Eszti
10 éves koromig nem igazán foglalkoztatott a zene, bőven elég volt nekem, amit az énekórán tanultunk. Aztán az osztálytársaim elkezdték a Bravo-t vásárolni, és olyan együttesekről beszélgettek, mint a Take That vagy East 17. Mivel fogalmam sem volt, hogy mik ezek, de nem akartam hülyének látszani, ezért nem kérdeztem, hogy mi ez, hanem csak csönben hallgattam őket, amíg számomra is világossá nem vált a téma. Lépést akartam tartani velük, ezért elkezdtem bekapcsolni a rádiót és csak úgy tekergettem. A Petőfi rádió tetszett akkor legjobban, bár túl sok zene nem volt rajta. Arról a kevésről viszont egyáltalán nem akartam lemaradni. Emlékszem egy jelenetre anyukám és köztem. Nekem külön matekra kellett mennem, ezért megkértem őt, hogy ahányszor csak zenét hall a rádióban, nyomja meg a felvétel gombot, a kazetta már be van készítve. Anyukám pedig visszakérdezett, hogy de mégis milyen stílusú zenét vegyen fel. Én meg komolyan nem értettem, hogy miért kérdezi, nekem tök evidens volt, hogy mindent, amit csak ad a rádió. Szóval volt még hova fejlődnöm :)

A legelső szám, amit kazettára vettem, az a Smooth operator volt Sadétől. Nem azért, mert tetszett, hanem azért, mert zene volt. Akkor még nagyon meg akartam felelni az osztálytársaim elvárásainak, és nem tudtam, hogy rendben van-e, hogy ez nekem nem tetszik, annak ellenére, hogy zene. Meg voltam győződve róla, hogy mindennek tetszenie kell, amit ad a rádió.

Szóval ilyen kezdetek után általános iskola vége fele kezdett kialakulgatni a saját zenei ízlésem. És akkor berobbant az életembe a Scooter. Akkor még természetesen az eredeti felállásban: HP, Rick, Ferris. Imádtam őket, megszereztem az összes kazettájukat. (mostanra már igencsak elmúlt a fénykoruk, HP-n kívül senki nem maradt az eredeti felállásból, de én még elmondhatom magamról, hogy láttam az eredeti triót élőben színpadon :) ) Az sem zavart, hogy a legtöbb daluk feldolgozás, sok esetben még jobban is tetszett, mint az eredeti. S ekkor jöttem rá, hogy én imádom a techno zenét, meg a house-t is. Ekkor már a Juventus rádiót hallgattam, s volt még pár együttes, amit szerettem, de a Scooter volt az igazi. Nameg a Backstreet Boys ;-p

Gimnáziumban az osztálytársaim körében a rock volt a népszerű. Mindenki fekete Nirvana/Metallica/Korn/Sepultura stb. pólókban/pulóverekben mászkált. Ekkor ismertem meg a Junkies zenekart és megdöbbenve konstatáltam, hogy nekem ők is tetszenek. Ellentmondásos érzések kavarogtak bennem, mert elvileg a techno és a rock üti egymást, de nekem mégis mind a kettő bejött. Aztán rájöttem, hogy csak a "húsdaráló zenét", közismertebb nevén death metal-t nem szeretem. Viszont akkor még nem tudtam, hogy mit jelent az a szó, hogy junkie. Azt csak jóval később tudtam meg. Valahogy az iskolai angolórákon nem tanítják meg a drogokhoz kapcsolódó szlenget :) Én a magam részéről akkor kerültem a drogokhoz a legközelebb, amikor az egyik osztálytársnőm elmesélte, hogy elszívott egy füves cigit és hogy milyen rosszul lett tőle. Vöröskeresztes önkéntesként igen hamar megtanultam, hogy a "drog rossz, ne drogozzál". Valami ilyesmi stílusban tanították nekünk:



Aztán ahogy most gondolkodom, ezzel kapcsolatban is vegyes érzéseim vannak. Ahogy megfigyeltem, az igazán jó zenészek (nem a one-hit-wonder kategóriások) akkor vannak a legjobb passzban, amikor drogoznak. Vegyük például a Guns 'n Roses-t (eredeti felállást). Az alábbi koncertvideón 51:39-nél úgy kell visszarángatni Axl Rose-t a színpadra, s az összes többiek is szemmel láthatóan tudatmódosító szer hatása alatt vannak. Mégis az egyik legjobb koncertjük volt ez.



Vagy ott a Rolling Stones. Tagjai végigdrogozták az életüket, és mégis 50+ éve töretlen a sikerük és nagyon jó zenéket szereztek.

Michael Hutchence is valami embertelen mennyiségű drogot szedett, ő konkrétan bele is halt, de ennek ellenére (vagy épp ezért) az INXS fantasztikusan jó zenéket produkált.

Janis Joplin is kiváló volt, őt is a kábítószer ölte meg.

Szóval ahogy látom, míg az átlagdrogos a hányásában fetreng és mozdulni sem képes, addig a zenei tehetséggel megáldott drogosok akkor nyújtják a legjobb formájukat, amikor be vannak lőve. Érdekes. Ugyanaz az Axl Rose, akit a fenti videón még vissza kellett húzni a színpadra, 24 évvel később már fele olyan jó előadást nem nyújt, amikor drog nélkül áll színpadra. Élvezi ő, amit csinál, de valahogy mégsem az igazi.

Szóval igen, a drogok nem tesznek jót az embernek. Ha nem maga a szer öli meg a delikvenst, akkor a dílere, ha nem tud fizetni neki. De nem tudom eldönteni, hogy ez a rengeteg jó zene létre jött volna-e, ha a szerzőik nem használnak tudatmódosító szert. Nektek mi a véleményetek?


1 Response
  1. krisz Says:

    A temahoz kapcsolodva: http://www.alternet.org/drugs/30-self-portraits-drawn-while-artist-was-under-influence-30-drugs