:)
Eszti
Rég nevettem ilyen jót :) De igaza is van, ha már egyszer annyira részeg volt, hogy Párizsban ébredt fel Manchester helyett, akkor legalább élvezze ki a látványosságokat, amik beleférnek egy napba :)
Eszti
Ejj, de sokan felejtik ezt el megkérdezni maguktól, amikor bajuk van a számítógépükkel. De legalább én valami hihetetlenül okosnak tűnök, amikor megoldom a problémát :)

Az egyik kollegám háromszor indította újra a számítógépét, még a konnektorból is kihúzta meg visszadugta. Már épp az ablakon akarta kidobni az egészet, amikor megkérdeztem tőle: "Megnézted, hogy be van-e dugva a monitor?" És láss csodát, nem volt.

Az én alap "checklist"-em a következő:

1. Be van-e dugva?
2. Áram alatt van-e
3. Be van-e kapcsolva?
4. Jó helyre van-e csatlakoztatva a számítógép hátában / nem húzódott-e ki véletlenül a számítógép hátából?

És csak ezek után hívok nálam okosabbat, hogy oldja meg a problémát :) Már ha még létezik a probléma ugye :)
Eszti
Valahogyan erre a blogbejegyzésre bukkantam. Magam sem tudom hogyan, mert nem szeretek sportolni. De véleményem azért persze van :)

Szóval az mind szép és jó, amit a bejegyzés szerzője ír, és valószínű igaza is van, csak azt felejti el, hogy Magyarországon a tornaóra nem arról szól, hogy megszerettessék a mozgást a gyerekkel és tudatosítsák annak fontosságát, egészségre gyakorolt jó hatását. Nem. A tornaóra otthon arról szól, hogy ha valaki nem eleve élsportolónak született, akkor inkább ne is próbálkozzon a maga képességeihez mérten jól teljesíteni, mert ha nem tudja tökéletesre, akkor nem is érdemes csinálnia. Arra van kitalálva, hogy jól lehúzza a kisdiák átlagát és emellett porrá zúzza az önbizalmát. Ki fut gyorsabban, ki mászik magasabbra, ki dobja messzebbre, ki tud több felülést csinálni adott idő alatt stb. A versenyeztetés mellett meg nem marad idő arra, hogy megszerettessék a gyerekkel a testmozgást.

A tornával nem volt olyan szerencsém, mint a magyarral. Középiskolában sem jött olyan tanár, aki meg tudta volna szerettetni velem. Egy darabig szerettem tornázni. Aztán úgy hatodik osztály környékén a kislabdahajítást osztályozták. Én mindent beleadtam, olyan technikát alkalmaztam, amilyet kellett, úgy futottam neki, ahogy kellett, de mégsem ment olyan messzire a labda, mint az elvárt. Én azt hittem, hogy a tanár értékelni fogja a hozzáállásomat, hogy tényleg minden tőlem telhetőt megteszek. Reméltem, hogy annak ellenére, hogy nem ment elég messzire a labda, jó jegyet fog adni, mert magamhoz képest jól teljesítettem és a technikám is jó volt. De nem. Rossz jegyet adott, mert neki csak a távolság számított. Innentől kezdve nem is törtem magam, hogy jó legyek. Mert minek. Úgysem érdekel senkit az igyekezet. Ehelyett amikor csak lehetett felmentést kértem, ellazsáltam, nem vettem részt. A challange day-eket meg kifejezetten gyűlöltem. Iskolakörnél pedig inkább elbújtam az iskolát körülvevő bokrok mögé, és megvártam, míg lefutják a többiek a távot, majd csatlakoztam hozzájuk a végén.

Aztán 16 évesen korcsolyáztam a műjégen, és nagyon hanyatt vágódtam. Attól tartottunk, hogy agyrázkódásom van, ezért megröntgeneztek. A gerincemet is. Agyrázkódásom nem volt, viszont azt kimutatta a röntgen, hogy gerincferdülésem van. Ezt nem tragédiaként éltem meg, mert tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy fel leszek mentve gimnázium hátralévő részére tornából. Gyógytornára ugyan kellett járnom, de az nagyon más volt, mint az átlag tesi. Ott tényleg a mozgás volt a lényeg, és tényleg személyre szabott, célzott feladatok voltak, hogy helyrehozzák ami eltolódott a szervezetben.

Szóval mire leérettségiztem, addigra annyira magától értetődővé vált a sport gyűlölete, mint az, hogy ha tüsszentek, akkor a szám elé teszem a kezem. Belém roppant sikeresen azt nevelték, hogy a sport az annak való, aki tökéletesen tudja elvégezni a gyakorlatokat. Aki meg nem, annak fölösleges belekezdenie is. Ennek ellenére pár éve megpróbálkoztam a konditeremmel, aminek az lett a vége, hogy valami elizélődött a talpamban, aminek eredményeként nem tudok többé magassarkút hordani. Ha mégis hordok, akkor kibírhatatlanul fáj a talpam, járni is alig bírok, és egy hét is kell hozzá, hogy elmúljon a fájdalom. Pedig imádtam magassarkút hordani. Szóval lehet, hogy mégiscsak igazuk volt azoknak, akik szerint a gyarkolatokat vagy tökéletesen vagy sehogy, mert lám, én csak úgy magamtól, minden útmutatás nélkül csináltam, ami eszembe jutott, és mi lett belőle. Meg nekem is, hogy a mozgás az nekem csak kárt okoz. Arról meg nem is beszélve, hogy én voltam az egyetlen ott, aki fogyókúra céljából ment oda. A többiek mind izmot építeni. Én meg már csak olyan vagyok, hogy nem tesz jót az önbizalmamnak, ha én vagyok a legkövérebb. Úgyhogy a súlyomat azóta is kizárólag csak az étkezésemmel tartom karban, mozogni csak annyit mozgok, amíg felsétálok a vonathoz ill. haza onnét a nap végén.
Eszti
Már megint scam telefonhívást kaptam, de kivételesen most nem Windows-osat.

Szóval az erős kínai akcentussal beszélő hapsi bemutatkozás helyett közölte, hogy Mr és Mrs ...-el akar beszélni. Válaszként szimplán visszakérdeztem, hogy miért? Mondta, hogy hát mert valaki erről a címről autóbalesetbe keveredett, és ő a biztosítótól van. Mondtam neki, hogy a Mr-nek nincs jogosítványa, én pedig nem baleseteztem a közelmúltban. (Nem közöltem vele, de úgy 20 éves koromban volt utoljára balesetem).  Erre ő visszakérdezett, hogy a Mr a férjem-e. Közöltem vele, hogy ahhoz neki semmi köze, és hogy jelen pillanatban abban sem lehetek biztos, hogy tényleg attól a vállalattól telefonál, ahonnét mondja. Mire ő megismételte a cég nevét, hogy ő onnan telefonál. Mondtam, hogy azt bárki mondhatja, hogy onnét telefonál. Erre pedig csak elköszönt szépen és letette a telefont.

Mondjuk már az is vicces volt, hogy úgy kezdte, hogy Mr és Mrs az, akivel beszélni akar, majd pedig képes volt megkérdezni tőlem, hogy a Mr a férjem-e. Még aki semmit nem tud angolul, az is tudja, hogy a Mrs az a feleséget jelöli.

És igen, tudom, hogy bunkó stílusban beszéltem vele, de egy scammerrel nem leszek kedves.

Csak az nem világos a számomra, hogy mi ennek a scam-nek a célja. Arra tudok gondolni, hogy ki akarja csalni az adataimat és visszaélni velük a későbbiekben. Vagy esetleg pénzt kicsalni tőlem, mondván, hogy látták, hogy én voltam a hibás, de elintézik nekem, ha fizetek. Vagy arra hivatkozva pénzt kicsalni, hogy látták, hogy a másik fél volt a hibás, és ha fizetek egy kicsit, akkor elintézik, hogy a másik fél sokkal többet fizessen.

Akárhogy is, kezd nagyon elegem lenni az ilyen hívásokból. Pocsékolják valaki más idejét, ne az enyémet. Vissza kellett volna kérdeznem, hogy mégis mi a címem (mert nem a pontos címünket használta, csak azt a sablon frázist, hogy "az önök címéről"). Vagy hogy mi a rendszáma a kocsimnak. Esetleg a VIN száma.

Nahát.