Eszti
Nemrég (na jó, rég, de csak most jutottam hozzá az "írásbeli filozofáláshoz") találtam  ezt a blogbejegyzést, és elgondolkodtam a könyveken, olvasáson.

Én gyerekként szerettem olvasni, a szüleim általában nagyon izgalmas könyveket adtak a kezembe. Arra is emlékszem, hogy sokszor elmondták, hogy amit érettségiig nem olvasok el, azt később már csak nagyon nehezen fogom tudni pótolni, mert nem lesz időm rá.

Aztán eljött az általános iskola hetedik osztálya, és ki kellett olvasni a Kőszívű ember fiait. Ekkor alaposan megutáltam az olvasást. Valami végeérhetetlenül hosszan és roppant unalmasan fejtegette Jókai, hogy hogyan lovagolnak át a katonák a hegyen. És anyukám nem engedte, hogy "lólépésben" olvassam (minden harmadik oldalt), hanem tisztességesen el kellett olvasnom minden egyes oldalt. Én könyvet ennyire sosem utáltam, mint ezt. Hihetetlenül hosszú idő alatt, 2-3 oldalanként, sokszor belealudva olvastam végig. Nagyon szenvedtem vele. Ekkor aztán megfogadtam, hogy kötelezőn kívül én könyvet többet a kezembe nem veszek.

Ez a fogadalmam tartotta is magát egészen gimnázium második osztályáig. Elsőben még egy olyan tanárunk volt, aki mindig a kötelezők lábjegyzeteiből tett fel kérdéseket a dolgozatokban, csakhogy megbizonyosodjon róla, hogy nem a rövidített verziót olvastuk el. Így pedig nem lehet a történetre koncentrálni és értelmezni, hogy arra kell figyelni, hogy a Hamlet 32-ik oldalán a lábjegyzetben egyszer szerepel, hogy Hamlet hány éves, és biztos azt fogják kérdezni.

Szerencsémre ez a tanár a tanév végén elment szülni, és másodikban kaptunk egy nagyszerű tanárnőt, akinél bár sokat kellett olvasni, de lehetett a lényegre koncentrálni. Ő ugyanis azt vallotta, hogy ha valaki arra kíváncsi, hogy milyen színű gatyában harcolt Petőfi a segesvári csatában, akkor nézze meg a tankönyvben, mert "visszaböfögni" egy anyagot bárki képes. Őt inkább az érdekelte, hogy a megfelelő történelmi környezet és filozófiai háttér megtanítása után hogyan tudunk értelmezni egy-egy verset/novellát/regényt. Akiről tudta, hogy magyarból fog felvételizni, attól persze számonkérte a tankönyvet is, de amúgy az ő óráin inkább az összefüggéseket kellett átlátni. Jól ki is rúgták nemsokkal azután, hogy leérettségiztem. Nála nem csak a kötelezőket olvastam el, hanem az ajálottakat is. Mert bíztam az ízlésében. És nem csalódtam sosem. Neki köszönhetően szerettem meg újra olvasni.

És most, hogy már elég idős vagyok ahhoz, hogy azt vegyek a kezembe, amit én szeretnék, hirtelen hatalmasra duzzadt a "várólistám". Mert sajnos hiába érdekel a történet, én lassan olvasok.

Vannak, akik a könyvtárra esküsznek. Én szoktam néha kölcsönözni könyvet, de ami nagyon tetszik, azt szeretem megvenni. Manapság viszont inkább az elektronikus könyvek felé tart a világ. Ez nem biztos, hogy baj, de azért egy rendes, papírra nyomtatott könyvet sokkal másabb kézbefogni, mint egy e-olvasót. Mondjuk könyv és könyv között is van különbség e tekintetben. Egy 1800-as évek végéről származó antik könyvet sokkal másabb kézbefogni, mint egy puhakötésű mai regényt. Szeretem az antik könyveket. Még az illatukat is imádom. De az új könyv szagát is szeretem. De elismerem, hogy az e-könyvnek is van létjogosultsága. Sokkal kisebb helyen elfér sokkal több könyv, egyszerűbben lehet rendszerezni őket és olcsóbbak is. A hátulütője viszont az, hogy ha lemerül, akkor nem lehet olvasni. Olvasás közben pedig nem igazán tudjuk, hol tartunk a könyvben, mert nem látjuk, hogy a könyv elején, közepén vagy végefele van-e a könyvjelző. És nincs az a kellemes illata sem :) Lapozgatni sem lehet ugyanúgy őket. És a szemnek sem tesz feltétlenül jót. Az e-ink technológiával működök talán kivételt képeznek ez alól, de a sima tabletek semmiképp.

Szóval szerintem olvasni jó, az e-könyvnek van létjogosultsága, de azért én mégis inkább a papíralapú könyveket preferálom :)
Eszti
Ez az, amin minden friss bevándolró átesik, ha bevallja, ha nem. Én már rég voltam friss bevándorló, de hátha olvassa olyan a bologom, aki még friss, vagy nemsokára az lesz. Gondoltam most megírom, hogy engem mik is "sokkoltak kulturálisan". Végülis jobb későn, mint soha :)

Szóval előszöris a negyedéves magazinok címlapja. Bementem az újságoshoz, kezembe vettem egy magazint, és a címlapján a következő állt: "Szeptembertől Novemberig, Tavaszi kiadás". Először azt hittem, hogy elírták, mert a tavasz az márciustól tart májusig. Időbe tellett, amíg megszoktam, hogy itt mások az évszakok, és ami Európában ősz, az itt tavasz.

Aztán ugye nekem kórházba is kellett járnom sokat eleinte, Richard miatt. Szóval ami ott a legsokkolóbban hatott rám, az az volt, hogy minden egyes ágy körül van függöny ÉS be is húzzák a vizsgálatokhoz. A minden egyes ágy fölé a plafonba csavarozott tévé feleekkora megdöbbenést nem okozott. Még az sem, hogy kétféle menüből lehet választani minden étkezéshez. Csak a függöny. Egy közönséges közkórházban.

Az még most is idegesít, hogy itt mindenki "mate"-ozik. "How are you mate?" "Good on ya mate" "No worries mate" "Hi mate" A hideg kiráz tőle.

S eleinte az is megdöbbentett, hogy itt a pénztárosok megkérdezik, hogy vagyok. Arra csak később jöttem rá, hogy ez benne van a munkaköri leírásukban és tulajdonképpen a köszönés része.