Eszti
Van egy indiai kollegám. Mondta, hogy decemberben megy majd Indiába a bátyja esküvőjére. Ez idáig nem fura. De a következő mondata az volt, hogy a bátyja épp most van Tazmániában, hogy megismerkedjen a menyasszonyával. És ez már fura. Tudom, hogy Indiában még mindig gyakori az ilyen mondón szervezett házasság, de nekem akkor is furcsa. A kollegám viszont minden létező szabályt felrúgott, mert nemcsak, hogy 10 évig udvarolt a feleségének, mielőtt elvette, de még alacsonyabb kasztból is származott a neje, mint ő.

Tulajdonképpen a közvetített házasságok is működhetnek nagyon jól, csak valahogy fura belegondolni, hogy a gyerekeknek nincs beleszólásuk abba, hogy kivel éljék le majd az életüket.

Eszti
Cikk

Szóval a nő maga is annyira túlsúlyos volt, hogy a túl magas vérnyomása és súlyos cukorbetegsége miatt életmentő gyomorszűkítő műtétre volt szüksége. Ennek köszönhetően sikerült is lefogynia, viszont van két fia, akik ketten együtt 360 kg-t nyomnak.

Az anyjuk pedig csak eteti és eteti őket, mondván, hogy bár tudja, hogy akár meg is ölheti őket ezzel, de nincs szíve megtagadni az ennivalót tőlük, mert nincs más örömforrás az életükben, csak az evés. Merthogy annyira kövérek, hogy nem tudják elhagyni a házat. És természetesen a reggeli 6db fánktól kezdve az esti pizzáig, a jó sok cukros, szénsavas üdítővel együtt minden junk food szerepel a menüben. Az egyik fiú 26, a másik 18 éves.

Engem elgondolkodtat ez a hír. Szóval a nő panaszkodik, hogy nincs pénze arra, hogy a két fiának kifizesse a műtétet, amin ő is átesett, viszont eteti őket, pukkadásig. Szerintem meg egyszerűen ki kellene böjtölni (akár szó szerint is) azt az egy évet, ami ahhoz kell, hogy annyira lefogyjanak a fiúk, hogy ki tudjanak menni a lakásból. S akkor rögtön lenne mindenféle más örömforrás is az életükben az evésen kívül. S ezen örömforrásokkal együtt tovább lehetne folytatni a fogyókúrát, amíg a teljesen jó súlyt el nem érik. Mert ha így foytatják, akkor nyilvánvalóan hamar felmondja a szervezetük a szolgálatot. S az anyjuk akkor majd elmondhatja magáról, hogy megölte a szeretetével a gyerekeit. A koporsójuk fölött hiába fog sírni, hogy dehát az evés volt az egyetlen szórakozás az életükben.

Én a helyében erőszakot vennék magamon, és orvos segítségével összeállítanék egy követhető étrendet, amivel le tudnának fogyni a fiúk normál testsúlyra. S mivel úgysem tudnak kimenni a házból, ezért nem fenyegetne a veszély, hogy bemennek az első mekibe és kiegészítik az étrendjüket néhány hamburgerrel. És hiába nyaggatnának a gyerekeim, nem adnék nekik cukros, zsíros, egészségtelen ételeket.

Magamon is tapasztalom, hogy mióta minimálisra szorítottam a cukorbevitelem, és mindenből az alacsonyabb zsírtartalmút választom, azóta sokkal több az energiám és az arcbőröm is látványosan szebb, a hajamról nem is beszélve. Tulajdonképpen ha jobban belegondolok, ha már kamaszkoromban is odafigyeltem volna erre, akkor nagy valószínűséggel semmi szükség nem lett volna a sok pattanástalanító rázókeverékre és a Roakutánra.

Eszti
Az egyik társigazgatónknak részesedése van a Banjo Paterson Cottage Restaurant nevű étteremben, és én már lassan herótot kapok szegény Bajno-tól, mert egy hónapja szinte mást sem csinálok, mint képaláírásokat készítek azokhoz a képekhez, melyek egyszer majd bekeretezve fognak lógni az étterem falán. S hogy egyszerűbb legyen az életem, átlag hetente egyszer szól nekem az igazgató, hogy akkor most egy adott képaláírást igazítsak 3 milliméterrel arrább. De csak azért, hogy aztán pár nap múlva visszaigazíthassam ugyanoda. De ha már nekem ennyit kell foglalkoznom vele, akkor nektek se legyen jobb, olvassatok róla ti is :)

Andrew Barton Pateson néven látta meg a világot 1864-ben a család Közép-Nyugati birtokán, Buckinbah-ban, Orange mellett. 6 testvére volt. Gyerekkorában minden nap fel kellett nyergelnie egy pónit, hogy az iskolába tudjon lovagolni. Az egyik pónit hívták Banjo-nak, aminek a nevét felvette írói / költői pályafutásához.

Banjo lovak iránti szeretete végigkísérte életét. Eljárt vadászni lóháton a Sydney Vadászklubbal, s az 1890-es években rendszeresen játszott lovaspólót. Sok lóval kapcsolatos verset is írt, ezek közül a leghíresebb a “Man from Snowy River”.

Feleségével, Alice Walkerrel, két gyermekük született: Grace 1904-ben és Hugh 1906-ban. Grace-nek később két lánya született: Eadith 1933-ban és Phillipa 1939-ben.

A XIX. század végén jogászkodott, a XX. század eleji háborúkban pedig haditudósítóként tevékenykedett. Az ő képe látható az ausztrál 10 dolláros papírpénzen.

Waltzing Matilda

Leghíresebb versét, a Waltzing Matildát 1895-ben írta, amit sokan a nem-hivatalos ausztrál himnuszként tartanak számon.

1895-ben Banjo egy Sarah O’Riley nevű fiatal hölgy iránt mutatott élénk érdeklődést, akinek a családja volt a Dagworth Station tulajdonosa. Egyik este épp itt tartózkodott Banjo, amikor Jack Carter hazaért. Megkérdezte tőle, milyen volt a napja, s ő azt válaszolta erre, hogy “csak egy Waltzing Matilda”. Banjo pedig megkérdezte tőle, hogy ez tulajdonképpen mit is jelent.

A matilda nem más, mint egy batyu, amiben a csavargó a holmiját és ételét cipeli. Ez a csavargó sokszor többszáz kilométert tesz meg és a szabad ég alatt alszik. A jumbuck az egy viktoriánus szó a juhra, s erre a jumbuckra támaszkodott a csavargó mindennapi betevőjéért. A rendőrök azonban le akarták tartóztatni a csavargót a lopott holmik miatt, aki börtöntől való félelmében inkább vízbe fojtotta magát a Coolibah fánál.

A waltzing ebben az esetben nem keringőt jelent, hanem cipelést.

Banjo 1941-ben szenderült örök nyugalomra.

Eszti
Barátnőmnek múlt pénteken egészséges kisfia született :) Tündérien aranyos és makkegészséges. És hogy ez miért akkora szó? Azért, mert a terhességének 12-ik hete után azt mondta az orvosa, hogy 99%, hogy a gyerek Edward-kóros lesz, és nyugodtan végeztesse el a tesztet (jó sok pénzért persze), de jobb lenne elvetetni. Persze barátnőm minden létező tesztet elvégeztetett, főleg, hogy már nagyon sokadik próbálkozásra jött csak össze a picur, és mindből az jött ki, hogy egészséges a baba. Csak azt nem értem, hogy mégis miből vonta le a következtetést az orvos, hogy ez a baba Edward kóros lesz, amikor minden teszt teljesen jó volt. Rengeteg felesleges idegeskedést spórolhatott volna meg a barátnőmnek. De ne morogjak, igaz, mert a végeredmény a lényeg :) Az pedig egy tökéletes kisfiú, akinek az égegyadta világon semmi baja nincs :)
Eszti
A folyamat nem bonyolult. Új árajánlat írása esetében megnyitjuk a regisztert és kitöltjük a megfelelő rubrikákat a táblázatban a soron következő sorszámnál. Ezt a sorszámot használjuk hivatkozásként az árajánlatban, s amennyiben elfogadásra kerül az ajánlat és munka lesz belőle, akkor a soron következő zöld színű kártyán szereplő szám lesz a munkának a száma, amit a regiszterben az árajánlat mellé írunk. Csak azért ugye, hogy később tudjuk, mi is lett vele.

Nos. Regiszter megnyitása, árajánlat adatainak kitöltése sikeres volt, azonban az árajánlatban a hivatkozási számot csak a lábjegyzetben cserélte ki az árajánlat szerzője, fent, a dátum alatt, ahol mindenki nézi, nem cserélte le, hanem annak az árajánlatnak a számát felejtette ott, amit piszkozatul használt. Később persze munka lett a dologból, így történt meg az, hogy egy MLC Centre-ben végzendő munkának a száma egy Granville Hospital-nek szóló árajánlat mellé került. A kettő pedig persze, hogy egyáltalán nincs közel egymáshoz.

Aztán később 2 különböző munkát végeztünk az MLC Centre-ben két különböző cégnek. Az egyik munka sorszáma 74-re, a másik 47-re végződött. Naná, hogy felcserélte a két ott dolgozó villanyszerelő, s az egyik ráadásul pont az előző bekezdésben említett árajánlat mellé került.

Mindez akkor derült ki, amikor ma rá kellett írnom a zöld kártya hátára némi anyagot, amit vettünk a 74-re végződőhöz. A probléma ekkor az volt, hogy ezt a munkát egy másik árajánlat alapján már kiszámláztuk, és ennek az anyagnak a hozzáadásával megduplázódott volna az összeg.

No, egy félnapos nyomozás és néhány manager bevonásával sikerült a végére járni a dolognak, átcsoportosítottam mindent a megfelelő helyre. És már csak egy kérdésem maradt. Ha ketten dolgoztak ugyanott ugyanazon a napon ugyanannyi ideig, akkor Patrick, akinek feladata lenne a jelenléti ívek zöld kártyára vezetése, miért csak egyikőjük idejét vezette fel?

Bár tulajdonképpen mindegy is, ha ez a legnagyobb problémám, akkor nagyon szerencsés ember vagyok.

Eszti
Eleinte arról akartam írni, hogy mit gondolok arról, hogy a bíróság meghiúsította a Malajziai Megoldást, s puffogni arról, hogy a Yahoo már megint nem engedi kommentelni a cikket, mert ez véletlenül érdemi dolog, nem pedig egy laza Justin Bieber cikk, de aztán meggondoltam magam. Puffogás helyett inkább írok Puszpuszról, mert attól jobb lesz a kedvem :)

Richard korábban szokott kelni, mint én, s általában résnyire nyitva hagyja a háló ajtaját. Ekkor Puszpusz kihasználja az alkalmat, s beoson a szobába. Felugrik az ágyra, lágyan a hátamra (vagy hasamra, attól függően, hogy milyen irányban fekszem) mászik és nagy dorombolás közepette elkezdi böködni orrával a nyakamat vagy az orromat. Néha nyalogatni is szokta az orrom :) Mit ne mondjak, sokkal kellemesebb egy szeretettől túláradó, doromboló macskára ébredni, mint az ébresztőórára :)

Aztán meg Puszpusz imádja a reggeli joghurtomat. Ha hagynám, akkor megenné az egészet helyettem. Kompromisszumos megoldásként engedni szoktam neki, hogy kinyalja a dobozt miután én befejeztem. Mivel okos cicáról van szó, ezért amikor a nyelve már nem ér le elég mélyre, akkor a mancsával belenyúl az aljába és lenyalja azt. Amikor nem vagyok épp késésben, akkor hagyom, hogy teljesen tisztára nyalja a dobozt. De ma késésben voltam. Úgyhogy amíg épp lenyalta a mancsát, addig a kanapé mögé dugtam a dobozt. Ő meg persze nyúlt volna bele ismét, de ugye nem volt semmi, amibe bele lehetett volna nyúlni. Zavartan kicsit le-föl mozgatta a mancsát, aztán mikor konstatálta, hogy több joghurt ma már nem lesz, akkor sértődötten az ablakpárkányra távozott az ölemből.

Fantasztikus, hogy mennyi szeretetet tud adni egy ilyen kis állat. Nekem megannyi fenntartásom volt a macskatartással kapcsolatban, most meg már el sem tudnám képzelni az életünket Puszpusz nélkül :)