Eszti

Csak úgy repülnek a hetek, és azt veszem észre, hogy már nagyon rég nem írtam egy sort sem.

Sok érdekes nem történt mostanában errefelé, hacsak azt nem vesszük érdekesnek, hogy ez a két bohóc (Kevin07 és JuliaR Gillard) tényleg úgy gondolja, hogy képesek kormányozni az országot és a nép tényleg őket akarja, és ezért Kevin07 még le is mond a külügyminiszterségről (pedig imád utazni), hogy kihívhassa JuliaR-t párbajra a miniszerelnöki székért. A Labor párt azonban ma bizalmat szavazott JuliaR-nek, úgyhogy a következő választásokig ő fogja irányítani az országot. Azt mondjuk egy percig ne higgye senki, hogy Labor-kormány van hatalmon. A Faölelgető Hippik Pártja (aka. Greens – Zöldek) irányítja Ausztráliát, Bob Brown vezetésével, ugyanis JuliaR rögtön elvesztené a többséget, ha nem adná be a derekát minden egyes alkalommal, amikor Bob Brown törvénybe akar iktatni valamit. Széndioxid-kibocsájtási adó pl. No, de ennyi elég is a politikából.

A munkahelyemen most picit sűrűbb az élet a szokásosnál, mert a 72 éves társigazgató még mindig nem hajlandó nyugdíjba vonulni, és fontosságának teljes tudatában osztogatja nekem az ukázokat, ami még rendben is volna, ha nem lenne emellett valójában fontos munkám is (ugyanis én elsősorban a másik társigazgató asszisztense vagyok, aki pénzt is szokott generálni a vállalatnak, nem csak veszteséget ellenben a 72 évessel). Mert lehet, hogy ő nem úgy látja, hogy amit csinál az abszolút fölösleges és merő időpocsékolás, de mindenki más igen. És minden mindig sürgős neki, az is, ami akár hónapokig is ráérne. És ott áll a hátam mögött, türelmetlenül sóhajtozva, hogy mikor készülök már el a huszonharmadik ugyanazt csak más megfogalmazásban tartalmazó levéllel, pedig látja, hogy szinte füstöl a billentyűzet, olyan gyorsan gépelek. Mindegy, tudok én nyomás alatt dolgozni, csak nem szeretek. Azt viszont elképzeltem, ahogy elfordítom a fejét a nyakán először 180 fokkal, majd teljesen körbe. De Richard rámszólt, hogy én csak ne fantáziálgassak más férfiakról :)

Hétvégén vigyáztam Rebeccára és Davidre, ami jólesett az elmúlt hét után. Az anyjuk általában minden vacsorára tésztát ad nekik. Ez alól a most hétvége sem volt kivétel. Én meg vittem magammal a saját vacsorámat. Amikor Rebecca látta, hogy paradicsomot eszem, akkor büszkén közölte velem, hogy ő is szereti ám a paradicsomot, oda is ment a hűtőhöz, kivett belőle jó 10 szem koktélparadicsomot és jóízűen megette. A tanulság szerintem az, hogy a gyerekek igenis hajlandóak egészséges ételeket enni, ha látják, hogy van olyan felnőtt, aki élvezettel fogyaszt ilyesmiket. Nem kell minden este töltött tésztát adni a gyerekeknek, mondván, hogy mást úgyse esznek meg, csak le kellene ülni velük együtt vacsorázni.

Aztán ott van még a járóka esete, amit nászajándékba akarunk adni Csilla barátnőmnek. Csillával alaposan megbeszéltük, hogy melyiket is szeretnék. A cég honlapján láttam, hogy van webshopjuk is, mondtam is, hogy végre egy cég Magyarországon, amelyik képes haladni a korral. Mielőtt rendeltem volna, írtam egy levelet az ügyfélszolgálatnak, hogy megkérdezzem, milyen módon tudok fizetni, kártyával, vagy van-e esetleg PayPal-lehetőség. Azt is leírtam, hogy mivel külföldön élek, ezért utánvéttel nem fogok tudni fizetni. Írták, hogy kártyával tudok majd fizetni. Örültem hát, hogy ez ilyen egyszerű, de aztán bejelentkeztem a webshopba. Azt írta a rendszer, hogy nincs raktáron a keresett járóka. Írtam ismét az ügyfélszolgálatnak, hogy megkérdezzem, mégis mikorra várható, hogy lesz raktáron, mert az esküvő májusban lesz, és szeretném, ha biztosan odaérne hozzájuk addigra. Visszaírták, hogy fogalmuk sincs, mikor lesz raktáron, arról sem, hogy egyáltalán lesz-e még valaha, és különben is a webshop kínálata sokkal kisebb, mint a fizikai áruházaiké, és menjek el személyesen az áruházaik valamelyikébe, ott meg fogják tudni mondani, hogy van-e nekik. Visszaírtam, hogy mint azt már legelső levelemben is írottam volt, nem Magyarországon élek, hanem külföldön, ezért személyesen nincs lehetőségem elmenni a boltjaikba. Megkérdeztem, hogy meg tudnák-e nézni, hogy melyik boltjukban van és onnan ki tudják-e szállítani Csilla címére, én pedig e-mailben megadnám a kártyám számát. Erre visszaírtak, hogy kártyás fizetés csak a webshopon keresztül lehetséges, és akkor kérjem meg magyarországi ismerőseim egyikét, hogy intézkedjen helyettem. Paff. Bocs, hogy nálatok akarom elkölteni a pénzemet és sorra kínálom a megoldási lehetőségeket. De azért biztos az összes ott dolgozó panaszkodik, hogy kevés a fizetése. Elszoktam én már ettől a mentalitástól. Szoktam online rendelni Angliából, USA-ból, néha innen Ausztráliából is. Eddig mindig sikerült megoldani, hogy megkapjam (vagy ha nem én, akkor az ajándékozott) a terméket, és ki is tudjam fizetni. Volt már dolgom olyan USA oldallal, ahol fel voltak sorolva azok az országok, ahova szállítanak, de Ausztrália nem volt közöttük. Felvettem hát velük a kapcsolatot, mondván, hogy bár láttam, hogy Ausztráliába nem szállítanak, de nincs-e esetleg mégis mód arra, hogy a kiválasztott terméket eljuttassák hozzám. Seperc alatt megkaptam a válaszlevelet is, hogy dehogy nincsen rá mód, én kifizettem, ők meg szállítottak, mindenki boldog volt. Magyarországon ezzel szemben még mindig az a mentalitás uralkodik sajnos, hogy álljunk úgy a problémához, hogy el tudjuk kerülni  azt, hogy meg kelljen oldalni. És indokoljuk orrvérzésig, hogy miért NEM tudunk megoldást találni a problémára ahelyett, hogy “nézzük hogyan lehetne megoldani” mentalitással megoldanánk a dolgot. Főleg, ha már fel is lett sorolva a “problémás egyén” által több megoldási lehetőség is. (Kivétel a virágbolt, ahonnan anyukámnak szoktam anyák napjára virágot rendelni) A vége az lesz a járókamizériának, hogy a szüleim fogják elintézni. Családon belül jobb a kommunikáció :)

No, így visszaolvasva a bejegyzést egész morgósra sikeredett, de sebaj, most már kiteszem így.
Eszti
…körülöleli a földet, és még azon túl is cafatokban csüng alá.

Már nem először hallom ilyen-olyan “tényfeltáró” műsorokban, hogy online randevúzás során ártatlan embereket hogy húztak csőbe, és hogyan csaltak ki tőlük pénzt. Az “áldozatok” pedig telesírják a médiát, hogy előszöris összetört a szívük, másodsorban pedig 20.000+ dollárt buktak a sírig tartó szerelem keresése közben. Mert a kiszemelt jövendőbelivel hosszan leveleztek, aki leírta nekik, hogy csak azért nem tud Ausztráliába utazni, hogy találkozhassanak, mert nincs rá pénze, és ugyan segítse már ki őt a repjegy árával. Meg még ilyen-olyan címszóval különböző nagyságú összegeket csalt ki a delikvens.

Nekem azonban az ilyen ne sajnáltassa magát. Mert nem naív tinikről beszélünk, hanem 40+ felnőttekről. Akinek ilyen idős korára nincsen annyi józan esze, hogy ne adjon pénzt olyan embernek, akivel még csak találkozni sem találkozott soha, nemhogy ismerné mélyebben, az meg is érdemli, hogy kisemmizzék. Arról nem is beszélve, hogy nem 50 dollárról beszélünk, aminek elvesztése után ugyan lehet, hogy szívja valaki a fogát, de lehet rá legyinteni, hogy jól van, hülye voltam, leírom veszteségként, tanulópénzként. Hát mégis mennyire kell idiótának lenni ahhoz, hogy odaadjak valakinek húszezernél is több dollárt, akit még csak nem is láttam soha életemben??? És ha a megtakarításom nem húszezer, hanem negyvenezer dollár, akkor negyvenezernél megyek sírni a tévébe? Mégis mekkora az az összeg, aminél még egy ekkora vadbaromnak is feltűnik, hogy ez már tényleg túl sok és engem itt átvágtak?

Elnézést a kifakadásért, de tegnap nagyon felbosszantott ez a “hírszegmens”.

Eszti
Ma reggel a szokásos mederben folyt a jelenléti ívek begyűjtése. Majd egyszercsak elfogytak az ívek, de még volt hátra úgy 10-12 ember. Mindannyian ugyanannál a managernél vannak, így egyszerű volt a begyűjtésük. Mivel minden fontosabb volt managernek, mint kitölteni az íveket, ezért mosolyogva odamentem az asztalához, odahúztam egy széket, leültem, és közöltem, hogy nyugodtan folytassa csak, amiben épp benne van, én csak szépen csöndben elüldögélek itt, míg meg nem kapom az íveket :) Egy perc után mondta, hogy nyugodtan menjek vissza az asztalomhoz, majd 5 perc múlva hozza őket. Mondtam, hogy nem, köszönöm, mivel már csak ezek hiányoznak, ezért ráérek, és maradtam :) Nem sóhajtoztam, nem doboltam az ujjammal az asztalon, csak szép csendben üldögéltem. Mikor látta, hogy tényleg komolyan gondolom, akkor hirtelen 5 perc alatt készen lett az ívekkel :) Közben a többieknek igencsak jó kedve lett ettől, egy másik manager hangeffektként elkezdett sóhajtozni, meg kicsit dobolni az ujjával :) Aztán megjegyezte, hogy szegény manager 1. nem tud nyomás alatt dolgozni :) Majd hangosan megkérdezte, hogy ugye az ő ívei mind rendben voltak, és időben kézhez kaptam :)

Szóval nem hittem volna, hogy ezt is megérem, de jót szórakoztam bérszámfejtés közben :)