshoz, és index nélkül kanyarodjunk. Hasonlóan a Porschét vezető sofőrökhöz, ne nézzünk körül, hogy van-e gyalogos a járdán, amin át kell hajtani a kihajtáshoz.

Ha a rokkant helyen állunk a Westfieldben orral a fal fele, akkor kihajtáskor ne nézzünk a türkörbe. Nyugodtan tolassunk rá a mögöttünk esetleg elhaladó gyalogosra, aki épp az autójához menne, neki úgyis jó reflexekkel kell rendelkeznie, hisz ő nem rokkant.

Ha ilyen kocsit vezetünk betonon, akkor fölösleges irányt vagy bármi mást jeleznünk. A gyalogos nem számít, elvégre úgyis azért vettünk ilyen kocsit betonra, hogy ha elütünk valakit, akkor ne kelljen éreznünk, ahogy alattunk nyöszörög.

Ha Ázsiából származó férfiak vagyunk, akkor haladjunk következetesen 60-nal a 90-es zónában, lehetőleg a gyorsabbiknak szánt sávban. Ha észleljük, hogy a mögöttünk lévő sofőrt ez irritálja, mert a lassabbiknak szánt sávban úgy haladnak az autók, hogy lehetetlenség kikerülni minket, akkor lassítsunk le még jobban, és meg se forduljon a fejünkben, hogy átmenjünk a lassabbnak szánt sávba.
Eszti
Közúti szerencsétlenség történt hétvégén Dél-Ausztrália államban. Azért írok szerencsétlenséget, mert balesetnek azt nevezem, ami minden elővigyázatosság ellenére bekövetkezik.

De hogy ne legyek ennyire titokzatos: az történt, hogy egy részeg 30 éves nő és 18 éves húga egy olyan kocsi motorháztetején utazott egy autóúton, amit egy 16 éves, jogosítvánnyal nem rendelkező lány vezetett. A 30 éves nőnek a két gyereke pedig a kocsi hátsó ülésén ült. 10 perc után a 18 éves lány leesett a motorháztetőről, a nővére pedig a segítségére sietett, de elütötte őt egy kocsi, amit egy 34 éves, szintén jogosítvány nélküli sofőr vezetett. Mind a ketten életüket vesztették. Itt olvasható a teljes cikk, annak, akit érdekel.

Saját véleményem az, hogy nagyon sajnálom a családot, akik elvesztették két lányukat, de a két lányt, aki meghalt, nem tudom sajnálni. Ez a szerencsétlenség simán megelőzhető lett volna. A 30 évesnek ennél sokkal több eszének kellett volna lennie, a 16 évesnek pedig nem kellett volna vezetnie egy olyan autót, aminek a motorháztetején ülnek, jogosítványtól függetlenül. Sok ész nem kell hozzá, hogy előre lehessen látni, hogy ebből így semmi jó nem származhat. A 30 éves nő pedig miért járt kocsmáról kocsmára a gyerekeivel? Ez lenne a másik kérdésem.

De idézek a kommentekből is, hogy ne csak az én véleményem álljon itt. Sokan másként gondolják ugyanis, mint én.

Egy Josie nevű hozzászóló a következőket írta valakinek válaszul:



“Kitkah is right Ann, your comment is harsh. Their actions were idiotic, but I'm sure if that mother thought that she and her sister were about to be killed in front of her young childrens eyes, she'd have acted differently. Those poor, poor children. They will probably suffer most from this and that's really sad.”

Kitkah, Ann-nek igaza van, durva a hozzászólásod. Hülyén viselkedtek, de biztosra veszem, hogy ha ez az anya tudta volna, hogy ő és a testvére meg fognak halni a gyerekei szeme előtt, akkor másként viselkedett volna. Azok a szegény kisgyerekek. Tán ők fognak a legtöbbet szenvedni emiatt, s ez nagyon szomorú.

(Csak halkan kérdezem, hogy egy 30 éves kétgyerekes családanyának tényleg annyira baromira nehéz előre látnia, hogy abból semmi jó nem sülhet ki, hogy a motorháztetőn utazik?)

Egy másik hozzászóló ezt írta:



“WERE YOU THERE??? Who are you to judge? You dont know the full story as your only going by what the media says, and this poor 16 year old is probably suffering more than anybody. Yes, she made a mistake but shes a teenager, teenagers do stupid stuff sometime. why does the teenager get the blame when she was the sober one who was being supervised by the adult on the bonnet. how about you grow a heart, one day this could happen to someone you know. Your comment has made me sick!!!!!!”

Ott voltál? Ki vagy te, hogy ítélkezhetnél felettük? Nem tudod a teljes történetet, csak azt, amit a média mond, s ez a szegény 16 éves lány valószínűleg mindenkinél jobban szenved. Igen, hibázott, de ő kamasz, és a kamaszok néha csinálnak hülyeségeket. Miért egy kamaszt hibáztatnak, aki józanul vezetett a motorháztetőn ülő felnőtt irányítása alatt? Mi lenne, ha lenne szíved? Előfordulhat, hogy egy nap olyasvalakivel történik ilyen, akit ismersz. Hányingerem van a hozzászólásodtól.

(Itt azt jegyezném meg, hogy az nem kifogás, hogy kamasz vezette a kocsit és a kamaszok csinálnak hülyeségeket. Hülyeség az, ha befesti a haját rikító rózsaszínre vagy sót tesz a süteménybe cukor helyett amikor sütni tanul. Még egy 16 évesnek is tisztában kellene lennie azzal, hogy simán halálhoz vezethet az, ha valaki a motorháztetőn utazik, és szimplán nem kellett volna addig elindulnia, amíg mindenki be nem szállt a kocsiba. Főleg, ha józan volt.)

Egy álomvilágban élő hozzászóló a következőket írta:



“death has no mercy.kids will make mistakes.oz is a rich enough country to provide safer roads much safer roads and cars.its good here cars and driving should be about transport not death dramas.cars and roads need to be designed to protect what is usually the main culprit the driver from himself.even if someone falls asleep or is trying to hurt themselves or stoned drunk they need to be as protected as possible”

A halál nem ismer irgalmat. A gyerekek mindigis fognak hibázni. Ausztrália van elég gazdag ország ahhoz, hogy sokkal biztonságosabb utakat és autókat hozzon létre/gyártson. A vezetésnek arról kellene szólnia, hogy eljutunk A pontból B-be, nem pedig halálos balesetkeről. Úgy kell megtervezni az utakat is és a kocsikat is, hogy óvja a főbűnöst, a sofőrt saját magától. Még akkor is maximálisan védeni kell a sofőrt, ha elalszik a volán mögött vagy seggrészegen vezet.

(Szerintem meg nem az út a hibás, ha a sofőr a hülye.)

WhatD hozzászólása viszont tetszik:



“At least there was NO TREE involved this time as usually they are the ones to blame and they get the chainsaw, Because "Trees jump in front of cars"

Legalább nem szerepel FA, a történetben. Általában a fákat szokták hibáztatni, majd pedig kivágni, mert azok csak úgy ki szoktak ugrálni a kocsik elé.

Volt olyan hozzászóló is, aki ironikusan megjegyezte, hogy még több sebességmérő kamerát kell felállítani, az majd biztosan megoldja a problémát.
Eszti
Ez volt az egyik téma tegnap az “A Current Affair” című műsorban. Röviden: arról van szó, hogy most már nem csak arra van lehetősége a szülőnek, hogy mindenféle alkalmazások segítségével olvasni tudja a gyereke összes sms-ét és e-mail-jét, hanem ennek az új technológiának a segítségével pontosan meg tudja határozni, hogy helyileg hol van a gyereke. Tehát hiába mondja a gyerek, hogy “mama, moziba megyek a barátnőimmel”, amikor a mama pontosan láthatja, hogy a gyerek a pasijához ment fel, hisz ott villog a GPS.

Ez nálam a kiveri a biztosítékot kategória. Nem is tudom, hol kezdjem felsorolni az összes problémámat ezzel. Ezért nem feltétlen fontossági sorrendben fogom leírni ezeket a problémákat.

Szóval ez a program nem csak szülő-gyerek viszonylatban működik, hanem férj-feleség, főnök-beosztott stb viszonylatban is, rengeteg a visszaélési lehetőség vele. Ezen túl pedig ugyanaz lesz ennek a sorsa is, mint a mindenféle internet-filtereknek, amik korlátozzák azt, hogy a gyerekek mely honlapokat látogathatják. A gyerek hamar rájön, hol lehet kikapcsolni, és azt böngész, amit akar. De nem is ez a legfőbb probléma vele.

Hova lett a bizalom a szülő-gyerek kapcsolatból???? És mi lesz a gyerek magánszférájával? Azért, mert még nincs 18, igenis szüksége van saját térre. Ha a szülő azt akarja elérni, hogy a gyereke a büdös életben többet hozzá ne szóljon, akkor használja csak bátran ezt az alkalmazást.

Nem egyszerűbb úgy nevelni a gyereket, hogy ne kelljen hazudnia, hanem bátran lehessen őszinte a szüleivel? Ja, a mai világban ez nem jön szóba, mert ahhoz tekintélyünknek kellene, hogy legyen, ahhoz meg fegyelmezni kéne a gyereket, az meg pfujj-pfujj. Manapság már azt is feljelentik gyerekbántalmazásért, aki erélyesebben szól rá a háromévesére, hogy ne rohanjon ki az autók elé a forgalomba.

Tudom, gyerek nélkül könnyen beszélek arról, hogy miként is kellene gyereket nevelni. És ez már nagyon sokadik bejegyzésem a témában. De frusztrál, amikor ilyeneket látok/hallok. Tegye fel a kezét az, aki sosem kérte meg a barátnőit, hogy falazzanak neki, ilyen-olyan indokból. És mégis itt vagyunk mind, és túléltük a kamaszkorunkat. Ha meg úgy neveljük azt a gyereket, hogy legyen józan esze, akkor nincs is szükség ilyenfokú kontrollra. De már azt is megbeszéltük sokszor ezen a blogon, hogy az emberek félnek a józan észtől, ill. sokszor nem is tudják, mi az. Ha meg rosszul neveltük, akkor ilyen kütyüvel sem megyünk sokra.

Szerintem minél erőszakosabban akarja tudni egy szülő a gyereke életének minden apró kis részletét, annál nagyobb ellenállásba ütközik. Egy bizonyos kor után pedig nem is egészséges, ha a szülő mindent tud.

És mindig ugyanoda lukadok ki. Miért nem lehet bízni abban a gyerekben? Ha jól neveltük, akkor semmi szükség az ilyen kütyükre. Nem inkább olyasmiket kellene kifejleszteni, ami abban segít, hogy jobb szülők legyünk, ahelyett, hogy a saját töketlenségünket ilyen kütyükkel próbáljuk kompenzálni?

Én világéletemben olyan voltam, hogy minél többet akart tudni rólam valaki, annál jobban bezárkóztam és annál kevesebb információt osztottam meg vele magamról. Viszont aki nem erőszakoskodott, azzal mindig nyílt és őszinte voltam. Ez a kütyü arra tökéletesen jó, hogy a gyerekünk elveszítse belénk fektetett bizalmát. Másra túlzottan nem.

Lehet, hogy naív vagyok, de szentül hiszek abban, hogy ha megfelelő mennyiségű szabadságot adunk a gyereknek, akkor nem próbál majd meg kijátszani minket minden adandó alkalommal. És ebbe beletartozik az is, hogy nem sétáltatom pórázon, és az is, hogy kamaszkorában elengedem a barátaival és el is hiszem neki, hogy oda megy, ahova mondja, hogy megy. Az én apukám mindig azt mondta nekem, hogy “Lányom, oda mész, ahova akarsz, addig maradsz, amíg akarsz, csak tudjam, hogy hova mész és meddig maradsz. Mert akkor addig nem kezdek idegeskedni érted, s ha nem érnél haza időben és nem telefonálnál, hogy késni fogsz, akkor tudom, hol keresselek először.” Érdekes, de ez mindig működött. És tudom, hogy apukám ettől még idegeskedett, de tudta, hogy bízhat bennem és én tudtam, hogy bízhatok benne. Míg ha megpróbálta volna minden egyes lépésemet követni, akkor “véletlen” mindig otthon hagytam volna a mobilomat és a zsebpénzemből kigazdálkodtam volna magamnak egy olyat, amiben nem lett volna ilyen alkalmazás.

De a legfőbb kérdés mégis az, hogy miért is akarunk gyereket. Hogy legyen kit kontrollálnuk, robotként irányítanunk? Hogy ne maradjunk egyedül öregkorunkra? Esetleg azért, mert jó érzés látni, hogyan tudunk egy pici, magatehetetlen csecsemőt felelősségteljes felnőtté formálni? Vagy valami teljesen más okból? Akármiért is szeretne valaki gyereket, egy biztos, az a gyerek sosem fog tökéletesen úgy viselkedni, ahogy azt a szülője elképzeli. És a jó szülőt a rossz szülőtől az különbözteti meg, ahogyan az ilyen szituációkat kezeli.

Sokféleképpen lehet gyereket nevelni, de abban remélem egyetérthetünk, hogy a gyereknevelésnek inkább a gyerekünkről kell szólnia, mint magunkról. S felteszem, hogy azoknak, akik ilyen borzadályokat képesek használni, az a problémájuk, hogy nem szültek a gyerek mellé használati utasítást is, és így maguknak kell kitalálniuk, hogy mi a legjobb a gyereküknek.
Eszti
Szeretem ezt a sorozatot, a közelmúltban nagyon rákaptam. Most tartanak a negyedik évadnál Amerikában, ide is már érkezett pár epizód belőle. Addig is megvettem az első három évadot DVDn :) Kettőt már végig is néztem belőle, a harmadiknak pont a felénél járok. Az a rossz benne, hogy ha elkezdem nézni, akkor nem tudom abbahagyni, amíg van epizód a DVDn :)



Most már utánanéztem, fut Magyarországon is “Agymenők” címen. Megnéztem YouTube-on pár részletet a szinkronizált változatból. Hát katasztrófa, mit ne mondjak. A hangok egyáltalán nem hasonlítanak az eredeti hangokra, és végig olyan érzésem volt, mintha egy kikarikírozásnak szánt hangalámondást néznék. Egyszerűen vártam, hogy mikor szólal már meg a szereplő rendesen. Arról pedig nem is beszélve, hogy a poénok nagy hányada elveszett a szinkron alatt, ill. amit jól fordítottak le, azt a hang miatt nem tudtam értékelni. Míg angolul szinte fáj az oldalam a nevetéstől egy-egy epizód végére, addig ugyanazokon a poénokon magyarul nem tudtam nevetni.

Fellengzős vagyok, ha szerintem szinkronizáltan értékelhetetlen ez az amúgy nagyon jó kis sorozat?
Eszti
aki jótanácsaival segített. A problémám fele megoldódott. Mint kiderült át kellett állítanom a “timestamp” formátumot, s lás csodát, most már nem undefined :) A kommentek ki-nem-ugrálását azonban továbbra sem értem. Az legelső hozzászóláskor kiugrik, a többi esetben azonban nem. Érthetetlen…
Eszti
Nagyon-nagyon szeretném megtartani ezt a hátteret, de problémáim vannak néhány alapvető beállításával. Először is én azt szeretem, ha a hozzászólások külön kis ablakként kiugranak. A blog komment-beállításaiban ez az opció van kipipálva, de valamiért mégsem működik és a teljes bejegyzést külön-nyitja, amikor a hozzászólásokat meg akarom nézni. Arra gyanakszom, hogy a HTML kódjában van valami, de nem értek hozzá olyan mélyen, hogy tudnám, mit kell megváltoztatnom.

A másik problémám pedig ez a sok “Undefined” a bejegyzések mellett. Az időformátumok rendesen be vannak állítva, még külön a “design” tabnál is megnéztem, de valami miatt mégsem jeleníti meg.

Tud nekem segíteni valaki ebben? Annyira tetszik ez a háttér, hogy nem szívesen váltanék másikra. Viszont én sajnos kevés vagyok ennek a problémának a megoldására.

Tud valaki segíteni, ha nagyon szépen kérem? :)
Eszti
Valaki, aki ért a HTML-hez jobban, mint én, küldjön nekem egy e-mailt az eszti1 kukac freemail pont hu címre, mert nem boldogulok az új külsőmmel. Előre is köszönöm a segítséget.
Eszti
Richard főnöke elhatározta, hogy ha x mennyiségű ember csatlakozik a kertészkedő klubhoz, amit indított a kertészetben, akkor elviszi a bagázst egy étterembe. Csatlakozott is x fő, úgyhogy pénteken elmentünk ebbe az étterembe. Olyan hely ez, ahova rendesebben öltözik fel az ember. Nem kell öltöny és nyakkendő, de nem is illik szakadt farmerben és pólóban megjelenni.

Richard főnöke ismerte a tulajt, így ő körbe is vezetett minket a konyhákban, s megmutatta nekünk a teljes épületet. Érdekes volt látni igazi konyhát működés közben. Eddig csak a tévében láttam ilyesmit, élőben teljesen más. Külön konyha van a péksüteményeknek és egyéb süteményeknek, merthogy minden ilyesmit maguk készítenek, még a lekvárt is.

Az étlapon nagyon sok étel és hozzávaló franciául van feltüntetve. Így azok, akik valaha tanultak franciául, megpróbálták előkotorni agyuk rejtett bugyraiból ezt a tudást. Sokan a telefonjukat kapták elő, hogy a Google segítségét kérjék. Én felhívtam a legjobb barátnőmet, aki Párizsban él, úgyhogy azt hiszem a legakkurátusabb fordítást én kaptam :) Persze joggal merül fel a kérdés, hogy miért nem a pincért kérdeztük, dehát voltunk úgy negyvenen, mind a negyvenen mégsem kérdezhettünk rá mindenre. S azt hiszem az a kérdés is joggal merül fel, hogy Ausztráliában, ami egy angol nyelvű ország, miért nem lehet angolul is feltüntetni minden étel nevét, vagy legalább angolul elmagyarázni, hogy mit takar, ha már a megnevezésnek mindenképpen franciának kell lennie.

Az ételek nagy tányéron jöttek, kis adagokban. Valami mennyei ízük volt. Aztán amikor a desszertet rendeltük, akkor átnéztük a borlapot is. Volt azon a listán 4200 dollárért is bor, meg 6 puttonyos Tokaji Aszú is. Richard izgatottan mondta, hogy “Hungarian wine” és megpróbálta kiejteni a puttonyos szót. Pincérünk pedig fél füllel meghallotta, hogy “Hungarian” és kérdezte, hogy van-e köztünk magyar. Mondtam, hogy én, s innentől kezdve átváltottunk magyarra néhány mondat erejéig. Az asztaltársaság megmerevedve nézett minket, s mikor visszaváltottunk magyarra, akkor Richard kollegája, Stephanie, aki már olyan vigyorgós részeg volt a söreitől, kuncogva megkérdezte, hogy ugye nem a telefonszámomat kérte el :) Mondta pincérünk, hogy van magyar boruk is, mondtam neki, hogy tudom, a férjem épp most próbálja kiejteni, hogy puttonyos :)

Van Richardnak egy másik kollegája, úgy hívják, hogy Olly. Róla azt kell tudni, hogy hihetetlenül igénytelen és egy céges rendezvényben nem a kulturált szórakozást, hanem az ingyen piát látja. Mikor megérkezik, megrendeli az első sörét, és amíg be nem fejeződik a parti, mindig rendel egy újabbat, amikor megitta azt, ami a poharában van. Ez mondjuk egy helyi klubban nem annyira feltűnő jelenség, meg természetes is, de most egy elegánsabb étteremben voltunk. Itt is ugyanezt csinálta, s még szakadtan is volt felöltözve. Zsíros, lópokrócszerű hajába pedig egy fehér hajpántot tett, arra meg egy napszemüveget. Richard nézte, s mondta, hogy így felöltözve még egy night clubba sem engednék be. Egy idő után Richard főnöke, Rob, odaszólt Ollynak jó hangosan, hogy ez az utolsó söröd. Olly innentől kezdve az asztaltársait próbálta rávenni, hogy rendeljenek neki.

Rob pedig St George szurkoló. A St George az egy helyi rögbicsapat, idén ők jutottak a döntőbe és meg is nyerték azt. Csapatuk színei a vörös és a fehér. Rob felesége pedig vöröshajú. Hallottuk is, amint megjegyezte viccesen az étterem tulajának, hogy Rob csak azért vette el őt, mert ő is vörös-fehér.

A St George 32-8-ra verte az ellenfelét, a Roosters csapatát. Az egyik St George klubban azonban elfajult az ünneplés és ki kellett hívni a rendőröket, s az elektromos sokkoló hatásába bele is halt egy fiatalember sajnos :(

Vasárnap elmentünk anyósommal, Lilivel (anyósom anyukája) és egy sokadfokú rokonnal a Frenchs Forest-ben lévő osztrák klubba cigányzenét hallgatni. Hosszú év(tized)ek óta járnak ide koncertezni, most is nagyon jó műsort adtak. Lenyűgöző, ahogy kotta nélkül játsszák egyik slágert a másik után. Sajnos el kellett jönnöm a vége előtt, mert Richardot én vittem haza a munkahelyéről. Beszélgettem is a zenekar egyik tagjával, ő mondta, hogy járják a világot a műsorukkal, Magyarországon azonban nem lépnek fel. Nincs igény rá. 6 éves koruk óta tanulják a hangszerüket, s tényleg fantasztikusan játszanak.

Hétfőn pedig Labour Day volt. Azaz a mostani az hosszú hétvége volt. Richard a szülinapom alkalmából befizetett kozmetikushoz, pedikűrre és manikűrre. Én meg mindezek után még egy teázóba is beültem. Szóval a tegnapi napom a kényeztetés jegyében telt :)

Ma pedig élvezem a szülinapom :)
Eszti
Szerintem Hornsbyba kezd begyűrűzni a válság. Az itteni Westfield kb. akkora, mint Budapesten az Árkád, lehet, hogy egy kicsivel nagyobb. Jó sok bolt van benne. Ha egy bolt nem bírja tovább fizetni a bérleti díjat, vagy felújítják, akkor fekete paravánt húznak fel elé, ami mögött aztán fokozatosan átépítik. Régebben volt 1-2 ilyen, most azonban tele van a bevásárlóközpont ilyen fekete paravánokkal. 1-2 boltot tényleg csak felújítanak, az SDS az megfelezi az alapterületét és az eddigi egy bolt helyén lesz majd két különböző bolt október végén. Viszont a legtöbbje szimplán csak csődbe ment, és nem tudni, hogy mikor és mi nyílik majd a helyükön. Addig pedig megy a kitalálós játék, hogy na, ez vajon melyik bolt volt?
Eszti
Sokféle első van egy ember életében. Első szerelem, első csók stb. stb. Ami viszont velem történt, az nem az ehhez hasonló kellemes kategóriába tartozott, és igazán kimaradhatott volna az életemből. 10 éve vezetek már, és most először kaptak el gyorshajtásért. Volt képem 78-cal menni a 60-as zónában vasárnap reggel 8:15-kor, amikor rajtam kívül még egy terepjáró volt az úton. S egyszercsak azon kaptam magam, hogy egy rendőrbácsi elémugrott sárga mellényben egy stoptáblával a kezében. Vissza kellett tolatnom a mellékutcába, ahol az ő kocsija állt. Megkérdezte, hogy mit gondolok, mennyivel mentem. Mondtam, hogy szerintem 80-nal. Nem sokat tévedtem, mert 78-cal lőtt le. Aztán megkérdezte, hogy miért hajtottam ilyen gyorsan. Namost erre a kérdésre mit lehet válaszolni annak a rendőrnek, aki épp intézkedik ellenem? Mondtam, hogy nem tudom. Elkérte a jogosítványomat. Az összes iratom egy névjegykártyatartóban van, az útlevelemet kivéve. De előbb jön a magyar személyim és csak aztán az ausztrál jogsim. Emiatt majdnem nagyobb bajba kerültem, mint a gyorshajtás miatt, mert első ránézésre azt hitte a rendőr, hogy két jogosítványom van. Csak a személyim hosszas vizsgálgatása után hitte el, hogy az nem egy ausztrál jogosítvány. Aztán meg elég morc is volt, mert egyáltalán nem mutattam semmi jelét annak, hogy szánom-bánom a gyorshajtást, és ígérem, hogy soha többet nem csinálok ilyet. Az sem esett jól neki, hogy nem próbáltam meg kimagyarázni magam. De mind a ketten tudtuk, hogy miért állított meg engem, úgyhogy én úgy gondoltam, fölösleges ködösíteni meg hülyének nézni a rendőrt. Elvonult a kocsijába a jogsimmal, kiállította a büntetésről a megfelelő papírt, 3 büntetőpont járt ezért a kihágásért és 211 dolláromba került. Még jó, hogy félretettem némi pénzt a tavalyi adóvisszatérítésemből. Ki is fizettem, amint hazaértem. Mondta a rendőr, hogy ha vitatom a dolgot, akkor bíróságra is vihetem, de én olcsóbbnak tartom a 211 dollárt, mint egy hosszú procedúra perköltségét, és nem is volt mit vitatni. Remélem, hogy nem nézik meg, hogy mikor kaptam a bírságot és ehhez képest mikor fizettem ki otthonról interneten keresztül, mert akkor kapok még egy cetlit :) Viszont továbbra sem azt sajnálom, hogy gyorsan hajtottam, hanem azt, hogy elkaptak. Legközelebb majd jobban figyelek. És remélem, hogy majd egyszer azelé a hapsi elé is kiugrik ugyanígy egy rendőr, aki a sávomban kocogott velem szemben már megint.
Eszti
… ez itt a kérdés. Illetve nem is ez, hanem az, hogy mennyire kell / lehet / szabad engednünk, hogy az állam beleszóljon az életünkbe. Sokan sokat vitatkoztak már arról, hogy mennyire szükséges az anyatej, hogy valóban olyan jó-e a hatása, mint amennyire dicsőítik, ebben nem is szeretnék állást foglalni. De ma reggel hallottam a hírekben, hogy valami túlbuzgó csoport igyekszik elérni, hogy tápszert csak receptre lehessen kapni, nem pedig csak úgy besétálva a boltba vagy patikába. Merthogy az anyák a mostani rendszer szerint túl könnyen mondanak le a szoptatásról, hiszen túl könnyen hozzáférhetőek a tápszerek.

Miért akar az állam az élet minden területére bemásznii? A szoptatás szerintem az anya és a baba ügye, s az anya el tudja dönteni, hogy akar-e szoptatni vagy sem, és ha igen, miért, ha nem, miért. S persze olyan is van, aki nem tud szoptatni, mert nincs teje vagy valami teljesen más indokból. Vagy akinek a gyereke nem akar szopni. A túlbuzgó társaság szerint az a megoldás, hogy a friss anyuka, akinek amúgy sincs jobb dolga, kérjen időpontot hetente az orvosától, hogy aztán ellátogathasson a patikába kiváltani a tápszert a recepttel, s a tápszer árán felül még fizessen az orvosnak is 50 dollárt vizitenként. Vagy bulk billing rendelő esetében a Medicare fizessen ennyit.

Marhaság az egész, úgy ahogy van. Akinek nincs annyi felelősségtudata, esze és ítélőképessége, hogy el tudja dönteni, hogy neki és a babájának mi a legmegfelelőbb táplálás terén, az szerintem ne is vállaljon gyereket. S nem hiányzik, hogy az állam még ezt is törvényileg szabályozza.

Ha így haladunk, még megérjük, hogy törvény fogja büntetni azt, aki nem iszik meg minimum 2 liter vizet naponta, mert köztudott, hogy legalább ennyit meg kell inni az egészségmegőrzés érdekében.
Eszti
Kedden át kellett mennem egy órára Simonékhoz, vigyázni Davidre és Rebeccára. Miután Davidet lefektettem, Rebeccának még volt némi olvasás házi feladata. Fel is olvasta nekem az elefántokról szóló részt. Én azonban kíváncsi voltam, hogy érti is-e, amit olvas, vagy csak felolvassa és kész. Mondtam neki tehát, hogy foglalja össze a saját szavaival, hogy miről olvasott. Erre rám nézett huncut szemekkel, és közölte, hogy elefántokról :)
Eszti
Tegnap voltam az interjúmon a bevándorlás Parramattai kirendeltségénél. Először egyedül akartam menni, de Richard azt mondta, hogy ő márpedig jönni akar velem :) Így tehát vonat helyett autóval mentünk. A parkolóban minden második ember a tesztre megtanulandó könyvvel közlekedett. A bevándorlás recepcióján pedig Richardon és rajtam kívül csak egyetlen fehér ember volt, a biztonsági őr. Mindenki más Ázsia valamely részéről származott – Indiából, Kínából, Japánból, arab országokból.

Egy szimpatikus bangladesi nő interjúvolt engem, aki teljesen le volt nyűgözve attól, hogy milyen szépen előkészítettem a kért dokumentumokat. Egy mappában, minden egyes kért dokumentum külön iratpapucsban (ismétcsak el kell szégyellnem magam, hogy felejtem a magyar szavakat, de nem vagyok benne biztos, hogy így mondják a “sheet protector”-t magyarul :( ), az eredeti alatt a hitelesített fénymásolat. Mondta a nő, hogy sokan még az útlevelüket is elfelejtik magukkal hozni, úgyhogy kész felüdülés volt az én felkészültségem :) Aztán készített fotót is rólam, kettőt is, mert az első nem sikerült. Csak amiatt morgott, hogy az útlevelemben az útiokmányt kiállító hatóság neve nem volt angolul feltüntetve. Mondta, hogy elhiszi nekem, ha azt mondom, hogy az a Magyar Belügyminisztérium, de miért nem lehet olyan nyelven is feltüntetni, amit mindenki megért, akinek útlevelekkel kell foglalkoznia. Nevezetesen angolul. S így jobban belegondolva igaza van. Aztán mikor túlestünk ezen a procedúrán, akkor mondta, hogy most következik a teszt, de ne féljek tőle, mert úgyis át fogok menni, hisz józan ésszel ki lehet következtetni a helyes válaszokat. S megkérdezte úgy mellékesen, hogy elolvastam-e a tananyagot hozzá. Mondtam, hogy igen.

Átmentünk egy terembe, ahol úgy kb. 50 számítógép lehetett, egymástól paravánnal elválasztva. Elmondta az ügyintézőm, hogy miként kezeljem a gépet, s hogy az óra akkor indul, amikor megnyomom a teszt kezdete feliratú gombot. Ki volt tapétázva az emelet, hogy a tesztre 45 perc áll rendelkezésre, ami nem hosszabbítható meg. S hogy tilos beszélgetni meg puskázni. Szóval a rendelkezésre álló 45 perc helyett nekem 3-ra volt szükségem ahhoz, hogy kitöltsem a tesztet. Aztán gondoltam, hogy akkor átnézem, így összesen 6 perc elteltével be is fejeztem a tesztem. És 100%-ra teljesítettem. A teremben felügyelő nő kinyomtatta az eredményem. Kérdeztem, hogy mi a következő lépés, mondta, hogy most már csak várnom kell a postán az ügyintézőmtől a levelet a mai nap eredményéről, ami 60 napig terjedő időszak lehet.

Úgyhogy végre magam mögött tudhatom a bevándorlási procedúrát, és eskütétel után kérhetem az útlevelem is. Mert nincs kétségem afelől, hogy elégedettek lesznek a tesztem eredményével is és a benyújtott papírmunkával is.
Eszti
Reggel olyat láttam a Today Showban, amitől dobtam egy hátast. 20,000 dollárt nyerhet az, aki feljelenti a főnökét, ha az illegális software-t használ a cégénél.

Eddig is voltak ilyen “árulkodós” vonalak, de ez új. Eddig nyeremény nélkül bíztattak arra, hogy hívd az adott vonalat, ha köhög a pincér, ha a szomszédod az erkélyre tereget, ha valaki rákiabál a gyerekére, ha azt látod, hogy egy autós a kezében tartja a mobiltelefont vezetés közben. Annyi ilyen telefonvonal van, hogy össze sem lehet számolni. Dob in line-nak hívják őket.

Nem éltem annyit a kommunizmusban, hogy aktívan emlékeznék rá, de szerintem ez már nagyon közel jár ahhoz a filozófiához.
Eszti
Anyukám nagybátyja volt. 2006. szeptember 24-én hunyt el, aminek évfordulója (Yahrtzeit) zsidó naptár szerint mára esik.

Nem sokkal a 80. születésnapja után érte a halál, sajnos nagyon beteg volt már addigra. S ami még szomorúbb, élhetett volna hosszabb életet is, ha más életstílust választ.

István bácsi az elhunyt nagypapám féltestvére volt. Hárman voltak testvérek, de István bácsi az dédpapám második házasságából született. Vér szerinti dédmamám meghalt, amikor a nagypapám még csak 5 éves volt, s dédpapám újra nősült. István bácsi gyerekként nagyon értelmes, okos és szorgalmas volt. Akkortájt még kötelező volt az iskolában latint tanulni. Egyszer nagyon megbetegedett, és több hónapot otthon kellett töltenie. Mivel dédpapám nem akarta, hogy István bácsi lemaradjon a tanulmányaival, tanított neki latint. Azt azonban nem tudta dédpapám, hogy mi az iskolai anyag, ezért azalatt a pár hónap alatt megtanította neki a komplett nyelvtanát, s ezzel együtt hatalmas szókincset is átadott neki. S innentől kezdve István bácsi egyetlen hibát sem vétett soha a latin dolgozataiban és feleleteiben. A latintanára annyira büszke volt rá, hogy a 25-ik érettségi találkozójukra elvitte István bácsi összes dolgozatát, amit könyvbe köttetett. Azt mondta akkor, hogy azóta sem volt ilyen jó tanítványa. S István bácsi élete végéig emlékezett erre a tudásra. Amikor fél évet jogra jártam, ő korrepetált engem latinból, és nagyon élvezte.

Ambíciózus volt, csak rossz korba született. 1944-ben érettségizett, s rögtön az érettségi után munkatáborba kellett vonulnia, míg a többi osztálytársa bankettre ment. Soha nem volt hajlandó mesélni nekünk arról, amit ebben az időszakban át kellett élnie, azt a keveset, amit tudok, azt a feleségétől tudtam meg, de neki sem volt hajlandó túl sokat mesélni életének erről a szakaszáról. Amikor véget ért a háború, s biztonságban hazamehetett, első útja az egyetemre vezetett, hogy ügyvéddé képezze magát. Nagyon jó eredményekkel végezte el az egyetemet is, csak felvett egy olyan szokást, amit nem kellett volna. Nevezetesen elkezdett inni.

A nővére még a háború előtt Venezuelába költözött, s ő kiment hozzá egy jó évtizedre. Nagyon jól megtanult spanyolul és ott is ügyvédkedett. Sikeres lehetett volna, ha nem itta volna el minden pénzét. Amikor a nővérének elege lett ebből, és megunta az állandó hitelezést, akkor István bácsi visszaköltözött Magyarországra. Ettől függetlenül azonban viszonylag jó maradt a kapcsolatuk, rendszeresen leveleztek.

Itthon tovább ügyvédkedett. Nagyon művelt ember volt, nagyon jókat lehetett beszélgetni vele. Nagyon szerettem. Nagypapám halála után pedig még jobban kötődtem hozzá. S ő tartotta a legjobb Hanukákat és Széder estéket. Egyáltalán nem volt unalmas egyik ünnep sem, amit ő vezetett le. Csak egyszer küldött ki a szobából, amikor elkezdtem nevetni azon, hogy milyen hamisan énekel.

Ahogy haladtak előre az évek, egyre többet és többet ivott. Egyszer még el is esett, s combnyaktörést szenvedett. Életének utolsó Széder estéjén már egyáltalán nem volt önmaga. Az volt az egyetlen olyan Széder este, amit ő vezetett és nem élveztem. S nem sokkal a 80. születésnapja előtt kapta a hírt, hogy a nővére meghalt. Ez a hír felgyorsította a haldoklását. Tulajdonképpen már akkor elkezdett mély depresszióba zuhanni, amikor 75 éves lett. Mert a bátyja, az én nagypapám 75 éves korában halt meg, s amikor ugyanazt a kort elérte, akkor úgy érezte, neki sincs már sok hátra.

Gyereke soha nem született, az öcsém és én voltunk olyanok, mintha a gyerekei lettünk volna.

Bár már eltelt 4 év a halála óta, még mindig nagyon hiányzik. Bár azt hiszem, ezzel mindenki így van, aki olyan hozzátartozóját veszti el, aki nagyon közel állt hozzá. A nagypapám 18 éve halt meg, de még midig érzem a szeretetét…

Ma este kicsit elcsöndesedünk majd Richarddal, gyújtunk egy Yahrtzeit-gyertyát István bácsiért, s emlékezünk rá. Mert nagyon jó ember volt, még ha nem is mindig a legjobb döntéseket hozta életében.

Eszti
Boldog 5771-et mindenkinek, akit érint :) Legyen mindenkinek édes éve, és legyen a jók könyvébe pecsételve. Tegnap este volt Rosh Hasana első estéje. Ennek megfelelően össze is gyűltünk öten, mint család, ami kicsit elszomorító, ha azt veszem, hogy a legeslegszűkebb család (apósom és a szülei nélkül) 8 főt tesz ki. De mit tudok tenni? Ez van, ezt kell szeretni. Mindenesetre sütöttem szép kerek barcheszt, aminek egy kicsit ugyan odakapott a teteje, de belül finom omlós volt. Nagy sikert arattam vele :) Még Robert nevű sógoromnak is elnyerte a tetszését, ami nagy szó. El sem akarta hinni, hogy nem bolti, hanem házi :) Idén sajnos nem volt meg az a “jaj, de lelkes vagyok, itt van Rosh Hasana” érzésem, ami általában azért meg szokott lenni. Talán azért, mert már több, mint egy hete beteg vagyok és nem bírom abbahagyni a köhögést. Talán azért, mert azt látom, hogy Lilin (Richard anyai nagymamája) és rajtam kívül nem igazán fontos senkinek egyik zsidó ünnep sem. (Richard azért kezd úgy tenni, mint akinek fontos, mert tudja, hogy ez nekem sokat számít) Tán a kettő együtt, vagy valami egészen más. Ki tudja. Remélem jövőre azért újra lelkes leszek. Jövő héten pedig Yom Kippur lesz. Szombatra esik, amit nem szeretek. Lehet, hogy idén szokásomtól eltérően el fogok menni egy zsinagógába és ott böjtölök majd. De nem biztos. Tudom, hogy attól függetlenül kellene zsinagógában töletni ezt a napot, hogy milyen napra esik, de nekem könnyeb úgy böjtölni, ha a munkahelyemen vagyok és dolgozom közben. Azt hiszem 15 éves korom óta böjtölök minden évben ilyenkor. Valahogy felemelő érzés. Remélem meggyógyulok, mire eljön a nap. Mert ha nem, akkor nem tudom, hogy élem túl úgy a napot, hogy kiköhögöm a tüdőmet és nem ihatok közben.
Eszti
Szeptember 20-ára hívott a bevándorlás az állampolgársági interjúmra. Azt írták, hogy úgy 2 órát szánjak rá, s ebben benne van a 45 perces állampolgársági teszt is. Ebből egyenesen következik, hogy 75 percet akarnak azzal tölteni, hogy ellenőrizzék a személyazonosságomat. Vinnem kell magammal az útlevelemet, a jogosítványomat, a születési anyakönyvi kivonatomat a fordításával együtt, a házassági anyakönyvi kivonatomat, néhány közüzemi számlát és mindezekről egy hitelesített másolatot is. Ja és még a 1195-ös nyomtatványt, amin az ügyvéd ismerős aláírja, hogy én tényleg én vagyok, csatolva hozzá egy fényképet, aminek a hátára ráírja, hogy a kép tényleg rólam készült.

A teszttől nem félek. 30 oldalt kell megtanulni rá, ami tele van képekkel. A lényege a dolognak az, hogy mindenki hú de nagyon egyenlő ebben az országban. Magamtól ki sem tudnék találni ennyi mindent, amiben mind egyenlőnek lehet lenni. Azt is írja a könyv, hogy a kormányt a nép választja. Én viszont azt látom, hogy a nép választ 4 függetlent, hogy azok majd eldöntsék, ki lesz kormányon :) Mindegy, nekem nem kritizálnom kell a könyvet, csak megtanulnom. Mindenesetre jellemző, hogy a könyv azon részéből sokkal többet lehet megtudni Ausztráliáról, ami a “nem-tesztelhető” szekcióban van. A könyvet ugyanis 2 részre osztották, az első fele az, amiből lehet tesztkérdéseket feltenni, a második fele pedig az, amiből nem, az csak az érdeklődők kíváncsiságának kielégítésére szolgál.

Szóval 20 db feleletválasztós kérdésre lesz 45 percem. Ha a mintakérdések tényleg hasonlítanak az eredetiekhez, akkor sima ügy lesz. A kérdések önmagukban jók, de a megadott 3 válaszlehetőségből 2 annyira nyílvánvalóan blődség, hogy a harmadik szinte kiabál, hogy “én vagyok a helyes válasz, engem jelölj meg”.

S miután mindezen túl leszek, 60 napot fognak gondolkodni, hogy állampolgár leszek-e.
Eszti
Eljött az idő, hogy beadhattam a jelentkezésem az állampolgárságra. Márti nagyon jól leírja a technikai tudnivalókat erről, mostanra csak annyi változott, hogy 260 dollárba kerül és a küldendő nyomtatvány száma 1195.

60 napot fognak ülni a kérelmemen attól számítva, hogy beérkezett a 1195-ös nyomtatvány. Aztán mennem kell majd interjúra. Vinnem kell majd magammal a házassági anyakönyvi kivonatunkat, a születési anyakönyvi kivonatomat (erről fordítást is természetesen), az útlevelemet, az ausztrál jogosítványomat és néhány közüzemi számlát, hogy bizonyítani tudjam, hogy ott lakom, ahol. De nem elég ám az eredeti. Kell nekik mindegyikről hitelesített másolat is. Aztán amikor leellenőrizték, hogy én tényleg én vagyok, akkor megcsinálhatom az állampolgársági tesztet, s ha átmentem, akkor majd állampolgárrá avatnak egy gyönyörű ceremónia keretében és aztán irány a posta, hogy legyen útlevelem.

A 1195-ös nyomtatványon minden adatomat ki kell töltenem, s olyan személynek kell hitelesítenie, aki legalább egy éve ismer engem, és a megadott listán felsorolt foglalkozások valamelyikét űzi. Ez lehet jogász, békebíró, sheriff, rendőr stb. S azt is ki kell tölteni a kérelmen, hogy az illető hány éve ismer engem. Ja, és csatolni kell hozzá egy 6 hónapnál nem régebbi igazolványképet, aminek a hátára ez az ismerős ráírja, hogy ez a kép tényleg rólam készült, és alá is írja ezt a tényt. Nekem mázlim, hogy Simon (anyósom unokatestvére) ügyvéd, gyakorlatilag ő hitelesített és írt alá minden szükséges iratot a vízumkérelmemmel kapcsolatosan. De mi van azokkal a bevándorlókkal, akik nem ismernek egy éve olyan személyt, akinek a foglalkozása rajta van a listán, de becsülettel kivárták a kivárandó időtartamokat?

A másik problémám a procedúrával az, hogy csupa olyan dokumentumot kérnek, ami már megvan nekik. A születési anyakönyvi kivonatom nélkül nem jelentkezhettem volna a jegyesi vízumra. Az ideiglenes lakosira nem jelentkezhettem volna a házassági anyakönyvi kivonatom nélkül. Az állandó lakosihoz a jogosítványom hiteles másolatát is kérték. Amikor megváltoztattam a lakcímem, azt be kellett jelentenem a hivatalnak. Mégis mi a jó életért kell nekem mindezt mégegyszer prezentálnom és adni nekik egy újabb szett hitelesített másolatot? Amikor már évek óta ott csücsül náluk egy rakat hitelesített másolat ezekből?

A harmadik problémám pedig az, hogy nem érzem úgy, hogy csinálnának valamit a pénzemért. Interneten keresztül jelentkeztem, de egyelőre azon túl nem csináltak semmit, hogy levonták a pénzt a kártyámról. 2 órát kell szánni az interjúra (ebben a teszt kitöltése is benne van), ezen kívül pedig csak annyit foglalkoznak a kérelmemmel, hogy írnak nekem egy sablon levelet, hogy mehetek vagy nem mehetek interjúra. Csak a nevet kell kicserélni benne. Ha a 60 cent postaköltséget le is vonom belőle, meg amibe a papír, a tintapatron és a nyomtató fenntartása kerül, akkor is egész szép órabérrel dolgoznak ezek a bevándorlásiak.

Csak arra lennék kíváncsi, hogy az illegálisoknak is ennyi macerán kell-e átesniük, amikor az egy hónap alatt megkapott állandó lakosi vízumukról állampolgárságra akarnak váltani. És vajon tőlük is vonnak-e pénzt ezért?

Na, de ne morogjak, ugye? Most hogy végre a célegyenesbe értem és belátható időn belül fölösleges papírmunka nélkül élvezhetjük Richarddal az életünket, inkább örülnöm kellene, nem? Örülök is, de megvan a véleményem a papírmunkáról.
Eszti
Ami idén roppant vicces. 76 helyet kell elnyernie annak a pártnak, amelyik többségi kormányt akar alakítani. Idén eddig a Labour pártnak van 71, a Liberalnak pedig 72 helye (bár a számok változnak attól függően, hogy melyik televízióhoz kapcsolódó hírportált olvassuk), van 3 független és egy zöld képviselő és 5 olyan körzet, ahol még nem dőlt el a végeredmény. Úgyohgy most mindenki a függetlenekkel tárgyal gőzerővel, s még nem tudjuk, ki nyerte a választásokat. Aki megoldhatná a problémát, az a Governor General, aki a királynő képviselője itt Ausztráliában, de azt mondják, hogy ő nem pártatlan, mert a veje az Labour párti képviselő. Vannak, akik azt tanácsolják, hogy kő-papír-olló módszerrel döntse el a két párt vezetője, hogy akkor most melyikük is alakítson kormányt.

Én azt szűrtem le az egészből, hogy az ausztrálok egyik pártot sem találják alkalmasnak a kormányzásra, máskülönben szignifikáns lenne a különbség a két párt között. A legjobb megerősítése véleményemnek a zöld képviselő megválasztása egy alapvetően Labour párti körzetben. Ja, és egy 20 éves Liberal párti képviselőt is megválasztottak, bár ő a reggel azt mondta, hogy annyira azért még ne vegyék készpénznek a győzelmét, mert annyira kicsi a különbség a másik jelölt és közte, hogy most megint számolnak.

Egy darabig néztem a választási közvetítést. Sok körzetben hihetetlenül szoros volt a verseny. Azt hittem, hogy az 51-49% az szoros, de sok körzetben 50,2% állt szemben 49,8%-kal. S mindeközben rekord mennyiségű érvénytelen szavazatot adtak le.

Az ausztrálok nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy valakit puccsal eltávolítsanak a miniszterelnöki székből, s ez meg is látszik a Labour párt támogatottságán. Sok Labour párti azt akarta, hogy Kevin Rudd vezesse őket a választásokon. Nagy csalódásként érte az őket támogatókat, hogy nem a miniszterelnök személyére szavaznak, hanem a pártra, amelyik majd kiválasztja, hogy tagjai közül ki legyen a miniszterelnök. Holott ez mindenkinek evidensnek kéne lennie.

Én nyíltan megvallom, hogy nem vagyok Labour párti, de Tony Abbottot sem szeretem. Ha hitelesebb emberek állnának a pártok élén, és lenne valódi kormányprogram, ami megvalósíthatónak tűnik az átlagember számára is, akkor egyszerűen tudnának választani az emberek.

A szüleimmel azonban megtaláltuk a megoldást a problémára :) Egy szabadon választott volt magyar miniszterelnököt kell ültetni az ausztrál miniszterelnöki székbe, és egy hónap után az ausztrálok bárkit megválasztanak majd, akik ellenzékben vannak :)
Eszti
Ezúttal a Willoughby Road-on. Komolyan mondom, kész csoda lesz, ha valamelyik nap eseménytelenül telik el a héten. Hétfőn ugyan semmi említésre méltó nem történt, de kedden volt ez a baleset, tegnap reggel a vonatok hatalmas késéssel jártak valami áramszedőhiba miatt, ma pedig ez. Még jó, hogy van UPS-ünk (mégiscsak az elektromosság a fő profilja a cégnek :) ), de az is csak 136 percre elegendő. Úgyhogy lekapcsoltuk az összes villanyt, kikapcsoltuk a fénymásolót és minden számítógépet, aminek nem kell működnie. Így talán elegendő lesz akár 2 órára is a tartalék áram. S imádkozunk, hogy térjen vissza az áram még mielőtt lejár a tartalékáram ideje. Ha jól olvastam, lehet 80 dollár kártérítést kérni az áramszünetek miatt, még utána kell járnom az energy.com.au-n. Viszont akármennyire is ilyen ez a hét, holnap 4 éves házasok leszünk, úgyhogy nem hagyom, hogy bármi elrontsa a kedvem :)
Eszti
Senki ne ijedjen meg, nem velem történt. Viszont eléggé rémes volt még így kívülállóként is. A munkahelyem előtt történt ma délután. Le a kalappal a mentők, tűzoltók és rendőrség előtt, hívástól számított tíz percen belül a helyszínen voltak. Délelőtt az út egyik, délután a másik oldala clearway. Azaz nem lehet ott parkolni. A szóban forgó oldalon délután 3tól nem lehet parkolni. 3 óra 2kor tehát magától értetődően kezdte el felvontatni a "lopóskocsi" a hegyoldalban lévő mellékutcába az ott parkoló autót. Viszont nem biztosította rendesen a kocsit, úgyhogy az elszabadult és visszagurult a forgalmas Willoughby Road-ra. A képeken látható fehér kocsi nagyjából száz métert pörgött (kerekéről tetejére és tetejéről kerekére) mielőtt megállt ott, ahol. Nem fogják vállon veregetni a vontatókocsi sofőrjét.





















Eszti
Valamikor a Howard-éra alatt ő vezette a Labour pártot, s persze elveszítette a választásokat Howard ellen. A tegnapi 60 minutes című műsorban kapott lehetőséget, hogy elmondja, hogy az a probléma a mostani politikával, hogy nem arról szól, hogy hogyan lehetne Ausztrália gazdaságát fellendíteni, hanem arról, hogy egy adott politikus megszerezze a hatalmat és minden áron meg is tartsa azt. És azt is elmondta, hogy ugyan elmenni szavazni kötelező, kitölteni a nyomtatványt nem kötelező, hanem üresen is be lehet dobni az urnákba. És széles mosollyal az arcán elmondta a végkonklúzióját: “Dobjon ön is üres lapot az urnába szombaton. Én biztosan így fogok tenni.”

Gondolom nagyon büszke volt magára az ipse, és még el is hitte, hogy önálló gondolatai támadtak. Engem azonban egy duzzogó kisgyerekre emlékeztet. “Anyuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuu, nem lehettem miniszterelnök, ez a vöröshajú nő meg csak belesétált a jóba és nem kellett semmit tennie érte. Éééééééééén akarooooooooook miniszterelnök lenniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii. De ha én nem lehetek, akkor más se lehessen, légyszi, légyszi, légysziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii”

További gondolataim pedig: aki egyik pártra sem akar szavazni, az nyilván érvénytelen szavazatot fog leadni. Ez annyira evidens, hogy ha valakinek ezt szlogenekkel kell a szájába rágni, akkor az illető jobb, ha nem is szavaz, hanem önként jelentkezik elmegyógyászati kezelésre. Azt meg már Mark Latham nyavajgása előtt is tudtuk, hogy a politika az épp aktuális kormány tagjainak jólétéről szól, nem pedig az országéról.
Eszti
Udvariasság? Jóérzés? Együttérzés? Nem is tudom, melyik a legmegfelelőbb szó, ami ide illik. Ma reggel a buszom a szokásosnál tömöttebb volt. Az itteni buszok úgy vannak kialakítva, hogy az elejében van pár ülés, ami az idősek és kismamák számára van fenntartva. Ugyanis csak az első ajtón lehet felszállni és ez van a legközelebb az ajtóhoz. Mindenféle feliratok jelzik is, hogy ne üljön oda az átlagember. Én nem is szoktam ezekre az ülésekre ülni, nem vagyok bunkó. Gimnazisták és más, munkába haladó emberek azonban nem törődtek azzal, hogy kiknek is van fenntartva ez a néhány hely, és odaültek. Oké, ezt megszoktuk. De egyszercsak felszállt egy idős, tényleg rozoga bácsi, aki a botjára támaszkodott. Egyik gimazista sem mozdította a füle botját sem, de a felnőttek sem, hogy átadják a helyüket. Azt a helyet, ami gyárilag a bácsinak volt fenntartva. Úgyhogy fogtam magam, és átadtam a helyem én. Az ablaknál ültem, nem a folyosó mellett, de az a hely is jobb, mint a semmi. A mellettem ülő pasas meg bőszen ajánlgatta a helyemet a bácsinak, miután már felálltam. Ő szintén nem állt volna föl, hogy a bácsinak ne kelljen egy nagyobb fékezésnél felborulnia mondjuk. A bácsinak fenntartott helyen ülő gimnazista lány tekintetében pedig valami olyasmit láttam, hogy “nahát, ilyet is lehet?” Nem akarok demagóg lenni, de nekem természetes, hogy átadom a helyem annak, aki valóban rászorul. Nem értem, hogy másnak miért nem az.
Eszti
Azt hiszem régebben már rengeteget panaszkodtam róla itt a blogomban. Most ismét elérkezett az ideje egy panaszáradatnak. Szóval minden új munkának számot kell adni, ami egyszerűnek hangzik, én tudom. Úgy történik mindez, hogy Patrick fogja a soron következő zöld színű kártyát és kitölti rajta az adatokat (ügyfél, munka címe, dátum, manager, elvégzendő munka leírása stb…) Ez a zöld kártya marad az irodában. Aztán fog egy önindigós sárga színű kártyát, azon is kitölti az adatokat, s ezt a sárga kártyát odaadja a managernek. A manager megtartja magának az indigóval másolt példányt (később pedig én kapom, amikor kiszámlázom a munkát), a tollal írtat pedig odaadja a villanyszerelőnek, aki a munkát fogja végezni. Csak hogy írásban is meglegyen neki, hogy mit kell csinálnia. Elvileg egyszerűnek hangzik, nem? Bárki, aki már tud írni, el tudná végezni, akár még egy hatéves is. Namost Patrick viszont olyan szinten lusta, hogy az már irritáló. Azt már megszoktam tőle, hogy gyakran lehagyja a dátumot vagy nem írja rá a zöld kártyára a kontaktember vagy a manager nevét. Már ahhoz is hozzászoktam, hogy amikor szerdán megkapom a jelenléti íveket, akkor sokszor azért nincs rajta a munkának a száma, mert Patricknek letört volna a keze, ha megfog egy zöld színű kártyát és kitölti az adatokat. Miért is kellene bekerülnie a rendszerbe egy munkának, ami pénzt hoz, amiből többek közt az ő fizetését is kigazdálkodják? Ilyen esetekben én megfogom a soron következő kártyát és kitöltöm a jelenléti ív alapján kb. 1 perc alatt. És otthagyom neki, hogy a sárga kártyát kitöltse. Most szerdán is ez történt. Fogtam, kitöltöttem és otthagytam neki, hogy fejezze be. Mondta, hogy azért nem töltötte ki, mert senki nem mondta meg neki, hogy mi a munka címe. Figyelem, 29-én végezte el a munkát a villanyszerelő és 4-én még mindig nem volt kitöltve a kártya, mert hogy nincs cím. Miért nem bírja kinyitni a száját és kérdezni? Vagy ha már egyszer úgysincs soha minden adat kitöltve azon a nyomorult kártyán, akkor miért nem hagyta ki a címet, hogy majd utólag kitölti? Grr. Péntekente szoktam beleírni a héten keletkezett új munkákat a piros könyvbe, ahol minden munkát nyilvántartunk. A zöld kártyák alapján szoktam beleírni. S most pénteken sehol nem találtam azt a kártyát, amit én töltöttem ki a szám nélküli jelenléti ívhez. Ma reggel átfésültem az irodát és megtaláltam. Amögé a doboz mögé lökte be Patrick, amiben a sárga kártyákat tartja. Nehéz volt észrevenni emiatt. Mi a jó életet kellett neki csinálnia szerdától ma reggelig, hogy még mindig nincsen kitöltve az a nyomorult sárga kártya???? Ha egy percet igénybe vesz már sokat mondok. Nem. Ő nem tölti ki. Inkább belöki egy olyan helyre, ahol senki nem látja, s úgy tesz, mintha nem is létezne. És ehhez nem tudok hozzászokni. Egész nap mást sem csinál, mint telefonon beszélget az ismerőseivel, a fennmaradó idejében pedig a Facebookon lóg. Dolgozni még egyszer sem láttam, amikor odamentem az asztalához valamiért. Mindig éppen akkor teszi le tálcára a Facebookját, amikor arra sétálok. De biztosan én sétálok mindig akkor arra, amikor ő Facebookon jár, s amikor nem vagyok ott, akkor gőzerővel dolgozik…. Legszívesebben teljes erőmből tarkón vágnám. Ugyanezért a hozzáállásért az Eva nevű kolleganőmet páros lábbal rúgták ki. De Patrick érinthetetlen, még jutalmat is kap karácsonykor el nem végzett munkájáért. De amikor nincs kibúvó és muszáj dolgoznia, akkor olyan látványosan tud szenvedni, mintha csak ő dolgozna az egész Rotricnál. Érdekes mód a villanyszerelőink, akik szombatonként 14-16 órát is dolgoznak, ha arról van szó, nem szenvednek látványosan. És ők tényleg dolgoznak, nem pedig Facebookon múlatják az időt. Greg nevű kollegámat sem hallottam még sosem panaszkodni, pedig ő is 12-14 órákat dolgozik naponta. És ő sem Facebookra használja a számítógépét. Ill. nem mondok igazat, hallottam már panaszkodni. De nem a munka miatt, hanem amiatt, hogy Patrick milyen lusta disznó, és hogy olyan udvariatlanul szokott beleböfögni a telefonba, hogy az ügyfelek inkább a drágább percdíjú mobilt választják akkor is, ha az irodájukban ülnek, csak ne kelljen Patrickkel beszélniük. Érdekesmód azalatt az óra alatt, amíg én szoktam felvenni a telefonokat Patrick ebédszünete alatt, sokkal több hívás szokott érkezni, mint a nap többi részében.

Hétfői panaszáradatomat halottátok.
Eszti
Azt hittem, ilyesmi csak Európa keletebbik felén létezik. (Álnaív mosoly :) ) De rá kellett jönnöm, hogy itt is igencsak divatban van. A Yahoo ausztrál oldalát szoktam rendszeresen olvasgatni, néha kommentelek is. Nade. Valamelyik héten írtam egy kommentet egy illegális bevándorlókkal foglalkozó cikkhez. Amikor másnap visszanéztem, akkor a 200+ kommentből lett 26, de legalább volt néhány komment. Ma uszkve fél órája megjelent egy cikk Tony Abbott tervéről, miszerint létrehozna valami olyasmit, mint mint Magyarországon a GYES meg a GYED. A kommentek elkezdtek gyarapodni, az egyik tábor azt hajtogatta, hogy miért az ő adójából akarják finanszírozni mások szaporodását, meg a fizetett szülési szabadságot csak a feministák találták ki, a másik pedig azt, hogy kell az induláshoz egy kis segítség, hogy aztán később rendes kis adófizetőket lehessen nevelni a gyerekekből. Én is hozzátettem a magamét. Alig 5 perce néztem vissza. Eltűnt az összes komment és már egyáltalán nem lehet hozzászólni a hírhez. Pedig a füzetkében, amit meg kell tanulnom az állampolgársági vizsgára, azt írják, hogy itt kérem szólásszabadság van és olyan formában fejezhetem ki a véleményem, amilyenben csak akarom. Lehet, hogy a Yahoo tulajaihoz nem jutott el a füzetke…
Eszti
Ma reggel rá kellett jönnöm, hogy van rosszabb annál, ha késik a vonat. Mégpedig az, ha előbb indul. Én megszoktam, hogy 7:50-kor indul a vonatom, nem voltam tehát késésben, amikor 7:48-kor leértem a lépcső aljára. Aholis azt láttam, hogy a vonatom zárja az ajtaját és elindul. A kijelző azonban nem változott, még óra 51-kor is rendületlenül azt mutatta, hogy 50-kor indul majd a vonat. Sokan bedőltek neki és várták. Ők nem sokkal utánam értek le a vágányhoz. Viszont valami hatodik érzék megsúgta nekem, hogy át kellene mennem a másik vágányra, ahonnan a következő nekem jó vonat indult. Úgyhogy szépen átrohantam és nem sokkal azután zárta a vonat az ajtaját, hogy felszálltam rá. De majdnem nem értem el, mert egy nőci kényelmesen sétált előttem és kikerülni sem lehetett, mert mindig arra lépett, amerre ki akartam kerülni. Fel nem löktem, de kicsit elsodortam. Utólag is bocsánatot kérek tőle, de amikor van 15 másodpercem elérni a vonatot, akkor hajlamos vagyok türelmetlen lenni. S mikor Gordonnál nem állt félre a vonatom elengedni az expressz-t, amire vártak azok, akik nem rohantak át a másik vágányra, akkor megnyugodtam, hogy jól döntöttem, hogy felszálltam erre a vonatra.
Eszti
Mindenféle

Előszöris a legsokkolóbb. Azt hittem, az agyam eldobom, amikor megláttam ezt:



a Myerben. Igen, ez egy kenyérszeletelő. Az ember beleteszi a vekni kenyerét, és ahol a lukak vannak a rácsok között, ott vágja el kenyérvágó késsel. Hogy egyeletesen vastag szeleteket kapjunk. És mindezért képesek 35 dollárt kérni, és gyanítom van, aki képes ki is adni ennyit érte, mert különben nem lenne a polcokon. Erre már szavakat sem találok.

Ennél jobban talán már csak az irritál, amikor dinoszaurusz alakú pirítósvágót látok, meg mindenféle mintákat, amiket a pirítósba lehet nyomni, hogy szép díszes pirítóst ehessünk. Egész széles skálája van ezeknek a mosolygó fejektől kezdve a kisállatokon át egészen Szűz Máriáig. Ez utóbbinál felmerül a blaszfémia kérdése nálam. Annak ellenére, hogy nem vagyok keresztény, szerintem nem kellene Szűz Máriát pirítósként megenni…



Aztán megnéztük pénteken a Jamie-sorozat második részét. Ott is sikerült egy minisokkot kapnom, amikor a főkonyhásnéni írásos bizonyítékot kért arra, hogy Angliában a kisiskolások és óvodások késsel és villával esznek. Amerikában csak kanál jár a 10 év alatti gyerekeknek az iskolában…

A guruló családban pedig a kislány, akit én 7 évesnek néztem, kiderült, hogy csak 4. És őszinte, mert amikor Jamie megkérdezte, hogy mi volt a héten a kedvenc vacsorája, akkor azt mondta, hogy a pizza. Kérdés, hogy kit is ver át anyuka igazándiból, amikor pánikszerűen próbálja eltüntetni a McDonald’s-es papírpoharakat a kamera érkezése előtt…

S tegnap esemény volt a Westfieldben. Békésen vásárolgattam, amikor egyszercsak megszólalt a tűzsziréna. Minden bolt sorra húzta le a redőnyét és minden vásárló és eladó fegyelmezetten kivonult a hozzá legközelebb eső ajtón a parkolóba. Nem próbariadó volt, konkrétan érezni lehetett a füstszagot. Csak a parkolóban hülyültek meg az emberek. Mindenki ész nélkül szállt a kocsijába és indult meg kifelé a Westfieldből. Persze beállt a sor, szerintem még a környező utcák is be voltak állva, de néhány eszes sofőr rátenyerelt a dudára, hogy ugyan induljunk már meg. Én csak betettem a csomagtartóba, amit addig vásároltam és leültem egy padra, ami a bejárathoz közel volt a parkolóban, mert észbevettem, hogy felesleges megpróbálnom nekem is kivezetni innét. Inkább vártam, hogy mi lesz. Mire kiürült a parkoló, addigra a tüzet is eloltották és vissza lehetett menni. A Woolworthbe addig nem engedték vissza a vásárlókat, amíg minden otthagyott bevásárlókosarat és kocsit egy hosszú sorba nem gyűjtöttek az áruház ki-bejáratánál. Aztán pedig folyamatosan bemondták, hogy 5 percig még összegyűjtheti a gazdája, aztán elkezdik visszapakolni a holmikat. Minden flottul ment, senki nem okoskodott, hogy ő be akar menni vagy bent akar maradni. Az első emeleten keletkezett egy kisebb tűz valamelyik étterem raktárában. Viszont így jobban belegondolva komolyabb tűz esetén ott fulladtam volna meg a parkolóban. Feljebb kellett volna mennem egy szinttel és kimenni a levegőre a parkoló helyett. Még jó, hogy nem volt komolyabb az a tűz.
Eszti
Múlt héten a reggeli műsorban volt egy anya, akinek a gyereke lenyelt egy gombelemet. Persze a gyerek gyomrában elkezdett lebomlani az elem, a benne lévő anyagok pedig elkezdték roncsolni a gyerek szervezetét, mire kioperálták belőle. Ez egy szerencsétlen véletlen, és természetesen nem jó, ha ilyesmi történik valaki gyerekével. De az anyának nem az volt a legnagyobb problémája, hogy miért nem figyelt jobban a gyerekére, még véletlenül sem. Neki az volt a legnagyobb problémája, hogy miért nem írják rá az elemek dobozára, hogy kisgyerekek elől elzárva tartandó és lenyelése károsodást okozhat a szervezetben. Komolyan mondom, nem hittem a fülemnek.

Aztán nagyjából két hete hallottam, szintén a tévében, hogy problémás, hogy a gyorskajára csak azt írják rá, hogy miből hány százalék van benne. Rá kellene írni azt is, hogy melyik összetevő hány kilojoule energiát jelent és hogy összesen az az adott hamburger vagy krumpli vagy nugget vagy miegyéb hány KJ és ez a napi energiabevitel hány százaléka. Mert az okosok szerint, ha ez nincs ráírva, akkor az egyszerű mindennapi ember azt hiszi, hogy a gyorskaja egészséges, és alattomosan kövérré teszik.

Ma reggel pedig olyan okosságokat mondtak, hogy az ételszínezék egészségtelen, rákot és egyéb betegségeket okoz, és 5 percig taglalták, hogy melyik színnek milyen káros hatása van. És reklamálták, hogy az ugyan fel van tüntetve a csomagoláson, hogy mi van egy adott termékben, de az nincs, hogy milyen betegségeket okozhat az adott összetevő.

Könyörgöm, álljon már meg a menet. Lassan nem fog ráférni a sok információ a csomagolásokra, s a hamburger csak azért lesz 35 cm átmérőjű, hogy a dobozán mindent fel lehessen tüntetni az összetevőktől kezdve az emésztési időn át egész addig, hogy a végén a székletünknek hány százalékát fogja kitenni a hamburgerben lévő E213. Hát nincs manapság józan eszük a jóléti államokban élő embereknek? Hogy már azt is el kell magyarázni, hogy egy McDonald’s hamburger miért tartozik a junk-food kategóriába? Hogy nem véletlenül hívják junk-nak. A kéretlen reklámlevelet is junk-mail-nek hívjuk. A postaládákra is azt ragasztja ki itt mindenki, aki nem kér prospektusokat, hogy no junk mail. Mégis mit gondol az, aki gyorskaján él? Hogy a levegőtől hízik? S ha egy agyament döntés következtében egyszer majd tényleg ráírják a dobozra, hogy melyik összetevő milyen rákot okoz, akkor komolyan gondolják, hogy lesz valaki, aki végigolvassa? És ha végig is olvassa, eljut majd a tudatáig, hogy mit olvas? Aki meg akar enni egy szelet csokitortát, azt nem fogja érdekelni, hogy cukorbeteg lehet a végén, ha túl sokat eszi azt a tortát. A cigarettázók is leszarják, hogy milyen tüdőrákos kép van elrettentésül a csomagoláson. Ha nem tetszik a dohányosnak a cigisdobozon lévő kép, akkor kér egy másik dobozt. Józan eszet nem lehet törvényben adni. Az vagy van valakinek, vagy nincs. És attól nem lesz több, hogy ráírják az elem dobozára, hogy ne nyeld le.

Az USA-ban sem fényesebb a helyzet. Megnéztük Jamie Oliver legújabb sorozatának első részét Richarddal, amiben Jamie egy amerikai városban próbálja megreformálni az étkezést. A helyi általános iskolában kezdte, ahol a gyerekek pizzát kapnak reggelire. A konyhásnéni pedig szabályosan megsértődött, amikor Jamie le-konyhásnénizte. Az ottani, politikailag túl korrekt világban nem szabad egy konyhásnénit konyhásnéninek hívni. Szóval ez a főkonyhásnéni közölte, hogy őt nem érdekli, hogy 26 különböző összetevő van felsorolva azon a csirkemellen, a fő összetevő a csirke, úgyhogy innentől kezdve oké a dolog. Pedig amikor a kamera ráközelített a dobozra, én tisztán ki tudtam venni a “copper” szót az összetevők között. Mégis hogy kerül réz egy gyorsfagyasztott csirkemellbe? S mikor Jamie valódi csirkecombot akart adni a gyerekeknek barnarizzsel, akkor az élelmezési főfejes megkérdezte tőle, hogy hol a két adag kenyér? Erre Jamie visszakérdezett, hogy ha van rizs, akkor minek kenyér? Erre közölték vele, hogy mert ez az előírás. Ja, akkor már rögtön oké lesz a dolog. A főkonyhásnéni arcán látni kellett volna azt a kárörvendő mosolyt.

Aztán Jamie meglátogatott egy családot. Apuka nem volt otthon, csak anyuka meg a négy gyerek. Mindannyian bőven 100 kg fölött. Még a 12 éves is. Az egyetlen, aki nem volt 100 kg fölött, az a 7 éves forma kislány volt, de arányaiban ő is megfelelt a család többi tagjának. Amikor anyuka kinyitotta a mélyhűtőt, más nem is volt benne, csak Mirelit pizza. Reggelire pedig fritőzben sütött fánkokat ad a gyerekeinek. A 12 éves fiú nagyon lelkes volt, hogy Jamie most végre megtanítja őket egészségesen főzni. S Jamie mondta a családnak, hogy sajnálja, hogy nem tudnak semmit a friss ételek elkészítési módjáról, de ő igyekszik megtanítani nekik néhány alapvető fogást. Na ez másnap már úgy ment a helyi újságba, hogy Jamie lehülyézte a városlakókat, s mégis ki ez az angol, aki idejön és jól megmondja nekik a tutit. A főkonyhásnéni úgy duzzogott, mint egy ötéves, aki nem kap csokoládét.

Jamie-nek az is bökte a csőrét, hogy normális tejet nem is adnak a gyerekeknek az iskolában, csak ízesített szarokat. Csokoládésat, epreset, aminek még véletlenül sincsen köze az eredeti tehéntejhez.

Kíváncsi vagyok a sorozat többi részére, talán sikerül Jamie-nek elérnie, hogy ne ellenségként kezeljék.

A kérdésem viszont attól még marad: milyen világ az, ahol lassan már arra is feliratokban kell figyelmeztetni az embereket, hogy ne felejtsenek el levegőt venni, mert fulladással járhat, ha így tesznek?
Eszti
Tegnap úgy döntöttem, hogy vezetek a munkahelyemre. Kicsit ki akartam zárni a világot. Hazafele menet St Ives-ban van egy olyan útszakasz, ahol három sávból kettő lesz, s a megszűnő sávra jobbról szoktak rákanyarodni, hogy kivárják, hogy be tudjanak sorolni. Namost cipzár-elvet alkalmazva egy kocsit beengedtem. Akit beengedtem, amögött volt egy terepjáró. Ez a terepjáró szorosan rátapadt a kocsira, amit beengedtem, hogy így utánfutó-szerűen majd ő is bejön elém. Én viszont nem szeretem az ilyesmit, úgyhogy jó közel gurultam a már beengedett kocsihoz. A terepjáró azonban nem hagyta annyiban. Nyomta, nyomta, mígnem már csak milliméterek voltak köztem és az előttem levő kocsi között. Aki szegény piros P betűs volt, s nem nagyon értette, hogy most mi történik. Terepjárósunk nem törődött bele, hogy nem jut be elém. Balról én, jobbról járdasziget, felment tehát a járdaszigetre és bevágott a P betűs kocsi elé. Azért beintettem neki egyet, remélem látta.

Aztán haladtunk tovább. A két sáv egy idő után egyre szűkül, a járdaszigetek eltűnnek, a másik irányba van két egyenesen haladó sáv és ahol lehet kanyarodni, ott egy rövid kanyarodó sáv. Az én irányomban van egy sáv, s egy rövid kanyarodó sáv, ahol lehet kanyarodni. Mivel ugye csúcsforgalom volt, be volt állva a sáv és csak lassan lehetett eljutni a kanyarodósávig annak, aki kanyarodni akart. S terepjárósunk kanyarodni akart. Nem várta ki, míg lecsorog odáig, hanem átment a szembesávba, mit sem törődve azzal, hogy jönnek szemből, és így állt be a kanyarodósávba.

Nincs tanulsága a történetnek, de nagyon frusztrált a pasas, úgyhogy ki kellett írnom magamból.

De hogy a címben feltett kérdésre választ adjak: azért jó, mert fel lehet mászni vele a járdaszigetre, ha irritál a többi autós.

Hogy jobban el lehessen képzelni a történetet, itt van pár kép Google maps-ről:


View Larger Map

Szóval én voltam abban a sávban, amelyikben a képen a piros kocsi, a terepjáró pedig a jobbra lévő besoroló sávban.


View Larger Map

Ezen a képen meg az látszik, ahogy mennek a sávok ott, ahol ő jobbra akart kanyarodni. Úgy 100 méterrel hátrébbról, mint ahol a leghátsó fehér kocsi van a képen, kivágott a szembemenő kanyarodósávba majd át a felfestésen, hogy aztán megérkezzen a saját kanyarodó sávjába.
Eszti
Nem, nem hülyültem meg, tényleg a reggeli volt gyertyafényes. Ugyanis tegnap reggel áramszünet volt Sydney északi részén. Természetesen nálunk sem volt áram. Richard korábban kel, mint én, úgyhogy mire én ébredtem már tudott mindent. Ránéztem az órára, és láttam, hogy nem látom rajta az időt. Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon kifizettük-e az utolsó villanyszámlát. Kimentem a nappaliba, ahol égtek a gyertyák és láttam, hogy Richardnak is ez lehetett az első gondolata, mert az asztalon volt a múltkori villanyszámla a fizetést igazoló szelvénnyel együtt. Richard a konyhában volt, kérdeztem, hogy mi történt. Mondta, hogy először sms-ezett a főnökének, akinél szintén nem volt áram, majd felhívta az Energy Australia-t, ahol megtudta, hogy hajnali 5 óta nincs áram, de 7:30-ra vissza fogják állítani. (9:20-ra sikeredett). Mondta nekem, hogy az egyetlen problémája az volt, hogy hirtelen így félálomban nem tudta, hogyan lesz neki forró teája. De aztán rájött, hogy vizet kell forralni egy lábosban és akkor lesz neki :) Nincs is olyan teáskannánk, amit a gáztűzhelyre lehetne tenni, úgyhogy be is fogunk szerezni egyet :) Annyira elszoktunk a hagyományos módszerektől, hogy gondolkodni kell azon, hogyan lesz melegvíz, ha nincs áram… Ez azért félelmetes… De azért kifejezetten vicces volt gyertyafényben fésülködni meg reggelizni. Ugye hajat nem tudtam egyenesíteni, ezért összefogott hajjal mentem dolgozni. Aztán ahogy haladtam a vonat fele, láttam, hogy a közlekedési lámpák sem működnek. A vonatnak volt backup power-je (nem, ha agyonüttök sem tudom megmondani, hogy mi ez magyarul, tán generátor, ami akkor is termel áramot, amikor amúgy semmi más nem) így el tudtam jutni dolgozni. S mivel nagyjából 30 suburb-öt érintett ez a négyórás áramszünet, ezért a problémásabb kereszteződésekbe rendőröket vezényeltek, hogy irányítsák a forgalmat.

Szóval, mint utóbb kiderült, az Energy Australia alvállalkozójánál (akié a kábelhálózat) egy kb. fél négyzetméteres helyiségben egy apróbb tűz ütött ki. És ez okozta az áramkimaradást. De kérdem én nem lehet ilyenkorra biztosítani valamit, ami addig is fejleszt áramot, amíg helyre nem áll a rendszer? Mondjuk azért az borzasztó, hogy én már fésülködni sem tudok rendesen, ha nincs áram, de ha már egyszer ennyire hozzászoktunk az áramhoz, akkor azért gondoskodni kellene a folyamatos áramellátásról.
Eszti
Most már magyar mérték szerint is igen hűs lett az idő. Nap közben 5-7 fok van, éjszaka meg fagy. Ma reggel láttam egy pasast JEGET VAKARNI az autójáról. Nem párát, jeget. A közeli parkban a fű is deres volt, s látszott a lehelletem. Valami kesztyű után is kéne nézni, mert kezd lefagyni a kezem. Annyira azonban még nincs hideg, hogy csizmát kelljen venni. Még jó az átmeneti cipő. Ami szerencsés, mert normális csizmát sem árulnak a boltokban, csak ilyen vékony divatizéket.
Eszti
Onnan, hogy így tél közepén megjegyezte az egyik kollegám: “Basszus, ma reggel már olyan hideg volt, hogy kabátot kellett vennem” :) Tulajdonképpen nem a kinti hőmérséklettel van probléma, hanem azzal, hogy nem hőszigeteltek az épületek, s ezért bent sem lesz melegebb, mint kint. Pedig a kollegám mindent megtett ma reggel, hogy megfagyasszon minket a légkonidval :) De sebaj, visszasírjuk még ezt az időt nyáron, mikor 40 fok lesz és magas páratartalom :)
Eszti
Bármennyire is igyekeztem késleltetni, eljött az a pillanat, hogy pulóvert kellett vásárolni. Egy órát jártam a Westfield-et, de pulóvert nem találtam.

Ami hosszúujjú, az túl vékony ahhoz, hogy pulóvernek lehessen nevezni. Kardigán az van dögivel, de az alá hozzáillő rövidujjút kell venni.

Vicces, hogy tél van, de a boltok kínálata kimerül kabátban és kardigánban. Ami ezen felül kapható, az mind rövidujjú póló, spagettipántos felső, miniruha stb. Télen.

Ami hosszúujjú jól néz ki, annak a legtöbbje annyira átlátszó, hogy nem is értem, mit keres szexbolton kívül.

Ami a fogason jól néz ki hosszúujjú, annak olyan mély a dekoltázsa, vagy annyira kivágott a válla, vagy a háta van olyan hülyén megoldva, hogy nem lehet melltartót venni alá.

Ami jól is néz ki, hosszú ujja is van, s pulóvernek ugyan nem nevezhető, de a célnak azért megfelelne, az vagy xxxxxS-es méretben vagy pedig xxxxxxxL-es méretben kapható, de az enyémben még véletlenül sem.

Úgyhogy a végén vettem 2db 3/4-es ujjú, közepesen vékony felsőt és nagyon reménykedem, hogy találok olyan weboldalt, ahol lehet normális áron az én igényeimet kielégítő pulóvert kapni. Ha nem, akkor jövőre még mindig tervezek Budapestre látogatni, s akkor majd feltankolok ott ruhaneműből.
Eszti
A hölgyemény előlépett “acting prime minister”-ből “prime minister”-ré. Magyarra lefordítva konstruktív bizalmatlansági indítvány végeredményeként Kevin Rudd-nak távoznia kellett, s mától hivatalosan is Gillard kisasszony a minszterelnök. Vicces ez annak a fényében, hogy még egy hete is a leghatározottabban állította a mi Juliánk, hogy nem pályázza meg a miniszterelnöki széket. A gyakorlatban azonban nem változik semmi. Kevin Rudd távolléte alatt ugyanis mindig Julia látta el a miniszterelnöki teendőket, s ha jól megnézzük, Mr Rudd alig tartózkodott Ausztrália területén belül, mióta megválasztották. A felületes szemlélőnek simán úgy tűnhetett, hogy Kevin a külügyminiszter és Julia a miniszterelnök. Most legalább nevén nevezték a dolgokat. Ezév végén választások lesznek. Állampolgársági vizsgát pedig október-november környékén tehetek majd. Sok sikert addig is a mi Juliánknak, remélem vár addig a választások kiírásával, amíg meg nem kapom azt az állampolgárságot, hogy szavazhassak majd ellene.

Eszti
Borongós az idő, néha esik egy kis eső. Tipikusan az az időjárás, amikor ki sem szeretnék mozdulni otthonról, csak ülni a gázkonvektor előtt egy bögre forró kakaóval és egy könyvvel. De ehelyett itt ülök a munkahelyemen és a kézikasszát számolom.

Kedden lakógyűlés volt a Lamb & Walters irodájában. Minden évben van egy, s ilyenkor lehet a tulajdonosoknak megtárgyalni a házat érintő ügyeket. A Lamb & Walters a STRATA vállalat, ami az épületkarbantartással kapcsolatos ügyeket intézi. Az ő engedélyük nélkül még a saját garázsunkba se törhetünk be, mint utólag kiderült. Ugyanis a garázsajtó közös tulajdon. Nekünk meg valamelyik szombaton elromlott a zárunk a garázsajtón, s mivel már amúgy is késében voltunk, be kellett törnünk a garázsunkba. Később írtunk a STRATA-nak, hogy cseréljék ki a zárat, erre visszaírták, hogy mivel az ő írásos beleegyezésük nélkül rongáltuk meg a közös tulajdont, ezért a helyrehozatal minden költsége minket terhel. Képzelem, ahogy szombat délután arra várunk, hogy ők írásban jóváhagyják, hogy betörjük a zárat, hogy hozzáférhessünk a saját kocsinkhoz… Mindegy, szóval a lényeg, hogy a STRATA az atyaúristen ebben a témakörben. Tavaly a 10-es számú lakás tulajdonosa kicserélte az arany színű kilincsét ezüstre, s tette mindezt engedély nélkül. Már tavaly ilyenkor is utolsó felszólítást küldtek neki ezügyben, hogy cserélje vissza arany színűre. Idén ismét küldenek majd neki egy utolsó felszólítást. A költségvetésen hamar túl voltunk, így meg sok idő maradt a “rettentően fontos” ügyek megtárgyalására. Úgymint: a közös képviselő melletti lakásban egy házaspár lakik két kamasz fiával. Ezek a kamaszfiúk borzalmasan hangosak, és nehezen tud tőlük elaludni a közös képviselő. Javasolta tehát, hogy küldjön a STRATA manager egy felszólítást nekik, hogy tartsák a zajszintet alacsonyan. (Biztos bennem van a hiba, hogy nem értem, hogy alapvető nevelési hiányosságokat miért egy épületkarbantartásra szakosodott vállalatnak kell megoldania.) Aztán a ház mögött van 2 db vendégparkoló. Gyakorlatilag 1-2 lakón kívül senki nem tudja, hogy ott van, alig használja valaki. Így hát az 1-es számú lakásban lakó bérlő úgy döntött, hogy ott tárolja az utánfutóját. No, ez is szóvá lett téve. Hogy igaz ugyan, hogy azt senki soha nem használja, de azért mégis, az alapelv. Annyiban maradtunk, hogy ha valakinek szüksége van a helyre, akkor szól az 1-es lakásban lakónak, aki majd arrébb viszi arra az időre az utánfutóját. További kardinális kérdés volt, hogy a 4-es számú lakásban lakók kitettek az erkélyre egy parabolaantennát, engedély nélkül. Én úgy tudtam, hogy ha nem fúrnak a falba, akkor azt tárolhatnak az erkélyen, amit csak akarnak. Szóval döntöttünk csupa fontos és lényeges kérdésről. Kicsit úgy éreztem magam, mintha rabszolgatartók közé keveredtem volna, mert a jelenlévő tulajok úgy beszéltek az albérlőikről, mintha nem is emberek, hanem tárgyak lettek volna. Viszont annyit legalább sikerült elérni, hogy ki fogják tisztítani a csatornákat. Így legalább a mi falunk sem fog vízeséssé változni, ha esik az eső.

Tegnap bérszámfejtettem. Sokszor kapok jelenléti ívet a munkák sorszáma nélkül. Azt a bevált gyakorlatot követjük Angeloval (aki a karbantartási munkákat manageli), hogy amiken nincs szám, azt én odaadom neki, ő ráírja a számot, s így mindketten időt takarítunk meg. Nade tegnap Angelo nem volt bent. Így nekem kellett megálmodnom, hogy melyik munka melyik, hogy garanciális-e vagy sem s hogy azok, akik nem adták le az összes jelenléti ívüket, hol voltak. Szóval egész szórakoztató napom volt tegnap. S ráadásul még az is előfordult, ami a Rotric történetében ezelőtt még soha: a nemzeti ünnepen is dolgoztak néhányan, s ez tovább bonyolította a már amúgy is bonyolult napomat. Egy alvállalkozónak pedig 70 dollárral többet fizettem, mint kellett volna, mert elütöttem egy számot. Majd levonom a jövő heti számlájából. De végülis túlétem a tegnapot, és ez a lényeg.

Szombaton, ha nem esik az eső, elmegyek arra a piknikre, amit a 20-emeletes házak építése ellen szervez egy Hornsby-i csapat. Richard sajnos dolgozni fog, így egyedül kell majd mennem, ha megyek.

Vasárnap az unokahúgom második szülinapját ünnepeltük. Élvezte a dolgot, látszott rajta, hogy nagyon tudja, hogy most minden róla szól :) S annyira élvezte, hogy elfújhatja a gyertyát, hogy összesen háromszor gyújtottuk meg neki :) Richard és én xilofont vettünk ajándékba, amit annyira élvezett, hogy a többi ajándékát már ki sem akarta bontani. Nem tudom, a szülők is ugyanennyire élvezték-e :) De mint hallottuk, nem csak a xilofonnal, hanem a dobozával is játszik, úgyhogy igazán minden igényt kielégítő ajándékot vettünk :)
Eszti
Fájt a torkom, bekötöttem hát. De sehogy sem tetszett az, ahogyan bekötöttem. Megkértem hát Richardot, hogy kösse meg úgy a sálamat, mintha nyakkendő lenne. Meg is kötötte, s nézte elégedetten, hogy ahhoz képest, hogy milyen rég nem kötött nyakkendőt, egész jó lett.

Aztán kérdeztem tőle, hogy itt tényleg tudniuk kell-e a lányoknak is nyakkendőt kötni az iskolai egyenruhához. Mondta, hogy igen. Erre mondtam neki, hogy jó, akkor ha gyerekeink lesznek, akkor vagy itthon lesz minden reggel, hogy segítsen megkötni a nyakkendőjüket, vagy pedig olyan nyakkendőt veszünk, ami “ál-nyakkendő”, tehát egy gumiszalagot áthúz a fején a gyerek, ami elölről nézve rendesen megkötött nyakkendőnek tűnik. Erre közölte, hogy erről szó sincs, egy gyerek hamar megtanul nyakkendőt kötni. Kérdeztem erre, hogy és amíg tökéletes nem lesz a technikájuk, addig mi lesz? Mondta, hogy esetleg én is megtanulhatnék nyakkendőt kötni. Erre közöltem, hogy akkor inkább majd ő megköt egy rendes nyakkendőt az este, s azt meglazítjuk, hogy lejöjjön a gyerek nyakáról, hogy majd reggel fel tudja venni és a nyakára igazítani :)
Eszti

Baby Techno Dancer

Gustavo The Great | MySpace Video