Eszti
Puszpusz halála után, amikor kezdett múlni egy kicsit a fájdalom, üresnek éreztük a lakást. Úgy döntöttünk, hogy örökbefogadunk egy cicát. Nekem annyi kikötésem volt, hogy legyen fekete, és ha lehet, akkor felnőtt. Richard viszont 2 macskát akart, mondván, hogy szereti nézni, ahogy két cica játszik egymással. Szóval lényeg a lényeg, lett 2 szép fekete cicánk, egy anya-fia páros. Az anya úgy 2 éves körül van, a fia úgy 4-5 hónapos volt, amikor befogadtuk őket. A mamát Lunának neveztük el, a picurt Bandinak.

Luna egy picit távolságtartó, alapvetően bizalmatlan macska, viszont nyugodt a természete. Bandi viszont nagyon kölyök még. Mindenre felugrik, mindent felborít, megszagol, átvizsgál, átrendez, mindenre nagyon kíváncsi és emellett egy kis szeretetgombóc, elég csak hozzáérni és már dorombol is. Azt nem szereti, ha ölbe veszik, olyankor az életéért küzdve próbál szabadulni. De amikor maga dönt úgy, hogy ölben akar lenni, akkor kirobbantani sem lehet onnét. Nagyon nyávogós is tud lenni, főleg amikor reggelente elmegyünk és őt nem engedjük ki a lakásból. Akkor beül az ablakba, és panaszosan nyávog, miközben bociszemekkel néz utánunk. Dehát nem engedhetem ki. Egyrészt sok a kóbor macska, másrészt két forgalmasabb utca sarkán van a lakásunk, az autósokat meg nem érdekli, ha macska kerül a kerekük alá. Azon túl pedig a közös képviselőnk is azonnal 5000 levelet küldene a megfelelő szerveknek, hogy feljelentsen minket, hogy állatot hagyunk bóklászni póráz nélkül. Luna megszokta, hogy nem mehet ki, Bandi viszont nem. Úgyhogy vettünk hámot és pórázt és azon sétáltatom hetente egyszer-kétszer. Már egész jól megy neki, csak engem néznek az arrajárók elmeháborodottnak :) Meg fogunk majd venni ún. macskahálót is, ami egy szúnyoghálószerű dolog az erkély köré, csak sokkal strapabíróbb anyagból, hogy a macskusz fel tudjon mászni rá. Ezt a Strata is engedi, és tán Bandi is kevesebbet fog sírni reggelente, ha kimehet az erkélyre.

Amúgy Bandi csak addig bátor, amíg a közelében vagyok. Ha ki tud rohanni, amikor hazaérek, akkor megáll a lépcsőfordulóban, és addig nem mer lejjebb menni, amíg oda nem érek mellé :)

Két napja Bandi meg akart ismerkedni a Hanuka-gyertyákkal. Olyan szépen lobogott a lángjuk :) Először csak felnyúlt a menórához az egyik mancsával, majdnem sikerült is felborítania. Aztán felugrott mellé és körbeszaglászta. Majd nagyon lelkesen beledugta az orrát az egyik gyertya lángjába. Hű, de megsértődött ekkor a menórára :) Morcosan nyávogott egyet, amikor megkapta a gyertya lángja, leugrott a szekrényről és azóta rá sem néz még az üres menórára sem :)

Meg aztán általában engedjük, hogy velünk aludjon, mert szépen végigalussza az éjszakát és nem ébreszt minket hajnali ötkor. Luna inkább az étkezőasztal alatt szeret aludni. Tegnap este viszont Bandi nélkül akartunk aludni. Becsuktuk az ajtót. Valami hihetetlen erővel kezdte Bandi kaparni, azt hittem ledönti ott helyben, úgyhogy inkább beengedtem. Ő mérgesen, mint egy fúria vonult be a szobába egy ilyen "minek az ilyennek macska" nyávogással, aztán befészkelte magát az ágyba, és ki sem bújt onnan reggelig :)
Hm.
Eszti
Végre kicsit volt időm lazítani, nagyon feszes a munkatempó mostanában, mindenki mindent most akar elintézni, még az ünnepek előtt. Nézegettem a blogom statisztikáit, és láttam egy furcsaságot. Valaki a következő kifejezéssel találta meg a blogomat: "romokban a házasságom, mit tegyek". És ezt a bejegyzést dobta ki neki a google.

Annyira furcsa volt ezt ennyi év távlatából elolvasni. Mintha nem is az én életem lett volna, hanem valaki másé. Mintha semmi közöm nem lenne az egészhez, pedig igen, ez is az én életem volt. Első reakcióm az volt, hogy kitörlöm az ilyen jellegű bejegyzéseket, és felszórom sóval a nyomukat. Aztán úgy döntöttem, maradnak. Hogy lássam, honnan fejlődtünk odáig, hogy van egy saját (ill. még mindig bankkal közös tulajdon) lakásunk, kisállataink (új macskákról majd később), tervezni tudjuk és akarjuk a jövőnket, van félretett pénzünk a számlánkon, és bár barátaink továbbra sincsenek (ill. akik vannak, azok még Sydney-n belül is messze), azért teljes, normális életet élünk.

Innen nézve ennek a bejegyzésnek az alapján én is azt tanácsoltam volna magamnak, mint a kommentelők. Azonnal csomagolni, irány haza. Hihetetlen a különbség aközött, hogy kívülállóként látja-e valaki a helyzetet, vagy benne él. Elrémiszt, hogy tényleg ebben éltem, és ennek ellenére maradtam. És én a nagyon-nagyon szerencsések közé tartozom. Richard azóta nem nyúlt a pohár után, hogy lejött a Kék Hegységből az elvonókúrát követő rehabilitáció után. És az márpedig nem tegnap volt, hanem több, mint 5 éve.

Szerencse, hogy úgy van kitalálva az ember, hogy el tudja felejteni azt, hogy ennyire rossz volt, és csak annyi marad, hogy hát igen, nem éppen a legjobban indult a házasságunk.

A feltett kérdésre nem tudom a választ. Azt sem tudom, hogy alkoholizmus miatt hever-e romokban a házasság, ami miatt keresni kezdett az illető. De a tapasztalataim alapján azt kell mondanom, hogy csak akkor menthető, ha mind a kettő fél őszintén menteni akarja. Adni kell neki néhány hónapot, ami alatt úgyis eldől, hogy akarja-e menteni mind a két fél. Ha nem, akkor nem szabad erőltetni.
Eszti
Most leltem erre a yahoo-cikkre.

Két dolog van benne, az egyik az, hogy a 130kg feletti buszsofőröknek van 6 hónapjuk arra, hogy kicsit lefogyjanak, és ennek érdekében a cég fizeti a konditerem-bérletüket és táplálkozási tanácsadókat. Az érintett sofőrök pedig ki vannak akadva, hogy mióta ez az irányelv, azóta megvetően néznek rájuk az utasok és ők megalázva érzik magukat.

Szerintem túl sokan nem tudnak erről az irányelvről, ill. a yahoonak köszönhetően feltehetőleg egyre többen. De szerintem nem emiatt érzik úgy az érintettek, hogy megvetően néznek rájuk, még ha ezt is beszélik be maguknak. Én úgy gondolom, hogy a legtöbben egyáltalán nem néznek rájuk megvetően, csak ők érzik soknak azt a maroknyi embert, aki mégis. Ez utóbbiak pedig irányelvek nélkül is megvetően néznének rájuk, pusztán a kövérségük miatt. Szerintem a sofőrök is tisztában vannak vele, hogy fogyni kéne, de egyszerűbb a rendszert okolni a kellemetlenségekért, mint szembenézni a valósággal. Azon lehet vitatkozni, hogy mennyire helyes egy vállalattól, hogy ilyen módon akarja fogyásra bírni az alkalmazottait, de a megvető tekinteteket szerintem vitán felül amiatt kapják, hogy kövérek, nem pedig amiatt, hogy fogyásra lettek kényszerítve.

A másik dolog, ami említésre kerül, hogy nagyokosok nem értik, hogy miért akarják sűríteni a járatokat, amikor az eddigiek is kihasználatlanok. Ezen is biztos valami nagyokos irodista kezdett agyalni. A munkahelyemtől eljutni a Chatswoodi vonatállomásig 15 perc busszal. De ha 5-kor kilépek a kapun és lekésem az 5 után nem sokkal érkező buszt, akkor átlag 20 percet kell várnom, amíg jön egy olyan busz, ami elmegy Chatswoodig. Az a busz persze nagyon sűrűn jár, amelyiknek a végállomása 10 percre van Chatswoodtól (gyalog 25-30 perc), ill. Sydney viszonylatok szerint sűrűn, csúcsidőben 10 percenként. Szóval nekem jól jönne, ha besűrítenék 20 percről 10-re a járatokat, de ha az irodisták miatt tovább ritkítják, akkor morci leszek. És nem én vagyok az egyetlen, aki örülne, ha sűrítenék a járatokat, mert az utazóközönség 85%-a Chatswoodig akar eljutni, nem pedig a másik busz végállomásáig. Nyilván azért kihasználatlanok az egyéb buszok, mert nem arra van szüksége a jónépnek.

Annyira jellemző amúgy Ausztráliára, hogy nem arra van kereslet, mint amit kínálnak, de a kínálók fel vannak háborodva, hogy nem kell a népnek az, amit kínálnak. És mindenféle törvényeket/irányelveket hozatnak, sztrájkolnak stb. ahelyett, hogy megpróbálnák azt kínálni, amire van kereslet.
GST
Eszti
Azaz ÁFA ausztrálul. Piszkosul böki a csőrét az itteni kereskedőknek, hogy 1000 dollár értékhatárig GST-mentesen lehet külföldről vásárolni, merthát ez rontja az ő üzletüket. Mert amíg a delikvens jobban jön ki online mint a való életben, addig bizony az online opciót fogja választani. Meg különben is micsoda igazságtalanság, hogy "a külföldnek" nem kell a GST-t rátenni az árujára, Ausztráliának meg igen.

Én továbbra sem vagyok közgazdász, de laikus szemmel úgy látom, hogy "a külföld" is ráteszi a maga országának az áfáját, mielőtt Ausztráliába kerülne a holmi, tehát ha az itteniek is ráteszik, az dupla áfa.

Nade ha már egyszer úgyis le fogják szállítani az 1000 dolláros értékhatárt, akkor játsszunk el egy kicsit a számokkal. 

Egyik kedvenc sorozatom mostanság a Sons of Anarchy. Jelenleg az ötödik évad folyik. Tegyük fel, hogy meg akarom venni az első 4 évadot DVD-n, dobozos kiszerelésben, és hasonlítsuk össze, hogy hol mennyit kellene fizetnem ezért.

Ausztráliában a legkézenfekvőbb bemenni a JB Hi-Fi-be ilyesmiért. Ott kezdődik, hogy nekik nincs dobozosan az első 4 évad, csak az első 3. De rendben, tegyük túl magunkat az ilyen apróságokon. Lesz egy doboz + egy külön DVD a 4. évadnak. Dobozos kiszerelés 79,20 AUD, majd szétnézvén tapasztaljuk, hogy egyáltalán nem kapható a negyedik évad a boltban, de ha nagyon akarom akkor az első 4 évad dalait megvehetem CD-n 19,99 AUD-ért.

Bemehetnék a Sanity-be is, de az ő boltjaik messze esnek tőlem. A negyedik évadot náluk sem lehet kapni, a dalokat tartalmazó CD-t 21,99AUD-ért adják, az első 3 évad dobozos kiszerelése 99,99AUD.

Szóval miután körülnéztem, és láttam, hogy nem árulják Ausztráliában azt, amire nekem szükségem van, felmegyek a brit Amazonra, mert róluk tudom, hogy viszonylag olcsón szokták árulni a DVD-iket. Meg is találom, amit keresek, dobozos kiszerelésben az 1-4 évadot. Dobozos kiszerelés: 40,49AUD. Postaköltség: 5,52AUD. Összes költségem: 46,01AUD. Rá akarják pakolni a 10% GST-t? Ám legyen, összes költségem ezesetben GST-vel együtt 50,61AUD a négy évadért, ami még mindig 28,59AUD-vel kevesebb, mint a JB HiFi-ben a 3-évados kiszerelés. És ezesetben azt vettem, amire szükségem volt, nem kellett kompromisszumot kötnöm.

De nézhetünk könyveket is. Unokahúgom, Rebecca kezd abba a korba érni, hogy megérett az Anne of Green Gables könyvekre. Hanukakor úgyis szokás megajándékozni a gyerekeket, hogy megtanítsuk nekik, mekkora öröm az adakozás. Szóval tegyük fel úgy döntök, hogy megveszem neki a teljes sorozatot. Először bemegyek a Dymocks-be, mégiscsak az egyik legnagyobb hálózat. 67,95AUD-ért árulják. A QBD láncnál 56,95AUD-ért is megvehetném. A Borders könyvesboltokat mind bezárták, az online verziója pedig átalakult Bookworld-dé. E szerint az oldal szerint az ajánlott fogyasztói ár 85,95AUD, de náluk már 53,99AUD-ért is meg lehet kapni kedvezményesen. A Bookworld-tagok 48,59 dollárért vehetik meg, de ahhoz regisztrálni kell a rendszerükbe, én meg nem feltétlenül akarnék regisztrálni egyszeri vásárlásért. A Bookdepository-n, amit Krisz ajánlott nekem anno, 37,98AUD-ért tudom megvenni, és ingyenes a házhozszállítás a világ összes országába. Ha rápakoljuk a GST-t, akkor lesz belőle 41,77AUD, ami még mindig 12,22AUD-vel kevesebb, mint a bárki által hozzáférhető legolcsóbb széria. Ha hajlandó volnék regisztrálni a Bookworldre, mert tervezem, hogy rendszeresen visszajárok majd vásárolni, a Bookdepository ára még az ő legkedvezményesebb áruknál is 6,82 dollárral olcsóbb, és bár ez nem túl nagy összeg, azért sok kicsi sokra megy. Két reggelire való joghurtot is tudok venni belőle.

Szóval nem biztos, hogy a probléma a GST-ben keresendő...

Eszti
Jártomban-keltemben sokszor furcsa emberekbe botlok. Vegyük például a ma reggelt. Vártam szépen Chatswoodban a buszomat, s néhány busz, ami nekem jó lenne, előfordul, hogy épp kiáll a forgalomból. Ebben még semmi furcsa nincs, de a mellettem álló nő minden egyes alkalommal, amikor kiállt egy busz a forgalomból, ami neki jó lett volna, síri hangon közölte, hogy "oh no". Olyan hangsúllyal "oh no"-zott, mintha legalábbis belehalna minden egyes alkalommal, amikor kiáll egy busz.

Tegnap pedig a St Ives-i bevásárlóközpontban épp reggeli volt a gyerekeknek a mikulással, s amíg a gyerkőcök falták a műzlit, addig a szülők egyik fele fényképezett, a másik fele pedig kávéért állt sorba. Ez jelentősen megnövelte a kávézó forgalmát, és nekem is úgy 15-20 percet kellett várnom a kávémra a szokásos 3-5 helyett. Sorra hallgattam, amint az elkészült kávékat kikiabálja a nő, aki mint egy robot készítette ezeket. "Medium Cappuccino", "Jumbo Hot Chocolate", "Regular Soy Cappuccino". Semmi extra. Ám egyszercsak ezt hallom: "Regular skinny decaf latte". Most mégis mi a kávé a 0% zsírtartalmú tejből és koffeinmentes kávéból főzött löttyben? Minek kér kávét olyasvalaki, aki csak a lényegi elemeit nem akarja bele?

Valamelyik hétvégén Richarddal bevásárolni voltunk. Amíg ő el volt merülve az ázsiai szekció kínálatában, addig én ismét megfigyeltem. Egy nő gondosan keresztbe álltította a bevásárlókocsiját a folyosón, hogy még véletlenül se lehessen elférni mellette. Jött valaki, aki el akart volna férni. Várt egy kicsit. Majd krákogott. Majd hangosan megszólalt "excuse me". Semmi. Én arrább toltam a bevásárlókocsit, hogy elférjen. Ő megköszönte és továbbment. A keresztbe állított kocsi tulajdonosa rámnézett, és azt mondta "Hát ez elvárta volna tőlem, hogy megmozduljak, csak azért, mert ő tovább akart menni. Hát meg kellett őt akadályoznom ebben." S mint aki jól végezte dolgát, berakta a kocsiba ami kellett neki a polcról és továbbment. Egy pár, akik szintén szemtanúi voltak a jelenetnek, megjegyezték nekem, hogy fantasztikus, micsoda emberek vannak. S ők is tovább mentek. Richard pedig annyira el volt mélyedve az ázsiai kajákban, hogy csak annyit vett észre az egészből, hogy két ismeretlen beszél hozzám, és amikor tovább mentek, megkérdezte tőlem, hogy mit is akart ez a két idegen :)

A vonat is kimeríthetetlen tárháza a furcsábbnál furcsább embereknek. Nemrég Chatswoodból hazafele leültem egy 3-as ülés folyosó melletti ülésére. Középen nem ült senki, az ablak melletti ülésen pedig egy 40 körüli hapsi aludt. Két megálló hosszat még aludt, majd hirtelen kipattantak a szemei, teljes erőből elkezdte ütlegelni a jobb könyökével az ülést támláját, jó fél percig verte is, majd abbahagyta, és amilyen hirtelen felébredt, pont olyan hirtelen aludt is vissza.
Eszti