Eszti

Pályakezdőként egy szál érettségivel sokkal könnyebb elhelyezkedni, mint diplomásként 20 év tapasztalattal. Nem fair.
Eszti

A rádióban hallottam, hogy egy Melbourne-i iskolában betiltották a cigánykerekezést, szaltózást és kézenállást a szünetekben, merthogy az csak képzett tornatanárok jelenlétében biztonságos.

Yahoo-n pedig azt olvastam, hogy egy másik Melbourne-i iskolában a labdajátékokat tiltották be, mert a labda képes sérüléseket okozni.

Magánvéleményem: nem épp arról szól a gyerekkor, hogy a gyerek labdázzon, rohangáljon, szeleburdiskodjon, az így szerzett horzsolásokból pedig okuljon és legközelebb figyeljen oda jobban? Bele sem akarok gondolni, hogy milyen felnőtt lesz abból, akit még a széltől is óvnak. Vagy lehet, hogy ennek semmi köze ehhez, és tényleg van olyan hülye szülő, aki bepereli az iskolát, ha focizás közben bokántalálja a gyerekét egy labda?
Eszti

Üdvözöljük frissen induló magazinunk első kiadása alkalmából. Én, mint főszerkesztő, szívesen várom vendégszerzők írásait is, minél színesebb a magazin, annál jobb.

Az első szám tartalmából:

-A pontosság fogalma a CityRail vállalatánál
-Öngyilkosság – avagy szükség lenne egy “öngyilkos-vonal” kiépítésére, hogy ne omoljon össze csúcsforgalomban a közlekedés
-Dől a fa – avagy hány fa maradt még, ami rá tud dőlni a felsővezetékre

Kellemes szórakozást kívánok.

Hétfő

Hétfő reggel olyasmi történt, ami csak nagyon ritkán fordul elő CityRail berkekben. Pontosan érkezett a vonat, és időben érkezett meg a célállomásra is. Hazafele is csak 3 percet késett, ami még a pontos kategóriának felel meg. Általában 5-6 perc csúszás a menetrendhez képest még a pontosság fogalmát határozza meg a CityRailnél.

Kedd

Keddi napon már kevésbé volt szerencséjük a North Shore Line-t használó utasoknak. A Chatswoodtól legrövidebb útvonalat számolva is 50 percre lévő Lidcombe vonatmegállónál valaki úgy döntött, hogy a vonat alá veti magát. Ugrásával azonban nem csak életének vetett véget, hanem sikeresen megállította 16 vonal közül 8-nak a közlekedését is. Ennek eredményeképp nem csak hatalmas késéssel jártak a vonatok, hanem még tömöttek is voltak, bár azért megállónként 3-4 ember felfért 1-1 ajtónál, úgyhogy lehet, hogy mégsem volt annyira tömött az összes járat.

Szerda

A szerdai nap eseménytelenül zajlott a North Shore Line-t használók körében, a késések még épp belefértek a CityRail által meghatározott pontosság fogalmába.

Csütörtök

Ennek a napnak a délutánján az utazóközönség megtapasztalhatta, milyen is az élete a konzerv-szardíniáknak. Történt ugyanis, hogy az erős szél következtében Thornleigh megállónál a Northern Line-on rádőlt egy fa a felsővezetékre. (a szerk. megjegyzése: én azt hittem, hogy az összes létező fa, ami csak rádőlhetett a sínekre arrafele, az már rég rádőlt, elnézve az elmúlt év eseményeit, de tévedtem) Emiatt felfüggesztették a Northern Line közlekedését Epping és Hornsby között. Ez többek közt azért is volt problémás, mert az összes, normális esetben arrafele közlekedő, Newcastlebe tartó járatot a North Shore Line-on keresztül küldtek, ami igencsak lelassította a North Shore Line-on alapértelmezettként közlekedő vonatok forgalmát. Emiatt úgy 15-20 perces késéssel jártak ezek az alapértelmezett vonatok, s természetesen Tetris blokkokat megszégyenítő módon kellett minden felszállni kívánónak bepréselnie magát a vagonokba. Annyira, hogy a 8-kocsis szerelvény minden egyes ajtajánál maradt 10-12 fő, aki fizikailag nem fért fel, mert még az ülések közötti folyosókon is dupla sorban álltak az emberek, amikor normál esetben még szimpla sorban is körülményes elférni. A leszállni kívánóknak pedig minden képzeletet felülmúló találékonyságra volt szükségük ahhoz, hogy le tudják hajtogatni magukat a vonatról még azelőtt, hogy az ajtók záródtak volna. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy Pymble állomás előtt negyed órát kellett várnia a vonatnak, mert az előtte lévő szerelvény meghibásodott, és amíg azt meg nem szerelték, addig senki nem tudott tovább menni. Röpke 1 órás utazás után jelen sorok szerzője haza is ért, amikor alapesetben 20-30 perc alatt szokott hazaérni attól függően, hogy minden állomásnál megáll-e a vonata, vagy expressz szerelvényre szállt fel.

Péntek

A mai nap reggelén ismét a vonat alá vetette valaki magát, de ez szerencsére a North Shore Line-on utazókat nem érintette.

Lapunk következő számával hamarosan jelentkezünk.

Köszönjük, hogy olvasnak minket.
Eszti

Kétféle rögbit játszanak Ausztráliában, a Rugby League-et és a Rugby Union-t. (Melbourne-ben mondjuk még van AFL, de nem hallottam, hogy azt bárki rögbiként emlegette volna, meg van ausztrál foci is, amit szintén tojás alakú labdával játszanak, de arra sem hallottam a rögbi szót használni.)

Szóval ahogy Richard mondta nekem, a league az inkább a munkásosztály sportja, a union pedig inkább az elit rétegé. Ez mondjuk tükröződik a jegyek árában is egy-egy meccsre. Én nem szeretem a sportokat, összesen kettő olyan van, amit igen, a síugrás és a box. De Richard kedvéért elkezdtem nézni league meccseket is, és nagyjából a szabályaival is tisztában vagyok. De ettől még nem szerettem meg. Közösen azonban még nem mentünk el egyetlen league meccsre sem, unionon viszont már voltunk egyszer. Az volt az apropója, hogy itt volt a családom és akartunk valami igazán ausztrált mutatni nekik.

A legtöbb union meccset Ausztráliában a Sydneyben található ANZ Stadium-ban játsszák, mely stadionba a főnököm fizet 3 db tagsági díjat. Az egyik kollegám szokta szervezni a meccsekre a jegyeket, amiket postán küldenek ki. Amikor megláttam az Ausztrália-Új-Zéland union meccsre a jegyeket, akkor megkérdeztem a kollegámat, hogy én mehetnék-e esetleg a férjemmel, mert majdnem egybeesik a házassági évfordulónkkal és milyen jó ajándék lenne. Ő gondolkodott egy kicsit, és adott nekem 2 jegyet a hatból, úgyhogy szombat este arany-zöld színeket öltöttünk és mentünk a meccsre :) Ha fizetünk kellett volna ezekért a jegyekért, akkor az fejenként 160 dollárba került volna (kb. 38.000 forint).

A jegyben benne foglaltatik a buszjárat is, ami a stadion előtt tesz le. Ha jól tudom (de lehet, hogy tévedek), akkor 6 különböző útvonalon járnak ezek a buszok. Nagyjából 5 perces a járatsűrűség, és a jegyet sem kérik felszálláskor, bár papír szerint kellene.

Picit későn indultunk, így pont kezdőrúgásra sikerült lehuppannnunk a székünkre, a himnuszokat és a hakát lekéstük. Az élvezeti értékből azért ez nem vett el túl sokat, és bár veszítettünk, azért én jól éreztem magam. Tévén nem néztem volna meg a meccset, de a stadionnak van valami különleges hangulata. Amikor 76.000 ember együtt szurkol átszellemülten a csapatáért, az tényleg különleges. A szabályokkal én nem vagyok mondjuk tisztában (mire észleltem, hogy hol a labda, addigra a teljes stadion vagy éljenzett, vagy fujjolt :) ), de ettől még lelkesen buzdítottam én is a mieinket :) A szurkolók legnagyobb hányada arany-zöldben volt, de azért akadtak szép számmal All Black szurkolók is.

Ami a legfigyelemreméltóbb az egészben, hogy nem kellett a Wallabies és az All Black szurkolókat kordonnal elválasztani, ugyanazon a soron ültek egymás mellett a két külön szurkolótábor tagjai sok esetben. Mégsem tört ki tömegverekedés és a stadiont sem gyújtotta fel senki. S bár ott állt készenlétben a rohamrendőrség, nem volt szükség a bevetésükre. Az angol kollegámat szoktam néha izélgetni ezzel, hogy náluk otthon elmennek a meccsre a hétvégén, és mire kijönnének a stadionból, már nincs is stadion, amiből ki lehetne jönni, mert annyira összevandálkodják. Ő meg néha közli erre, hogy a fél stadion azért általában megmarad, mert a következő hétre is hagyni kell valamit.

Szóval élveztem a szombat esténket :)