Eszti
Mindenféle

Előszöris a legsokkolóbb. Azt hittem, az agyam eldobom, amikor megláttam ezt:



a Myerben. Igen, ez egy kenyérszeletelő. Az ember beleteszi a vekni kenyerét, és ahol a lukak vannak a rácsok között, ott vágja el kenyérvágó késsel. Hogy egyeletesen vastag szeleteket kapjunk. És mindezért képesek 35 dollárt kérni, és gyanítom van, aki képes ki is adni ennyit érte, mert különben nem lenne a polcokon. Erre már szavakat sem találok.

Ennél jobban talán már csak az irritál, amikor dinoszaurusz alakú pirítósvágót látok, meg mindenféle mintákat, amiket a pirítósba lehet nyomni, hogy szép díszes pirítóst ehessünk. Egész széles skálája van ezeknek a mosolygó fejektől kezdve a kisállatokon át egészen Szűz Máriáig. Ez utóbbinál felmerül a blaszfémia kérdése nálam. Annak ellenére, hogy nem vagyok keresztény, szerintem nem kellene Szűz Máriát pirítósként megenni…



Aztán megnéztük pénteken a Jamie-sorozat második részét. Ott is sikerült egy minisokkot kapnom, amikor a főkonyhásnéni írásos bizonyítékot kért arra, hogy Angliában a kisiskolások és óvodások késsel és villával esznek. Amerikában csak kanál jár a 10 év alatti gyerekeknek az iskolában…

A guruló családban pedig a kislány, akit én 7 évesnek néztem, kiderült, hogy csak 4. És őszinte, mert amikor Jamie megkérdezte, hogy mi volt a héten a kedvenc vacsorája, akkor azt mondta, hogy a pizza. Kérdés, hogy kit is ver át anyuka igazándiból, amikor pánikszerűen próbálja eltüntetni a McDonald’s-es papírpoharakat a kamera érkezése előtt…

S tegnap esemény volt a Westfieldben. Békésen vásárolgattam, amikor egyszercsak megszólalt a tűzsziréna. Minden bolt sorra húzta le a redőnyét és minden vásárló és eladó fegyelmezetten kivonult a hozzá legközelebb eső ajtón a parkolóba. Nem próbariadó volt, konkrétan érezni lehetett a füstszagot. Csak a parkolóban hülyültek meg az emberek. Mindenki ész nélkül szállt a kocsijába és indult meg kifelé a Westfieldből. Persze beállt a sor, szerintem még a környező utcák is be voltak állva, de néhány eszes sofőr rátenyerelt a dudára, hogy ugyan induljunk már meg. Én csak betettem a csomagtartóba, amit addig vásároltam és leültem egy padra, ami a bejárathoz közel volt a parkolóban, mert észbevettem, hogy felesleges megpróbálnom nekem is kivezetni innét. Inkább vártam, hogy mi lesz. Mire kiürült a parkoló, addigra a tüzet is eloltották és vissza lehetett menni. A Woolworthbe addig nem engedték vissza a vásárlókat, amíg minden otthagyott bevásárlókosarat és kocsit egy hosszú sorba nem gyűjtöttek az áruház ki-bejáratánál. Aztán pedig folyamatosan bemondták, hogy 5 percig még összegyűjtheti a gazdája, aztán elkezdik visszapakolni a holmikat. Minden flottul ment, senki nem okoskodott, hogy ő be akar menni vagy bent akar maradni. Az első emeleten keletkezett egy kisebb tűz valamelyik étterem raktárában. Viszont így jobban belegondolva komolyabb tűz esetén ott fulladtam volna meg a parkolóban. Feljebb kellett volna mennem egy szinttel és kimenni a levegőre a parkoló helyett. Még jó, hogy nem volt komolyabb az a tűz.
Eszti
Múlt héten a reggeli műsorban volt egy anya, akinek a gyereke lenyelt egy gombelemet. Persze a gyerek gyomrában elkezdett lebomlani az elem, a benne lévő anyagok pedig elkezdték roncsolni a gyerek szervezetét, mire kioperálták belőle. Ez egy szerencsétlen véletlen, és természetesen nem jó, ha ilyesmi történik valaki gyerekével. De az anyának nem az volt a legnagyobb problémája, hogy miért nem figyelt jobban a gyerekére, még véletlenül sem. Neki az volt a legnagyobb problémája, hogy miért nem írják rá az elemek dobozára, hogy kisgyerekek elől elzárva tartandó és lenyelése károsodást okozhat a szervezetben. Komolyan mondom, nem hittem a fülemnek.

Aztán nagyjából két hete hallottam, szintén a tévében, hogy problémás, hogy a gyorskajára csak azt írják rá, hogy miből hány százalék van benne. Rá kellene írni azt is, hogy melyik összetevő hány kilojoule energiát jelent és hogy összesen az az adott hamburger vagy krumpli vagy nugget vagy miegyéb hány KJ és ez a napi energiabevitel hány százaléka. Mert az okosok szerint, ha ez nincs ráírva, akkor az egyszerű mindennapi ember azt hiszi, hogy a gyorskaja egészséges, és alattomosan kövérré teszik.

Ma reggel pedig olyan okosságokat mondtak, hogy az ételszínezék egészségtelen, rákot és egyéb betegségeket okoz, és 5 percig taglalták, hogy melyik színnek milyen káros hatása van. És reklamálták, hogy az ugyan fel van tüntetve a csomagoláson, hogy mi van egy adott termékben, de az nincs, hogy milyen betegségeket okozhat az adott összetevő.

Könyörgöm, álljon már meg a menet. Lassan nem fog ráférni a sok információ a csomagolásokra, s a hamburger csak azért lesz 35 cm átmérőjű, hogy a dobozán mindent fel lehessen tüntetni az összetevőktől kezdve az emésztési időn át egész addig, hogy a végén a székletünknek hány százalékát fogja kitenni a hamburgerben lévő E213. Hát nincs manapság józan eszük a jóléti államokban élő embereknek? Hogy már azt is el kell magyarázni, hogy egy McDonald’s hamburger miért tartozik a junk-food kategóriába? Hogy nem véletlenül hívják junk-nak. A kéretlen reklámlevelet is junk-mail-nek hívjuk. A postaládákra is azt ragasztja ki itt mindenki, aki nem kér prospektusokat, hogy no junk mail. Mégis mit gondol az, aki gyorskaján él? Hogy a levegőtől hízik? S ha egy agyament döntés következtében egyszer majd tényleg ráírják a dobozra, hogy melyik összetevő milyen rákot okoz, akkor komolyan gondolják, hogy lesz valaki, aki végigolvassa? És ha végig is olvassa, eljut majd a tudatáig, hogy mit olvas? Aki meg akar enni egy szelet csokitortát, azt nem fogja érdekelni, hogy cukorbeteg lehet a végén, ha túl sokat eszi azt a tortát. A cigarettázók is leszarják, hogy milyen tüdőrákos kép van elrettentésül a csomagoláson. Ha nem tetszik a dohányosnak a cigisdobozon lévő kép, akkor kér egy másik dobozt. Józan eszet nem lehet törvényben adni. Az vagy van valakinek, vagy nincs. És attól nem lesz több, hogy ráírják az elem dobozára, hogy ne nyeld le.

Az USA-ban sem fényesebb a helyzet. Megnéztük Jamie Oliver legújabb sorozatának első részét Richarddal, amiben Jamie egy amerikai városban próbálja megreformálni az étkezést. A helyi általános iskolában kezdte, ahol a gyerekek pizzát kapnak reggelire. A konyhásnéni pedig szabályosan megsértődött, amikor Jamie le-konyhásnénizte. Az ottani, politikailag túl korrekt világban nem szabad egy konyhásnénit konyhásnéninek hívni. Szóval ez a főkonyhásnéni közölte, hogy őt nem érdekli, hogy 26 különböző összetevő van felsorolva azon a csirkemellen, a fő összetevő a csirke, úgyhogy innentől kezdve oké a dolog. Pedig amikor a kamera ráközelített a dobozra, én tisztán ki tudtam venni a “copper” szót az összetevők között. Mégis hogy kerül réz egy gyorsfagyasztott csirkemellbe? S mikor Jamie valódi csirkecombot akart adni a gyerekeknek barnarizzsel, akkor az élelmezési főfejes megkérdezte tőle, hogy hol a két adag kenyér? Erre Jamie visszakérdezett, hogy ha van rizs, akkor minek kenyér? Erre közölték vele, hogy mert ez az előírás. Ja, akkor már rögtön oké lesz a dolog. A főkonyhásnéni arcán látni kellett volna azt a kárörvendő mosolyt.

Aztán Jamie meglátogatott egy családot. Apuka nem volt otthon, csak anyuka meg a négy gyerek. Mindannyian bőven 100 kg fölött. Még a 12 éves is. Az egyetlen, aki nem volt 100 kg fölött, az a 7 éves forma kislány volt, de arányaiban ő is megfelelt a család többi tagjának. Amikor anyuka kinyitotta a mélyhűtőt, más nem is volt benne, csak Mirelit pizza. Reggelire pedig fritőzben sütött fánkokat ad a gyerekeinek. A 12 éves fiú nagyon lelkes volt, hogy Jamie most végre megtanítja őket egészségesen főzni. S Jamie mondta a családnak, hogy sajnálja, hogy nem tudnak semmit a friss ételek elkészítési módjáról, de ő igyekszik megtanítani nekik néhány alapvető fogást. Na ez másnap már úgy ment a helyi újságba, hogy Jamie lehülyézte a városlakókat, s mégis ki ez az angol, aki idejön és jól megmondja nekik a tutit. A főkonyhásnéni úgy duzzogott, mint egy ötéves, aki nem kap csokoládét.

Jamie-nek az is bökte a csőrét, hogy normális tejet nem is adnak a gyerekeknek az iskolában, csak ízesített szarokat. Csokoládésat, epreset, aminek még véletlenül sincsen köze az eredeti tehéntejhez.

Kíváncsi vagyok a sorozat többi részére, talán sikerül Jamie-nek elérnie, hogy ne ellenségként kezeljék.

A kérdésem viszont attól még marad: milyen világ az, ahol lassan már arra is feliratokban kell figyelmeztetni az embereket, hogy ne felejtsenek el levegőt venni, mert fulladással járhat, ha így tesznek?
Eszti
Tegnap úgy döntöttem, hogy vezetek a munkahelyemre. Kicsit ki akartam zárni a világot. Hazafele menet St Ives-ban van egy olyan útszakasz, ahol három sávból kettő lesz, s a megszűnő sávra jobbról szoktak rákanyarodni, hogy kivárják, hogy be tudjanak sorolni. Namost cipzár-elvet alkalmazva egy kocsit beengedtem. Akit beengedtem, amögött volt egy terepjáró. Ez a terepjáró szorosan rátapadt a kocsira, amit beengedtem, hogy így utánfutó-szerűen majd ő is bejön elém. Én viszont nem szeretem az ilyesmit, úgyhogy jó közel gurultam a már beengedett kocsihoz. A terepjáró azonban nem hagyta annyiban. Nyomta, nyomta, mígnem már csak milliméterek voltak köztem és az előttem levő kocsi között. Aki szegény piros P betűs volt, s nem nagyon értette, hogy most mi történik. Terepjárósunk nem törődött bele, hogy nem jut be elém. Balról én, jobbról járdasziget, felment tehát a járdaszigetre és bevágott a P betűs kocsi elé. Azért beintettem neki egyet, remélem látta.

Aztán haladtunk tovább. A két sáv egy idő után egyre szűkül, a járdaszigetek eltűnnek, a másik irányba van két egyenesen haladó sáv és ahol lehet kanyarodni, ott egy rövid kanyarodó sáv. Az én irányomban van egy sáv, s egy rövid kanyarodó sáv, ahol lehet kanyarodni. Mivel ugye csúcsforgalom volt, be volt állva a sáv és csak lassan lehetett eljutni a kanyarodósávig annak, aki kanyarodni akart. S terepjárósunk kanyarodni akart. Nem várta ki, míg lecsorog odáig, hanem átment a szembesávba, mit sem törődve azzal, hogy jönnek szemből, és így állt be a kanyarodósávba.

Nincs tanulsága a történetnek, de nagyon frusztrált a pasas, úgyhogy ki kellett írnom magamból.

De hogy a címben feltett kérdésre választ adjak: azért jó, mert fel lehet mászni vele a járdaszigetre, ha irritál a többi autós.

Hogy jobban el lehessen képzelni a történetet, itt van pár kép Google maps-ről:


View Larger Map

Szóval én voltam abban a sávban, amelyikben a képen a piros kocsi, a terepjáró pedig a jobbra lévő besoroló sávban.


View Larger Map

Ezen a képen meg az látszik, ahogy mennek a sávok ott, ahol ő jobbra akart kanyarodni. Úgy 100 méterrel hátrébbról, mint ahol a leghátsó fehér kocsi van a képen, kivágott a szembemenő kanyarodósávba majd át a felfestésen, hogy aztán megérkezzen a saját kanyarodó sávjába.
Eszti
Nem, nem hülyültem meg, tényleg a reggeli volt gyertyafényes. Ugyanis tegnap reggel áramszünet volt Sydney északi részén. Természetesen nálunk sem volt áram. Richard korábban kel, mint én, úgyhogy mire én ébredtem már tudott mindent. Ránéztem az órára, és láttam, hogy nem látom rajta az időt. Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon kifizettük-e az utolsó villanyszámlát. Kimentem a nappaliba, ahol égtek a gyertyák és láttam, hogy Richardnak is ez lehetett az első gondolata, mert az asztalon volt a múltkori villanyszámla a fizetést igazoló szelvénnyel együtt. Richard a konyhában volt, kérdeztem, hogy mi történt. Mondta, hogy először sms-ezett a főnökének, akinél szintén nem volt áram, majd felhívta az Energy Australia-t, ahol megtudta, hogy hajnali 5 óta nincs áram, de 7:30-ra vissza fogják állítani. (9:20-ra sikeredett). Mondta nekem, hogy az egyetlen problémája az volt, hogy hirtelen így félálomban nem tudta, hogyan lesz neki forró teája. De aztán rájött, hogy vizet kell forralni egy lábosban és akkor lesz neki :) Nincs is olyan teáskannánk, amit a gáztűzhelyre lehetne tenni, úgyhogy be is fogunk szerezni egyet :) Annyira elszoktunk a hagyományos módszerektől, hogy gondolkodni kell azon, hogyan lesz melegvíz, ha nincs áram… Ez azért félelmetes… De azért kifejezetten vicces volt gyertyafényben fésülködni meg reggelizni. Ugye hajat nem tudtam egyenesíteni, ezért összefogott hajjal mentem dolgozni. Aztán ahogy haladtam a vonat fele, láttam, hogy a közlekedési lámpák sem működnek. A vonatnak volt backup power-je (nem, ha agyonüttök sem tudom megmondani, hogy mi ez magyarul, tán generátor, ami akkor is termel áramot, amikor amúgy semmi más nem) így el tudtam jutni dolgozni. S mivel nagyjából 30 suburb-öt érintett ez a négyórás áramszünet, ezért a problémásabb kereszteződésekbe rendőröket vezényeltek, hogy irányítsák a forgalmat.

Szóval, mint utóbb kiderült, az Energy Australia alvállalkozójánál (akié a kábelhálózat) egy kb. fél négyzetméteres helyiségben egy apróbb tűz ütött ki. És ez okozta az áramkimaradást. De kérdem én nem lehet ilyenkorra biztosítani valamit, ami addig is fejleszt áramot, amíg helyre nem áll a rendszer? Mondjuk azért az borzasztó, hogy én már fésülködni sem tudok rendesen, ha nincs áram, de ha már egyszer ennyire hozzászoktunk az áramhoz, akkor azért gondoskodni kellene a folyamatos áramellátásról.