Eszti
Azt hiszem legjobban tán szakképző iskolának lehet fordítani a TAFE-et. Engem csak a villanyszerelő képzésük érint, mert a tanoncainkkal kapcsolatos mindenféle papírmunkát nekem kell intéznem.

Az én szempontomból 3 részből áll az oktatásuk, azaz kitöltendő nyomtatványokat 3 helyről kaphatok: az Oktatási Minisztériumtól, a tanoncközponttól (a mienk az MEGT) és a TAFE-től. Sok esetben ezek a dokumentumok egymásra épülnek. Pl. ahhoz, amit pár napja kaptam az MEGT-től, kell egy olyan papír másolata, amit előzőleg a TAFE is, mi is és a tanonc is aláírt. Konkrétan a tanterv, hogy a 4 év alatt miket is fog tanulni a villanyszerelő jelöltünk. Az adatain és egy tételes felsoroláson kívül más nincs rajta. Ezt mind a három részről alá kell írni, egy példányt kap a TAFE, egyet a tanonc és egyet mi, a munkahely.

Namost jogosultak vagyunk 2500 dollárra minden nálunk kezdett tanonc után, de csak akkor, ha a 3 hónap próbaidő elteltével is még nálunk dolgozik az illető. A nyomtatványt ki kell tölteni, aláírni, szignózni, dátumozni nekünk is meg a tanoncnak is a ránk vonatkozó részeket, és csatolni kell hozzá a tanterv aláírt másolatát. Enélkül a másolat nélkül nem kapjuk meg a pénzt.

Idén 4 elsőéves kezdett nálunk, háromnak rendben alá is írtuk a tantervét és mivel egy kupacban érkezett a három, ezért el is feledkeztem a negyedikről, azt hittem, az is a kupacban volt. Aztán most, hogy ehhez a frissen érkezett nyomtatványhoz csatolni kellett volna, nézem, hogy hát sehol nincs egy példányom belőle. Beszéltem a tanonccal, neki sem volt otthon példánya. Ekkor felhívtam a TAFE-t, ahol hosszas ide-oda kapcsolgatás után elegem lett és letettem a telefont. Pedig érthetően elmagyaráztam, hogy nem kaptam példányt és kérni szeretnék egyet. De az ékes ázsiai akcentussal beszélő nő, akihez úgy másfél óra kapcsolgatás után jutottam, kuncogó hangon csak annyit mondott, hogy legközelebb győződjek meg arról, hogy nekik is eljuttatok egy aláírt példányt. Ekkor tettem le. Nem igaz, hogy nem bírta felfogni, hogy azért nincs nekik sem aláírt példányuk, mert az eredetit sosem küldték ki.

Hagytam magamnak egy kis időt, hogy lehiggadjak, és máshonnan közelítettem a dologhoz. Beugrott, hogy volt nekem régebben egy kontaktom arról a kampuszról. Meg is találtam a telefonszámát. Felhívtam, a központ jelentkezett. Mondtam, hogy Nicole-lal szeretnék beszélni. Egy szép ázsiai akcentusú férfihang visszakérdezett, hogy Michael-lel? Nem tudom, hogy lehet a Nicole-t Michael-nek érteni, de akkor mondtam, hogy az adminisztrációval. Kapcsolt is valakihez, aki végre normálisan beszélt angolul, meg is értette, hogy mit akarok, felírta a számomat és mondta, hogy majd jelentkeznek.

Ez nekem még mindig nem volt megfelelő. Ismerős ez a majd jelentkezem szöveg. Úgyhogy addig kutakodtam, míg megtaláltam Nicole e-mail címét és írtam neki egy levelet. Ő pedig igen hamar válaszolt is. Udvarias volt a levele és professzionális, de a magyarázattól, hogy mi történt a tantervvel, dobtam egy hátast.

Az ezzel foglalkozó kolleganőnek családi problémái voltak akkor, amikor ezeket ki kellett volna küldeni, s biztosan elfelejtette a sok problémája miatt. Úgyhogy ha egy hónapon belül sem kapom meg a tantervet, akkor szóljak neki, és megpróbálja elintézni. És persze sajnálja, hogy nem tud momentán többet segíteni.

Paff. Tehát a cégem várhat egy hónapot a minket megillető 2500 dollárra azért, mert a TAFE-n dolgozó kolleganőnek február óta családi problémái vannak, és vagy elfelejti, vagy nem, ami a feladata.

Nem fogok nekiesni Nicole-nak, hogy itt nem csak egy papírfecniről van szó, hanem pénzről, mert ő az egyetlen, akivel normálisan lehet ügyet intézni arról a kampuszról, és nem az ő hibája, ami történt. De ettől még frusztrál.

Én elhiszem, hogy nehéz koncentrálni, amikor az embernek családi problémái vannak, de akkor vegyen ki szabadságot és adja át másnak a munkát, amíg nem rendeződik az élete. Vagy ha felhívják a figyelmét arra, hogy hibázott, akkor ne egyhónapos határidővel vállalja a helyrehozatalát.
Eszti
Az NRL-ről már írtam egy terjedelmes bejegyzést, és örömmel jelentem, hogy azóta felküzdöttem magam az első helyre a tippversenyben :) Nem is rossz ahhoz képest, hogy még mindig alig tudok valamit a csapatokról. De vigyáznom kell, mert az első helyről csak lefele vezet út.

Viszont a nagy-nagy meccs, a grand final-on kívül persze, az minden évben a State of Origin, ahol Queensland legjobbjai csapnak össze New South Wales legjobbjaival. QLD játszik bíbor színekben (maroon), míg NSW a kékben (blue). Minden évben izgatottan várják az NRL-őrültek, hogy kiket válogatnak be a csapatba, de az elmúlt 5 évben valahogy mindig sikerült Queensland-nek jobb csapatot összeállítania, mint NSW-nek. A State of Origin 3 meccsből áll, s amelyik válogatott kettőt vagy hármat nyer, az a nyertese értelemszerűen. A kékek legutóbb 2005-ben nyerték a versenyt. Egy-egy meccset nyertek azóta, de a szériát 5 éve nem. Idén sem hiszem, hogy nyerni fogják.

Tegnap este volt az első meccs a szériából. Kérdeztem is az én férjemet, hogy vajon hány percet kell várni, hogy QLD megszerezze az első try-t. Sokat nem kellett, az ötödik percben sikerült is nekik. A vége felé, a hetvenedik percben úgy tűnt, hogy nyerni fogunk mi NSW-iek, mert vezettünk 2 ponttal. De az örömmámorban úszó kékek figyelmetlenségét kihasználva QLD még gyorsan szerzett egy try-t. A riporter mondta, hogy ennek még nincs vége (kb. 5 perc volt hátra a meccsből), de én mondtam, hogy dehogynem. Szépen meg is nyerték Queenslandék.

S két másodperccel a meccs lefújása után összeverekedett a két csapat, de amilyen hirtelen egymásnak ugrottak, olyan hamar le is csillapították saját magukat.

Mindent összevetve azt kell, hogy mondjam, hogy idén legalább nem olyan megalázó vereséget szenvedtünk, mint az elmúlt években.

Eszti
Mostanában rengeteg szó esik a magyar felsőoktatásról, úgyhogy én is hozzá akarok szólni egy kicsit :)

Szerintem a probléma többrétű, legalábbis amennyire én innét belelátok a rendszerbe. Előszöris nagyon sok a büfé-ruhatár szak. Másfelől pedig nem olyan szakterületre képzik a hallgatókat, amire valójában szüksége lenne Magyarországnak. Harmadsorban pedig sokkal több diplomást képeznek, mint amennyire szükség van. Nagypapám szavaival élve, az ország olyan, mint egy hadsereg, aminek csak tisztjei vannak, és sehol egy közlegény.

Tele van az ország diplomás láblógatókkal, de egy jó asztalost / szobafestőt / autószerelőt nagyítóval kell keresni. És a sok büfé-ruhatár szakos itt panaszkodik, hogy hát neki pedig diplomája van – sokszor nem is egy – és mégsem akarják felvenni sehova dolgozni.

Szerintem vissza kell állítani az egyetemek régi státusát és akkor mindjárt komolyan venné mindenki az ott szerzett diplomát. Ha nem vennének föl boldog-boldogtalant és rugdosnák át, ha tetszik, ha nem, akkor nem devalválódna a diploma értéke. Ha megszüntetnék a diplomagyártásra kitalált felsőoktatási intézményeket, és az egyetemi helyekre tényleg csak az oda valók kerülnének be, s csak azok tudnák elvégezni, akik komolyan is gondolják, nem pedig csak összepuskázni vannak ott a tananyagot, akkor nem csak az oktatás színvonala nőne, hanem az egyetemről kikerülők presztizse is, meg az egyetemek nemzetközi rangsorában is sokkal előrébb kerülnének a magyar intézmények. Arról nem is beszélve, hogy megnőne a valószínűsége annak, hogy a megfelelő emberek legyenek a megfelelő helyen. Szóval a diplomának lenne értéke újra.

A jelen rendszerben hiába vannak tehetséges egyetemisták, ha nem abban az egy-két intézményben tanulnak, aminek még van presztizse, akkor sokkal nehezebb lesz állást találniuk, mint a “megfelelő” helyen végzett sorstársaiknak.

Arról meg nem is beszélve, hogy ha olyan diplomásokat képezne az ország, amire később igény van a munkaerőpiacon, nem pedig okleveles metrókerékpumpálókat, akkor rögtön értelmet nyerne a rendszer.

Szóval az én logikám szerint a következőképpen kellene működnie a rendszernek: biztosítsuk az oktatást az érettségiig, de onnan csak az mehessen tovább, aki tényleg megüti a mércét. Aki szakmát akar tanulni, az tanuljon szakmát, aki diplomát akar szerezni, az szerezzen diplomát, de garantáljuk, hogy a megfelelő ember lesz a megfelelő helyen. Nem mondjuk egy olyan ember kerül szike közelébe, akit a fejpénz miatt átrugdostak az orvosi egyetemen, de lakatosnak sokkal jobb lenne. Vagy fordítva, aki kiváló orvos lenne, az ne kényszerüljön mondjuk gyorsétteremben dolgozni. És aki elvégez egy egyetemet, annak legyen valós tudás a diplomája mögött.

Na, most én is jól feltaláltam a spanyolviaszt :)
Eszti
Nemrég szórakozott a Blogspot és nemcsak bejegyzéseim tűntek el, hanem kommentek is. Aki nem találja a kommentjét, azt nagyon kérem, hogy ne rám haragudjon, nem én moderáltam, a “házigazdám” hülyült meg pár napra.
Eszti
Hi,

Just writing to let you know our trip to Glasgow, Scotland has been a mess. We came down here to Glasgow, Scotland for a short vacation, unfortunately for us we were mugged at the park of the hotel where we stayed. All cash, credit card and phone were stolen off us but luckily for us we still have our passports with us.

We've been to the Embassy and the Police here but they are not helping issues at all and our return flight leaves in few hours from now but we're having problems settling the hotel bills and the hotel manager won't let us leave until we settle the bills. Am freaked out at the moment!!...I'm financially strapped right now and need your help. I need you to loan me some money, I'll refund it to you as soon as we arrive home. Write me back so i can tell you how to get it to me.

Thanks!

Amir Makram
Eszti
Főnököm gondterhelt arckifejezéssel, miután látta az apósomat távozni a recepcióról:
Who was that?

Én:
My father in law.

Főnököm:
I thought he was a taxi driver. (merthogy apósom épp munkába ment az egyenruhájában, csak beugrott pár percre)

Én:
He is :)