Eszti
Szombaton megint gyerekfelügyeltem. Davidre és Rebeccára vigyáztam, akik anyósom unokatestvérének a gyerekei.

Mikor Daviddel közöltem, hogy most már itt az ideje lefeküdni, akkor kézenfogott engem és bevezetett a szülei hálószobájába. Azt hitte, nekem kell lefeküdnöm :) De nem ellenkezett, amikor megtudta, hogy neki kell :)
Eszti
Szóval voltam tegnap vért adni, és ez volt a tizedik véradásom itt Ausztráliában. Kaptam is egy szép kitűzőt ennek örömére :) Magyarországon 9szer voltam vért adni, technikailag tízszer, de a legelső véradásomon rosszul szúrt meg a nővér és eldurrant a vénám, úgyhogy abba kellett hagyni a felénél. Szóval még egy véradás, és húszszoros véradó leszek, ami egész jó így 27 éves fejjel :)
Eszti
Minden, amit tudni kell a mai magyar felsőoktatásról, az ebben a képregényben található:



Aki nem tudja elolvasni, az kattintson ide. Első oszlop felülről a negyedik.


Boldogult Popper Péter valamelyik előadásán azt mondta, hogy egyre csökken a színvonala a pszichológus képzésnek. A ’90-es évek elején még azt mondta azoknak, akik rosszul teljesítettek a vizsgán, hogy ilyen gondolkodásmóddal keressen más életcélt magának, mert ezzel a gondolkodásmóddal soha nem lesz jó pszichológus. A közepén azt, hogy rendben, most megbuktatom, gondolja át mégegyszer, és jöjjön vissza egy másik alkalommal. Az ezredfordulón pedig már azt, hogy rendben, kettessel átengedem, de soha többet nem akarom látni magát.

A történet nyilván nem Popper Péter vizsgáztatási szokásairól szól, hanem a különféle képzések színvonaláról. S az egyetemekről, akik elvárják, hogy midnenkit rugdossanak át az oktatóik, hogy jó sok pénz áramoljon hozzájuk a tanulók után.

A sok diplomás pedig csodálkozik az egyetem elvégzése után sehova nem kell, annak ellenére, hogy diplomája van. Nem lehetne esetleg visszatérni azokhoz az időkhöz, amikor a diplomának még tényleg értéke volt? Amikor nem csak annyit ért, mint egy érettségi… Vagy általános iskolai végbizonyítvány…
Eszti
Ezt a cikket az egyik ismerősöm osztotta meg velem Facebook-on. Talán valakinek hasznos lesz.

Gyenge jelszó használata

Ne használjunk egyszerű neveket, vagy szavakat, amik megtalálhatók egy értelmező késziszótárban. Akkor se, ha számokat teszünk a végére. Ehelyett keverjük a kis- és nagybetűket, számokat és speciális karaktereket. Egy jelszó legalább 8 karakterből álljon. A legjobb, ha egy szó közepébe szúrunk be számokat vagy szimbólumokat, mint a következő példánál:

“houses” : hO27usEs!

Születési dátumunk

Ideális a születési dátumunk azoknak, akik “el akarják lopni” személyiségünket. A dátum alapján könnyen hozzá tudnak férni a bankszámlánkhoz, hitelkártyánkhoz. Ha már megadtuk a születésnapunkat, akkor állítsuk be úgy a profilunkat, hogy idegenek ne láthassák azt, vagy ne a teljeset, hanem csak a hónapot és napot.

Biztonsági kontroll

A Facebooknak hatalmas előnye, hogy gyakorlatilag profilunk, aktivitásunk minden egyes összetevőjénél/aspektusánál egyesével be tudjuk állítani, hogy kik láthatják azokat. Hogy csak a barátaink, vagy barátaink barátai is, vagy hogy csak saját magunk. Korlátozzuk a hozzáférést többek közt a fényképeinkhez, születésnapunkhoz, vallási nézeteinkhez és a családunk adataihoz. Még barátaink közül is kiválaszthatjuk, hogy bizonyos írásokat/képeket/linkeket stb. kik láthatnak és kik nem. Azt pedig erősen fontoljuk meg, hogy címünket és telefonszámunkat nyilvánosságra hozzuk-e. Valószínüleg nem akarjuk, hogy ez az információ hozzáférhető legyen.

Gyerekünk nevének említése képaláírásnál

Ne használjuk képleírásnál gyermekeink nevét. Ha valaki más bejelölte őt egy képen, akkor vagy mi magunk távolítsuk el a jelölést, vagy kérjük meg erre azt, aki bejelölte a gyerekünket a képen.

Vakáció

Ha megemlítjük, hogy x ideig elmegyünk vakációzni, akkor az olyan, mintha kitennénk a “Senki nincs itthon” táblát az ajtónkra. [saját megjegyzés: a betörők imádják az ilyen táblákat] Inkább hazatérésünk után említsük meg, hogy milyen jó volt a nyaralás, és ne említsünk konkrét időpontokat.

Keresőprogramok

Ha nem akarjuk, hogy vadidegenek is hozzá tudjanak férni a profilunkhoz, akkor a keresés szekcióban állítsuk be, hogy csak a barátaink láthassák profilunkat, ha rákeresnek. Arról is győződjünk meg, hogy keresőprogramok ne találhassák meg a profilunkat. [vagyis ne pipáljuk ki a public search results opciót – magyarul tán nyilvános keresés, nem tudom, nem magyarul használom a Facebook-ot]

Fiatalok Facebook-on

A Facebook használata életkorhoz kötött, 13 éven aluliak nem regisztrálhatnak. Ennek ellenére ennél fiatalabbak is használják. Ha kiskorú vagy kamasz gyerekünk Facebook-ot használ, akkor mindenképpen jelöljük be őket ismerősnek. A profiljukhoz pedig adjuk meg a saját e-mail címünket, ha ellenőrizni akarjuk, hogy milyen értesítéseket kap gyerekünk. Ők ugyanis abban a hitben élnek, hogy semmi sem lehet túlságosan komoly. (Legalábbis Charles Pavelites szerint, aki az Internetes Bűnözés Panaszközpontjánál dolgozik.) Például ha a gyerekünk minden nap kiteszi az üzenőfalára, hogy gyorsan el kell mosogatnia, mert nemsokára hazaér az anyja, akkor könnyen meg lehet tudni a szülők napi rutinját ebből.
Hmm
Eszti
Frissítés

Sajnos a holtteste került elő a kislánynak :(


Mióta belevetettem magam az internet-biztonság témába, azóta valahogy megtalálnak a témával kapcsolatos hírek. Bár ez a hír nem szigorúan internet-biztonság, de kapcsolódik hozzá. Szóval a cikkben említett lány találkozót beszélt meg két pasassal, akikkel Facebook-on találkozott, de életben azelőtt még soha nem látta őket. Aztán a találkozó óta nem látta senki. Haza nem ment, hírt nem adott magáról. 18 éves, reméljük előkerül.

20 éves korom körül én is rengeteget használtam az internetet arra, hogy ismerkedjek. Emlékszem egyszer megbeszéltem egy randit egy pasassal, aki rengeteget késett, s még mindig úton volt, amikor sms-t írt, hogy mivel ekkora késében van, megkérte a haverját, hogy vigye el őt kocsival. Bennem rögtön megszólalt a vészcsengő. Hogy hoppá, két idegen férfi halad felém egy kocsival, hogy ki tudja, mit tegyenek velem. Vártam pár percet, majd írtam egy sms-t, hogy sajnos a tesómat hirtelen kórházba kellett vinni, úgyhogy nem tudok rájuk tovább várni. Majd megindultam haza. Kaptam egy válaszsms-t, hogy persze, megérti, és ezt követően nem hallottam róla többet.

Nekem mázlim volt, hogy olyan nevelést kaptam, hogy ilyen helyezetekben jelezzen a belső vészcsengőm. Nagyon sokaknak sajnos nem jelez :(
Eszti
Ez a közmondás jutott eszembe. Ugyanis megnéztem iwiwen a profilját annak, aki panaszkodott, hogy nem lát elég friss képet rólam. Nos neki csakis és kizárólag a kutyájáról van fent képe, néha kombinálva kutyája+gyereke képpel. De tőlem elvárná, hogy minden mozzanatomról legyen fent kép. No comment…
Eszti
Komolyan érdemes megfontolni, ki mennyit ad ki magából különféle közösségi portálokon.

Eszti
Az emberek szeretnek mások életében vájkálni, s ugyanígy pletykálni is. Nem megbeszélni a látottakat/olvasottakat/hallottakat, hanem hozzátenni a történethez vagy elvenni belőle kényük-kedvük szerint. Majd saját megjegyzéseiket hozzátenni, s mély meggyőződéssel elítélni vagy helyeselni az adott életformát/cselekedetet/döntést stb. Nem kell ezen fennakadni, ez természetes emberi tulajdonság.

Csak mióta ilyen felgyorsult világban élünk, ahol az interneten szinte minden információ mindenki számára hozzáférhető pillanatokon belül, azóta vigyázni kell, hogy ki mennyit oszt meg magáról a világgal.

Iwiw, Facebook, blogok, fórumok. Ki tudja, hogy ki olvassa mindezeket és mihez kezd az információkkal. Én is feltűnően kevesebbet blogolok, mióta belémnyilallt, hogy hát olyanok is olvashatják az írásaimat, akiket nem is ismerek.

A másik fele a történetnek pedig azok az emberek, akiket ismerek. Akikről tudom, hogy milyenek. Akiknek hobbijuk vájkálni mások életében, s imádnak kémkedni minden szinten. És megsértődnek, amikor nem biztosítok elég információt ahhoz, hogy kényelmesen megtudhassák életem minden apró kis részletét. De nem ám nekem mondják. Dehogy. Amióta eljöttem Magyarországról egyetlen e-mailt nem tudtak megereszteni, hogy hogy vagyok, vagy mi van velem. Persze amikor 2008-ban otthon jártam, akkor széles mosollyal arcukon jópofiztak, ahogy azt illik. Szóval a szüleimnek mondják, hogy ugyan szóljanak már nekem, hogy cseréljem le a képeimet iwiwen, mert már 3 éve ugyanazok. S nem egyszer kaptam meg ezt az üzenetet anyukámtól. Nos, ma végre lecseréltem a képeket hosszas nyaggatásra. Az eddigi 20 fent lévő képből lett 2. Az egyik egy halat ábrázol, ami 2 évvel ezelőtt megdöglött, a másik a Hornsby-i szökőkutat. A szökőkutas az alapértelmezett. Ezelőtt volt fent kép rólam, Richardról, az öcsémről, Richard családjából kisgyerekekről, tengeri herkentyűkről, amiket szeretek, autókról, amiket majd egyszer szeretnék birtokolni. Ja, és az adatlapomról levettem az eddigi munkahelyeim döntő többségét, átírtam a “magamról” információit, eltávolítottam az alkalmazásaimat és kiléptem néhány klubból is.

Tulajdonképpen nem is tudom, mit akarok kihozni ebből. De idegesít, amikor emberek mindenáron tudni akarnak mindent, hogy aztán jól kipletykálhassák. Nem az érdekli őket, hogy velem mi történik, hanem a pletyka. Mert ha az érdekelné őket, hogy milyen az életem, akkor írnának e-mailt, felhívnának Skype-on, vagy vonalas telefonon vagy mobilon, megkérdeznék, hogy használok-e MSN-t stb. Csak nekem logikus, hogy tartom a kapcsolatot azzal, akinek érdekel az élete? Jó, én is nyilván értesülök azok életéről is, akikkel nem tartom a kapcsolatot az otthoniak közül. De én legalább nem nyaggatom az ismerőseimet, hogy szóljanak másik ismerőseimnek, hogy frissítsék az adatlapjukat, mert megöl az információéhség.

Engem kifejezetten irritál, ha valaki mindenáron mindent tudni akar az életemről, még azt is, amihez semmi köze. Mindig is idegesített.

Apukámat nagyon szeretem, de ő is mindenáron minden apró kis részletét tudni akarta az életemnek. Emiatt aztán igyekeztem annyit eltitkolni előle, amennyit csak tudtam. Ha nem akart volna mindenáron mindent tudni, hanem kivárta volna, amíg én el akarom mondani neki a magam tempójában, akkor nyilvánvalóan elmondtam volna neki magamtól is mindent, ami őt érdekelte. Nem tudom, hogy érthető-e, remélem igen, mert világosabban nem tudom megfogalmazni.

Az ilyesféle “nyaggatás” belőlem mindigis azt váltotta ki, hogy a minimumra szorítsam az információt, amit kiadok magamról.

Másokra meg csak úgy zúdítom. Általában azokra, akik nem is kérdeznek. Szegény Krisz és Béla is… Amikor pár hete találkoztunk itt Sydneyben, akkor én csak mondtam a magamét, ők pedig illedelmesen bólogattak. Hazafele a vonaton pedig legszívesebben elsüllyedtem volna, amikor végiggondoltam, hogyan is viselkedtem. Valószínű azért van ilyen szájmenésem ilyen esetekben, mert igényem lenne rá, hogy kibeszéljem magamból, ami bennem van, de belémívódott a reflex, hogy olyanokkal nem beszélek az életemről, akik vájkálni akarnak benne. S azok járnak rosszul emiatt, akik csak úgy véletlen kerültek az életembe fórum/levelezőlista/tömegközlekedés stb. által.

Na, de mindegy, majd megtanulom kiegyensúlyozni az életem :) Vagy nem :) De hogy életem még előttem álló szakaszában nagyon sokakat fogok még untatni, az teljesen biztos :)
Eszti
Szombaton én vigyáztam Rebeccára és Davidre, amíg Simon és Vanessa el voltak. Rebeccával volt egy roppant érdekes és egyben nagyon mulatságos kis beszélgetésünk. Azt tudni kell hozzá, hogy most nemsokára lesz 7 éves. Szóval közölte velem, hogy gyereket kell majd szülnöm. Mondtam, hogy jó, majd egyszer fogok. Aztán mondta, hogy én most már többet el nem mehetek tőlük, mert annyira szeret engem, hogy nem enged. Mondtam neki, hogy jó, de akkor nehezen lesz gyerek a dologból, ha én itt vagyok, Richard meg Hornsbyban. Szemmel láthatóan nem értette a problémát, s mondta, hogy hát akkor majd itt szülöm meg. Erre mondtam neki, hogy de egy kisbabához egy fiú és egy lány kell. Erre a világ legtermészetesebb módján közölte, hogy “hát majd apu segít neked” :)))))))))

Mázlimra nem kérdezte meg, hogy miért kell hozzá egy fiú és egy lány :)
Eszti
Még mindig az előző postban szereplő nőcitől, ugyanarról a honlapról.

A magyar és EU alkotmány rögzítse az IRÁNYÍTÁSRA ALKALMASSÁG SZEMPONTJAIT, miszerint A képviselő rendelkezzen,- előrelátó képességgel, érezze meg, mikor, mit kell tennie (teszt, előzetes tényekkel bizonyítás)!

Képzelem a folyamatot, amin keresztül egy képviselőjelölt bebizonyítja, hogy meg tudja érezni, hogy mikor mit kell tennie, s hogy Kasszandraként a jövőbe tud látni :)
Eszti
Ide kattintva olvasható.

Különösebben sok kommentárt nem fűznék hozzá. De aki a mai Magyarországon elvárja minden 24. életévét betöltött fiataltól, hogy legyen gyereke, annak sürgősen pszichiáterre van szüksége.