Eszti
Sajnos eljött az a pont Richard nagymamájának az életében, hogy nem maradhat otthon, hanem idősek otthonába kellett kerülnie. Annak is az elfekvő részére. És a legborzasztóbb az egészben, hogy az agya még így 90 évesen is 100%-ban funkcionál, csak a teste nem engedelmeskedik többet az agya által kiadott parancsoknak. Határozottan a jobb esetek közé tartozik az övé ezen az osztályon. Mert igaz ugyan, hogy járókerettel, te tud magától közlekedni és nincs szüksége tolószékre (még). Fel tud ülni és le tud feküdni magától, az ételeit meg tudja enni segítség nélkül. Zuhanyozáshoz is csak minimális segítségre van szüksége.

Viszont az izmait mozgató idegeket megtámadta egy gyógyíthatatlan betegség. Úgy hívják, hogy motor neuron disease. A Wikipedia ezt írja róla:

a motoros (mozgató) neuronok betegsége egy fokozatosan előrehaladó, a mozgás károsodásával, majd elvesztésével járó betegségcsoport. Jellemzője, a motoros neuronoknak, vagyis a mozgást vezérlő idegsejteknek a degenerációja (tönkremenése). A betegség fokozatosan akadályozza és végül leállítja a járást, majd minden más testmozgást, beszédet, nyelést, és légzést. Bár a betegek 90%-a esetén nem mutatható ki egyértelmű genetikai kapcsolat, a hajlam öröklődése elég valószínű.

Emiatt sajnos már nem tudja tartani a fejét, és nyelni sem tud rendesen. Még vizet sem ihat, csak olyan gyümölcslevet, amiben van gyümölcshús is, mert a híg víztől csillapíthatatlan köhögési rohama támad. Az ételeit pedig mind pürésíteni kell, mert normális falatokat nem tud lenyelni.

És ez nagyon szomorú. Hogy csak ül a szobájában, nézi a tévét, olvassa azokat a könyveket, amik nem túl nehezek ahhoz, hogy tartani tudja őket, és várja a halált, ami csak nem akar eljönni.

Tavaly volt egy súlyos műtétje. Konkrétan életmentő. Az apósom nyilván aláírta a beleegyező nyilatkozatokat, hiszen senki nem akarja, hogy az anyja meghaljon. És a műtét után nem sokkal kezdődtek ezek a bajok a mozgatóidegekkel. Richard nagymamája már nem egyszer elmondta, hogy azt bánja nagyon, hogy a fia beleegyezett abba a műtétbe, mert ez így már nem élet.

Mi Richarddal persze látogatjuk őt, de nehéz a beszélgetés. Egy ilyen helyen még azt sem illik megkérdezni, hogy hogy vagy, mert hát hogyan is lehetne? Azon kívül pedig Ibinek most már nagyon nehéz arra koncentrálnia, hogy angolul beszéljen, ezért inkább hozzám beszél magyarul, én meg fordítom Richardnak. Ha meg Richard akar valamit mondani Ibinek, akkor is tolmácsolok. De általában inkább csak hozzám beszél Ibi ilyenkor, Richard meg illedelmesen hallgat. És szidja magában a szüleit, hogy nem tanították meg magyarul, mert ha beszélné a nyelvet, akkor tudna kommunikálni a nagyanyjával.

Vittem be neki tegnap magyar nyelvű könyveket. Viszonylag sok magyar nyelvű könyvet hoztam magammal amikor Sydneybe költöztem, de a probléma az, hogy nem fedi az érdeklődési köröm az ő érdeklődési körét, és így alig találtam néhány olyat, amit élvezhet. És ami még komplikálja a dolgokat, az az, hogy vékonynak kell lennie a könyvnek, mert a nehezebb könyveket nem bírja tartani.

Akarnék én bíztatót mondani neki, pozitív dolgokat, amitől jobban érezhetné magát, dehát nem tudok mit mondani. Az elfekvő nem az a hely, ahol az ember tud olyat mondani, amitől az ott élő beteg jobban érezné magát.

És ami még jobban rányomja a bélyegét a hangulatomra mostanság, az a rengeteg magatehetetlen beteg egy helyen, akik már azt sem tudják, kik ők és hol vannak. Tegnap este 2 órát töltöttünk Ibinél, ezalatt végig csak kiabált/jajgatott egy bácsi, akinek nagyon fájt valamije. Bár gondolom azoknak sokkal egyszerűbb elviselni a helyzetet, akik már nem tudnak magukról, éppen azért, mert nem fogják fel, hogy mi történik velük. Sokkal nehezebb lehet azoknak, akik olyanok, mint Ibi, hogy az elméjük nem mondta fel a szolgálatot, csak a testük, és teljesen tudatában vannak annak, hogy mi történik velük. És biztos hatással van ez utóbbiakra is az előbbiek állapota.

Amikor 2007-ben önkénteskedtem itt, a Montefiore-ban, akkor közel nem volt rám ilyen hatással. Gondolom azért, mert leginkább csak a társalgóban tartózkodtam a magyar csoporttal, és nem láttam az ennyire súlyos eseteket heti rendszerességgel. És az sem mindegy, hogy most hozzám közel állóról van szó. Le a kalappal azok előtt, akik huzamosabb ideig bírnak ilyen helyen dolgozni. Én nem tudnék. És olyan gondolataim vannak mostanában, hogy nagyon remélem, hogy sem Richardnak nem kell majd engem ilyen helyen hagynia, sem nekem Richardot. Pedig még mind a ketten 40 alatt vagyunk...
Eszti
Az álpedofilok helyett inkább az ilyen Ariel Castrók után kellene gőzerővel nyomozni. Az egy dolog, hogy 10 évig tudta fogva tartani az áldozatait anélkül, hogy a szomszédságnak bármi is feltűnt volna, de most ártatlannak vallja magát az ellene felhozott vádakban. Mégis mire alapozva? Legalább 1 erőszakra van bizonyíték, mert ott a hatéves gyerek, akit megszült az egyik fogvatartott, és DNS vizsgálat bizonyítja, hogy ő az apja. Azt meg ne mondja nekem senki, hogy a nő beleegyezett abba a szexuális aktusba, amelynek során létrejött a gyerek. Arra is megcáfolhatatlan bizonyíték van, hogy szabad akaratuk ellenére tartotta a 3 nőt a pincében. Kérdem én mégis mi alapján vallja magát ez az ember(?) ártatlannak. Az nekem nem mentség, hogy őt is bántalmazták kiskorában. Meg az sem, hogy az áldozatok önszántukból szálltak be a kocsijába. Persze hogy beszálltak, hisz ismerték őt, ismeretlen kocsijába nem biztos, hogy beszálltak volna.

Ilyen cikkek olvasásakor igen erősen elönt az ideg. Grrrr.
Eszti
Szóval nem 2, hanem 3 sávon repült át a sofőrje annak az autónak, amelyik halálra gázolta a bácsit a járdán, aki nem 60, hanem 74 éves volt. A sofőr nem kapott óvadékra lehetőséget, miután átkutatták a házát, és találtak mindenféle törvénybe ütköző dolgot, mi szem-szájnak ingere. Illegális fegyverek, drogok, csempészcipők, védett állatok... Akit érdekel az erről szóló cikk, ezen a linken elolvashatja. A szobatársát is letartóztatták a pasasnak. Ha a halálos kimenetelű baleset nem lett volna elég ahhoz, hogy börtönben rohadjon ez az ipse, akkor ezek az extra vádak tuti meghozzák az általam kívánt eredményt. Csak arra lennék kíváncsi, hogy az egyéb illegális tevékenységei meddig maradtak volna felderítetlenül, ha nem öli meg a bácsit. Amúgy meg tizet teszek egy ellen, hogy methamphetamin (ice) hatása alatt volt, amikor okozta a balesetet.

A bácsi pedig még élt, amikor kiért a mentő, nem sokkal a kórházba érkezés után halt meg. S ő volt a 10-es csatorna egykori vezérigazgatójának, James Warburtonnak az édesapja.

A baleset napján hazafele tartva, amikor még nem ismertem ennek az ipsének a hátterét, azon gondolkodtam, hogy vajon érdekli-e őt, hogy megölt egy embert csak azért, mert neki "joyride"-ra támadt kedve. (Újabb angol szó, aminek nem találom a magyar megfelelőjét) És hogy vajon eljut-e a tudatáig, hogy mit csinált. Hogy hogyan fog tudni élni azzal a tudattal, hogy az ő lelkén szárad egy másik ember halála? Vagy hogy az egészből ő csak azt sajnálja-e, hogy a State of Origin-t majd rács mögül kell néznie.

Most, hogy már olvastam az ürge hátteréről a cikket, pontosan tudom, hogy csak az a baja, hogy emiatt az eset miatt lelepleződött a többi illegális dolga, és baromira nem amiatt sajnálja ezt az egészet, hogy meghalt benne egy ember.
Eszti
Ettől a saroktól nem messze dolgozom:


View Larger Map

A Google felvételei óta a zöld épület fehér lett és a hotelt is felújították, de nem is ez a lényeg.

Ma reggel baleset történt ezen a sarkon és egy 60 éves ember sajnos az életét vesztette. Pedig csak a reggeli sétájára indult. De már soha nem fog hazaérni... Ha nem ennyire közel történik a munkahelyemhez, hanem csak hallom a rádióban, akkor nem ráz meg ennyire. De így nagyon megrázott.

Szóval a vétkes autó sofőrje Superman-nek képzelte magát, és nem is gyorshajtott, hanem repült a kocsijával a város felől Chatswood irányába. (a fenti kép jobb oldalán ahol a busz van) Ennél a saroknál azonban elvesztette a kontrollt a kocsija felett, nekiütközött a járdaszegélynek, átrepült a mellette lévő 2 sávon, és miután ledöntötte az egyik irányjelző táblát és a levegőbe repített egy kukát, a falhoz préselte a járdán sétáló gyalogost, aki azon nyomban meg is halt.

Matt, a kollegám, nem hallotta a csattanást, csak arra lett figyelmes, hogy egy mentő viharos gyorsasággal rohan a helyszínre, úgy szirénázva, hogy mindenki értésére adta, hogy most márpedig azonnal takarodnia kell az útjából.

4 órával később pedig Matt látta, ahogy elszállítják a vétkes kocsit. A kerekei befordultak a padlója alá, az elejére szerelt masszív gallytörő rács benyomódott a motorházba, s a sértetlenül maradt hátsó szélvédőn egy hatalmas matrica volt keresztben, legalább 10 centi magas betűkkel. A szövege a következő volt: "harden the fuck up". (Meg sem kísérlem magyarra lefordítani, nem vagyok annyira otthon magyar szlengben, hogy vissza tudjam adni a pontos jelentését). Ez a matrica nem fogja segíteni az ügyét a bíróságon.

Ha rajtam múlna, akkor felkasztanám ezt az ürgét. Aki mellesleg sértetlenül szállt ki a kocsijából. Naná, nagyon felturbózta, nagyjából egy tank védelmi szintjére. De mivel nincs halálbüntetés Ausztráliában, ezért megelégednék egy tényleges életfogytiglannal is. Matt viszont azt mondta, hogy ha nagyon nincs szerencséje, akkor kap maximum 5 évet. Igazságtalan a világ.