Eszti
Hát lezajlottak a fő ünnepek, és idén tényleg jól sikerültek. Ünnepi hangulatom is volt, és mivel Rosh Hasana első estéje vasárnapra esett, ezért volt időm nekem megszervezni :) És ezt készítettem asztal közepi dísznek:

Nekem tetszik :)

Eszti

Ezeket az okosságokat olvastam egy Fideszes képviselőtől:

“Talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak” - Varga István, Fidesz”

“majd ha mindenki megszülte a maga két-három vagy négy gyerekét, akkor mehet önmegvalósítani meg emancipálódni - Varga István, Fidesz”

És ahogy hallottam, elég nagy port kavart. Nem is tudom, hogyan értelmezzem ezt.

1: E szerint az ember szerint családon belüli erőszak csakis és kizárólag azért fordulhat elő, mert nincs megfelelő számú gyerek a családban. Aki legalább 3 gyereket szül, azt tuti, hogy soha semmilyen körülmények között nem fogja agyonverni a férje.

2: Ha a nő szül 3+ gyereket, akkor az annyira leköti majd őt, hogy nem marad energiája picsogni amiatt, hogy bántják, és így szemet lehet hunyni a családon belüli erőszak problémája felett.

3: Egy nőt csakis akkor lehet megbecsülni, ha szül legalább 3, de inkább 5 gyereket, mert ennyi gyermek hiányában megérdemli, hogy elgyepálják.

Akármelyik értelmezés is a nyerő, ennek az embernek igencsak beszűkült a gondolkodásmódja.

Hogy egyre kevesebbet szülnek Magyarországon a nők, az sajnos tény. De én azt nem értem, hogy miért csak a nőket izélgetik, hogy nincs elég gyerek és hogy aki nem szül, az mind “karrierista hülyepicsa”. Olyat sehol nem olvasok, hogy miért nincs több felelősségteljes huszonéves férfi, aki felvállalja, hogy eltart egy 3-4-5-gyerekes családot, és felneveli a gyerekeit tisztességben és boldogságban. Mintha ez az egész csak a nő felelőssége lenne.

Ha ennek az embernek a logikája alapján megyünk tovább, akkor az ideális magyar nő érettségi után rögtön férjhez megy. Nem tanul tovább, nincsenek ambíciói, nem akar munkája által beletenni a családi kasszába, az életének csakis és kizárólag egyetlen célja van: gyereket nevelni. 25 éves korára már van legalább 4, de inkább 5 gyereke, és nem megy vissza dolgozni, amíg a lekisebb is legalább 3 éves nem lesz, tehát 27-28 éves kora előtt nem is kezd el szétnézni az álláspiacon. Aztán amikor majd azt tapasztalja, hogy nincs az a munkáltató, aki 28 évesen, egy szál érettségivel, 0 év munkatapasztalattal, 5 gyerekkel felvenné, akkor rohan majd vissza még több gyereket szülni. Energiája sem marad már arra 5 gyerek mellett, hogy képezze magát, hogy jobbak legyenek az esélyei a munkaerőpiacon. Mindeközben a férfinak viszont nem kell felelősséget vállalnia a családjáért, a nő legyen hálás, ha a férfi hajlandó eltartani őt és a gyerekeiket, meg elég nagy otthont biztosítani ahhoz, hogy kényelmesen elférjen az 5 gyerek. Ha a férje elhagyja, így járt.

Hm. Nem szeretném, ha ilyenné válna Magyarország. És nem, nem nézem le azokat, akiknek az a céljuk, hogy háztartásbeliek legyenek. Az egy nagyonis szép hivatás. De hadd döntse már el a nő saját maga, hogy akar-e gyereket szülni, és ha igen, akkor mikor, kinek és hányat. Én semmi kivetnivalót nem találok abban, ha egy nő nem 20 évesen akarja megszülni az első gyerekét, hanem vár vele, akár a harmincas évei elejéig is.

Ismerek olyat is, aki egyáltalán nem akar gyereket, meg olyat is, aki azért várt 35 éves koráig, mert korábban nem talált olyan férfit, akinek szívesen szült volna gyereket.

Az én szemszögemből az az ideális, ha azok, akik gyereket szeretnének, otthon tudnak maradni a babájukkal egy évet, és utána megfelelően ki tudják egyensúlyozni a munkájukat és a családi életüket.

Aki meg nem szeretne gyereket, azt meg ez nyilván nem érinti.
Eszti


Sokszor hasonlítom én össze az ausztrál oktatási rendszert a magyarral, és általában az előbbi szokott győztesként kikerülni. De most, hogy tovább gondolkodtam, rájöttem, hogy van, amiben a magyar a jobb.

Szóval vannak velem nagyjából egyidős kollegáim, +/- 1-2 év a korkülönbség. Tehát ugyanabban az időszakban jártunk középiskolába. Mindannyiunknak kell használnunk számítógépet a munkánkhoz, na semmi bonyolult, csak Word, Excel meg e-mail. A kollegáimnak viszont olyan alapdolgok okoznak problémát Wordben és Excelben, amiket én már az általános iskola utolsó 1-2 évében tanultam, gyakorlatilag akkor, amikor bevezették a számítástechnika oktatását Magyarországon. Gimiben persze már fejlettebbek voltak a programok, haladtunk a korral, mindig a legaktuálisabb programokat tanultuk, alapozásnak pedig még némi bináris számrendszer is volt a tananyagban, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy arra még emlékszem. Arra viszont igen, hogy a számtech tanárunk nem engedte, hogy bármiféle számológépet használjunk az ebből írt dolgozathoz, még azokat a karórákat is begyűjtötte a dolgozat előtt, amikben volt számológép funkció.

Szóval a kollegáim mindig hozzám jönnek, amikor valamit nem tudnak megoldani. Olyan dolgokról beszélek, mint a tizedesjel egymás alá igazítása tabulátorral, vagy táblázat beszúrása Wordbe, vagy fejlécek és láblécek szerkesztése úgy, hogy más legyen az első oldal, mind a dokumentum többi része. Nemrég azt is felfedeztem, hogy az egyik kollegám minden egyes sor végén nyom egy entert. Picit csipkelődve megjegyeztem, hogy ez nem írógép, és mindenki, aki hallótávolságon belül volt, elkezdett nevetni. Lehet, hogy nem volt szép tőlem ez a megjegyzés, de ez van. Egy másik kollegám pedig elkezdett egy táblázatot Wordben, amiben be kellett volna számoznia a cellákat 500-ig. Egy idő után elunta az egyesével számozgatást, és megkérdezte, van-e ennek egyszerűbb módja is. Egész meglepődött, amikor bezártam a Wordöt, kinyitottam az Excelt és három mozdulattal beszámoztam 500-ig a cellákat, kb. huszadannyi idő alatt, míg ő egyáltalán 20-ig eljutott.

Ezek a kollegáim mindig megkérdezik, hogy mégis honnan tudok én ilyeneket. Én meg mindig visszakérdezek, hogy nálatok nem volt számtech oktatás? Merthogy én ezeket biza mind az iskolapadban tanultam és onnan tudom.

És itt a nagy különbség a két oktatási rendszer között. Magyarországon kötelező tanulni az előírt tantárgyakat, míg Ausztráliában a gyerek maga válogatja össze, hogy mit van kedve tanulni. És a kollegáim nem jártak számtechre, mert úgy gondolták, hogy nekik az tök fölösleges, úgysem kell majd soha számítógéppel dolgozniuk, az internethez meg nem kellenek ilyen mély ismeretek.

Szóval lehet, sőt biztos, hogy amikor egy középiskolásnak Magyarországon kötelezően tanulnia kell kb. 10-12 tárgyat, akkor utálja. Én is sokszor mondogattam, hogy minek nekem ezt vagy azt tanulnom, amikor úgysem lesz rá soha szükségem. A legékesebb példája ennek a matematika. Én mindigis humán beállítottságú voltam, gyakran mondogattam, hogy a négy alapműveleten kívül nekem fölösleges mást tudnom, mert úgysem olyan pályára fogok menni humánként, amihez kell a matek. Aztán nem úgy hozta a sors, hogy minden héten 55 ember fizetését bérszámfejtem? Van az életnek humora, az biztos :) Én, aki leérettségiztem anélkül, hogy tudtam volna százalékot számítani. Hát most megtanultam :) A muszáj nagy úr :)

Tehát bármilyen közhelyesnek hangzik is, mostanra rájöttem, hogy igenis 100% igazságtartalommal bír az a mondás, hogy soha nem lehet tudni, hogy mi mire lesz jó. Meg az a másik is, miszerint nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. És amíg valóban terhes kötelezően tanulni a tárgyakat, amikor az ember legikább csak bulizna, addig később, amikor a karrierünket építjük, akkor igenis hasznos ez a sok kötelező tantárgy. Mivel rutinszerűen bennünk van sokminden, ezért elő tudjuk kaparni részletesebben is azt a tudást, ha szükség van rá, és nem kell feltétlenük másokhoz rohangálnunk.

Mondjuk engem nem zavar, ha tőlem kérnek segítséget, még legyezgeti is a hiúságom egy kicsit, hogy én vagyok az, akihez fordulni érdemes. Engem csak meglep, hogy velem egykorú emberek olyan alapokkal nincsenek tisztában, minthogy nem kell entert nyomni a sor végén Wordben. Ők meg azon vannak meglepve, hogy Magyarországon a tárgyak kötelezőek, és nem lehet választani, hogy ki mit akar.

Ha jól emlékszem, akkor nekem a gimnázium 4 éve során kellett tanulnom matekot, irodalmat, nyelvtant, történelmet, kémiát, fizikát, rajzot (művészettörténetet is), éneket, földrajzot, biológiát, filozófiát, számítástechnikát, angolt, németet. Volt még tornaóra is, de azt nem a tanulós kategóriába sorolom. Lehet, hogy volt még több tárgyam is, de ennyire emlékszem. Ezekből a munkám során tudnom kell használni az angolt, a számtechet és a matekot, meg a biológiát az elsősegélyhez (mert az elsősegély tanfolyam elvégzése azt is jelentette, hogy én lettem az egyik az emeleten, akihez fordulnia kell annak, akinek elsősegélyre van szüksége). A többi pedig arra jó, hogy le tudjam nyűgözni a környezetemet :)

Szóval így utólag azt mondom, hogy szimpatikus a magyar oktatási rendszer azon vonása, hogy kötelezővé tesz bizonyos tantárgyakat. A készségtárgyak kötelezővé tételét ennek ellenére nem tartom helyesnek, vagy ha már kötelező, akkor az osztályzásukat nem. A rajznak szerintem csak a művészettörténet részét lenne szabad osztályozni, mert az tanulható, míg magához a rajzoláshoz vagy van valakinek készsége, vagy nincs, és ez a készség simán látszik már akár általános iskolában is. Én sosem voltam képes többre pálcikaembereknél, de volt egy olyan osztálytársam gimiben, aki már akkor is olyan grafitrajzokat tudott készíteni, hogy az egész iskola a csodájára járt. Tehát azt, hogy valakiből lehet-e a későbbiekben festő, már egész hamar tudni lehet. Míg a nem-készség tárgyak esetében azért nem ennyire egyértelmű a helyzet.
Eszti