Eszter naplója

Pszichológiai hadviselés :)

2012-02-01T16:21:00.001+11:00

Ma reggel a szokásos mederben folyt a jelenléti ívek begyűjtése. Majd egyszercsak elfogytak az ívek, de még volt hátra úgy 10-12 ember. Mindannyian ugyanannál a managernél vannak, így egyszerű volt a begyűjtésük. Mivel minden fontosabb volt managernek, mint kitölteni az íveket, ezért mosolyogva odamentem az asztalához, odahúztam egy széket, leültem, és közöltem, hogy nyugodtan folytassa csak, amiben épp benne van, én csak szépen csöndben elüldögélek itt, míg meg nem kapom az íveket :) Egy perc után mondta, hogy nyugodtan menjek vissza az asztalomhoz, majd 5 perc múlva hozza őket. Mondtam, hogy nem, köszönöm, mivel már csak ezek hiányoznak, ezért ráérek, és maradtam :) Nem sóhajtoztam, nem doboltam az ujjammal az asztalon, csak szép csendben üldögéltem. Mikor látta, hogy tényleg komolyan gondolom, akkor hirtelen 5 perc alatt készen lett az ívekkel :) Közben a többieknek igencsak jó kedve lett ettől, egy másik manager hangeffektként elkezdett sóhajtozni, meg kicsit dobolni az ujjával :) Aztán megjegyezte, hogy szegény manager 1. nem tud nyomás alatt dolgozni :) Majd hangosan megkérdezte, hogy ugye az ő ívei mind rendben voltak, és időben kézhez kaptam :)

Szóval nem hittem volna, hogy ezt is megérem, de jót szórakoztam bérszámfejtés közben :)

Nyikorgás-bummmmmm-csattttttt

2012-01-24T15:51:00.000+11:00

Tegnap este békésen vacsoráztunk, elpakolgattuk a maradványokat, Richard elment zuhanyozni én pedig néztem a Big Bang Theory valamelyik epizódját a 9-es csatornán. Puszpusz az ablakpárkányon ült és szokása szerint nézte az utca életét a naplementében. Egyszercsak hangos keréknyikorgásra kaptam fel a fejem, az a tipikus csikorgás, ami után az ember automatikusan vár egy hatalmas csattanást. És a másodperc tört része alatt jött is a hatalmas bumm, miközben égett gumi szaga kezdte betölteni a lakást. Puszpusz pánikszerűen kimenekült az ablakból, én odarohantam az ablakhoz, Richard pedig kikiabált a zuhany alól, megkérdezni, hogy mégis mi történt. Én láttam egy fehér Hiluxot harmonikára hajtogatódott motorháztetővel kitolatni az utcából, de nem értettem a dolgot, mert nem volt másik autó. Beszóltam Richardnak, hogy lemegyek megnézni, mi történt. Mire leértem, a fél utca már kint volt. Van a járdán egy trafóház, olyan ember magasságú, kb. 1,5-2 méter hosszú. Na ebbe tolta bele a járdaszegéllyel párhuzamosan parkoló Toyotát a csomagtartójánál fogva a Hilux, de olyan lendülettel, hogy a Toyota előtt álló kocsi háta is megsérült. Mint később kiderült, mind a két kocsi ugyanazé a tulajé volt, úgyhogy ő szívta is a fogát rendesen. A trafóházba tolt Toyota totálkáros lett, a másik még javítható. A tűzoltóság előtt le a kalappal, 3 percen belül megérkeztek és elkezdtek intézkedni. Amíg egyikük a Hiluxból kiömlött olajat szórta be homokkal, addig másik kettő elkerítette sárga szalaggal a területet. A trafóházat is, amiből áram alatt lévő kábelek lógtak ki a kinyílt ajtaján keresztül. 10 percre rá megérkezett 2 vontatókocsi, majd erre 10 percre a rendőrség. Körbekérdezték a tömeget, hogy ki mit látott. Mivel én láttam a kocsit is, ezért az adataimat felvették, de nem hiszem, hogy keresni fognak. Nem láttam sem a rendszámot, sem a sofőrt.

Miután az utca lakosai jól megtárgyalták az esetet, a nagy tömeg szétszéledt. Eddigre már alaposan besötétedett. A tulaj kiszedte kocsijaiból a cuccait (babakocsi, gyerekülés stb.). Mondta, hogy örül, hogy senki nem volt az autóban a csattanáskor. Legalább ennyi öröme van az ürömben. Mi is visszamentünk Richarddal a lakásunkba, de nem sokkal rá kikapcsolták az áramot a teljes házban. Merthogy eddigre az elektromos művek is megérkezett, és mégsem egy áram alatt lévő trafóházból akarták kihúzni a kocsit. Richard morci volt, mert épp a palacsintáját készült megmelegíteni a mikróban. Lementem megkérdezni, hogy úgy kb. mennyi ideig leszünk áram nélkül. Mondták, hogy kb. 1 óra. S míg lent voltam, azt is megtudtam, hogy a rendőrök elfogták a pasast. Ez az ürge még meghúzott 10, járdával párhuzamosan parkoló kocsit az egyik mellékutcában, majd annyira megsérült, hogy nem bírt tovább hajtani. Ekkor tartóztatták le. Egy 20-21 éves srácról van szó, túlságosan magas véralkohol szinttel. Nem szeretnék a helyében lenni, amikor kijózanodik…

Ma reggel pedig már hétkor, vagy még korábban ott volt az elektromos művek, szépen kitáblázva a veszélyhelyzetet, és igyekeztek teljesen helyrehozni a trafóházat.

Még mindig a testsúlynál maradva

2012-01-17T14:41:00.001+11:00

Már én is írtam a témába vágó bejegyzést, s tulajdonképpen visszatérő téma lévén egész gyakran szóba kerül a médiában. Még kimondani is szörnyű (ironikus smiley), de vannak olyan légitársaságok, amik két jegyet vetetnek a túlsúlyos utasokkal.

Egy egykori Quantas alkalmazott véleménye szerint a túlsúlyosaknak azért kellene valami “kövérség-díjat” fizetniük, mert miattuk több üzemanyagot használ el a gép. Itt azonban álljunk meg egy szóra.

Mert kit veszünk kövérnek? Vehetjük alapnak, hogy 70kg az sok? S ha igen, akkor mi van azzal, aki a 70 kilójához 180 centi magas? Akkor ő is túlsúlyosnak számít? Mi van azzal, aki 136 kiló, mint a kollegám, de az mind izom, és kellően magas is hozzá, és el is fér egy ülésen? Ő is fizessen többet a túlsúlyáért? És mi van azzal, aki mondjuk 45 kiló? Akkor neki kevesebbet kell fizetnie ezen az alapon? Vagy mi van a gyerekekkel? Ők nyilván elférnek egy ülésen, de mégis van azért nem kevés túlsúlyos gyerek. De rendben, határozzuk meg, hogy mi az ideális súly az üzemanyag-fogyasztás szempontjából, aki alatta van, az fizessen kevesebbet, aki fölötte, az többet, aki pont annyi, az normál díjat, de csak azért, hogy akkurátusak legyünk, egy mérlegelést még ejtsünk meg beszállás előtt, és igazítsuk ki az esetleges alul- vagy túlfizetéseket. Leszálláskor pedig úgyszintén, hogy tudjuk, mennyit kell majd kiigazítani a repülőgépen elfogyasztott ételek miatt a csomagok összegyűjtésekor.

Én valahogy úgy képzelem el a megoldást, ahogy a kézipoggyász méretét is ellenőrzik. Hogy odatesznek egy ülést mintának a check-in pulthoz, a kérdéses utas üljön bele, ha elfér egy ülésen, akkor jó, ha átlóg a másikra, akkor vegyen még egy jegyet. Pernek pedig ne lehessen helye, mert azt az utast miért károsítsuk, aki kifizette az ülését és el is fér rajta?

Most jól kiírtam magamból, ami a testsúly témakörben bennem volt :) Igyekszem legközelebb másmilyen témát körüljárni :)

Testkép

2012-01-10T15:19:00.001+11:00

Aki sovány, az teltebb akar lenni, aki kövér, az piszkafává akar válni. Szerintem nem túl sokan vannak, akik tökéletesen elégedettek az alakjukkal. Hogy ki mit tart egészségesnek vagy vonzónak, az megint egyénenként változik, de abban egyetérthetünk, hogy leginkább a kövérséghez szoktuk társítani az egészségtelen jelzőt, nem a soványsághoz. Pedig itt van Kate Chilver esete, aki halálakor mindössze 30 kilót nyomott. A szíve feleakkora volt, mint kellett volna lennie, és egész egyszerűen nem jutott vér a szerveibe.

Vagy vehetjük példának Isabelle Caro-t is, aki alig volt több 26 kilónál egy 2007-es interjú során. Ma már persze ő sem él.

Persze mondhatjuk, hogy a paletta ezen fele a ritkább, de ettől még előfordul, és abban is egyetérthetünk, hogy sokkal kevesebbszer látunk ijesztően sovány nőt a tévében, mint ijesztően kövéret. Nincs olyan nap, hogy el ne hangzana valami fogyókúrás tanács vagy menne fogyókúrás program a tévében.

Az meg külön röhejes, amit Deborah Hutton csinál. Mosolyogva ad interjút, hogy milyen jól érzi magát a bőrében 50 évesen is, és fő a természetesség, és hogy midnenkinek el kell fogadnia magát olyannak, amilyen. Nos, ő így néz ki valójában:

És ez lett belőle a Women’s Weekly címlapján:

És még ki is áll a digitális utóigazítás jogossága mellett, mondván, hogy hát miért baj az, ha az apró tökéletlenségei ellenére tökéletesnek akar látszani. Mert hát ő valójában csak pár kisebb anyajegyet és a narancsbőrét akarta láthatatlanná tenni a képeken, arról meg ő igazán nem tehet, hogy ennyire megváltoztatták a képeket. Van erre egy jó kis magyar közmondás: bort iszik és vizet prédikál.

Ugyanakkor itt van Julie Goodwin, aki a Masterchef nevű szakácsvetélkedőt nyerte néhány évvel ezelőtt. Nem piszkafa, de nem is ijesztően kövér. Van rajta súlyfelesleg, de szerintem nem ijesztően sok. Kétségkívül élesíti a kontrasztot azonban, hogy a New Idea címlapján 3 piszkafa mellé rakták.

És persze rögtön kapott az alkalmon Ros Reines pletykalap író, hogy jól megkritizálja Julie súlyát, s megvetően közölte, hogy hát igen, a gyerekei és az egészsége kedvéért fogynia kell. Mire Julie megkérdezte, hogy mégis mire alapozza azt a kijelentését, hogy ő nem egészséges, amikor semmilyen orvosi adat nem áll a rendelkezésére, még a pontos magasságát és testsúlyát sem tudja. Csak annyi válasz volt, hogy aki kövér, az egyértelműen nem egészséges.

De most nézzük meg a másik három nőt a címlapon. A fehér bikinis nő mellében (akinek mindig elfelejtem a nevét, pedig minden második héten van róla szó, mert egy nála kétszer idősebb, ám vagyonos pasihoz ment feleségül, aki szintén közszereplő, és akinek szintén nem ugrik be a neve) több a szilikon, mint Pamela Andersonéban. Az egészséges? A vörös hajú nőnek meg mintha hiányozna egy foga, a kép pedig egyértelműen retusált. A piros bikinis nő az egyetlen, aki tényleg a mai kor követelményeinek megfelelően jól néz ki.

Akkor felteszem a kérdést Ros Reinesnek, hogy egészségesebb 180 cm-s magassághoz 45-48 kilót nyomni, mint akkorának lenni, mint Julie Goodwin? Mert ha nem a másik hárommal összehasonlításban nézzük a képet, akkor ő nem morbidan kövér, csak annyira túlsúlyos, mint bármely más átlag nő, aki az utcán rohangál. És ráadásul semmi erőltetettség nincs a mosolyában, nem úgy, mint a két középsőében. Bár ez nem tartozik a testsúly-egészség körébe.

Mit is akartam az egészből kihozni? Ja igen, hogy szerintem sem a túl kövér, sem a túl sovány nem egészséges, de valahogy divat csakis a kövéreket vegzálni a testsúlyuk miatt. Olyan műsort még nem láttam a tévében, ahol anorexiásokat osztottak volna kék- és pirospólós csapatra, és versenyeztek volna, hogy ki szed föl több kilót a sorozat végére azért, hogy a normál testsúly kategóriájába kerüljenek. Ellenben rengeteg olyan van (a legirritálóbb a Biggest Loser), ahol személyi edzők üvöltik le szerencsétlen fogyni vágyó versenyző fejét, és alázzák meg mázsáláskor. Majd pedig egy év múlva meglátogatják a versenyzőket, és két hétig mástól sem hangos a bulvársajtó, minthogy nicsak, felszedett 10 kilót. (Hogy előtte mondjuk 100-at fogyott le, az mellékes.) Azt pedig sosem említik sehol sem, hogy nem csak az egészségtelen étkezés vezethet súlyfelesleghez, hanem igenis vannak olyan hormonproblémák, ami miatt normális étrend mellett is nagyon elhízik valaki. Kétségtelenül nem ez az általános, de azért nem ártana néha ezt is megemlíteni. Gimnáziumi osztályfőnököm is több tíz kilóval vékonyabb lenne, ha nem lennének pajzsmirigy problémái.

De tulajdonképpen semmi bajom nem lenne az ilyen Ros Reinesekkel, ha az anorexiásoknak is ugyanilyen hévvel osztogatnának egészségügyi tanácsokat.

Legtöbbünk pedig nagyon jól látja tükrökben és fényképeken, hogy mekkora, hogyan is néz ki, és honnan kell leadni vagy hova kell felszedni ahhoz, hogy jól nézzünk ki. Sőt, vannak olyanok is, akik tisztában vannak azzal, hogy hogyan kell egészségesen étkezni, és tartják is magukat hozzá.

Tömegközlekedés

2012-01-05T09:30:00.000+11:00

Horival való beszélgetésem a párizsi bejegyzés kapcsán ihletet adott ahhoz, hogy megírjam, szerintem milyen lenne az ideális tömegközlekedés. Mivel csak elméletben beszélünk, vegyük alapnak, hogy van pénz mindenre, amire csak kell, és van elég sofőr és egyéb személyzet minden feladat ellátásához.

Szóval előszöris a város legforgalmasabb pontjain a föld alá vinném a metrót. Belvárost a külvárossal összekötő vonatokat úgy oldanám meg, ahogy itt Sydneyben láttam, tehát hogy úgy vezetik a síneket, hogy autóút nem keresztezi, hanem vagy alatta megy, vagy fölötte. Csatasorba állítanék hosszabb távon közlekedő buszokat, mint amilyen pl. a Chatswood és Bondi Junction között közlekedő M40-es. (Budapesti viszonylatokban nézve ez megfelel mondjuk egy Örs vezér tere – Békásmegyer szakasznak) Lennének rövidebb távon közlekedő buszok is, és olyanok is, amik a fontosabb vonatállomásokat kötik össze. A tömegközlekedéshez tartozna a bicikli is, olyan módon, ahogy Párizsban és Londonban láttam, meg ahogyan Hori szerint már van Perthben, Brisbaneben és Melbourneben is. Tehát hogy elég odacsippentenem a bérletem, és az utam végén visszacsippenteni a biciklit. S ha már bérlet. Én úgy oldanám meg ezt a kérdést, hogy legyenek zónák, és minél több zónát jár be valaki, annál több legyen a bérlet ára, de a kiindulási pont, ahonnét a zónák számítódnak, az ne a belváros legyen, hanem az az állomás, ahonnan az utas megkezdi az utazását. A bérletet chippel vagy mágnescsíkkal ellátott műanyag kártyaként képzelem, amiből lenne turista és helyi lakos változat. A helyi lakosoknak rajta lenne a fényképe és a lakcíme (tehát személyazonosításra is jó lenne, ha nincs valakinél egyéb irat), a turistákén pedig csak egy turista felirat. S több helyen lehetne ezeket feltölteni, s a kapun való belépéskor és az azon való kilépéskor mutatná is a kapu, hogy még mennyi pénz van a kártyán. Extraként el tudnék képzelni olyan szolgáltatást, hogy ha megadom a mobilszámom, akkor kapok sms-ben értesítést arról, ha valami komolyabb fennakadás van azon az útvonalon, amin közlekedni szoktam. Maga a beengedőkapu olyan lenne, hogy egy embermagasságú ajtó nyílik ki a jegy lecsippentése után. Ezzel ki lehetne küszöbölni azt, hogy csak úgy átugrálják a bliccelni akarók. Minden állomáson lenne legalább egy szélesebb kapu, hogy tolókocsival, bőrönddel, babakocsival, miegyébbel könnyen lehessen közlekedni, és minden állomáson lenne megfelelő mennyiségű lift is ugyanezen okból kifolyólag. A vonatokat csúcsidőben 2-3 perces sűrűséggel közlekedtetném, csúcsidőn kívül pedig 10-15 percenként. A járművek mind légkondicionáltak lennének, de arra az esetre, ha ez a légkondicionáló meghibásodna, központilag ki lehetne nyitni az ablakokat. Az állomásokon lenne megfelelő mennyiségű pénztár és jegyautomata, ahol készpénzzel is és kártyával is lehetne fizetni. Lenne külön információs ablak és automata is arra az esetre, ha valaki segítségre szorul. És mindig ülne valaki az állomáson, akinek az lenne az egyetlen feladata, hogy ha meghibásodik valamelyik kapu, akkor megoldja a problémát.

Jegyekből is sokféle létezne, amit mind rá lehetne tölteni a műanyag kártyára. Napi, heti, havi, negyedéves, éves, egyszeri utazásra jogosító, retúr utazásra jogosító, turistáknak való jegyek, amik a nagyobb látványosságokhoz kedvezményt biztosítanak stb. Az egyetlen közös az lenne mindben, hogy kivétel nélkül mindenfajta tömegközlekedési eszközön lehetne használni függetlenül attól, hogy állami vagy magánkézben van-e.

Az állomásokat pedig úgy alakítanám ki, hogy ne eshessen be az eső a platformra. A vágány mellett pedig lenne egy plexifal (néhány párizsi és londoni metrómegálló mintára), amin az ajtók csak akkor nyílnának ki, amikor már beállt a vonat. Ezzel meg lehet akadályozni, hogy valaki csak úgy beszédüljön a vonat alá, vagy öngyilkossági szándékkal aláugorjon. Galiba esetén pedig hamar tájékoztatnák az utasokat arról, hogy mi történt és kb. mennyi időbe telik, mire elhárítják a hibát. Ha pedig túl hosszú időbe, akkor mindig lenne kéznél azonnal indítható pótlóbusz.

No, így egy szuszra ennyi, lehet, hogy később még teszek hozzá :)

Összbenyomás

2012-01-04T10:11:00.001+11:00

Összességében nagyon jó volt kicsit utazni, és talalákozni azokkal, akikkel amúgy csak e-mailezünk vagy telefonálunk / Skypeolunk. Utunk fénypontja vitán felül Párizs volt, legpihentetőbb része pedig Dubai. Az a probléma, hogy rendesen kipihenni magunkat nem tudtuk, és ebben a formában soha nem is fogjuk tudni. Pedig azért 2 nap Dubainál több pihenés is ránk fért volna. Mert ugye más, amikor leugrik egy hétre a Balatonra, akkor azzal van elfoglalva, hogy fürödjön, napozzon, lángost egyen, fagyizni járjon. Ebből kifolyólag kipihenten megy haza. Nekünk viszont azzal telik a “nyaralásunk”, hogy felkelünk reggel 7-kor, délre már túl vagyunk 5 rokonon/baráton/ismerősön, estig meg másik 10-15-ön, mire bezuhanunk az ágyba, addigra este 11 és a következő napunk ugyanilyen. Hétvégén kikapcsolódásként viszont készülhetünk 20 fős vendégségre. Nem panaszkodni akarok, de ez nem nyaralás. Viszont ha meg nyaralás-szerű nyaralást akarok, akkor nem marad se szabadságom, se pénzem arra, hogy lássam a családomat. Ez az átka annak, hogy ilyen messze élek a szeretteimtől. Kompromisszumos megoldásként hosszú hétvégéken le lehet ugrani Canberrába, ha Richard főnöke is áldását adja :)

De tulajdonképpen így jobban utánagondolva volt egy napunk, amikor Budapesten sem kellett rohannunk. Ekkor Kata barátnőm kezelte le az arcunkat a kozmetikájában. Ránk fért, hogy egész délelőtt csak behunyt szemmel feküdjünk :) Este viszont természetesen jöttek vendégek hozzánk, csak hogy ne legyen hiányérzetünk :)

Dubai

2012-01-04T09:36:00.000+11:00

Hazafele megálltunk egy pár napra Dubaiban. Érdekes világ az ottani. Míg egyfelől modern és haladó gondolkodású, addig másfelől még mindig furának tartom, hogy nők azt választják, hogy teljesen eltakarják magukat. Sokan úgy, hogy még a szemük sem látszik ki. Arra, hogy ők választják ezt maguknak, akkor jöttem rá, amikor láttam pár nőt fényképezkedni. Az egyikük leoldotta az arcát takaró fátylat, de addig az arca előtt tartotta, amíg egy másikuk be nem állította rendesen a gépet. És persze háttal a tömegnek fényképezkedtek. Aztán a fénykép erejéig levette a fátylat, majd visszakötötte. Pedig ugyanebben a csoportban volt olyan nő is, akinek látszott a teljes arca.

Az egyik este elmentünk vacsorázni egy hajóra. Az asztalunknál ült egy szaúdi pár is. A nő elkezdett beszélgetni velem. Kérdezte, honnan való vagyok, mondtam, hogy Ausztráliából jöttem. Teljesen meglepődött, hogy ilyen messziről elmentem Dubai-ig. Én meg azon lepődtem meg, hogy rajta semmi fekete lepel nem volt, az arca is látszott, csak a haját takarta el egy lila kendővel. (Persze neki nem mondtam, hogy ezt meglepőnek találom)

Szóval Dubaiban jól lehet nyaralni, de én nem tudnék egyszerre 2-3 napnál többet eltölteni ott. Nagyon távol áll tőlem az ottani életstílus. Viszont tényleg vendégszeretőek, és nagyon jól lehet vásárolni is. Alkudozni pedig szinte mindenhol kötelező.

Ezt a könyvet pedig ajánlom mindenkinek, akit érdekel, milyen ott élni. Becky Wicks 2 évet töltött Dubaiban, nagyon olvasmányosan írja le kalandjait.

Ami pedig az én kalandjaimat illeti: körbementünk a nagy piros busszal és a pálmán leszálltunk Atlantisznál. Nagyon élveztük azt, ahogy megelevenítették nekünk az elsüllyedt várost :) Legközelebb az Aquaventure-be is be akarok menni, bár nem tudom, mi az iránymutatás fehér nőknek fürdőruhában. És delfinekkel is szívesen úsznék :) A gépünket pedig majdnem lekéstük, ugyanis én meg voltam győződve róla, hogy este 10-kor indul, amikor Richard ránézett a jegyre előző este és villámként hasított bele a felismerés, hogy az, amit és este tíznek hittem, az valójában reggel tíz. Sajnos emiatt ugrott az aznapi piros busz jegyünk, de ez még mindig kisebb veszteség volt, mint az lett volna, ha lekéssük a gépet :)

London

2011-12-19T21:42:00.000+11:00

London furcsa volt. Egyfelől jó volt, hogy beszéltük az ország nyelvét, és érdekes volt, ahogy megelevenedett előttem minden, amit éveken át tanultam az angolórákon, másfelől viszont nagyon rideg, barátságtalan városnak találtam. Túl sokat nem is írnék róla, inkább beszéljenek helyettem a képek.

A klotyópapír saga

2011-12-15T15:29:00.001+11:00

Patrick feladata, hogy a wc papírt, papírtörülközőt, folyékony szappant stb. megrendelje, ha fogytán van. Október közepén szólt neki Bernadette kolleganőm, hogy apad a készlet. Amikor november elején visszajöttem, akkor Barry, a könyvelőnk figyelmeztette, hogy rendelni kéne, mert nagyon fogy. Aztán egy hét múlva én szóltam neki, hogy van még 5 tekercs, papírtörülköző pedig egyáltalán nincs. Patrick közölte, hogy igen, tisztában van vele. És persze továbbra sem tett semmit az ügy érdekében. Múlt hét csütörtökön elfogyott a készlet. Volt még 2 tekercs tartalék a nőiben és 1 a férfiben. Szóltam Patricknek, hogy nincs wc papír. Erre ő közölte, hogy dehát van még rengeteg a nőiben. Erre mondtam neki, hogy igen, az a rengeteg az két tekercs. Ő pedig azzal vágott vissza, hogy csak 3 nő dolgozik a cégnél, és ha elfogy a klotyópapír, akkor még mindig használhatunk papírzsepit. Én ahelyett, hogy pofán vágtam volna, erélyesen megkérdeztem, hogy akkor rendel-e, vagy sem. Nagy kegyesen közölte, hogy jó, akkor rendel. Eközben Barry körbeküldött egy vicces e-mailt, hogy elfogyott az idei évre szánt wc papír keret, s arra az esetre, ha kifogynánk teljesen, ajánlja a Fiji módszert: mosható törülköző és víz. Ezen röhögött az iroda egész nap. Patrick pedig valóban leadta a rendelést, de nem volt raktáron a rendelt mennyiség, ezért péntek helyett csak hétfőn szállították. Greg nevű kollegám pedig egy órával korábban ment haza a szokásosnál, közölte, hogy megy haza használni a saját papírját.

A főnököm pedig visszajött az irodába, s kérdezte, hogy hol van Greg. Mondtam, hogy hazament használni a saját papírját. Na, erre kiderült, hogy a főnököm semmit nem tudott erről a klotyópapírosdiról, így hát nagy vonalakban vázoltam neki a helyzetet. Először azt kérdezte, hogy akkor miért nem ugrottunk le a közeli kisboltba venni pár tekercset. Mondtam, hogy azért, mert közös megegyezéssel arra jutottunk, hogy ha mindent megcsinálunk Patrick helyett, amit ő nem hajlandó, akkor később nem hogy nem fogja elvégezni a munkáját, hanem egyenesen el fogja várni, hogy másvalaki végezze el azt, ami az ő felelőssége. A főnököm fontolgatta egy darabig a hallottakat, majd közölte, hogy hát igen, Patrick nagyon jó ember, de sajnos nagyon lusta, és ezzel majd csinálni kell valamit.

Időjárásjelentés :)

2011-12-06T19:45:00.001+11:00

Párizs II.

2011-12-05T15:01:00.001+11:00

A Louvre után kerestünk egy viszonylag olcsó étkezdét a környező mellékutcákban, és egész emberi áron meg tudtunk ebédelni egy szendvicsesnél. Ebéd után visszamentünk a Tuilleriák kertjéhez, ami a Louvre mellett van, s átsétálva rajta eljutottunk a Concord térig, ahonnét lesétáltuk a 3.6 km-es távot a Diadalívig a Champs Elysées-n. A Diadalív ugyebár egy körforgalom közepén van, s én csak harmadik párizsi látogatásom alkalmával jöttem rá, hogy van egy alagút, amin át lehet menni hozzá, nem pedig a négysávos körforgalmon való átrohanás az egyetlen út :) Amikor a lábához értünk, elkezdett szakadni az eső, de mire felértünk a tetejére, addigra elállt. Viszont az esőnek köszönhetően lett egy gyönyörű szivárvány az égen.

Rengeteg képet ellőttünk innét. Anna barátnőmmel egyetértettünk, hogy innen nyílik a legszebb kilátás Párizsra. Az Eiffel toronyra kötelező turistaelem felmenni, de annak a tetejéről feleilyen szép kilátás sem nyílik.

A Diadalívtől átmetróztunk az Eiffel toronyig, hogy az imént említett kötelező turistaelemet megejtsük :) Már alkonyodott, mikor odaértünk. Lépten nyomon afrikai bevándorlók árulták 1 euróért a mini Eiffel tornyok darabját. Ezek az emberek meglepően gyorsan tudnak futni, amikor rendőrt látnak…

Lifttel mentünk fel a torony legtetejére. S itt meg kellett állapítanom, hogy a tériszonyom évről évre egyre csak rosszabb lesz. Amikor először jártam itt, akkor igyekeztem a lift azon részén állni, ahonnét le lehet látni a torony alatti térre. Most a lift hátába álltam, és belebújtam Richardba. A második szintig még viszonylag jól bírtam, viszont amikor átszálltunk a harmadik szintre felvivő liftre, akkor kis híján pánikroham jött rám. Erősen kapaszodtam Richardba, behunytam a szemem és a mellkasába nyomtam a fejem. Richard mondta, hogy érezte, ahogy egyre nő a pulzusom. Felmentem azért a legeslegtetejére, ahol nincs plexiüveg, csak rács, lenéztem, és visszamenekültem eggyel lejjebb, ahol volt plexiüveg. Leültem, és vártam, hogy Richard kiélvezze az esti Párizs látványát, majd együtt visszamentünk a torony alá, ahol végre visszaállt normálisra a pulzusom.

A következő napot a katakombákban kezdtük. Bizarr, de nagyon érdekes. Borzasztó belegondolni, hogy akik valaha érző emberek voltak, azok csontjai most dekorációként funkcionálnak.

Innen a Notre Dame-hoz mentünk.

Majd a Sacré Coeur-höz.

A következő napra egy kis kikapcsolódást iktattunk be és elmentünk Eurodisneybe, ahol nagyon jól szórakoztunk.

A szombati napot is kikapcsolódással töltöttük, jól kialudtuk magunkat, majd alaposan körbesétáltuk a Luxemburg parkot.

Vasárnap reggel a két fiú miatt (Richard és Anna vőlegénye, Fred) meg kellett nézni a rögbi világkupa döntőjét, amit Franciaország játszott Új-Zélanddal. Fred mondta Richardnak, hogy szurkolhat ugyan Új-Zéladnak, de akkor kereshet magának másik szállást :) Nem a franciák nyertek...

A meccs után elmentünk a France Miniature-be, majd Versailles-ba.

Hétfőn pedig elbúcsúztunk Annáéktól, és felszálltunk a Londonba tartó Eurostarra.

Összességében imádtam Párizst. Az ingatlanárakat leszámítva nagyon élhető város, pezseg az élettől. Rengeteg program van, az ember csak úgy kapkodja a fejét. Csak a "kötelező" turistalátványosságokkal el lehet tölteni két teljes hónapot, ha mindent rendesen meg akarunk nézni (a Louvre összes kiállítási tárgyát beleértve).

A tömegközlekedés kitűnő, főleg Sydney után. Gyakorlatilag minden 15 méteren van egy metrómegálló, sokszor lehet átlátni egyik megállóból a másikba, ha belenézünk az alagútba. Párizsi lakcímmel rendelkezők pedig használhatják az ún. Navigo-t, ami egy bankkártya méretű műanyag kártya, amit fel lehet tölteni x összeggel vagy bérletárral és csak oda kell pittyenteni a bejárati kapuhoz. Londonban az Oyster kártya tudja ugyanezt. Várom, mikor vezetik már Sydneyben is be ezt a rendszert. A metróra felszálló zenélő koldusokat leszámítva tökéletes a rendszer. A tömegközlekedés része ez is:

Az ember odacsippenti a Navigoját, elbiciklizik vele a céljához, odaláncolja valamihez, majd hazabiciklizik vele és visszacsippenti. Vagy az úticéljánál visszacsippenti és hazafele lecsippent egy újat. Londonban is van ilyen. Nagyon jó az ötlet. És az emberek használják is.

A biztonsági kukák is divatban vannak, a franciák is tartanak a terrorcselekményektől.

Párizs változatos, szép, és akárhányszor vissza tudnék még menni. A csiga finom, a békacomb hanyagolható. A sajtok fantasztikusak, főleg a Tomme de Savoie :) Aki teheti, látogassa meg ezt a fantasztikus várost :)

Megszakítás

2011-11-24T14:08:00.001+11:00

Nemsokára folytatom Párizst, de ez a hír megéri, hogy félbeszakítsam az élménybeszámolót.

Szóval a 181 kilós utas miatt egy másik utas nem tudott leülni a saját helyére, viszont tele volt a gép, ezért nem tudták átültetni máshova. Emiatt a 7 órás út alatt végig állnia kellett, még felszállásnál és leszállásnál sem tudott ülni. 800 dollárt fizetett a jegyéért, a légitársaság felajánlott neki 200 dollár kártérítést. Nem győztek bocsánatot kérni a kövér utas is és a légi utaskísérők is. (a szerk. megjegyzése: a Yahoo már megint nem enged kommentelni)

Nekem több problémám is van ezzel.

1. Ha egy utas csak 2 székben fér el, akkor igenis vegyen magának 2 egymás melletti ülésre szóló jegyet. Ennek hiányában pedig ne engedjék fel a gépre.

2. Ha mégis felengedték, és látják a helyzetet, akkor szállítsák le és tegyék át a legközelebbi olyan járatra, ahol van két hely egymás mellett.

3. A 200 dollár kártérítés nevetséges, nem ezért a szolgáltatásért fizetett a vékonyabbik utas 800 dollárt. Szerintem visszajárna neki a jegy teljes ára.

Párizs

2011-11-22T21:05:00.001+11:00

Hol is kezdjem? Annyira sok élmény ért bennünket és olyan pezsgő város Párizs, hogy tényleg azt sem tudom, hol kezjem az élménybeszámolót. Én már negyedszer látogattam ebbe a csodálatos városba, de még végtelen alkalommal tudnék visszamenni. Richard most volt először, és azt mondta, hogy minden várakozását felülmúlta. Legjobb barátnőmet látogattuk meg, és ezt egybekötöttük városnézéssel is.

Legelőször Monet kertjébe mentünk. Annyira szép, még nekem is tetszett :)

Volt egy óránk a jegyvásárlás és a vonat indulása között, úgyhogy beültünk egy kávézóba. Én kértem croissan-t is, a pincér pedig azt mondta, hogy nekik nincs, de átmegy a szomszéd pékségbe és hoz nekem. Azt hittem, viccel, de nem viccelt :)

Itt akkor ki is térnék arra, hogy a közhiedelemmel ellentétben a franciák közvetlenek, barátságosak, és igenis beszélnek angolul. Akik meg kevésbé, azok is igyekeznek kommunikálni. Még a pékségben is, ahol reggelente a bagettünket vettük.

Monet kertjéből az Invalidusokhoz mentünk, ahol Napóleon sírját is megnéztük, meg a hadmúzeum egy részét, amennyi még belefért zárásig az időbe.

A következő napot a Louvreban kezdtük. Imádtam :)

A nap hátralévő részével és az út többi részével majd később jelentkezem :)

Ma emiatt állt a vonatközlekedés

2011-11-16T19:32:00.001+11:00

kocsi a síneken

Október

2011-11-11T15:10:00.000+11:00

Az elmúlt hónapban azért hallgattam, mert otthon jártam. Eltöltöttem összesen 3 hetet Magyarországon, egy hetet Párizsban, 5 napot Londonban és 2 napot Dubaiban. Kezdem Magyarországgal az élménybeszámolót, aztán majd apránként folytatom. Ha sikerült a képeket rendszerezni, akkor azokból is felteszek néhányat.

Szóval Budapestet igyekeztem a kívülálló szemével nézni. Azt állapítottam meg, hogy nagyon sok olyan épület van a belvárosban, ami nagyon szép lehetne, ha szánnának némi pénzt a renoválására.

Sok papírmunkát is végeztem, le kellett ugyanis cserélnem a teljes iratgarnitúrám és lezárni a magyar bankszámlám. Az okmányirodától rettegtem, de nagyon kellemes meglepetés ért, mert egy életvidám, mosolygós, segítőkész hölgy volt az ügyintézőm, aki nem akart belekötni semmibe, hanem azt nézte, hogyan lehet a legjobban megoldani a dolgot. A bankban is segítőkészek voltak, az ügyintézőm ugyan először kicsit hűvös volt velem, amikor mondtam, hogy lezárni akarom a számlámat, de amikor elmondtam, hogy nem azért, mert ne lennék elégedett a szolgáltatásaikkal, hanem azért, mert már nem élek az országban és nincs rá szükségem, akkor pozitívra váltott. Mondta nekem, hogy ő is menne, ha tehetné. Az a baj, hogy akárhány rokonnal, baráttal, ismerőssel beszéltem, mindenkitől ezt hallottam. Viszont ami az ügyintézést illeti, ténlyeg annyira udvariasak és segítőkészek voltak mindenütt, hogy azt hittem, rossz országban járok. De aztán elmúlt a hiányérzetem, amikor elmentünk Richarddal bevásárolni a helyi CBA-ba. 1065 forint értékben vásároltunk, de csak húszezresünk volt. Félve adtam oda, a nő pedig rögtön elkezdett undokan morogni, hogy “Húszezres??? 65 legalább lesz?”, és személyes sértésnek vette, hogy ekkora pénzzel fizettünk.

Valamelyik nap elmentünk az Árkádba ebédelni. Amikor megnyílt ott a Főzelékfaló, akkor jót mosolyogtam magamban, hogy mégis ki venne főzeléket, amikor ott van mellette a McDonald’s. Erre most úgy vetettem magam rá a tökfőzelékre, mintha legalábbis nem ettem volna semmit előtte hetekig :) Hiába na, a korral változik az ember ízlése. Ahol csak tehettem, mindenhol főzeléket kértem. Tök-, bab-, finomfőzeléket, spenótot, sóskát. Rájöttem, hogy imádom a főzelékeket :) Jogos a kérdés, hogy akkor otthon miért nem csinálok, de itt egyszerűen nem ugyanolyan ízű dolog jön ki belőle, mint ott. A bosrófőzelékből ki tudok hozni ugyanolyat, mint Budapesten, de másból nem.

Voltunk Lajosmizsén is csikós bemutatón a Tanyacsárdában. Aki arra jár, menjen el megnézni, szerintem érdemes.

A tízéves érettségi találkozóm is egybeesett az ottlétemmel, így szerencsére arra is el tudtam menni.

Jártunk Siófokon is, épp akkor volt a tojás fesztivál, amikor mentünk, de tojást csak egyetlen standnál láttunk :)

Fogorvosnál is jártam, így most már teljesen rendben vannak a fogaim :) Richard is volt, neki azt mondta a doki, hogy sehol semmi baj a fogaival. Richard meg is jegyezte, hogy ilyen még nem fordult elő vele, hogy egy fogorvos azt mondta volna neki, hogy minden oké :)

Jártunk a Sziklakórházban is, ahol lehetett a szuvenírrészlegnél játékfegyvereket is kapni. El is röhögcséltünk Richarddal, ahogy azt taglaltuk, milyen poénos is lenne egy ilyet a kézipoggyászba tenni, majd megkomolyodtunk, és elvetettük az ötletet :)

Egyebekben pedig rengeteg rokonnal, baráttal, ismerőssel találkoztam, jól be tudtam vásárolni normális ruhákból, és bár pihentetőnek egyáltalán nem volt mondható az utam, nagyon jól éreztem magam.

A búcsúebédet a Korona Kert Étteremben költöttük el, amit szintén nagyon ajánlok mindenkinek. Szép az épület kívül is és belül is, udvariasak a pincérek, széles az ételválaszték és minden nagyon finom.

SHITyRAIL

2011-11-08T21:36:00.001+11:00

Leesik 3 csepp eső és összeomlik a vonatközlekedés Sydneyben. Haza akartam jutni ma munka után a Chatswoodi állomásról, ám jött egy villámzivatar, és St Leonards-nál megálltak az én irányomba közlekedő vonatok, mondván, hogy felsővezeték probléma van ott, de érdekes mód a város fele jártak a vonatok, csak Hornsby irányába nem. Azt is mondták, hogy Beecroftnál meg rádőlt egy fa a sínekre. És hogy előre meg nem jósolható ideig egyáltalán nem fog járni vonat St Leonards és Hornsby között, sem Gordonon keresztül, sem Eppingen keresztül. Nem, pótlóbuszokat nem szerveznek. Nem, nincs ennél több információjuk, de ha majd lesz, szólnak.

Nekem elkezdett járni az agyam, hogy mégis hogyan juthatnék haza. Richardnak nincs jogosítványa, így kocsival nem tud értem jönni. Busz nem jár Chatswood és Hornsby között. Felhívtam a közelben lakó sógoromat, hogy van-e ötlete, azt mondta, hogy fogjak taxit. Felhívtam Matt nevű kollegámat, aki vadul kereste a lehetőségeket interneten, talált is valamit, csak 4x kellett volna hozzá buszt váltani. Még az is eszembe jutott, hogy valahonnan a QVB környékéről megy busz Hornsbyba, csak nem tudtam, hogy pontosan mi is a menetrendje, nem akartam potyára bemenni a belvárosba, hogy aztán integethessek az utolsó busznak. Már épp nagyon el akartam keseredni, amikor bemondták a hangosbeszélőn, hogy az egyik városba tartó vonatot visszafordítják és Eppingen keresztül ez a vonat el fog menni Hornsbyig. Megörültem ennek nagyon, lelkesen fel is szálltam rá, és egy órával később, mint szoktam, már haza is értem, és még azt az állítólagos sínre dőlt fát sem láttam Beecroftnál. Csak azt nem tudom, azok mit csináltak, akiknek mindenképpen Gordonon keresztül kellett menniük, mert nincs az állomásuk a Chatswood-Epping vonalon. Lehet, hogy ők még most is Chatswoodban csücsülnek, és felváltva hallgatják vagy azt a bejelentést, hogy sajnáljuk, nincs semmi információnk, de pótlóbusz biztosan nem fog járni, vagy azt, hogy a következő vonat Gordonon keresztül Hornsbyba megy majd (ha valaha ideér persze).

Most komolyan kérdezem, egy olyan helyen, ahol még akkor sem érek ki a városból, ha 2 órát haladok autópályán, nem lehetne hatékonyabb a problémakezelés? Nem lehetne a vonat mellett buszokat is járatni a fontosabb csomópontok között? ÉS VALAMI HASONLÓ MINDEN EGYES ALKALOMMAL LEJÁTSZÓDIK, AMIKOR ESIK PÁR CSEPP ESŐ. MIÉRT NEM LEHET MÁR VÉGRE TENNI VALAMIT ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY EZ MEGELŐZHETŐ LEGYEN???????

2011-11-08T13:08:00.001+11:00

Fura

2011-09-26T14:24:00.001+10:00

Van egy indiai kollegám. Mondta, hogy decemberben megy majd Indiába a bátyja esküvőjére. Ez idáig nem fura. De a következő mondata az volt, hogy a bátyja épp most van Tazmániában, hogy megismerkedjen a menyasszonyával. És ez már fura. Tudom, hogy Indiában még mindig gyakori az ilyen mondón szervezett házasság, de nekem akkor is furcsa. A kollegám viszont minden létező szabályt felrúgott, mert nemcsak, hogy 10 évig udvarolt a feleségének, mielőtt elvette, de még alacsonyabb kasztból is származott a neje, mint ő.

Tulajdonképpen a közvetített házasságok is működhetnek nagyon jól, csak valahogy fura belegondolni, hogy a gyerekeknek nincs beleszólásuk abba, hogy kivel éljék le majd az életüket.

Ismét elgondolkodtató hírre akadtam

2011-09-23T14:30:00.000+10:00

Cikk

Szóval a nő maga is annyira túlsúlyos volt, hogy a túl magas vérnyomása és súlyos cukorbetegsége miatt életmentő gyomorszűkítő műtétre volt szüksége. Ennek köszönhetően sikerült is lefogynia, viszont van két fia, akik ketten együtt 360 kg-t nyomnak.

Az anyjuk pedig csak eteti és eteti őket, mondván, hogy bár tudja, hogy akár meg is ölheti őket ezzel, de nincs szíve megtagadni az ennivalót tőlük, mert nincs más örömforrás az életükben, csak az evés. Merthogy annyira kövérek, hogy nem tudják elhagyni a házat. És természetesen a reggeli 6db fánktól kezdve az esti pizzáig, a jó sok cukros, szénsavas üdítővel együtt minden junk food szerepel a menüben. Az egyik fiú 26, a másik 18 éves.

Engem elgondolkodtat ez a hír. Szóval a nő panaszkodik, hogy nincs pénze arra, hogy a két fiának kifizesse a műtétet, amin ő is átesett, viszont eteti őket, pukkadásig. Szerintem meg egyszerűen ki kellene böjtölni (akár szó szerint is) azt az egy évet, ami ahhoz kell, hogy annyira lefogyjanak a fiúk, hogy ki tudjanak menni a lakásból. S akkor rögtön lenne mindenféle más örömforrás is az életükben az evésen kívül. S ezen örömforrásokkal együtt tovább lehetne folytatni a fogyókúrát, amíg a teljesen jó súlyt el nem érik. Mert ha így foytatják, akkor nyilvánvalóan hamar felmondja a szervezetük a szolgálatot. S az anyjuk akkor majd elmondhatja magáról, hogy megölte a szeretetével a gyerekeit. A koporsójuk fölött hiába fog sírni, hogy dehát az evés volt az egyetlen szórakozás az életükben.

Én a helyében erőszakot vennék magamon, és orvos segítségével összeállítanék egy követhető étrendet, amivel le tudnának fogyni a fiúk normál testsúlyra. S mivel úgysem tudnak kimenni a házból, ezért nem fenyegetne a veszély, hogy bemennek az első mekibe és kiegészítik az étrendjüket néhány hamburgerrel. És hiába nyaggatnának a gyerekeim, nem adnék nekik cukros, zsíros, egészségtelen ételeket.

Magamon is tapasztalom, hogy mióta minimálisra szorítottam a cukorbevitelem, és mindenből az alacsonyabb zsírtartalmút választom, azóta sokkal több az energiám és az arcbőröm is látványosan szebb, a hajamról nem is beszélve. Tulajdonképpen ha jobban belegondolok, ha már kamaszkoromban is odafigyeltem volna erre, akkor nagy valószínűséggel semmi szükség nem lett volna a sok pattanástalanító rázókeverékre és a Roakutánra.

Banjo Paterson

2011-09-22T16:12:00.001+10:00

Az egyik társigazgatónknak részesedése van a Banjo Paterson Cottage Restaurant nevű étteremben, és én már lassan herótot kapok szegény Bajno-tól, mert egy hónapja szinte mást sem csinálok, mint képaláírásokat készítek azokhoz a képekhez, melyek egyszer majd bekeretezve fognak lógni az étterem falán. S hogy egyszerűbb legyen az életem, átlag hetente egyszer szól nekem az igazgató, hogy akkor most egy adott képaláírást igazítsak 3 milliméterrel arrább. De csak azért, hogy aztán pár nap múlva visszaigazíthassam ugyanoda. De ha már nekem ennyit kell foglalkoznom vele, akkor nektek se legyen jobb, olvassatok róla ti is :)

Andrew Barton Pateson néven látta meg a világot 1864-ben a család Közép-Nyugati birtokán, Buckinbah-ban, Orange mellett. 6 testvére volt. Gyerekkorában minden nap fel kellett nyergelnie egy pónit, hogy az iskolába tudjon lovagolni. Az egyik pónit hívták Banjo-nak, aminek a nevét felvette írói / költői pályafutásához.

Banjo lovak iránti szeretete végigkísérte életét. Eljárt vadászni lóháton a Sydney Vadászklubbal, s az 1890-es években rendszeresen játszott lovaspólót. Sok lóval kapcsolatos verset is írt, ezek közül a leghíresebb a “Man from Snowy River”.

Feleségével, Alice Walkerrel, két gyermekük született: Grace 1904-ben és Hugh 1906-ban. Grace-nek később két lánya született: Eadith 1933-ban és Phillipa 1939-ben.

A XIX. század végén jogászkodott, a XX. század eleji háborúkban pedig haditudósítóként tevékenykedett. Az ő képe látható az ausztrál 10 dolláros papírpénzen.

Waltzing Matilda

Leghíresebb versét, a Waltzing Matildát 1895-ben írta, amit sokan a nem-hivatalos ausztrál himnuszként tartanak számon.

1895-ben Banjo egy Sarah O’Riley nevű fiatal hölgy iránt mutatott élénk érdeklődést, akinek a családja volt a Dagworth Station tulajdonosa. Egyik este épp itt tartózkodott Banjo, amikor Jack Carter hazaért. Megkérdezte tőle, milyen volt a napja, s ő azt válaszolta erre, hogy “csak egy Waltzing Matilda”. Banjo pedig megkérdezte tőle, hogy ez tulajdonképpen mit is jelent.

A matilda nem más, mint egy batyu, amiben a csavargó a holmiját és ételét cipeli. Ez a csavargó sokszor többszáz kilométert tesz meg és a szabad ég alatt alszik. A jumbuck az egy viktoriánus szó a juhra, s erre a jumbuckra támaszkodott a csavargó mindennapi betevőjéért. A rendőrök azonban le akarták tartóztatni a csavargót a lopott holmik miatt, aki börtöntől való félelmében inkább vízbe fojtotta magát a Coolibah fánál.

A waltzing ebben az esetben nem keringőt jelent, hanem cipelést.

Banjo 1941-ben szenderült örök nyugalomra.

Örömhír :)

2011-09-15T13:40:00.002+10:00

Barátnőmnek múlt pénteken egészséges kisfia született :) Tündérien aranyos és makkegészséges. És hogy ez miért akkora szó? Azért, mert a terhességének 12-ik hete után azt mondta az orvosa, hogy 99%, hogy a gyerek Edward-kóros lesz, és nyugodtan végeztesse el a tesztet (jó sok pénzért persze), de jobb lenne elvetetni. Persze barátnőm minden létező tesztet elvégeztetett, főleg, hogy már nagyon sokadik próbálkozásra jött csak össze a picur, és mindből az jött ki, hogy egészséges a baba. Csak azt nem értem, hogy mégis miből vonta le a következtetést az orvos, hogy ez a baba Edward kóros lesz, amikor minden teszt teljesen jó volt. Rengeteg felesleges idegeskedést spórolhatott volna meg a barátnőmnek. De ne morogjak, igaz, mert a végeredmény a lényeg :) Az pedig egy tökéletes kisfiú, akinek az égegyadta világon semmi baja nincs :)

Murphy törvénye – avagy miként lehet elrontani azt, ami akár egyszerű is lehetne

2011-09-09T14:27:00.001+10:00

A folyamat nem bonyolult. Új árajánlat írása esetében megnyitjuk a regisztert és kitöltjük a megfelelő rubrikákat a táblázatban a soron következő sorszámnál. Ezt a sorszámot használjuk hivatkozásként az árajánlatban, s amennyiben elfogadásra kerül az ajánlat és munka lesz belőle, akkor a soron következő zöld színű kártyán szereplő szám lesz a munkának a száma, amit a regiszterben az árajánlat mellé írunk. Csak azért ugye, hogy később tudjuk, mi is lett vele.

Nos. Regiszter megnyitása, árajánlat adatainak kitöltése sikeres volt, azonban az árajánlatban a hivatkozási számot csak a lábjegyzetben cserélte ki az árajánlat szerzője, fent, a dátum alatt, ahol mindenki nézi, nem cserélte le, hanem annak az árajánlatnak a számát felejtette ott, amit piszkozatul használt. Később persze munka lett a dologból, így történt meg az, hogy egy MLC Centre-ben végzendő munkának a száma egy Granville Hospital-nek szóló árajánlat mellé került. A kettő pedig persze, hogy egyáltalán nincs közel egymáshoz.

Aztán később 2 különböző munkát végeztünk az MLC Centre-ben két különböző cégnek. Az egyik munka sorszáma 74-re, a másik 47-re végződött. Naná, hogy felcserélte a két ott dolgozó villanyszerelő, s az egyik ráadásul pont az előző bekezdésben említett árajánlat mellé került.

Mindez akkor derült ki, amikor ma rá kellett írnom a zöld kártya hátára némi anyagot, amit vettünk a 74-re végződőhöz. A probléma ekkor az volt, hogy ezt a munkát egy másik árajánlat alapján már kiszámláztuk, és ennek az anyagnak a hozzáadásával megduplázódott volna az összeg.

No, egy félnapos nyomozás és néhány manager bevonásával sikerült a végére járni a dolognak, átcsoportosítottam mindent a megfelelő helyre. És már csak egy kérdésem maradt. Ha ketten dolgoztak ugyanott ugyanazon a napon ugyanannyi ideig, akkor Patrick, akinek feladata lenne a jelenléti ívek zöld kártyára vezetése, miért csak egyikőjük idejét vezette fel?

Bár tulajdonképpen mindegy is, ha ez a legnagyobb problémám, akkor nagyon szerencsés ember vagyok.

Macskusz

2011-09-01T13:48:00.000+10:00

Eleinte arról akartam írni, hogy mit gondolok arról, hogy a bíróság meghiúsította a Malajziai Megoldást, s puffogni arról, hogy a Yahoo már megint nem engedi kommentelni a cikket, mert ez véletlenül érdemi dolog, nem pedig egy laza Justin Bieber cikk, de aztán meggondoltam magam. Puffogás helyett inkább írok Puszpuszról, mert attól jobb lesz a kedvem :)

Richard korábban szokott kelni, mint én, s általában résnyire nyitva hagyja a háló ajtaját. Ekkor Puszpusz kihasználja az alkalmat, s beoson a szobába. Felugrik az ágyra, lágyan a hátamra (vagy hasamra, attól függően, hogy milyen irányban fekszem) mászik és nagy dorombolás közepette elkezdi böködni orrával a nyakamat vagy az orromat. Néha nyalogatni is szokta az orrom :) Mit ne mondjak, sokkal kellemesebb egy szeretettől túláradó, doromboló macskára ébredni, mint az ébresztőórára :)

Aztán meg Puszpusz imádja a reggeli joghurtomat. Ha hagynám, akkor megenné az egészet helyettem. Kompromisszumos megoldásként engedni szoktam neki, hogy kinyalja a dobozt miután én befejeztem. Mivel okos cicáról van szó, ezért amikor a nyelve már nem ér le elég mélyre, akkor a mancsával belenyúl az aljába és lenyalja azt. Amikor nem vagyok épp késésben, akkor hagyom, hogy teljesen tisztára nyalja a dobozt. De ma késésben voltam. Úgyhogy amíg épp lenyalta a mancsát, addig a kanapé mögé dugtam a dobozt. Ő meg persze nyúlt volna bele ismét, de ugye nem volt semmi, amibe bele lehetett volna nyúlni. Zavartan kicsit le-föl mozgatta a mancsát, aztán mikor konstatálta, hogy több joghurt ma már nem lesz, akkor sértődötten az ablakpárkányra távozott az ölemből.

Fantasztikus, hogy mennyi szeretetet tud adni egy ilyen kis állat. Nekem megannyi fenntartásom volt a macskatartással kapcsolatban, most meg már el sem tudnám képzelni az életünket Puszpusz nélkül :)

Felháborító

2011-08-30T14:09:00.000+10:00

Az ilyen szülőket péklapáttal verném agyon, ha az nem lenne túl kíméletes halál számukra. Mégis milyen ember, milyen szülő az olyan, aki halálra szomjaztatja a gyerekét csak azért, mert az bepisilt??? Általában nem vagyok bosszúszomjas, de ezt a kettőt igenis tessék szomjhalálra ítélni.

Australia Post

2011-08-22T14:08:00.002+10:00

Nagyon hatékonyan dolgozik az ausztrál posta. Elküldtünk egy levelet tavaly áprilisban, és mostanra ért vissza azzal, hogy címzett ismeretlen. Valóban 1 év 4 hónapig keresték volna a címzettet? :)

Utazni a vonaton

2011-08-22T10:56:00.002+10:00

Ahhoz már hozzászoktam, hogy reggelente szinte mindenki a vonaton sminkeli magát. Azon sem akadok fenn, amikor olyan hangosan beszélgetnek telefonon kínaiul, hogy egész Kínáig elhallatszik telefon nélkül is. Teljesen természetes az is, hogy emberek szipognak az út teljes időtartama alatt, de a világ minden kincséért ki nem fújnák az orrukat. Azon viszont fennakadtam ma reggel, amikor a mellettem ülő elkezdett jó hangosan horkolni. Mert az odáig rendben van, hogy valaki elalszik a vonaton, de a horkolás igenis zavar. Főleg, amikor a könyvembe igyekszem mélyedni.

Angol

2011-08-11T15:02:00.000+10:00

Most épp filozofálgatós / visszaemlékezős hangulatban vagyok, írok egy kicsit ismét az angol nyelvről, meg annak elsajátításáról. Úgyis rég nem írtam már róla.

Szóval én harmadikban kezdtem angolul tanulni. Emlékszem volt Nintendónk, amihez a Mariót csak angol nyelven tudtuk megvenni. Az első pár angolóra után lelkesen magyaráztam a szüleimnek, hogy a “Mario has levelled up”-ban a has biztosan azt jelenti, hogy van a Mariónak valamije, mert azt tanultuk, hogy a has az ezt jeleti :) Meg aztán volt egy egyszerűbb szöveg valamelyik órán, aminek elolvasása után az állításokról el kellett dönteni, hogy igazak-e vagy hamisak. És mivel csak a kezdőbetűket kellett leírni (r=right, w=wrong) nekem minden igaz lett, mert azt hittem, hogy a wrong-ot is r-rel kell kezdeni :) Aztán elkezdtem lassacskán fejlődni és koromhoz képest igazán bő szókinccsel rendelkeztem minden évben. Ennek ellenére 3-as 4-esnél sosem voltam jobb általánosban. Aztán elkezdtem a gimnáziumot. Ekkorra már azért felfogtam, hogy angolul azért tanulunk, hogy beszélgessünk rajta. És azért adódott olyan alkalom is bőven, amikor csak angolul tudtam kommunikálni emberekkel. A zsinagógába is jártak be néha olyanok, akik nem tudtak magyarul, meg olyan táborokba is jártam, ahol volt külföldi delegáció. Gimiben fokozatosan a csoportom egyik legjobbjává nőttem ki magam. Magántanárral felkészültem a középfokú vizsgára, a szóbelim elsőre meg is lett 17 évesen. Hiába na, beszélni mindig is jobban ment, mint írni. Az írásbeli csak harmadik nekifutásra sikeredett, elsőre és másodjára is csak 1-2 pont választott el a sikertől. Aztán ugyanebben az évben találkoztam először az internettel, s izgatottan kerestem nemzetközi barátokat a friendfinder-en, ami akkor még tényleg arra szolgált, ami a nevében is van, barátokat lehetett keresni rajta. Mostanra már teljesen átalakult sajnos, és ami akkor még ingyenes volt, az mind fizetőssé vált. Szóval akkor találtam egy nálam 10 évvel idősebb ausztrál srácot, akivel másfél évig chateltünk – e-maileztünk, és rohamléptekben fejlődött tovább az angolom. 19 éves koromra azt hittem, hogy hű de jól beszélem ezt a nyelvet. A Vöröskeresztnél kezdtem dolgozni, és én tolmácsoltam, amikor külföldi vendég vagy delegáció érkezett. Jó érzés volt. De persze az ausztrál levelezőtárs óta egyfolytában csak ide vágytam, úgyhogy 23 évesen ki is jutottam ide. S amikor kiléptem a repülőből és a vámossal elkezdtem beszélgetni, akkor döbbentem rá, hogy amit én otthon tanultam, az valószínűleg nem is angol volt. Annyira más volt a kiejtés is, meg persze a beszéd tempója is sokkal gyorsabb volt, mint amit az iskolapadban megszoktam. Turistáskodásom alatt teljesen elégedett voltam magammal, hogy tudtam a Subwayben és egyéb gyorséttermekben rendelni magamnak :) Aztán amikor végleg ide kerültem, akkor csak úgy kapkodtam a fejem. Eleinte alig volt olyan mondat, amiben ne lett volna legalább 2, de inkább több ismeretlen szó. A magyarázatokban meg még több. Teljesen kétségbeestem, hogy hogyan fogok én így tudni kommunikálni, és hogy ennyire félreértékeltem az angoltudásomat. Aztán lassacskán fejlődni kezdtem, de most igazándiból. Mire lett munkám, addigra Richard is épp befejezte a rehabilitációját, úgyhogy otthon is és a munkahelyemen is csak angolul tudtam kommunikálni. És ennek köszönhetően nagyon apró lépésekben, de határozottan jó minőségben fejlődgetett a tudásom. Kezdetben még nyilvántartottam, hogy aznap milyen szavakat tanultam meg újonnan, aztán abbahagytam ezt, amikor észrevettem, hogy jé, ezt is értem, jé azt is értem, jé, ennek a magyar megfelelőjét sem tudom, de tökéletesen tudom használni a mondataimban. Egyre jobban éreztem azt, hogy most már valódi a tudásom, tényleg jó, és kezdi meghaladni a magyar felsőfokot. Mivel a szókincsem átalakult – az iskolában bemagolandó ősrégi szavak és kifejezések helyét átvették a közéletben ténylegesen használt szófordulatok – a nyelvtannal pedig sosem volt gondom, ezért csak a kiejtés maradt, amin fejleszteni kellett. És a mai napig ez az egyetlen, amit nem tudok jóra csiszolni. Amikor kinyitom a számat, rögtön tudják, hogy nem itt születtem. És míg az elején még vicces volt, hogy mindenki rákérdezett, honnan is származom, meg mondták, hogy milyen aranyos az akcentusom, mostanra már frusztrál. Richard javítgatja a kiejtésem, de az a probléma, hogy én nem ugyanazt hallom, amit ő, amikor megszólalok. És amikor kijavítja, és én visszamondom neki, akkor én úgy hallom a beszédemet, mintha ugyanúgy mondanám, mint ő mondta, ő viszont teljesen mást hall. Szóval visszatekintve az angoltanulás folyamatára, a kiejtés a legnehezebb az egészben.

Végiggondolva az angoltanulásomat rájöttem, hogy vannak apró árnyalatai a tanulás folyamatának. Először az alapszavak és nyelvtani szerkezetek is nehezek voltak. Aztán a harmadik alakor találtam nehéznek. Meg a különféle perfect-eket. Present perfect, past perfect, future perfect… Meg a continuous alakjuk… Aztán mint Richardtól megtudtam, ennek senki nem is tulajdonít jelentőséget itt :) Aztán ahogy haladtam a nyelvtannal, úgy lett egyre fontosabb a szókincsem bővítése. És le voltam nyűgözve mindenkitől, akinek felsőfokúja volt. Mikor ide kikerültem, akkor az volt a problémám, hogy az iskolában nem a tényleg mindennapos kifejezéseket tanultam. De sikerült ezen is fejleszteni, s a kiejtésen kívül nincs más problémám. Még az is megy, amikor az egyik társigazgató által kézzel írt levelet kell felgépelni, s az olvashatatlan szavakat a szövegkörnyezetből kell kikövetkeztetni. Ehhez pedig nem csak az angol nyelvtudásnak kell jónak lennie, hanem az általános műveltségnek is. És a mai napig örülni tudok, amikor ilyesmiket felfedezek magamról. Beképzeltség nélkül. Hogy van olyan jó mind a nyelvtudásom, mind az általános műveltségem, hogy ne csak magyarul tudjak gondolkodni, hanem angolul is.

És most nagyon el fogok kanyarodni a témától. Általában ez a magyar oktatási rendszer hibája, amit igyekeztem kifejteni az angoltanulás kapcsán. Hogy nem a való életben alkalmazandó tudásanyagot igyekszik elsajátíttatni a nebulókkal, hanem valamit, amit okosok összeállítottak évtizedekkel ezelőtt, ami akkor lehet, hogy releváns volt, de ma már nem az. Nem érdekli a tanárok döntő többségét, hogy a sültkrumplit nem úgy mondjuk, hogy pommes frits, hanem országtól függően fries-nak vagy chips-nek. Amikor az átlagtanár beszedi a szódolgozatot, akkor azt nézi, hogy “ezt tanultuk az órán? Nem? Akkor egyes” Függetlenül attól, hogy jó-e a megoldás az órán tanultaktól függetlenül. Az előző bejegyzésben említett Cops kapcsán pedig hadd jegyezzem meg, hogy olyan nyelvtani szerkezetű mondatokat használnak benne letartóztatott amerikaiak, amikért engem simán évismétlésre buktattak volna. Bár mondjuk nyilván nem a gettóangol elsajátítása a cél, de azért nem is a Shakespeare-i kellene hogy legyen. Senki nem mondja azt, hogy “I don’t have anything to do with it”, a köznyelvi használatra az “I have nothing to do with it” a jellemző. És a “how are you?” kérdésre tökéletes válasz a “Good morning”. Legalábbis itt Ausztráliában.

De nézhetnénk a magyar nyelv oktatását is. Én például rettegtem a tartalom-mondástól kisiskolásként. Mert bár szerettem olvasni, de nem tudtam, hogyan kell a lényegét elmondani egy történetnek, és a tanár nem tatnított meg rá, csak elvárta, hogy tudjuk. Mert ha nem, egyes. Vagy fekete pont. Tehát nem az a lényeg, hogy azért tudjon a gyerek valamit, mert látja az értelmét, hanem az, hogy féljen a retorziótól. Nem az a lényeg, hogy értse, hanem az, hogy visszaböfögje. Mint pl. gimi elsőben a Hamletnél. Senkit nem érdekelt, hogy mi is a történet mondanivalója, a dolgozat előtt mindenki azt kérdezgette egymástól, hogy hány éves volt Hamlet apja, mert valamelyik lábjegyzetben szerepelt.

Volt olyan időszakom, amikor utáltam olvasni, és el nem tudtam képzelni, hogy érettségi után miért is olvasnak az emberek, hiszen akkor már nem kötelező. Őszintén nem tudtam elképzelni, hogy miért menne be valaki egy könyvesboltba válogatni a különböző könyvek között. A Pál utcai fiúkat elolvastam, mert muszáj volt, de nem szerettem, nem volt olyan szereplő, akivel azonosulni tudtam volna. Az Egri csillagok úgyszintén. A Légy jó mindhalálig-ot szerettem, viszont amikor nyolcadikban kötelező volt elolvasni A Kőszívű ember fiait, na akkor utáltam meg az olvasást. Gyűlöltem minden egyes szereplőt, ki nem állhattam a történetet és kifejezetten gyötrelmes volt 55 oldalon keresztül azt olvasni, hogy hogyan lovagolnak az emberek. Milliószor letettem, de anyukám nem hagyta, gondoskodott arról, hogy kiolvassam. Lemondóan sóhajtottam, hogy jó, ám legyen, de érettségizzek csak le, többet könyvet a kezembe nem veszek, az tuti. Még hogy élvezetből olvasni, ezt a marhaságot. Az ember csak addig olvas, amíg kötelező, és csak azt, ami kötelező, és éppen azért, mert kötelező, hiszen amúgy a kezembe nem venném. Aztán szerencsére gimi első végén elment szülni az akkori magyartanárom, és másodiktól kaptunk helyette egy olyan tanárt, aki valóban nagyon jól tanított. Ő arra fektette a hangsúlyt, hogy megértsük az olvasottakat, és nem érdekelte, hogy milyen színű alsógatyában harcolt Petőfi a segesvári csatában, amíg el tudtuk őt helyezni korban és tudtuk, milyen történelmi háttér ihlette a Nemzeti dalt. A kötelezőkkel is így volt. A dolgozat kérdései nem arra irányultak, hogy tudjuk e a lábjegyzet lábjegyzetét is, hanem arra, hogy megértettük-e, amit olvastunk. És megtanította nem csak a történelmi, hanem a filozófiai hátterét is a műveknek. Na, én nála szerettem meg ismét az olvasást. És nem csak a kötelezők iránt kezdtem lelkesedni, hanem az általa ajánlott könyveket is mind beszereztem és elolvastam. És felfedeztem, hogy milyen jó is olvasni. Ha sokkal több hozzá hasonló tanár tanítana, akkor szignifikánsan több olvasó felnőtt lenne a társadalomban.

És akkor vissza is kanyarodnék az eredeti témához. Ahhoz, hogy tudjunk angolul, először magyarul kell jól tudni. Ha magyarul ki tudom fejezni a gondolataimat, akkor jó eséllyel angolul is menni fog némi tanulás után. Viszont ha még magyarul sincsenek gondolataim, akkor miről beszélgetnék bárkivel is angolul? A nyelv lényege ugyanis a kommunikáció, a gondolatcsere. Kommunikálni pedig csak akkor lehet, ha van miről beszélni.

Bahh

2011-08-08T11:14:00.001+10:00

Ma reggel egész érdekes dolgokat hallottam a tévében. A gazdasági egypercben elmondta nekünk a bácsi, hogy Ausztrália gazdasága erős, soha nem volt jobb helyzetben és nem kopogtat semmiféle válság. Ehhez képest csak 10 milliárd dollárt zuhant a tőzsde az elmúlt napokban, úgyhogy akiknek a nyugdíjpénztára részvényekbe fektette a befizetett pénzeket, azok most búcsút mondhatnak a nyugdíjuknak. De végülis tényleg semmi ok a pánikra.

Aztán meg itt van a csónakosok ügye. Julia Gillard ugye jól aláírta a papírokat Malajziával, hogy ők ide küldenek 4000 menekültet, akiknek a jogállását már tisztázták, cserébe pedig mi oda küldhetünk 800-at, akiknek még nincs tisztázva a jogállása. Baromi jó üzlet, mi? Azonban azok, akiket tegnap útnak indítottak volna Malajzia felé, fellebbezést adtak be a megállapodás ellen a Legfelső Bírósághoz, és meg is nyerték, úgyhogy maradnak. Azért az enyhén szólva is gyomorforgató, hogy idecsepmésztetik magukat, aztán még nekik áll feljebb, amikor nem terítik eléjük a vörös szőnyeget. Persze ilyenkor mindig megjelennek a zöldek, meg a még zöldebbek, meg az Amnesty International meg minden egyéb szervezet, hogy dehát ezek a szegény szerencsétlenek az életüket mentendő menekülnek el az országukból. Én meg erre azt mondom, hogy akkor elmenne az első szabad országig, ahol beadná a kérelmét elbírálásra, és szépen kivárná, amíg döntés születik. Richard mind a négy nagyszülője 56-ban menekült Magyarországról. Átmentek Ausztriába, ami ugye a szomszéd ország, ott egy menekülttáborba kerültek, ahol beadták a kérelmüket több országba is, és türelmesen várták, hogy feldolgozzák a papírjaikat. És abba az országba mentek, amelyik legelőször visszajelzett. Eltelt uszkve fél év, mire feldolgozták a kérelmüket, mégsem gyújtották fel a menekülttábort vagy vonultak a tetőre éhségsztrájkolni. De tulajdonképpen fölösleges is a vízum, töröljük el, aztán telepedjen csak le nyugodtan mindenki, aki itt akar élni. Akkor nem kellene attól félni, hogy szegény szerencsétlenek akik a halál elől menekülnek, belefulladnak az óceánba csempésződés közben. És akkor az összes zöld is kedvére tarthatná el őket örök életükre. A Yahoo meg persze nem engedi kommentelni az erről szóló cikket. Éljen a szólás- és véleménnyílvánítás szabadsága, mindörökké, ámen.

A harmadik roppant fontos hír pedig az volt, hogy valamelyik gyerekvédő egyesület törvényben akarja megtiltatni, hogy meg lehessen ütni a gyerekeket. A kézre verést, a fenekelést, a pofont, mindent tiltani akar. Valamelyik egyház szerint viszont a szülőnek joga van megütni a gyerekét, és ilyen-olyan tanulmányok támasztják alá, hogy az időnkénti (nem folyamatos) verés milyen jót is tesz a gyerek fejlődésének. Én meg úgy vagyok vele, hogy ne verjük agyba-főbe azt a szerencsétlen gyereket, de amikor megérdemli azt a nyomorult pofont, akkor igenis kapja meg. Emlékszem, amikor 5 éves koromban anyukám elindult velem a gyerekeknek szervezett tornára a közeli művelődési házba. Viszont leállt a földszinti szomszéddal beszélgetni. Én meg féltem, hogy el fogunk késni, ezért amikor egy pillanatra nem figyelt oda, szépen elindultam magamtól a megszokott útvonalon. De aztán jött egy úttest, amin féltem egyedül átmenni. A sarkon volt egy játszótér, leültem oda hintázni, és vártam anyukámat. Anyukám meg persze kétségbeesett, hogy eltűntem, riasztotta az összes barátunkat, akik mind a lakótelepet járták, engem keresve. Meg is talált az egyikük, és hazavitt. Na otthon olyan pofont kaptam az amúgy békés apukámtól, hogy nem álltam meg a lábamon. Aztán hihetetlenül le is teremtett, majd a sarokba állított jó hosszú időre. Most vajon ha a szüleim csak annyit tesznek akkor, hogy negédes hangon elmondják, hogy édes kicsi Eszter-beszter, nagyon a szívbajt hoztad ránk, ilyet többet ne csinálj, irgum-burgum, de amúgy meg nagyon szeretünk, akkor megtanultam volna, hogy ilyet többet nem csinálunk? Szerintem nem, hanem máskor is megcsináltam volna, hiszen láttam volna, hogy nincs következménye, tehát semmi rosszat nem tettem. És az a pofon egyáltalán nem befolyásolta a jó kapcsolatomat a szüleimmel. De persze megint más az, amikor azért vernek meg valakit, mert rossz jegyet visz haza az iskolából, vagy csak azért, mert nincs más kéznél, akin le lehetne vezetni a munkahelyről hazahozott frusztráltságot. Ez utóbbival nem értek egyet. Nade hogy mindezt törvényileg kellene szabályozni? Azért nyilván nem csak én érzek különbséget gyerekbántalmazás és 18 év alatt két lekevert atyai pofon között. Nem kellene mindenben az USA-t majmolni szerintem. Nézem mostanság a Cops című sorozatot, aminek az a lényege, hogy filmezik a járőrök műszakait a tévések és az érdekesebb eseteket pedig összeválogatják egy félórás epizódba. Na, az egyik epizódban volt egy tinilány, úgy 15-16 körül lehetett, aki feltépte a pirosnál a kocsi ajtaját és dühöngve elrohant. Amikor rendőrök megállították, a lány még mindig dühöngött meg sírt, hogy őt bántalmazza az anyja. Na mint kiderült, a lány nem ment haza a megbeszélt időre, hanem inkább elment egyik barátnőjétől a másikhoz és felhívta az anyját, hogy akkor ő most ott marad. Nagyon meglepődött, amikor az anyja beállított a barátnőnél és közölte, hogy most márpedig hazamegy vele. Semmi tettlegesség nem volt. Na, ezt a lány úgy élte meg, hogy ez gyerekbántalmazás. Tehát őszerinte az gyerekbántalmazás, ha nem engedi meg neki az anyja, hogy mindig azt csináljon, amit akar. És üvöltött a rendőrnek, hogy inkább verjék bilincsbe és vigyék be a rendőrségre, de ilyen anyához ő nem megy haza. Aztán persze amikor tényleg rátették a bilincset, akkor már nem volt akkora a szája. Nem tudom, hogy az amerikai tinik hány százaléka ilyen, de elég elszomorító, hogy akad köztük olyan, aki meg van győződve arról, hogy ő bármikor bármit megtehet, azt csinálhat, amihez csak kedve szottyan, mert ha nem akkor az gyerekbántalmazás. De ha Ausztráliának az a célja, hogy az ilyen gyerekek legyenek döntő többségben, akkor tessék csak nyugodtan törvényt hozni az atyai pofon ellen. De mégegyszer szeretném kihangsúlyozni, hogy nem vagyok gyerekbántalmazás-párti.

5 év

2011-08-01T14:16:00.002+10:00

Ebben a hónapban fogjuk ünnepelni az ötödik házassági évfordulónkat. Nagyon hosszú és rögös út vezetett idáig, volt idő, amikor abban sem voltam biztos, hogy az elsőt meg fogjuk érni. Akkoriban Gigus tanácsolta, hogy gondoljam végig, hol szeretnék lenni 5-10 év távlatában. Nos, ha az öt éves távlatot nézzük, akkor örömmel jelenthetem, hogy nagyjából itt akartam tartani, csak egy gyerekkel többet képzeltem mostanra az életünkbe :)

Amikor férjhez mentem, nagyon naív, nagyon gyerek voltam még. Nem fogtam fel, mivel jár a mindennapi életben az, ha a férjem alkoholista. Bárki visszaolvashatja a kezdeteket, nagyon sokat szenvedtem. Talán még az ellenségemnek sem kívánom, hogy átélje azt, amit nekem akkor kellett (jó, neki talán igen). Viszont épp a naívságom segített abban, hogy ki tudjak tartani Richard mellett, mert el akartam hinni, hogy Richard szeret engem és ennél jobb életet akar kettőnknek. Piszkosul nehéz volt. Mostani fejemmel nem biztos, hogy végigcsinálnám ugyanazt, amit akkor. Utólag visszanézve persze megérte, de amikor épp benne éltem abban a borzalomban, akkor semmi biztosíték nem volt arra, hogy ez így lesz. Nekem szerencsém volt, nagyon sok nőnek viszont nincs, akiknek alkoholista a férjük.

Persze a távolabbi családom rosszmájúan tette a megjegyzéseket a szüleimnek a hátam mögött, hogy “persze, az Eszter csak azért viseli ezt mind el, mert ausztrál útlevelet akar”. Aztán amikor bevonult Richard rehabilitációra a detoxikáló után, és teltek a napok, hónapok majd évek anélkül, hogy alkoholhoz nyúlt volna, akkor ugyanezek az emberek mosolyogva mondták a szüleimnek, hogy “ugye, milyen jól tette az Eszter, hogy kitartott mellette, hisz nézd meg milyen szépen élnek”. De ez az álszenteskedés azt hiszem teljesen emberi tulajdonság. De innen üzenem nekik, hogy nincs az az állampolgárság, amiért végigcsináltam volna ezt a folyamatot. Ezt csakis olyanért lehet végigcsinálni, akit tényleg szeretünk. A szűk családom azt akarta, hogy azonnal csomagoljak és menjek haza, és rémülten figyelték, mi történik velem. A legjobb barátnőm pedig nagyon akarta, hogy minden helyrejöjjön, mert tudta, hogy szeretem Richardot és vele akarok boldog lenni, de nem bízott a sikerben.

Viszont megtanított ez a folyamat arra, hogy értékeljem a nagyon apró dolgokat is az életben. Az, hogy péntekente leülünk a tévé elé szurkolni a kedvenc focicsapatunknak, hogy van kisállatunk, hogy este a vacsora közben megbeszéljük a nap eseményeit, a legtöbb családban teljesen természetes és magától értetődő. Amíg a szüleimmel éltem, el sem tudtam képzelni, hogy ez esetleg lehet másképp is. Viszont így, hogy át kellett élnem azt, hogy sokszor még a függönyt sem lehetett a szobánkban elhúzni napokig, hogy nemhogy vacsorázni nem ültünk le együtt, de egy jó szava nem volt hozzám amikor hazaértem, sőt legtöbbször ki sem kelt az ágyból, hogy üdvözöljön, nos, így igenis értékelem, hogy itt tartunk. Nem veszem többé természetesnek, magától értetődőnek.

Most már jó. Nagyon jó. A legelején olyan volt, mintha két férjem lett volna, az imádnivaló józan és a seggfej részeg. Mostanra szerencsére csak az imádnivaló józan maradt. Én is felnőttem a házasságunk alatt és ő is felelősségteljes lett. Igazi családfőként viselkedik, már amennyiben lehet gyerek nélkül családról beszélni. És sokszor csak ül, és néz maga elé, hogy ha azt a pénzt, amit 15 év alatt piára költött, mind félretette volna, akkor mostanra már hol tarthatnánk.

Rendezett lett az életünk. Van saját lakásunk (ill. a bankkal közös tulajdon, ahol egyelőre még nem mi vagyunk a többségi tulajdonosok, de mindegy…), van kocsink, macskánk, ha arról van szó, akkor el tudunk menni egyszer-egyszer étterembe, vagy születésnapokkor le tudunk ugrani Canberrába. És nem kell félnem attól, hogy seggfejként fog viselkedni, amikor utazunk, vagy hogy alkoholt rendel amikor étteremben vagyunk.

Utólag visszanézve persze, megérte, mert most nagyon boldog vagyok mellette. Talán nem is venném észre anélkül az időszak nélkül, hogy mennyire boldog vagyok most. Akkor átélni viszont szörnyű volt. Ámde ha a mostani tapasztalataimmal kerülnék ugyanilyen helyzetbe, akkor nem hiszem, hogy végigcsinálnám. Mert semmi garancia nincs arra, hogy pozitív lesz a végkimenetel, és most már nem az a naív kislány vagyok, aki akkor voltam. Mind a kettőnknek az a szerencséje, hogy még azelőtt találtunk egymásra, hogy ilyen jellegű tapasztalataim lettek volna.

Ill. ez annyiban nem igaz, hogy láttam István bácsi és Kati néni házasságát, életüket. És István bácsi is alkoholista volt. Viszont Kati néni mindig azt mondogatta, hogy ő a világ leggazdagabb embere, mert van neki István bácsi. És tényleg boldognak látszott a házasságuk. Én erre alapozva mertem anno igent mondani, mert mindkettőjüket nagyon szerettem, mindkettőjük közel állt hozzám, és legrosszabb rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy amit egész életemben igaznak hittem, az egy gondosan felépített hazugság. Egy élni kívánt élet látszata a külvilág felé. Erre csak akkor döbbentem rá, amikor Kati néni halála után a lakásban találtak a szüleim egy tőle származó búcsúlevelet még a nyolcvanas évekből. És a szüleim emlékeztek is arra, hogy őt akkortájt valóban kórházba kellett vinni, de azt nem tudták, hogy ez öngyilkossági kísérlet volt. És ezt követően a róla kialakított képem is megváltozott, már nem tartottam annyira, mint azelőtt. Nem azért, mert öngyilkos akart lenni, hanem azért, mert egész életemben hazudott nekem. És biztosan nem véletlenül tartotta meg azt a búcsúlevelet egészen a haláláig.

Szóval, ha valaki hasonló cipőben jár, mint én akkor jártam, annak nem merem nyugodt szívvel ajánlani, hogy kitartson a párja mellett. De én örülök, hogy megtettem, mert most boldog, kiegyensúlyozott életet élünk, és mivel mind a ketten emlékszünk arra, hogy honnan indultunk, nagyon vigyázunk erre a boldogságra.

Babaköszöntő ajtódísz

2011-07-12T10:06:00.000+10:00

Szüleim küldték nekem a linket.

Nekem csak pár hozzáfűzni valóm van, random sorrendben.

Ha csak ez a dísz fejezi ki a baba érkezése által kiváltott örömöt és boldogságot, az szerintem rég rossz.

Remélem kötelezővé azért nem teszik ennek a kiakasztását.

A környezetemnek pedig 9 hónapig biztosan nem tűnik fel, hogy gömbölyödik a hasam, és a végén egy nyöszörgő-mocorgó csomaggal érkezem haza. Zászlóval kell tudatni, hogy a gömbölyödő pocak nem csak egy póló alá rejtett görögdinnye volt, amivel passzióból sétálgattam 9 hónapig, s hogy a nyöszörgő csomag pedig nem kiskutya. De ha veszünk példának egy 10 emeletes békásmegyeri házat, akkor a tizedik emeleten lakó friss kismama ajtaján biztosan rengetegen látják ezt az ajtódíszt.

És hogy ezzel is ösztönzik a gyermekvállalást? Biztos én vagyok a földhözragadt, de szerintem sokkal ösztönzőbben hatna, ha a kismama biztos lehetne abban, hogy a gyes lejártával visszaveszi a munkahelye, vagy elhelyezkedhetne félállásban. Mert akármennyire is 5 éve már nem élek Magyarországon, azért szerintem ez nem sokat változott azóta. Ha egy nő el akar helyezkedni, akkor vagy azt kell mondania, hogy meddő és sosem fog elmenni szülni, vagy pedig le kell tagadnia, hogy van gyereke, és mivel nincs gyerek, ezért sosem fog a gyerek betegsége miatt késni vagy betegnapot kivenni.

Viszont a Három Királyfi, Három Királylány Egyesület biztosan jó sok pénzt kapott ezért, csakúgy, mint az embléma tervezője. Vagy csak én vagyok a rosszmájú, ha azt gondolom, hogy ennek az egésznek ez volt a célja, nem pedig a gyermekvállalás ösztönzése?

Carissa Lorna Fischer

2011-07-07T14:29:00.000+10:00

Ma hajnali 5 órakor megszületett Robert sógorom második gyermeke. Gondoltam feljegyzem, mert úgyis elfelejtem jövőre a pontos dátumot. Ennek megfelelően frissítettem a családfát is.

Holnap mehetünk be hozzájuk látogatni, lehet, hogy képet is engednek készíteni róla.

És míly meglepő

2011-07-06T22:21:00.002+10:00

Már megint nem nyertük meg a State of Origint. Azt hiszem átköltözöm Queenslandbe.

110 km/h

2011-07-05T11:09:00.000+10:00

Mára ilyen sebességű szelet ígértek a meteorológusok. Azt hiszem a nap végén csak megmondom a szélnek a lakcímemet, kinyitom az esernyőmet, és Mary Poppinsként hazarepülök a munkahelyemről.

Hétköznapok

2011-06-30T11:41:00.000+10:00

Mostanában rákaptam a tejeskávéra ebéd után. Tipikus irodai beidegződés szerint az ebédemet a számítógépem előtt szoktam megenni Facebook-olás közben. Helytelen, de ez van. Szóval láttam, hogy még van egy bögrére elegendő kávé a kávéfőzőben, gyorsan ki is töltöttem a bögrémbe, de nem akartam az ebédemmel együtt az asztalomhoz vinni, gondoltam majd felmelegítem a mikróban mikor kiviszem a piszkos edényeket, és akkor hozom az asztalomhoz. Hogy ne legyen a bögre szem előtt, és ne öntsék ki a gazdátlannak vélt bögrét, betettem a szekrénybe egy doboz Abonett-szerű kenyér mögé. Viszont amilyen az én formám, míg ebédeltem, az egyik kollegám pont ebből a kenyérből akart enni, és meglátta mögötte a kávét. Mivel nem értette, miért is van egy bögre kávé a szekrényben, fogta és kiöntötte, majd az üres bögrét a mosogatóba tette és roppant mód örült magának, hogy rendet tett. Aztán amikor visszamentem a kávémért, együtt röhögtünk az egészen :)

Plain Packaging

2011-06-27T11:56:00.002+10:00

A szénadó mellett mostanában a cigaretták egyencsomagolása a legnépszerűbb beszédtéma. Kormányunk be akarja vezetni ugyanis, hogy a cigarettákon ne lehessen márkajelzés, csak egyenbetűkkel lehessen ráírva a márkának a neve, és hogy mindegyik doboz ugyanolyan olajzöld legyen, rajta képekkel illusztrálva, hogy milyen káros következményei lehetnek a dohányzásnak (elüszkösödött láb, elkátrányosodott tüdő stb.)

Namost kérdem én, ennek mi értelme van, amikor már úgysem lehet szem előtt a cigi sehol? Minden áruházban egyetlen pultnál árulnak cigit, és ott is olyan fiókokban vannak a cigaretták, amibe nem lehet belelátni.

De most komolyan. Tisztában van vele a bagós, hogy káros kátrányt leszívnia a tüdejébe? Tisztában van vele. 18 év felett eldönthetem magam, hogy miben szeretnék meghalni? Eldönthetem. Én még olyan dohányost nem láttam, aki ránézett volna egy tüdőrákot ábrázoló képre és azt mondta volna, hogy hű, ha ez ide vezet, akkor innentől abbahagyom a dohányzást. Amikor tavaly annyira megemelték a cigarettára kirótt adót, hogy hirtelen majdnem duplájára ugrott egy doboz ára, akkor nem azt érte el a kormány, hogy kevesebbet vettek a dohányosok, hanem azt, hogy az emelést megelőző este szépen bespájzoltak cigiből.

Ahogy én látom, a cigaretta hatalmas üzlet. Sok pénzt nyer az állam az adóból, amit fizetniük kell, a leszoktató kampányokból is elég szép pénzt lehet csinálni, és azok is jól kerersnek, akik a mindenféle tapaszokat-kapszulákat gyártják, amik mind segítenek a leszokásban. Ja, és persze az orvos is. Ha leszokási tanácsért megy a delikvens, akkor azért kap pénzt, ha meg tüdőrák lett a dologból, akkor annak a kezeléséért még több jár.

De jó, rendben, legyen egyenzöld az összes doboz. De akkor ezen az alapon követelem, hogy ugyanilyen egyenzöld csomagolásban árulják a hamburgereket is, meg pizzát, cukrot és miegyebet, feltüntetve rajta, hogyan is néz ki egy elzsírosodott máj vagy egy koleszterinlerakódás okozta érszűkület. És természetesen legyen rejtve a szem elől az összes gyorsétterem, semmi piros meg sárga feltűnő színek, meg bohócok, meg játszóterek. És ne lehessen a gyerekeket ajándékokkal becsábítani ilyen helyekre. Legyünk következetesek, ha már ezt elkezdjük.

És nem, én nem támogatom a dohányzást. Én magam még soha egyetlen szál cigit el nem szívtam, még egy slukkot sem valaki máséból. Nem kötelező elhinni, de attól még így van. Szerintem gusztustalan szokás. Viszont aki úgy gondolja, hogy attól lesz teljes az élete, hogy füstöt szív a tüdejébe szánt szándékkal, akkor hadd álljon már szabadságában eldönteni, hogy teheti-e. Richardot a cigivel kapcsolatban sosem nyaggattam. Csak megtiltottam neki, hogy a cigi után egy órán belül megcsókoljon. Teljesen magától döntött úgy a házasságunk második évében, hogy abba akarja hagyni a dohányzást. Én pedig nagyon örültem neki, és nagyon támogattam az elhatározását. Bő másfél hónap alatt le is szokott és azóta nem is gyújtott rá egyszer sem. De nem azért szokott le, mert látta az elüszkösödött lábak képét a dobozon, vagy mert az egekbe emelték az árát, hanem azért, mert rájött, hogy mind a kettőnknek jobb, ha nem szívja, és a felszabadult pénzt pedig el tudjuk költeni értelmesebb dolgokra.

Villás farok

2011-06-26T10:00:00.001+10:00

Ez már nagyon régi, de még mindig jókat derülök, amikor olvasom:

Réges-régen, a tv hőskorában esténként még a nők olvastak fel esti mese gyanánt.

Egy alkalommal, teljesen váratlanul az utolsó pillanatban a bemondónő rosszul lett, és helyette az egyik férfi kollégát kérték fel a mesemondásra.

– Szervusztok, gyerekek! – köszönt illendően az ötvenhárom éves szakállas figura. – Fecske anyó vagyok... – folytatta, és a korabeli felvételen látszik, hogy az operatőr megbillenti a gépet a röhögéstől

A mesélő, nagydarab szakállas figura folytatta:
– ...és épp a tojásaimon ülök... – a korabeli kollégák szerint ekkor a hangosító, valamint az összes díszletes és kellékes halkan kiosont a folyosóra, majd összeesett a röhögéstől.

Utolsónak az operatőr maradt, aki a következő mondat után hagyta el a stúdiót:

– ...és a fészekből kilóg a szép villás farkam...

Az a szép magyar nyelv

2011-06-24T14:38:00.000+10:00

A kolleganőm kisfia 9 éves, zongorázni tanul. A kolleganőm behozta a kottát, és megmutatta nekem a darab címét, merthogy azt mondta a zongoratanár, hogy az magyar, és hogy segítsek kiejteni neki. Bartók Béla: Este a Székelyeknél című darabjáról volt szó. Az este még úgy-ahogy ment. Az a-val szenvedtünk egy kicsit, mert egyfolytában ö akart lenni. Viszont a székelyeknél szót megszámlálhatatlanszor kellett elismételnem, és még azok után is csak úgy hasonlított az eredeti kiejtéshez, hogy tudtam, mit kell hallanom, és azért értettem, amit a kolleganőm mondott. Pedig még le is bontottam elemeire a szót, elmagyaráztam, hogy kik azok a székelyek, hogy a székely az egyesszám, a székelyek a többesszám, és a nél az pedig ugye az angolban a szó elé kerülne, de magyarban a szó végére toldjuk.

Érdekes ez a kiejtés-téma. Annyira kíváncsi lennék, hogy az én angolomat is csak azért érik-e, mert nagyjából tudják, hogy mit kell hallaniuk, vagy tényleg tisztán beszélek-e.

Tömegközlekedni egy élmény

2011-06-21T09:47:00.002+10:00

A reggelem már önmagában rosszul indult. Elaludtam, magamra öntöttem a joghurtomat, cserélhettem pulóvert stb. stb. Ennek ellenére, valami csodával határos módon sikerült elérnem a szokásos vonatomat. Igaz, hogy az utolsó másodpercben ugrottam be a már záródó ajtók közé, de elértem. Gondoltam, ha már leülni úgyse tudok, akkor hátrébb sétálok abba a kocsiba, ami Chatswoodban legjobb a mozgólépcsőhöz. Két kocsinyit sikerült hátrébb mennem, amikor akadályba ütköztem. Egy csapat gimnazista srác ült a kocsik közötti átjáró-ajtóban, táskáikat pedig gondosan úgy pakolták, hogy még véletlenül se lehessen kikerülni őket, mindegyik olvasott valami könyvet is és erősen ráutaló magatartásom ellenére sem mozdultak. Jó, oké, akkor elálldigálok itt. A következő megállónál felszállt egy újabb középiskolás. Erősen szipogott, de ki nem fújta volna az orrát a világ minden kicséért sem. Néha megtörölte az orrát az ujjával és beletörölte a pulóverébe. Amúgy meg Turramurrától Chatswoodig szipogott. Gondolom tovább is, mert ő a vonaton maradt, amikor leszálltam, de nekem legalább nem kellett tovább hallgatnom. Ja, mert mindezt persze pár centire tőlem sikerült csinálnia. (Turramurra és Chatswood között van uszkve 15 perc az expresszel) Gordon magasságában (10 percre Chatswoodtól) az ajtót eltorlaszoló egyik gyerek is elkezdett szipogni, így sztereóban hallgathattam a szipogást Chatswoodig. Mikor megérkeztünk, menekültem volna le a vonatról pánikszerűen, de nem lehetett. Egy erősen telepiercingelt pasas ott állt az ajtóban, és meg nem mozdult volna, hogy le lehessen szállni. Sőt, még ő nézett gyilkos tekintettel, hogy mit taszigálják őt a le- és felszállni akarók. Aztán végre sikerült leverekednem magam a vonatról. Fellélegeztem. Ezek után teljesen felüdítő volt a Willoughby Girl-ök ~~ordibálását~~ csacsogását hallgatni a buszon addig a 15 percig, amíg eljutottam a munkahelyemre. De persze leszállni a buszról megint körülményes volt, mert én marha az első ajtónál akartam leszállni a hátsó helyett, s a buszra felszállóknak nem erősségük megvárni, hogy mások leszálljanak. Akik meg nem kezdtek el felszállni, mielőtt sikerült volna leszállnom, azok pedig szépen álltak, mint a cövek, arrább nem mentek volna két lépést, hogy elférjek köztük.Viszont most véletlenül egyetlen Porsche sem akart elütni a járda/szalonbehajtó közös szakaszon. Mert én ilyen elit helyen dolgozom, hogy a szomszédban Porsche szalon van, az átlagautó pedig a Mercédesz a suburbben :S

Patisson’s

2011-06-20T11:31:00.002+10:00

A Patisson’s-ba szoktam járni kenyeret venni. Nem olcsó, de legalább jó a minősége, nem az a fűrészpor, amit a nagyobb láncokban kenyér címén kapni lehet. Sokszor szoktam baguettet venni, de tegnap rozskenyeret kértem. Már a nap vége fele jártam arra. Az eladó megkérdezte, hogy kérek-e ingyen egy baguettet. Mikor látta értetlenkedésem, elmondta, hogy túl sok baguettjük maradt, és nem fogják tudni eladni zárásig, én meg úgyis gyakran szoktam baguettet venni, úgyhogy ha akarom, akkor ad egyet ingyen. Megköszöntem szépen és mosolyogva köszöntünk el egymástól :)

Könyv

2011-06-17T15:08:00.000+10:00

Gyorsan meg is néztem a Krisz által ajánlott online könyvesboltot. Tegnap este a QBD-ben kezembe fogtam egy könyvet. A hátán szerepelt az ajánlott fogyasztói ára az USA-ban és az Egyesült Királyságban. USA:20 dollár. UK: 14 font. Mind a kettő nagyjából 20 AUD-nak felel meg. A rámatricázott ausztrál ár: 35 AUD. Borders online-on 32 dollár. A többi könyvesbolt online változatán mind 35 dollár. A Krisz által ajánlott internetes oldalon pedig 16 dollár, Angliából, ingyenes szállítással.

Online vagy nem online, ez itt a kérdés

2011-06-16T15:31:00.000+10:00

Egyre népszerűbb téma errefelé az online vásárlás, és egyre nagyobb port kavar. Ausztráliában nevetségesen magasak az árak, épeszű ember ott igyekszik spórolni, ahol tud. És legegyszerűbben a mindennapjainkban gyakran használt árukon lehet spórolni.

Vegyük példának a könyveket. Nemrég venni akartam egy nekem tetsző könyvet. Szétnéztem az interneten. A Borders nagyon kedvezményes online áron 25 dollárt kért érte. A QBD 28-at. A Borders-zel egy cégcsoportba tartozó Angus and Robertson 15 dollárt kért. A szállítás mindegyiknél igyenes volt. Ugyanezért a könyvért a brit Amazon 4 fontot kért (átszámítva 6 AUD). Azonban ennél a postaköltséggel együtt már drágábban jött volna ki, mint az Angus and Robertson ára.

Jár hozzánk 2-3 hetente a Lifetime Distributors egyik képviselője. Ő árulja a legolcsóbban a könyveket, csak sajnos a fent említett könyv nem volt neki raktáron. Viszont a miheztartás végett, amikor a legutóbbi Jamie Oliver szakácskönyvért 70 dollárt kért az azóta már bezárt Borders a Hornsby-i Westfield-ben, s amikor roppant kedvezményes áron 48 dollárért árulta a Coles, akkor ők 20 dollárért adták. Egy fantasztikus Larousse étel-enciklopédiát 60 dollárért vettem meg tőlük, amikor boltban 180-ért adták.

Ami a filmeket illeti, a komplett X-akták sorozatot csomagolási és postaköltséggel és az átváltás költségeivel együtt összesen 127 dollárért vettem a brit Amazontól februárban. És sürgősségi postázással kértem, nem normállal. Ugyanez az egyik boltban 350 dollár lett volna, a másikban 250.

A példákat lehetne sorolni a végtelenségig. Az általam olvasott blogok közül Alexandrának és Vargaknak vannak történetei ezzel kapcsolatban.

Engem inkább a miért foglalkoztat most. Persze lehet mondani, hogy a nem-online boltokban be kell építeni az árba a bérleti díjtól kezdve a rezsiköltségen át az alkalmazottak fizetéséig mindent, de ez nem magyarázza azt, hogy ugyanazt a salátástálat, amit a Myer 40 dollárért árult akciósan, miért tudja az IKEA 4 dollárért adni alapáron. Mind a két üzlethelyiség itt van Ausztráliában, mind a kettőnek ki kell gazdálkodnia az előbb felsoroltakat. Az Egyesült Államokban is be kell építeni mindezeket az árakba, mégis többet tud venni a mezei amerikai a padlón lévő USA dollárjáért egy ottani üzletben, mint én itt a jó erős AU dolláromért egy itteni üzletben. Lehet persze azt mondani, hogy itt többet keresnek az emberek, ezért kerül minden többe, de ha az USA-ban kevesebbet keresnek és kevesebbe kerül valami, itt meg többet, de többe, akkor arányaiban ugyanannyit ér a pénzünk.

Nem vagyok közgazdász, a számokhoz sosem értettem. De itt mindig minden akciós. És nem értem, hogy hogyan lehet mindig minden még akciósan is drágább, mint a világ többi részén alapáron. Magyarországon ahhoz voltam hozzászokva, hogy ha valami akciós, akkor gyorsan kell cselekedni, mert hamar elfogy az áru, és aztán lehet hónapokat várni, amíg megint valami akciós lesz. Amikor még friss bevándorló voltam, és megláttam, hogy “special”, akkor gyorsan be is vásároltam a magyar reflexeknek engedelmeskedve. Aztán hamar megtanultam, hogy itt mindig mindenre az van kiírva, hogy “special”, és a kedvezményesnek mondott ár egyáltalán nem kedvezményes. A leértékelés általában úgy zajlik, mint a magyar kabarékban, hogy az eredeti ár fölé odaírnak egy jól hangzó, áthúzott magasabb árat.

Próbálnak érvelni azzal is, hogy de a külföldieknek nem kell áfát meg vámot fizetniük. De én józan paraszti ésszel úgy gondolom, hogy amit Angliából rendelek, abban már benne foglaltatik az angol áfa, vám és miegyéb. Tehát miért kellene nekem a már áfával ellátott termékért még egyszer áfát fizetnem? De ha az X-Aktás példánál maradok, még ha rá is tesszük az ausztrál 10% GST-t, akkor is olcsóbban jövök ki, mintha itt besétálnék egy boltba. És hozzáteszem, egy angol boltnak sincs ingyen az üzlethelyiség és az alkalmazottak.

De gondolom ennél bonyolultabb a dolog. Mivel Ausztráliában tényleg viszonylag magasabbak a bérek, ezért magasabb béreket kell kigazdálkodni. Viszont ha sokáig így marad a helyzet, akkor pont azok fogják elveszíteni az állásukat, akiknek a magasabb bérét a bolt tulajdonosának ki kell gazdálkodnia. Lsd. Borders vagy Colorado. Szerintem mesterségesen duzzasztják mind az árakat, mind a béreket. De mégegyszer mondom, nem vagyok közgazdász, nem értek hozzá.

Viszont abban biztos vagyok, hogy ha az áruházak igyekeznének a vásárlók igényeihez idomítani a kínálatukat is (mert sokszor van, hogy vennék én ausztrál holmit, de egész egyszerűen nem lehet kapni az országban) és az áraikat is, akkor mind a két fél jobban járna.

Oroszlán

2011-06-15T15:06:00.000+10:00

Ma reggel ez volt az egyik legnépszerűbb videó a 9-es csatornán:

A hosszú hétvége

2011-06-14T10:25:00.002+10:00

A királynő születésnapját ünnepeltük hétfőn, ezért hosszú hétvége volt nálunk. A Pünkösd itt nem számít nemzeti ünnepnek, úgyhogy Húsvéttal ellentétben a keddet nem kaptuk meg ünnepnapnak.

Szóval elég mozgalmasan telt ez a hétvége. Mint az előző bejegyzésben már írtam, szegény Alant megölték. A rendőrség valamikor március vége-április eleje környékére teszi a halál időpontját. És ez a legszomorúbb az egészben, hogy olyan életet élt, hogy 2 hónapig senkinek nem tűnt fel, hogy nem ad életjelt magáról. Richard azt mondta, hogy ha el is látogatott volna hozzá abban az időpontban, és senki nem válaszolt volna a csengetésére, ellenben valami bűz terjengett volna, akkor sem tűnt volna fel neki, hogy valami baj van, mert annyira elhanyagolt volt mindig is a ház, meg Alan is. Túl sok barátom ugyan nekem sincs, de azért feltűnne nekik, ha 2 hónapig nem jelentkeznék. A férjemről és a bővebb családomról meg már nem is beszélve.

Hétfőn az unokahúgom születésnapját ünnepeltük. Szemmel láthatóan fogalma sem volt arról, hogy mi kik vagyunk, de nincs is mit csodálkozni ezen, évente maximum 2x látjuk, egy hároméves gyerek meg mégis hogyan emlékezzen 6 alkalom után bárkire is? De a nagyszülők sem látják sokkal többet a gyereket, mi Richarddal meg csak nagynéni-nagybácsi vagyunk, úgyhogy ne is panaszkodjunk, igaz? A sógornőm jövő hónapra várja a második csemetét, talán amikor megszületik, mi is többet fogjuk látni őket. Maga a parti felejthető volt, viszont az odavezető úton nagyon jólesett, hogy lerendeztem egy pofátlan terepjáróst. Van egy útszakasz, ahol a lámpánál van 3 sáv. A bal sáv balra kanyarodik, a középső megy tovább egyenesen, a jobb sáv pedig jobbra kanyarodik. A lámpa után pedig még tart egy kicsit a baloldali sáv, mielőtt beleolvadna a középsőbe. Mondanom sem kell, gyakran vannak olyanok, akik nem állnak be a középső sávba, hanem a baloldali sávból igyekeznek bevágni a sor elején lévő elé. Én a vonal mögött álltam a piros lámpánál, mögöttem pedig türelmesen várakoztak a többiek, hogy zöldre váltson a lámpa. Aztán úgy 10 kocsival mögülem kivágott egy jókora terepjáró (úgy 2x olyan magas volt, mint az én kocsim), és nyomatékosan megállt mellettem, de nem a vonal mögött, hanem a zebrán. Na, mondtam magamban, ebből ugyan nem eszel. Kicsit előregurultam, hogy ne hátrányból induljak, s a zöldnél mindketten padlógázt nyomtunk. Nyomta ő is, nyomtam én is, egész hamar felgyorsultam 90-re. Mikor már nagyon nem volt hátra semmi a terepjárós sávjából, akkor kicsit visszavett a tempóból és besorolt mögém. Nem akart kárt okozni a csilli-villi terepjárójában. Engem meg nem érdekelt a hosszú hétvége miatti dupla büntetőpont sem (ami ugye csak akkor számít, ha elkapnak), nem tudom tolerálni a seggfejeket az úton. Viszont nem lehetett túl sietős a dolga a terepjárósnak, mert lemaradt úgy bő 200-300 méterre mögöttem.

Este néztük Richarddal a Current Affair-t. Az egyik riportjuk egy ötgyerekes egyedülálló anyáról szólt, akinek a házát ellepték a patkányok és sehonnan nem kap segítséget a kiirtásukhoz. Puszpusz békésen kuporgott az ölemben, néha-néha kinyitva szemét. Na, de amikor meglátta a patkányokat a képernyőn, akkor rögtön kipattant a szeme. Gyorsan odaugrott a tévé elé, és már épp fogta volna meg, amikor rájött, hogy ott bizony nincs igazi patkány. Nem értette a dolgot. Hosszasan nézett eztán a tévé mögé, hogy hátha ott vannak a patkányok, aztán konstatálta, hogy bizony ott sincsenek. Még ült egy kicsit a tévé előtt és látszott rajta, hogy nagyon nem érti, hogy most mi is történt :)

Gyilkosság

2011-06-11T17:44:00.000+10:00

Olvasunk és élvezzük is a detektívregényeket, legalábbis én mindenképp. Viszont teljesen más eset, amikor olyasvalakit ölnek meg, akit szegről-végről ismertünk. Itt olvasható a hír. Ő is kaméliafanatikus volt, a kaméliatársaság révén ismerte őt Richard. A háza egy tipikus dzsungel volt, a bejárati ajtóig alig lehetett eljutni a kertkaputól, na nem mintha lett volna normális kertkapu. Én sosem jártam a házban. Viszont az évente rendezendő kaméliaveresenyre gyakran elvittük őt, és általában ő nyerte a legtöbb kategóriát. Tavaly is elvittük. Én akkor láttam utoljára. Mindenképpen furcsa karakter volt, egyszer már majdnem halálra verték a Kék Hegységben úgy 3 évvel ezelőtt. Az apjával élt együtt, s amíg az apja meg nem halt, addig Richard is gyakran látogatta meg őket. Az apja halála után nagyon megindult lefele a lejtőn, és egyre furcsább lett. Richard látogatásai is egyre ritkábbak lettek, mert egyre kényelmetlenebbül érezte magát Alan társaságában. Aztán tegnap a Horsby kórházban volt dolga Richardnak, s mivel a ház ott van közvetlen a kórház mellett, s mert elkezdődött a kamélia szezon, ezért Richard úgy döntött, hogy beugrik. Viszont Alan helyett egy rendőrségi szalaggal körbekerített házat talált, villogó rendőrautókat és egy rakat rendőrt. Elbeszélgetett velük, de csak annyit mondtak neki, hogy egy vagy több holttest van a házban, ami(ke)t vagy megöltek, vagy öngyilkosság áldozata(i) lett(ek). Feltettek egy rakat kérdést Richardnak, felvették az adatait, meg az intézkedő főrendőr odaadta Richardnak a névjegykártyáját, de tekintve, hogy már letartóztattak valakit, nem valószínű, hogy szükségük lesz Richard tanúvallomására.

Egyikünk sem volt meglepve, hogy szegény Alan ilyen halált halt, ismervén a személyiségét, de mind a ketten kíváncsiak vagyunk, hogy mégis miért ölték meg, és vajon ki értesítette a rendőrséget. De mivel a rendőrség nem túl közlékeny, ezért nem valószínű, hogy valaha is megtudjuk. Hacsak a média közzé nem tesz valamit, ami vagy igaz, vagy nem.

Mindenesetre furcsa érzés, hogy ismertem egy gyilkosság áldozatát. Ez valami olyasmi volt eddig számomra, amiről hallottam a híradóban, de soha semmi közöm nem volt hozzá. Ilyesmi csak maffia körökben történik, nem? És akkor most megtalálják a bomló holttestét egy embernek, akivel beszélgettem is, egy embernek, aki adott Richarnak egy maga által nemesített új kaméliafajt, hogy nevezze el rólam. Valahogy nem tudok mit kezdeni azzal, amit most érzek.

Babysitting

2011-06-06T10:41:00.000+10:00

Tegnap ismét vigyáztam Rebeccára és Davidre. De most nem este, hanem napközben, 4 órán át. Rebecca most már lassan 8 éves lesz, hihetetlen, hogy alig múlt 3, amikor megismertem. Mostanra már kinőtte a visítozós korszakát és teljesen normálisan lehet kommunikálni vele.

Nade a kis David. Most 4 éves, akkor volt pocaklakó, amikor mi Richarddal összeházasodtunk. Hát ő még nincs túl a visítozós korszakán. De nem csak ezzel van probléma, hanem főleg inkább azzal, hogy semmi, de szó szerint semmi nem köti le a figyelmét 1 percnél tovább. Rámutatott egy társasjátékra, hogy akkor ő azzal szeretne játszani. Mire kivettem a dobozából, már mondta, hogy rakjam be a kezében lévő DVD-t, mire beraktam, már egy másik volt a kezében, hogy inkább azt. Aztán menjünk ki hintázni. Pillanatokon belül: inkább menjünk be.

Gondoltam, hogy akkor készítek só-liszt gyurmát, hátha az leköti. De túl sok vizet öntöttem hozzá, és egy túl ragacsos masszát kaptam. Mivel csak egy zacskó lisztjük volt otthon és abból is már a fele hiányzott, mikor kezdtem a gyurmát, nem akartam elhasználni az összeset. Ezért sajnos a szemétben landolt a gyurmakezdemény.

Szóval alaposan kifáradva értem haza nap végén :)

Aranyos

2011-06-02T13:45:00.000+10:00

Macskuszunk reggel jól elszórakoztatott, jót kuncogtam, míg néztem. Kinyitottam az ablakot, amin ugye van szúnyogháló. Az ablak előtt karnyújtásnyira van egy hatalmas fának az egyik ága, amin ült és csicsergett 3 madár. Cicánk felugrott a kanapé tetejére, és megfeszülten figyelt. Majd hátranézett rám, és ismét előre. Aztán ismét megfeszült, mint aki ugrásra kész. Látszott rajta, hogy nagyon tervezgeti a támadást, de nagyon nem tetszik neki, hogy ott az útjában a szúnyogháló. Annyira jópofa volt :) S a helyzetet fokozandó, az egyik madár odarepült incselkedni az ablakpárkányra :) Szívesen megvártam volna a végkifejletet, de el kellett indulnom dolgozni.

Ötletes, ám nevetséges bevételi forrás

2011-06-02T10:29:00.000+10:00

A The Age szerint Victoria államban bűncselekmény lesz káromkodni, ha elfogadják a törvényt. Akár 240 dolláros bírsággal, és súlyosabb esetekben 2 évig terjedő börtönbüntetéssel lehet majd sújtani azt, aki fenyegető magatartást tanusít, káromkodik, sértő szavakat használ. Függetlenül attól, hogy hallja-e valaki vagy sem. Elég lesz kimenni mondjuk egy AFL fődöntőre, és megvárni, hogy valamelyik csapat hibát vétsen. Lehet majd kaszálni rendesen. Egy 100 000 főt befogadni képes stadion esetében milliós nagyságrendű bevételről beszélünk.

Viktornak innen kellene tanulnia. Viktória állam határára pedig ki lehet hamarosan írni: “Üdvözöljük 1984-ben”

TAFE

2011-05-26T14:44:00.000+10:00

Azt hiszem legjobban tán szakképző iskolának lehet fordítani a TAFE-et. Engem csak a villanyszerelő képzésük érint, mert a tanoncainkkal kapcsolatos mindenféle papírmunkát nekem kell intéznem.

Az én szempontomból 3 részből áll az oktatásuk, azaz kitöltendő nyomtatványokat 3 helyről kaphatok: az Oktatási Minisztériumtól, a tanoncközponttól (a mienk az MEGT) és a TAFE-től. Sok esetben ezek a dokumentumok egymásra épülnek. Pl. ahhoz, amit pár napja kaptam az MEGT-től, kell egy olyan papír másolata, amit előzőleg a TAFE is, mi is és a tanonc is aláírt. Konkrétan a tanterv, hogy a 4 év alatt miket is fog tanulni a villanyszerelő jelöltünk. Az adatain és egy tételes felsoroláson kívül más nincs rajta. Ezt mind a három részről alá kell írni, egy példányt kap a TAFE, egyet a tanonc és egyet mi, a munkahely.

Namost jogosultak vagyunk 2500 dollárra minden nálunk kezdett tanonc után, de csak akkor, ha a 3 hónap próbaidő elteltével is még nálunk dolgozik az illető. A nyomtatványt ki kell tölteni, aláírni, szignózni, dátumozni nekünk is meg a tanoncnak is a ránk vonatkozó részeket, és csatolni kell hozzá a tanterv aláírt másolatát. Enélkül a másolat nélkül nem kapjuk meg a pénzt.

Idén 4 elsőéves kezdett nálunk, háromnak rendben alá is írtuk a tantervét és mivel egy kupacban érkezett a három, ezért el is feledkeztem a negyedikről, azt hittem, az is a kupacban volt. Aztán most, hogy ehhez a frissen érkezett nyomtatványhoz csatolni kellett volna, nézem, hogy hát sehol nincs egy példányom belőle. Beszéltem a tanonccal, neki sem volt otthon példánya. Ekkor felhívtam a TAFE-t, ahol hosszas ide-oda kapcsolgatás után elegem lett és letettem a telefont. Pedig érthetően elmagyaráztam, hogy nem kaptam példányt és kérni szeretnék egyet. De az ékes ázsiai akcentussal beszélő nő, akihez úgy másfél óra kapcsolgatás után jutottam, kuncogó hangon csak annyit mondott, hogy legközelebb győződjek meg arról, hogy nekik is eljuttatok egy aláírt példányt. Ekkor tettem le. Nem igaz, hogy nem bírta felfogni, hogy azért nincs nekik sem aláírt példányuk, mert az eredetit sosem küldték ki.

Hagytam magamnak egy kis időt, hogy lehiggadjak, és máshonnan közelítettem a dologhoz. Beugrott, hogy volt nekem régebben egy kontaktom arról a kampuszról. Meg is találtam a telefonszámát. Felhívtam, a központ jelentkezett. Mondtam, hogy Nicole-lal szeretnék beszélni. Egy szép ázsiai akcentusú férfihang visszakérdezett, hogy Michael-lel? Nem tudom, hogy lehet a Nicole-t Michael-nek érteni, de akkor mondtam, hogy az adminisztrációval. Kapcsolt is valakihez, aki végre normálisan beszélt angolul, meg is értette, hogy mit akarok, felírta a számomat és mondta, hogy majd jelentkeznek.

Ez nekem még mindig nem volt megfelelő. Ismerős ez a majd jelentkezem szöveg. Úgyhogy addig kutakodtam, míg megtaláltam Nicole e-mail címét és írtam neki egy levelet. Ő pedig igen hamar válaszolt is. Udvarias volt a levele és professzionális, de a magyarázattól, hogy mi történt a tantervvel, dobtam egy hátast.

Az ezzel foglalkozó kolleganőnek családi problémái voltak akkor, amikor ezeket ki kellett volna küldeni, s biztosan elfelejtette a sok problémája miatt. Úgyhogy ha egy hónapon belül sem kapom meg a tantervet, akkor szóljak neki, és megpróbálja elintézni. És persze sajnálja, hogy nem tud momentán többet segíteni.

Paff. Tehát a cégem várhat egy hónapot a minket megillető 2500 dollárra azért, mert a TAFE-n dolgozó kolleganőnek február óta családi problémái vannak, és vagy elfelejti, vagy nem, ami a feladata.

Nem fogok nekiesni Nicole-nak, hogy itt nem csak egy papírfecniről van szó, hanem pénzről, mert ő az egyetlen, akivel normálisan lehet ügyet intézni arról a kampuszról, és nem az ő hibája, ami történt. De ettől még frusztrál.

Én elhiszem, hogy nehéz koncentrálni, amikor az embernek családi problémái vannak, de akkor vegyen ki szabadságot és adja át másnak a munkát, amíg nem rendeződik az élete. Vagy ha felhívják a figyelmét arra, hogy hibázott, akkor ne egyhónapos határidővel vállalja a helyrehozatalát.

State of Origin

2011-05-26T11:03:00.002+10:00

Az NRL-ről már írtam egy terjedelmes bejegyzést, és örömmel jelentem, hogy azóta felküzdöttem magam az első helyre a tippversenyben :) Nem is rossz ahhoz képest, hogy még mindig alig tudok valamit a csapatokról. De vigyáznom kell, mert az első helyről csak lefele vezet út.

Viszont a nagy-nagy meccs, a grand final-on kívül persze, az minden évben a State of Origin, ahol Queensland legjobbjai csapnak össze New South Wales legjobbjaival. QLD játszik bíbor színekben (maroon), míg NSW a kékben (blue). Minden évben izgatottan várják az NRL-őrültek, hogy kiket válogatnak be a csapatba, de az elmúlt 5 évben valahogy mindig sikerült Queensland-nek jobb csapatot összeállítania, mint NSW-nek. A State of Origin 3 meccsből áll, s amelyik válogatott kettőt vagy hármat nyer, az a nyertese értelemszerűen. A kékek legutóbb 2005-ben nyerték a versenyt. Egy-egy meccset nyertek azóta, de a szériát 5 éve nem. Idén sem hiszem, hogy nyerni fogják.

Tegnap este volt az első meccs a szériából. Kérdeztem is az én férjemet, hogy vajon hány percet kell várni, hogy QLD megszerezze az első try-t. Sokat nem kellett, az ötödik percben sikerült is nekik. A vége felé, a hetvenedik percben úgy tűnt, hogy nyerni fogunk mi NSW-iek, mert vezettünk 2 ponttal. De az örömmámorban úszó kékek figyelmetlenségét kihasználva QLD még gyorsan szerzett egy try-t. A riporter mondta, hogy ennek még nincs vége (kb. 5 perc volt hátra a meccsből), de én mondtam, hogy dehogynem. Szépen meg is nyerték Queenslandék.

S két másodperccel a meccs lefújása után összeverekedett a két csapat, de amilyen hirtelen egymásnak ugrottak, olyan hamar le is csillapították saját magukat.

Mindent összevetve azt kell, hogy mondjam, hogy idén legalább nem olyan megalázó vereséget szenvedtünk, mint az elmúlt években.

Felsőoktatás

2011-05-20T15:30:00.000+10:00

Mostanában rengeteg szó esik a magyar felsőoktatásról, úgyhogy én is hozzá akarok szólni egy kicsit :)

Szerintem a probléma többrétű, legalábbis amennyire én innét belelátok a rendszerbe. Előszöris nagyon sok a büfé-ruhatár szak. Másfelől pedig nem olyan szakterületre képzik a hallgatókat, amire valójában szüksége lenne Magyarországnak. Harmadsorban pedig sokkal több diplomást képeznek, mint amennyire szükség van. Nagypapám szavaival élve, az ország olyan, mint egy hadsereg, aminek csak tisztjei vannak, és sehol egy közlegény.

Tele van az ország diplomás láblógatókkal, de egy jó asztalost / szobafestőt / autószerelőt nagyítóval kell keresni. És a sok büfé-ruhatár szakos itt panaszkodik, hogy hát neki pedig diplomája van – sokszor nem is egy – és mégsem akarják felvenni sehova dolgozni.

Szerintem vissza kell állítani az egyetemek régi státusát és akkor mindjárt komolyan venné mindenki az ott szerzett diplomát. Ha nem vennének föl boldog-boldogtalant és rugdosnák át, ha tetszik, ha nem, akkor nem devalválódna a diploma értéke. Ha megszüntetnék a diplomagyártásra kitalált felsőoktatási intézményeket, és az egyetemi helyekre tényleg csak az oda valók kerülnének be, s csak azok tudnák elvégezni, akik komolyan is gondolják, nem pedig csak összepuskázni vannak ott a tananyagot, akkor nem csak az oktatás színvonala nőne, hanem az egyetemről kikerülők presztizse is, meg az egyetemek nemzetközi rangsorában is sokkal előrébb kerülnének a magyar intézmények. Arról nem is beszélve, hogy megnőne a valószínűsége annak, hogy a megfelelő emberek legyenek a megfelelő helyen. Szóval a diplomának lenne értéke újra.

A jelen rendszerben hiába vannak tehetséges egyetemisták, ha nem abban az egy-két intézményben tanulnak, aminek még van presztizse, akkor sokkal nehezebb lesz állást találniuk, mint a “megfelelő” helyen végzett sorstársaiknak.

Arról meg nem is beszélve, hogy ha olyan diplomásokat képezne az ország, amire később igény van a munkaerőpiacon, nem pedig okleveles metrókerékpumpálókat, akkor rögtön értelmet nyerne a rendszer.

Szóval az én logikám szerint a következőképpen kellene működnie a rendszernek: biztosítsuk az oktatást az érettségiig, de onnan csak az mehessen tovább, aki tényleg megüti a mércét. Aki szakmát akar tanulni, az tanuljon szakmát, aki diplomát akar szerezni, az szerezzen diplomát, de garantáljuk, hogy a megfelelő ember lesz a megfelelő helyen. Nem mondjuk egy olyan ember kerül szike közelébe, akit a fejpénz miatt átrugdostak az orvosi egyetemen, de lakatosnak sokkal jobb lenne. Vagy fordítva, aki kiváló orvos lenne, az ne kényszerüljön mondjuk gyorsétteremben dolgozni. És aki elvégez egy egyetemet, annak legyen valós tudás a diplomája mögött.

Na, most én is jól feltaláltam a spanyolviaszt :)

Technikai malőr

2011-05-20T13:20:00.000+10:00

Nemrég szórakozott a Blogspot és nemcsak bejegyzéseim tűntek el, hanem kommentek is. Aki nem találja a kommentjét, azt nagyon kérem, hogy ne rám haragudjon, nem én moderáltam, a “házigazdám” hülyült meg pár napra.

Napló

2011-05-12T12:05:00.000+10:00

Az a régimódi papíralapú :) Amikor az ember lánya gondosan kiválasztott egy szép keményfedelű füzetet, és minden este beleírta az aznapi történéseket. Én vezettem naplót 12 éves koromban, azt hiszem úgy 16-17 éves koromig írtam. Most a kezembe akadt és nem bírom abbahagyni a röhögést :) 12 évesen egyszerre voltam szerelmes a Józsiba, a Marcellbe és a Misibe, és halálosan komolyan is gondoltam :) A szabadidőmet pedig a Huckleberry Finn című sorozat töltötte ki ill. a Família Kft. És lelkesen le is írtam hétről hétre, hogy mi történt a sorozatban :) Amikor pedig véget ért a Huckleberry Finn, akkor egész hosszú értekezést írtam arról, hogy ez miért szemétség és hogy mennyire utálom a rajzfilmet, ami helyette van.

Szóval ha másért nem is érdemes régimódi naplót vezetni, de azért megéri, hogy 16 évvel idősebb önmagunkat jól elszórakoztassuk :) Ha lesz gyerekem, akkor szerintem fogok neki venni egy szép kulcsos naplót, hogy vezesse. Nem, nem azért, hogy én olvasgassam majd, hanem azért, hogy az elektronika korszaka ellenére ő se maradjon ki semmi jóból.

Tudom, hogy manapság már blogolunk, és a legtöbben el is felejtettük, hogyan kell kézzel írni, de sokkal másabb egy kézzel írt naplót visszaolvasni, mint egy elektronikusat. Olyan különös hangulata van. Arról nem is beszélve, hogy saját magának sokkal másképpen ír naplót az ember, mint a nagyvilágnak. És persze a kézírásom is sokat változott azóta.

Ha jól belegondolok, akkor 12 éves korom óta csak kb. 6 olyan év volt, amikor semmiféle naplót nem vezettem, sem a régimódit, sem az elektronikusat. Úgyhogy majd nagyon idős koromban csak 6 olyan év lesz, amire nem fogok tudni akkurátusan visszemlékezni :)

Aranyos spamet kaptam :)

2011-05-10T21:23:00.000+10:00

Hi,

Just writing to let you know our trip to Glasgow, Scotland has been a mess. We came down here to Glasgow, Scotland for a short vacation, unfortunately for us we were mugged at the park of the hotel where we stayed. All cash, credit card and phone were stolen off us but luckily for us we still have our passports with us.

We've been to the Embassy and the Police here but they are not helping issues at all and our return flight leaves in few hours from now but we're having problems settling the hotel bills and the hotel manager won't let us leave until we settle the bills. Am freaked out at the moment!!...I'm financially strapped right now and need your help. I need you to loan me some money, I'll refund it to you as soon as we arrive home. Write me back so i can tell you how to get it to me.

Thanks!

Amir Makram

Beszélgetés a főnökömmel

2011-05-03T13:58:00.002+10:00

Főnököm gondterhelt arckifejezéssel, miután látta az apósomat távozni a recepcióról:
Who was that?

Én:
My father in law.

Főnököm:
I thought he was a taxi driver. (merthogy apósom épp munkába ment az egyenruhájában, csak beugrott pár percre)

Én:
He is :)

:)

2011-04-22T14:33:00.000+10:00

Így utólag már bizton állíthatom, hogy jó döntés volt Széder estét szervezni :) Nagyon jó kis esténk volt, a legjobb, amin itt Ausztráliában részt vettem, és egy kicsit még hasonlított is gyerekkorom Szédereire. Lelkesen készültem rá két napot, a vasárnapom teljes egészében a Széder tál előkészítésére ment el. Meg azért egy kis süti sütés is belefért :) Nem is olyan egyszerű pészachi süteményreceptet találni ám, még szerencse, hogy van süteménynek való maceszliszt is. Amúgy én akkor fedeztem fel, hogy ehető, sőt kifejezetten finom pészachi ételek is vannak, amikor ide kerültem Ausztráliába. Otthon a zsinagógában mindig túlfőzött marhahúst ettünk ízetlen krumplival, desszertnek meg agyonszáradt macesztortát.

Most csináltam roston sült csirkét, párolt zöldséget, kókuszos süteményt meg pészachi browniest. Ja meg persze maceszgombócos levest :) Richard nagymamája ugyan megjegyezte, hogy biztos az egész zsidóság összes tagját várom, merthogy annyit főztem.

Maga az este kiválóan sikerült. Nem siettük el a Hagadát, bölcselkedtünk is egy kicsit (apósom pl. megjegyzte, hogy mindannyian elsőszülöttek vagyunk az asztalnál), folytattuk vacsora után is a felolvasását, az egyik verset, amit énekelni kellett volna, fülig érő szájjal olvastuk fel, és úgy 10 - 1/4 11 fele fejeztük be.

Izgatottan várom a jövő évi Széder estét :)

A macskánk pedig szereti a maceszt :) A héten a kanapén maceszt eszegettem, ő odaugrott mellém és kinézte a számból a falatot. Amikor adtam neki, akkor lenyelte és várta a következő falatot. Amikor pedig nem adtam neki többet, akkor meg méltatlankodni kezdett. Én még ilyen macskát nem láttam :)

NRL

2011-04-15T14:53:00.000+10:00

Sydneyben két részre lehet osztani az évet sport szempontjából. Októbertől március elejéig tart a krikett szezon. Szerintem a krikettnél kevesebb értelme már csak a tenisznek van, dehát ez van, nem kell nekem minden sportot értenem vagy szeretnem.

Márciustól szeptember végéig pedig az NRL-szezon (National Rugby League – Országos Rögbi Liga) tart. Ez jobban meg szokta mozgatni az embereket a környezetemben, mint a krikett, bár a krikett is nagyon népszerű köreikben.

Minden évben 16 csapat játszik a pontokért és a trófeáért. Minden meccsért kap ugyanis x mennyiségű pontot a csapat, de nem feltétlen a legtöbb pontot szerző csapat lesz a kupagyőztes.

Szóval a következő csapatok játszanak (jelenlegi rangsor szerint felsorolva):

Melbourne Storm

Brisbane Broncos

St George-Illawarra Dragons

North Queensland Cowboys

Manly Sea Eagles

Wests Tigers

Canterbury Bulldogs

Newcastle Knights

Sydney Roosters

Cronulla Sharks

New Zealand Warriors

South Sydney Rabbitohs

Penrith Panthers

Parramatta Eels

Canberra Raiders

Gold Coast Titans

Richard Parramatta szukoló, ebből kifolyólag én is az vagyok :) A munkahelyemen ketten tartoznak a Dragons szurkolói táborába, de ők ketten olyan hangosak, hogy az ember azt hihetné, hogy az iroda 99%-a a sárkányokat támogatja.

Van még Raiders szurkoló is a köreinkben, Richard egyik unokatesója pedig Bulldogs szurkoló.

Sok munkahely rendez tippversenyt, idén először az enyém is. 20 dollárral lehetett nevezni, a szezon végén az első, a második és a legutolsó fog részesülni a díjban. Az egyik társigazgató pedig még felajánlott 2 karton (24 üveg) bort is. 16-an tippelünk hétről hétre. Ahhoz képest, hogy alig tudok valamit arról, hogy melyik csapat mennyire jó, egész jól állok. Múlt szombaton én voltam a lista élén, de erre a hétre visszacsúsztam a harmadik helyre. ami technikailag a második, mert az első helyen holtverseny van. Az a probléma az első hellyel, hogy onnan csak lefele vezet az út :)

A bölcs férfiak itt körülöttem teljesen tudományos alapon közelítik meg a dolgot. Melyik csapat van jó formában, melyik játékosok betegedtek le, hol jobb a góltechnika stb. stb. Én ezzel szemben pár egyszerű szabályt követek. A Storm és a Dragons a liga két legjobb csapata, ha játszanak, rájuk tippelek. Amikor az Eels játszik, akkor egyértelműen rájuk tippelek, kivéve, ha az előző két csapat egyike az ellenfél. És mindig azt tippelem, aki a Manly csapat ellen játszik, mert Manly-t azt nem szeretjük. Az az újgazdagok csapata sok-sok szépfiúval, a szurkolótáboruk meg sokszor agresszív. A többi esetben pedig az alapján döntök, hogy melyik csapat nevét hallottam legtöbbször azóta, hogy itt élek. Amikor meg nagyon nem tudok dönteni, akkor megkérdezem Richardot. Mint múlt héten is. Cowboys vagy Titans? Richard azt mondta, legyen Cowboys. Be is jelöltem. Richard viszont a saját munkahelyének a tippversenyében az utolsó pillanatban megváltoztatta a döntését, és a Titánokat tippelte. Mert hogy olvasta a lelkem a pénteki sportrovatot és látta, hogy az egyik nagyon jó Cowboys játékos edzésen lesérült és nem fog játszani. Aztán persze mégis a Cowboys győzött. Úgyhogy ha megfogadta volna az én férjem a saját tanácsát, akkor egy ponttal többje lenne :)

Viszont itt megkaptam a kollegáimtól, hogy áruló vagyok, mert a Storm-ra fogadtam a Storm-Eels meccsen. Mondtam, hogy ez nem árulás, ez józan ész. És különben is, ha nyernek, mindenképpen örülök, ha meg nem, akkor legalább a tippem bejön. Szóval a Storm 36-0-ra verte a Parramattai csapatot. Azért legalább egy kicsit megerőltethette volna magát a csapatom.

Ja, a sport lényege amúgy az, hogy minél több ún. try-t kell szerezni. Az ember megkaparintja az ovális labdát és rohan vele az ellenfél kapuja mögé, hogy ott aztán a földhöz vágva a labdát try-t szerezzen a csapatának. Eközben az ellencsapat megpróbálja őt lehúzni a földre. Ha ez sikerül, akkor át kell passzolni a labdát egy csapattársnak, és ő folytatja a rohanást. Összesen hatszor lehet próbálkozni, a hatodik után a másik csapaté a labda. A try-nak pedig két része van. Az egyik, amikor földet ér a labda a kapuvonal mögött. Ez 4 pontot ér. A másik fele pedig az, hogy át kell rúgni a kapun a labdát. A kaput nem hagyományos focikapuként kell elképzelni, hanem egy földbeszúrt H betűként, ahol a vízszintes vonal kissé lecsúszott. Na ezen vízszintes vonal fölött, a H betű 2 szára között kell átrúgni a pálya széléről a labdát, s ha sikerül, az 2 pont. 1 pontot pedig úgy lehet szerezni, ha a csapat valamely tagja játék közben belerúg a labdába a kapu felé, és a labda átmegy a H betű 2 szára között.

Ez a Rugby League nevű játék, van Rugby Union is, az annyira nem népszerű, de van annak is szurkolótábora. A Union szabályaival nem vagyok tisztában.

Ma este is lesz játék, ráadásul a ma este legelső meccsét Parramatta játssza. Tessék szurkolni nekik :)

Puszpusz

2011-04-11T15:57:00.000+10:00

Kevésbé ingerült hangnemben pedig írnék egy változásról is az életünkben. Lett egy cicánk :)

Richard egyik kollegájának az apukája úgy döntött, hogy idősek otthonába költözik, és oda nem vihette magával a macskáját. Richard pedig már időtlen idők óta rágta a fülem, hogy szeretne egy macskát, de én mereven ellenálltam. Most viszont nagyon olyan volt, mint egy ötéves, amikor kisállatot akar. Úgyhogy mondtam, hogy jó, lássuk azt a macskát, mielőtt bármit is mondanék.

Amikor elmentünk megnézni a ciccet, akkor ő rögtön az ölembe telepedett, és alig kezdtem el simogatni, máris dorombolt. Meg nyalogatta a kezem. És el sem mozdult az ölemből amíg el nem mentünk.

Szóval csütörtökön költözött hozzánk. A neve Puszpusz és 12 éves. Ezért Richard csak úgy hívja, hogy macska néni :) Nagyon szeret az ölünkben tanyázni, amikor pedig nem ott, akkor az ágy alatt. Nem kapar, szobatiszta, csak az almot használja. Viszont szó szerint kienné a számból a falatot, ha hagynám :) Cirmos cica amúgy. Nap közben szeret az ablakpárkányon ülni és nézni az utcát. Tudom én, hogy vágyik arra, hogy kimehessen, de túl sok a kóbor macska felénk ahhoz, ki mernénk engedni. Attól nem félek, hogy nem találna haza.

Az életben többet nem lesz Windows telefonom

2011-04-11T15:38:00.000+10:00

Hétvégén átkonvertáltam a csengőhangnak szánt zeneszámot wav formátumba. Meg is próbáltam áthelyezni a wav file-t a telefonra, de ismételten a Zune korlátoltságával szembesültem. Nem csak a telefon mappáit nem lehet mappaszerűen nézegetni, de a számítógép mappáit sem, hogy arról már ne is beszéljek, hogy innen oda áthúznék valamit.

Azt mondja már meg nekem valaki, hogy ha a gépemen Windows van, a telefonomon úgyszintén és a Windowson keresztül töltöm le a Zune-t, az egyetlen programot, aminek segítségével (elvileg) mozgathatom a file-okat a telefon és a gép között, akkor miért teszik lehetetlenné a felhasználóbarát mozgatást?

Igaz ugyan, hogy el tudom olvasni az e-mailjeimet reggel, még mielőtt kikelnék az ágyból, és az ébresztő funkció is sokkal jobb, mint az előző telefonomon, de ezzel ki is merülnek ennek a HTC-nek az előnyei.

A Zune egy használhatatlan szar, csak hosszas időráfordítással és angyali türelemmel lehet kezelni, és még órák múltán sem biztos, hogy mindent úgy csinált a software, ahogy én akartam.

Egyéni csengőhangot/ébresztő hangot nem lehet állítani rajta. Direkt úgy van tervezve, hogy ne lehessen. A fórumokat olvasgatva rájöttem, hogy azért, hogy az embernek ne legyen más választása, mint kiadni néhányszor másfél dollárt, hogy aztán rájöhessen, hogy a frissen vásárolt csengőhangot sem lehet használni csengőhangnak, csakis és kizárólag azt, ami előre rá van töltve a telefonra. Egy ennyire alap funkciót már a 10 évvel ezelőtti telefonok is meg tudtak oldani, pedig azokat aztán igazán nem hívta senki okos telefonnak.

Amikor összedugom a telefont a géppel, hogy letöltsem az aktuális frissítést, akkor pár perc fagyogatás után mindig jön a hibaüzenet, hogy nem sikerült letölteni a frissítést. Indoklás nincs, azért mert csak.

Ha fel akarnám venni a kapcsolatot a Microsofttal bármiféle segítségért, azt nem tehetem meg, mert direkt úgy alakították ki a honlapot, hogy egy darab e-mail címet vagy telefonszámot ne lehessen találni rajta. Ugyan megvannak a különböző ikonok a honlapon, hogy ide vagy oda kattints, ha az adott részleggel akarod felvenni a kapcsolatot, de 25 kattintás után sem dob ki semmi használható kontakt adatot.

Sajnos már aláírtam a két évet a Vodafone-nal, úgyhogy 2013-ig nem is álmodhatok új telefonról, de amint letelik a két év, úgy vágom ki a telefont az ablakon, hogy öröm lesz nézni.

Útlevél

2011-04-07T15:32:00.002+10:00

Múlt hét szombaton voltam a postán leadni az útlevélkérelmem. A hölgy átnézte, lemásolta a személyazonosító és egyéb okmányokat, szignózta a kérelmet, aláírta, ahol kellett, és mondta, hogy hétfőn még átnézni a posta vezetője, kedden pedig feladják az útlevélhivatalnak, s hogy keddtől számított 2 héten belül meg fogom kapni az útlevelem. Ez ugye 19-én lett volna esedékes. Ehhez képest ma már kaptam egy e-mailt az útlevélhivataltól, hogy elkészült az útlevelem és a mai nap ajálott küldeményként postára is adták. Ezt akárhogy is számolom, 4 munkanap alatt elintézték. Nem akarok bezzegezni, meg túlzottan összehasonlítgatni, de Magyarországon mennyi idő alatt gyártják le az útleveleket a kérelem beadásától számítva? A mostani útlevelemben még a tablóképem van, úgyhogy elég régi ahhoz, hogy ne emlékezzek arra, hogy amikor csinálták, akkor mennyi idő alatt készült el :)

Az emberi természet

2011-04-07T14:14:00.002+10:00

Mi emberek már csak olyanok vagyunk, hogy ha több pénzt kapunk, mint kellene, akkor nem szoktunk szólni, viszont ha kevesebbet, akkor igen. Két hete az egyik tanoncunk rossz dátumot írt a jelenléti ívére, ezért kifizettem neki a szombati napot is, annak ellenére, hogy nem dolgozott azon a szombaton. Múlt héten viszont dolgozott a szombati napon, tehát nem fizettem neki az aheti szombatot, merthogy ugye az előtte való héten azt már megkapta. Erre a fizetést követő nap már csöngött is a telefon, hogy biztos véletlenül, de hibáztam, mert nem fizettem ki a szombatját. Én meg mondtam neki, hogy de igen, csak egy héttel korábban, amikoris ő “véletlenül” rossz dátumot tüntetett fel, s ezért fizettem egy olyan szombatért, amikor nem is dolgozott. Erre elkezdett hadoválni, hogy hát nem nézte meg akkor a bankszámláját, meg még nem látta az aheti fizetési szelvényt stb. Én pedig most jöttem a falvédőről.

Tegnap még módosítanom is kellett az első és másodéveseink órabérét, mert új órabérek vannak érvényben. Viszont elfelejtették nekem időben elküldeni a központból, ezért fizethettem ki a különbözetet 6 hónapra visszamenőleg. Csak 5 tanoncunkat érintette a dolog, s négyen közülük csak 280-300 dollár extrát kaptak ennek köszönhetően ezen a héten. Az ötödik esetében viszont 1600 dollárról beszélünk, ami nagyjából négyszerese annak, amit hetente kapni szokott. Az egyikük, aki 280 dollár extrát kapott, rögtön hívott ma, hogy dupla bért fizettem neki véletlen, és teljesen kétségbe volt esve, hogy emiatt jövő héten nem kap majd fizetést. Hosszas magyarázat után megértette, mi a helyzet, és nagyon boldog volt. Viszont aki ezen a héten 5x annyit kapott, mint amennyit szokott, egyáltalán nem jelentkezett, hogy mégis miért.

Annyira jellemző

2011-04-05T10:08:00.000+10:00

Nemrég megadta magát a régi telefonom, így újat kellett beszereznem. A HTC 7 Trophy ingyen járt a 29 dolláros cap-hez, csak alá kellett írnom a Vodafone-nal 2 évet. Ez idáig rendben van. Ámde ez a telefon már annyira okos, hogy az már inkább buta. A kevésbé okos előző telefonomon 3 kattintással be tudtam állítani a csengőhangot, amit akartam. Ezzel meg még mindig szenvedek.

Vannak ugyanis alap csengőhangok, amik jártak a telefonnal együtt. És amikor belépek a beállítások menüpont csengőhang almenüjébe, akkor csakis ezekből választhatok. Hiába töltöttem rá a zenéimet, ezek közül egyet nem ajánl fel.

Beléptem hát a zene menüpontba, hátha a számra kattintva felajánlja, hogy beállíthatom csengőhangnak. De tévedtem.

Következő lépésként megpróbáltam a telefonhoz tartozó software segítségével átmásolni egyik mappából a másikba, de nincs olyan opció a programban, ami lehetővé tenné, hogy a telefonom mappáit rendezgessem.

Ekkor már igencsak frusztrált voltam. Megkértem az öcsémet, hogy nézzen utána a dolognak, de ő is csak annyit talált, hogy a beállításokban a csengőhangoknál kell állítgatni. Ezen a ponton gyilkolni tudtam volna.

Felmentem a HTC honlapjára, leírtam nekik e-mailben a problémámat, és pár órán belül kaptam is választ tőlük: a Microsoft úgy tervezte meg a Windows 7-et, hogy az nem támogatja az mp3 számok beállítását csengőhangként. Ha bármi további kérdésem van, keressem fel a Microsoft-ot.

A válasz udvarias volt, gyors és segítőkész, de nem oldotta meg a problémámat. Felmentem az ausztrál Microsoft oldalára, hogy írjak nekik egy e-mailt, hogy megkérdezzem, hogyan tudnám átkonvertálni az mp3 formátumot olyan formátumra, amit támogat csengőhangként a telefon. De az a nyomorult honlap úgy van megtervezve, hogy még véletlenül se lehessen egy @#$&*% e-mail címet találni, ahová el tudnám küldeni a kérdésemet. Ellenben készségesen oda van írva, hogy ha nem találtunk választ kérdésünkre a FAQ-ban, akkor keressük fel a telefonszolgáltatónkat vagy a telefon gyártóját.

És akkor mostanra sikerült teljesen megértenem, hogy miért is jogos az a sok éve kifejlesztett Bill Gates fejbecsapkodós játék.

De azért ha valakinek van ötlete, ne habozzon kommentben megírni :)

A legnagyobb problémám az az egésszel, hogy nem hallgatok a csengőhangomra. Cseng a telefonom, és azt hiszem, hogy valaki másé csöng, merthogy nekem nem ez a csengőhangom. Aztán mire rájövök, hogy ja, de mégis, addigra már válaszol helyettem a hangposta.

Pészach

2011-03-15T10:50:00.002+11:00

Idén nagy fába vágtam a fejszémet, és magam fogok Széder estét szervezni. Pészach a zsidó vallásnak az az ünnepe, amikor megemlékezünk az Exodusról, a zsidóság kivonulásáról Egyiptomból. 8 napos az ünnep, és roppant bonyolult. Alapos felkészülést igényel. A Purim és Pészach közötti időszak alatt minden egyes kis morzsától meg kell szabadulni. Jó alaposan ki kell porszívózni mindent, a véletlen a billenytyűzetbe hullott kenyérmozsákat is meg kell semmisíteni, mire kezdődik az ünnep, semmi kovászos nem maradhat a lakásban. Főzni és tálalni is csak olyan edényekben lehet, amik még soha nem láttak kovászosat. Evőeszköz sem érinthetett soha kovászosat, vagy ha igen, akkor az előírt módon kóseríteni kell Pészachra. Két Széder este van, az első az a Pészach első napját megelőző este, a második pedig az első nap estéje. És ennek a két estének is megvan a maga koreográfiája, ami nagyon leegyszerüsítve három fő mozzanatból áll: Hagada olvasás, vacsora, Hagada olvasás. (Hagadának hívják a könyvet, ami elbeszéli a kivonulás történetét).

Amikor kicsi voltam, mindig vártam azokat a Széder estéket, amiket anyukám nagybátyja vezetett. Azok mindig érdekesek és szórakoztatóak voltak. Jól éreztük magunkat. Csak az a legeslegutolsó, amit a halála előtt néhány hónappal vezetett le, volt borzalmas. És mindig teljes volt az este. Nagyon vallásos közösségekben versenyeznek, hogy kinél tart a legtovább az este. Vannak, akik egész hajnalig bölcselkednek és beszélgetnek a kivonulásról. Mi ennyire azért sosem voltunk vallásosak, de mindenre hagytunk elegendő időt.

Aztán amikor kikerültem ide, akkor olyan Széder estéken kellett résztvennem a család szervezésében, amit a legjobb indulattal is csak bohóckodásnak, az ünnep megcsúfolásának tudok hívni. 5 perc alatt végigszáguldottunk a Hagadán, majd kényelmesen megvacsoráztunk és mindenki ment haza. Szó sem volt arról, hogy folytassuk a másik felével, vagy hogy komolyan vegyük az elsőt. Amikor 3 évvel ezelőtt a sógoromnál töltöttük a második estét, akkor még kenyér is volt az asztalon, ami tekintve, hogy 8 napig nem lehet semmi olyasmit enni, ami megkelt, vagy megkelhet, egész vicces.

Idén viszont már nem tudok tovább nevetni. Tudom, hogy ha rosszul vezeti az estét a Széder vezetője, akkor nagyon száraz és unalmas a Hagada. Tudom, hogy az ünnep időigényes. Tudom, hogy nehéz megállni, hogy semmi olyasmivel ne főzzünk 8 napon át, ami megkelhet. De nekem akkor is szükségem van arra, hogy legyen egy teljes Széder esténk. Ahol a résztvevők komolyan veszik az ünnepet, és nem csak egy gyorsan letudandó kötelező olvasmányként kezelik a Hagadát, hanem rendesen elmélyülnek benne. És amikor idén az anyósom ismét meghívott minket Széder estére, akkor nem adtam rögtön választ, hanem azt mondtam, majd visszahívom. Megkérdeztem az én férjemet, hogy hajlandó-e végigcsinálni egy teljes estét, ha áthívom az apját és az apai nagyszüleit. Azt mondta, hogy hajlandó, de szerinte túl nagy falat ez nekem. Úgyhogy meghívtam az apósomat is, meg a szüleit is, és mindannyian nagyon boldogok voltak. Amióta az apósom elvált az anyósomtól, azóta egyikük sem vett részt normális Széderen. És visszahívtam az anyósomat, hogy bocs, de nem megyünk, mert nekem az nem Széder, amit te szervezel. Azóta az anyósom olyan hideg velem, mint egy jégcsap, és igyekszik a minimálisra szorítani a velem való kommunikációt.

Tisztában vagyok azzal, hogy nem tudom visszavarázsolni a gyerekkoromban átélt Szédereket, nem is áll szándékomban. Mint ahogy az sem, hogy hibátlan, tökéletes este legyen. Nem is lehet, túl gyakorlatlan hozzá az összes résztvevő. Csak azt szeretném, ha rendesen elolvasnánk a Hagadát, és nem stopperrel mérnénk, hogy 5 perc alatt meglegyen. Erre pedig csak akkor van lehetőség, ha magam szervezem az estét, mert az anyósom által szervezetteken ez elérhetetlen. És akkor is kitartok az álláspontom mellett, ha az anyósom évekig haragban lesz velem emiatt.

Szerintem mindenki eldöntheti, hogy akar-e megülni egy ünnepet vagy sem. De ugyanakkor azt is gondolom, hogy ha úgy dönt, hogy megüli, akkor csinálja rendesen. Ne csak mutatóba a külvilág felé, hogy kipipálhassa ezt is az éves programban, mert ez a közösség elvárása. Ezzel csak megcsúfolja azt, aminek szentnek kellene lennie. Hívja akkor vacsorának, ne legyen Széder tál, ne olvasson Hagadát és legyen boldog vele.

Szösszenetek innen-onnan

2011-03-10T11:05:00.000+11:00

Ausztrália

Tegnap reggel hallottam a Today Show-ban, hogy egy házaspár beperelte az iskolát, amiért a gyerekük rosszul tanul. Szerintük a tanár a hibás, aki nem tanít elég jól.

Megjegyzésem: amikor én jártam iskolába, akkor sok osztálytársam félt hazamenni, ha egyest kapott, mert megverték érte. Én meg azért féltem hazamenni rossz jegy esetén, mert kiselőadást kaptam a szüleimtől, hogy nem vagyok elég szorgalmas és nem tanulok eleget. Szóval az “én időmben” a gyereket tették felelőssé, ha nem tanult elég jól, nem pedig a tanárt. Félreértés ne essék, nem kevés rossz tanár van, de ettől még nem az iskolát kell perelni, ha a gyerek rossz tanuló.

USA

Az útlevélkérelmeken lecserélték az anya és apa rovatot szülő 1 és szülő 2 rovatra. Nem, nem azért, mert politikailag túlságosan korrektek, hanem azért, mert “manapság már olyan orvosi eljárások vannak, ami szükségessé tette a változtatást”.

Már várom, mikor lesz kötelező az Egyesült Államokban homoszexuálisnak lenni.

Malawi

Törvény tiltja, hogy az emberek nyilvános helyen szellentsenek.

Végülis igazuk van. Az, hogy nincs mit enni, hogy nincs rendes közlekedés, hogy harmadik világbeli ország, az mind lényegtelen. A fontos a szellentés.

Magyarország

Hallottam, hogy ismét vármegye-rendszert akarnak bevezetni. Meg azt is, hogy a szülők a gyerekeik után is szavazni fognak majd.

Érdekes irányt vett az ország. Vissza a középkorba? Tulajdonképpen fölösleges is a fejlődés, amikor látjuk, hogy milyen jó is volt az a középkor.

Azért a gyakorlatára kíváncsi lennék ennek a szavazzunk-a-gyerekek-után-is dolognak. Mindkét szülő szavaz az összes gyerek után? Vagy csak az egyik szülő szavazhat? Ha igen, akkor hogyan döntik el, hogy melyik? Csak kiskorú ill. fiatalkorú gyerek után lehet szavazni, vagy felnőtt gyermekek helyett is? Mi történik akkor, ha a 16-17 éves gyerek más pártra szavazna, mint a szülei? Vagy páros számú gyerek esetében az anya az egyik fele, az apa a másik fele helyett szavaz? Mi történik páratlan számú gyerek esetében? A még pocakban lévő magzat is gyereknek számít majd? Vagy csak az a szülő szavazhat a gyereke helyett, aki a FIDESZ-re szavaz? Vagy teljesen felesleges ezen gondolkodnom, mert úgysem lesz soha többet szavazás? Vagy másik párt a FIDESZ-en kívül? Végülis 2/3-os többségük van, simán módosíthatják így az alkotmányt.

Hallottam azt is, hogy be akarják venni az alkotmányba azt, hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik. Ha tényleg beveszik, akkor alkotmányellenes lesz abortuszt végeztetni, abban az esestben is, ha a gyerek konkrétan veszélyezteti az anyja életét, vagy olyan súlyos betegségekkel/agykárosodással jönne világra, hogy az élet, amit élni kényszerülne, nem lenne életnek nevezhető. És minden nő gyilkosnak minősülne, akinek elmegy a gyereke az első három hónapban, mert nem vigyázott eléggé.

35

2011-03-07T16:23:00.000+11:00

Richardnak pénteken ünnepeltük a harmincötödik születésnapját. Persze azt a tortát, amit elképzeltem nem tudtam megcsinálni, mert odaégett az alapja, és nem volt időm újat sütni. Úgyhogy vettem a Michelle’s-ben egy előre gyártottat. Viszont főztem almás-bacon-ös pulykamellet, az nagyon finomra sikeredett. Kapott tőlem ajándékba e jeles eseményre egy led-lámpás kulcstartót, a Roseanne című tévésorozat összes évadát, meg az X-Aktákét is, és vettem még két jegyet a terrakotta hadsereg kiállítására, amit nagyon szeretett volna látni. Azt mondta nekem az én férjem, hogy innentől kezdve csak háromévente fog szülinapot ünnepelni, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy minden évben ennyit költsek rá :) Az ember meg nem ilyen helyzetben kezdi el ecsetelni, hogy ugyanaz az X-Akták, ami itt Sydneyben a boltban 350 dollár, az a brit Amazonról rendelve valutaváltási költséggel, nemzetközi utalás díjával, expressz postával együtt összesen 138 dollár. Ha nem expressz rendeltem volna, akkor azt hiszem 110 lett volna. Persze az a hátulütője megvan neki, hogy kettes régiókódú, nem négyes, de majd összekötjük a laptopot a tévével és az fog DVD-játszó gyanánt funkcionálni.

Szombaton az apai nagyszüleinél ebédeltünk és akkor mentünk el megnézni a kiállítást. Persze azt nem kalkuláltam bele, hogy akkor volt a Mardi Gras, az évenként rendezendő buziparádé. Ezért hát letettük a kocsit egy a cityhez viszonylag közel lévő vasútállomásnál és vonatoztunk. A parádé ellenére egész sokan volt a kiállításon. Nem csak a terrakotta katonákat állították ki, hanem különféle tárgyakat és téglákat is Kína kialakulásának korszakából. Érdekes volt, örülök, hogy elmentünk rá.

Vasárnap este pedig elmentünk Richard anyai nagymamájával vacsorázni.

Úgyhogy én most kellőképpen fáradt vagyok ahhoz, hogy akár állva elaludjak, ha arról van szó :)

Ceremónia

2011-03-03T16:31:00.000+11:00

Hétfőn állampolgárrá avattak. 12-kor kezdődött, de a regisztráció miatt 20 perccel korábban már ott kellett lennem. Nagyon bonyolult regisztráció volt, a terem ajtaja előtt bemutattam a bevándorlástól kapott levelem, megmutattam a jogosítványomat, és kipipálták a nevem. Az ügyintéző széles mosollyal arcán mondta, hogy egyből kiszúrta a nevem, mert a férje is magyar :)

15 perccel az ünnepség kezdete előtt bekapcsolták a magnót, és negyed órát hallgattunk aboriginal zenét. Az avatandók középen ültek, a vendégek a terem két szélén. Szépen névsorrendben ültették le az avatandókat, mindenkinek a székén volt egy személyre szóló boríték és pár prospektus. A borítékban a választási jegyzékbe történő felvételhez kitöltendő űrlap volt, amire előre ki volt nyomtatva majdnem minden információ, nekem már csak alá kellett írnom és beírnom a jogosítványom számát. A mellettem ülő kínai nőnek a lánya tolmácsolására volt szüksége ezen bonyolult művelet elvégzéséhez. Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy mégis hogyan ment át az állampolgársági vizsgán.

A másik oldalamon egy ír pasas ült, aki végiginternetezte az összes hivatalos ember beszédét a telefonján.

Pontosan délben bevonult a polgármester szép díszes öltözékben, szorosan mögötte pedig két másik önkormányzati képviselő és egy Christchurch-ből származó, de már 60 éve itt élő pap követte. Először ez a pap mondott egy jó hosszú imádságot, a királynőtől kezdve NSW kormányzójáig bezáróan mindenkire kért áldást, majd helyet foglalhattunk. Eztán elmondott a polgármester egy beszédet, majd a 2 képviselő is egyet-egyet. Majd eskütétel következett. Amit én félreértésből nem tettem le :) Azt hittem, hogy azt mondja a polgármester, hogy első körben csak az mondja, aki szeretné, hogy az “under God” kifejezés benne legyen. De aztán nem volt második kör. Viszont volt egy megerősítő eskü is, azt már mondtam én is. Eskütétel és megerősítés után soronként hívták az újdonsült állampolgárokat, hogy átvegyék az okleveleiket. A mellettem internetező pasas kezet fogott a polgármesterrel, és mondta neki: “Thanks mate”, mire a polgármester mondta neki, hogy látom, te máris ozzi lettél.

Ez a mate-ozás nekem az agyamra megy. Azt hiszem soha nem fogom megszokni. A boltban az eladó is mate-ozza a vevőt, meg amikor néztem egy rendőrségi műsort, akkor a hátsó ülésen bilincsbe vert kezű ember is folyamatosan mate-nak szólította a rendőröket. Szerintem meg ebben a helyzetben a rendőr minden, csak nem mate.

Az oklevélen kívül kaptunk még kitűzőt, meg ausztrál zászlót (ami megnéztem, és NEM made in China, hanem itt Ausztráliában gyártották), meg egy őshonos növény átvételére jogosító utalványt, amit időpontegyeztetés után ejthetünk meg.

Ennek végeztével összegyűjtötték a választási jegyzékbe való felvétel formanyomtatványát és himnuszt énekeltünk. Körbenéztem. Gyakorlatilag én voltam az egyetlen a polgármesteren kívül, aki puskázás nélkül tudta végigénekelni. Még a 60 éve itt élő Christchurch-i papnak is olvasnia kellett a szöveget.

Valamikor menet közben pedig a pap még a Christshurch-i földrengésről is ejtett pár szót. Én együttérzek az ottaniakkal és sajnálom azokat, akik elvesztették hozzátartozóikat. De nem értem, hogy mi köze van ennek az ausztrál állampolgársághoz.

Azt meg még kevésbé értem, hogy a vallásnak mi köze az egészhez, és miért kell egy ilyen ceremóniát 5-perces imádsággal kezdeni.

Valahogy nem azt nyújtotta a ceremónia, amit vártam tőle. Sokkal ünnepélyesebbre számítottam. El sem jutott rendesen a tudatomig, hogy most már ausztrál állampolgár is vagyok. A polgármesteren is látszott, hogy a háta közepére se kívánja ezt az egészet. Túlságosan ia látszott.

A ceremónia végén mondták, hogy van némi frissítő az egyik különteremben. Ez a frissítő egy nagy halom egymásra dobált Arnott’s kekszet jelentett, egy kancsó vizet és egy fél kancsó narancslét egy hugyszagú szobácskában.

Tudom, most meghatott beszámolót kellene írnom, amiben az egekbe dicsérem a jól szervezett ceremóniát, de nem megy. Egyszerűen nem volt felemelő élmény a számomra.

De a polgármesterrel azért lefényképeztettem magam. Ki tudja, hátha jól jön még az a kép egyszer.

Torta

2011-02-25T15:10:00.002+11:00

Richardnak jövő héten lesz a születésnapja, és marcipánbevonatú tortát terveztem. Viszont nem tudom, hogyan kell beborítani a tortát úgy marcipánnal, hogy rajtamaradjon és ne legyen töredezett. Tud valaki tippet adni? Előre is köszönöm.

Szén

2011-02-25T13:49:00.000+11:00

Julia Gillard, hőn szerett miniszterelnöknőnk a választások előtti kampányában kijelentette, hogy ha a Gillard-kormány kerül hatalomra, akkor nem vezetik be az ún. szénadót. Tegnap pedig láss csodát, kijelentette, hogy mégiscsak szükséges bevezetni. Míg az ausztrálokat az döbbentette le, hogy “hű, itten nekünk most hazudtak és hogyan tudott ez a politikus így visszaélni a bizalmunkkal”, addig engem az, hogy ezen miért is lepődtek meg az ausztrálok. Biztos a környezet teszi, amiben szocializálódtam, de nekem az a tök természetes, hogy a politikusok hazudnak. De csak akkor, amikor mozog a szájuk. Tehát én akkor döbbenek le, ha egy politikus betartja a választási ígéreteit.

“Unalmas” hétköznapok

2011-02-22T13:35:00.000+11:00

1.

Richardnak van egy, ill. helyesebben volt egy kollegája, Olly. Ő igyekszik mindig a nagyon kemény ozzie férfi benyomását kelteni, sörrel a kezében, cigarettával a szájában, a ute-ja mellett. Annyira erőlködik, hogy keménynek tűnjön, hogy az már szánalmas. Ezen felül ápolatlan is, sokszor büdös, sokszor erőszakos. A Facebook profilján vagy horgászattal, vagy focival vagy pedig nőkkel kapcsolatos bejegyzéseket ír csak, és majdnem minden bejegyzését úgy fejezi be, hogy “hahaha”. Természetesen szenvedélybetegsége is van, nem is egy, hanem kettő. Drog- és alkoholfüggő. Ja, és reménytelenül szerelmes a (volt) kolleganőjébe, Azz-be. És egészen egy hónappal ezelőttig minden gondjáért Richardot hibáztatta. Hogy miért, azt egyikünk sem tudja, de arra gondolunk, hogy azért, mert Richard már túl van azon, amin neki még csak most kell keresztülmennie.

Na, de hogy ne rébuszokban beszéljek. Olly egy hónappal ezelőtt túl sok ICE nevű kábítószert injekciózott magába, meggyűlt a baja a rendőrséggel és a pszichiátrián kötött ki, ahonnét 3 napig nem engedték ki. Az apja felhívta a kertészet főnökét, és szabályosan könyörgött neki, hogy ne rúgja ki Ollyt. Olly vissza is ment pár napra dolgozni, majd felmondott. Egy héttel később az apja ismét telefonált a kertészetbe, hogy megkérdezze, látta-e valaki a fiát, mert eltűnt és már 4 napja nem látta. Mondtam Richardnak, hogy nem kell aggódni, van rá 20 dollárom, hogy sms-ezni fog Azz-nek egy héten belül. (Ezt a fogadást elvesztettem, mert bár vonalas telefonon is felhívta, meg hangüzenetet is hagyott a mobilján, de sms-t nem küldött neki. Nem kellett volna ennyire specifikusnak lennem :))

Szóval Olly megkerült egy néhány napos ICE-periódus után. Ő nem is emlékezett a legtöbb dologra, ami történt vele, de a rendőrség segítségével sikerült a legnagyobb részét rekonstruálni. Szóval amikor a rendőrség begyűjtötte, akkor épp ICE hatása alatt kódorgott az utcán és még egy kés is volt nála. Ellenállt a letartóztatásnak és inzultálta a rendőröket. (Vádat nem akarnak emelni ellene.) Bilicsbe verték, és bevitték a kórházba, ahol alaposan fel voltak készülve az ilyen esetekre. Egy viszonylag kicsi szobában van a földön pár matrac, az egyikre ültették őt hátrabilincselt kézzel, és három rendőr állt körülötte, amíg ki nem józanodott. Innen átvitték detoxikálóba, és még most is ott van. Azz múlt csütörtökön látogatta meg, Richard pedig pénteken. Sokat kérdezett Richardtól, mert ugye ő már végigcsinálta ezt a procedúrát detoxikálóstól-rehabilitációstól. Átlagosan 2 hét, amíg a detox tart, onnan vagy hazamegy az ember, vagy folytatja rehabilitáción. Olly rehabilitációra akar menni, ami jó jel. Ha van ereje végigcsinálni és nem visszaesni, annál jobb. Csak sajnos az előzményeit ismerve egyáltalán nem biztos, hogy végig fogja csinálni. Az a hatalmas különbség közte és Richard között, hogy Richardnak van akaratereje, és amire egyszer komolyan rászánja magát, azt végig is csinálja, ha törik, ha szakad. Olly ezzel szemben gyenge, az első csábításnak enged. Én nagyon szurkolok neki mindenesetre, hátha ez a kaland a rendőrséggel felnyitotta eléggé a szemét ahhoz, hogy tudatosuljon benne, hogy így nem mehet tovább.

Az ICE egyébként rémes kábítószer. Kollegám, Matt szerint az ICE az, amitől még a kábítószerfüggők is félnek. Rettenetesen agresszívvá tesz, túl éberré válik tőle az ember, az elvonási tünetei pedig rosszabbak, mint a kokainé vagy heroiné.

2.

Kollegám, Matt is meg van áldva. Még régebben összeismerkedett valakivel a neten, egy darabig együtt is éltek, úgy volt, hogy összeházasodnak, de mégsem lett semmi a dologból. Viszont kapcsolatban maradtak a szakításuk után is. Amit csak most tudtam meg, az az, hogy a lány igen erős öngyilkossági hajlammal rendelkezik. Összejött egy másik pasassal, összeköltözött vele, majd amikor eladták a lakást, amit béreltek, letett kauciót egy másikra, azt hívén, hogy ezzel jót cselekszik. De az új pasas közölte, hogy ő csak ne intézkedjen a háta mögött, és azonnal kérje vissza a kauciót. Ő ezután Matt-hez ment, akinek ki kellett hívnia a rendőrséget, hogy kórházba kísérjék a hölgyet, mert annyira komolyan akarta megölni magát. És a hölgyemény még mindig Matt lakásában van. Most épp szegény Matt-et izélgeti mind a kettő, hogy szerezze valahogy vissza a kauciót, Matt pedig legszívesebben kimenekülne a világból.

Honnan lehet tudni, hogy Valentin nap van?

2011-02-15T13:31:00.002+11:00

Nemtől függetlenül mindenki virággal és/vagy csokival rohangál az utcán nagyon szerelmes képet vágva.

Életképek az irodából

2011-02-11T14:10:00.000+11:00

Ne cseszegesd a főnök fiát, mert bosszút áll a rendszer

Szóval főnökömnek a legidősebb fia a service manager-ünk. Ebből kifolyólag neki kell a legtöbb jelenléti ívet jóváhagynia és a hiányzó munkaszámokat pótolni. De most szerdán nemigen akaródzott neki dolgozni. Elment az irodából, később visszajött, megint el, megint vissza. Mondtam neki, hogy most már csak egyetlen emberének a jelenléti íveire várok. Jó, mondta, mindjárt meglesz. 2 órával később mondtam neki, hogy sajnos nem tudom neki sem utalni a bérét akkor, ha ennek a pasasnak nincsenek meg a jelenléti ívei, mert egy oldalon van vele. (Fel szoktam ütni egy excel táblázatba az íveket, s onnan megy MYOB-be a dolog. 7 A3-as oldal szokott lenni az 50 ember) Vicceltem, de olyan arccal mondtam, hogy komolyan vette. Őszinte pánik ült ki az arcára. Aztán visszajött 2 perc múlva egy papírfecnivel, amin nem voltak rajta a munkaszámok. Esdő tekintettel kérdezte, hogy ráérnek-e a számok, de mondtam, hogy sajnos nem, mert ha már elmentettem valakinek a fizetését, akkor nem tudok visszamenni módosítani. (Ez tényleg igaz, ki kell törölnöm az adott tranzakciót és újraírnom. Barry, a könyvelőnk ugyan megoldotta valahogy, hogy a munkák számát lehessen korrigálni, de azt csak ő tudja, hogyan.) Emiatt tehát menet közben kell felütnöm, hogy melyik munkán hány dollárnyit dolgozott. Egye erőteljesebb pánik lett úrrá rajta ennek hallatán, mondta, hogy hát te atyaég, hiszen ha nem 20 különböző munkán dolgozott a héten, akkor egyen sem. Aztán kicsit felderült, hogy de hisz 98%-ban ugyanott dolgozott ez az ürge, ahol egy másik villanyszerelőnk. Elkérte tőlem az ő jelenléti íveit és annak alapján 3 percet vett neki igénybe, hogy számokkal együtt rendes jelenléti íveket adjon nekem. S meglepően alázatosan és nagyon aggódó arckifejezéssel kérdezte, hogy most már oké-e minden. Nyoma sem volt benne a reggeli nemtörődömségnek. Mondtam, hogy így most már rendben van minden, köszönöm szépen. S mikor elment, arcomon széles vigyorral álltam neki felvinni MYOB-be a fizetéseket. Mivel 50 ember pénzét utalom szerdánként, ezért minden tizedik után szoktam menteni, hogy ha elszállna a program, akkor ne 50-et kelljen újraírnom, csak tizet. Vígan mosolyogva vittem fel az adatokat, fülig ért a szám, hogy végre sikerült elérnem, amit akartam. S amikor a tizedik ember utolsó munkaszámát kezdtem felütni, akkor huss, elszállt a rendszer, és kezdhettem előlről az egészet. Mondanom sem kell, rögtön lehervadt a mosoly az arcomról. Máskor annak tudatában cseszegetem a főnök fiát, hogy úgyis megkapom érte méltó büntetésem :)

Mennyi időre van szüksége 2 villanyszerelőnek egy villanykörte kicseréléséhez?

Hétfőn elkezdett vibrálni a fénymásoló szobában az egyik neoncső. Szóltam is kollegámnak, Anthonynak, hogy amikor van ideje, cserélje ki legyen szíves. Anthony pedig szólt egy másik kollegámnak, Nick-nek. S mindketten mondták, hogy jó, majd megcsinálják. Teltek a napok, eljött a csütörtök is, de még mindig nem cserélték ki. Kérdeztem Anthonyt reggel, hogy mennyi időbe telik két villanyszerelőnek egy neoncső kicserélése? Erre az éppen arra járó Greg kollegám tört ki hangos nevetésben. Aztán eszembe jutott, hogy az elsőéveseknek épp csütörtökön van a találkozója a tanoncközponttal itt nálunk, hogy regisztrálják velük az adataikat és a tanulói jogviszonyt. Szóltam is Matt-nek a raktárban, hogy az elsőt, aki érkezik, küldje fel kicserélni a csövet. Matt fel is küldte Eric-et. Azt mondta neki, hogy menj fel kicserélni a csövet, Barry irodájában van egy létra, és szólj Eszternek, hogy azért jöttél, hogy kicseréld a csövet. Mikor felért, a következő roppant mókás jelenet zajlott le, amin egész nap mosolyogtam: Eric megállt az asztalom előtt, szépen kihúzta magát, majd azt mondta nekem: “Eszter, a Barry irodájában van egy létra.” Semmi mást nem fűzött hozzá, csak közölte velem a tényt :DDDD Kihoztam neki a létrát, odaadtam neki, mondtam, hogy Eric, itt a létra, ez a fénymásoló szoba, ott a villogó cső, itt meg a jó csövek. És ezzel visszamentem az asztalomhoz. Aztán vissza akarta volna adni nekem a létrát, de megkértem, hogy ugyan tegye már vissza ő. Ebédnél pedig Anthony kérdezte, hogy akkor én most úgy gondolom-e, hogy az Eric jobb nála. Mondtam, hogy nem, de hogy gyorsabb, az biztos.

A gödör

Új elsőévesnek kellett eltalálnia a Pitt Street 222-be. Viszont szegényt nem áldották meg túl jó tájékozódási képességgel, vagy jó emlékezőtehetséggel, mert a 211-be (vagy tán 201-be) sikerült mennie. A 211 viszont egy építkezés, egy hatalmas gödrön és néhány darun kívül nincs más ott. Állt egy darabig előtte, nézte a gödröt, majd felhívta a manager-ét, hogy nem érti. A manager a legnagyobb léleknyugalommal elmagyarázta neki, hogy ha nem lát 3 db kb. embermagasságú kettest maga előtt, akkor nem jó helyen jár.

Bankszámla adatok

Ugyanez az elsőéves elhagyta a bankszámla adatait. Mondtam neki, hogy akkor menjen fel a bankja honlapjára, ott biztos van egy 24/7 hívható szám, azt hívja fel és megmondják neki. Mondta, hogy jó, de nem biztos, hogy időre ki tudja deríteni. Mondtam, hogy a dolog teljesen egyszerű, ha nincsenek nálam az adatok másnap reggel fél 11-re, akkor nem fog fizetést kapni. Mondta, hogy semmi gond, úgyis csak 2 napot dolgozott. Mondtam neki, hogy a két nap is pénz. Egyetértett velem, de ettől még nem derítette ki a bankszámlaadatait időre.

Update

2011-02-04T15:58:00.002+11:00

Sikerült beszélni az előbbi bejegyzésben említett alvállalkozóval és vissza fogja utalni a számlánkra a pénzt. Hatalmas kő esett le a szívemről.

Kellemetlen

2011-02-04T14:00:00.000+11:00

Van két alvállalkozónk, akiknek ugyanaz a keresztnevük. Tegnap sikeresen a rossz Stephen-nek utaltam a pénzt, s hogy még javítsunk egy kicsit a helyzeten, ez az említett Stephen többet már nem fog nekünk dolgozni.

A könyvelőnk, Barry, azt mondta, hogy az a legegyszerűbb, ha beszélünk vele, hogy küldjön egy csekket nekünk vagy utalja vissza az összeget, mert ha a bankon keresztül próbáljuk intézni, akkor az eltart egy hónapig és nem biztos, hogy a végén visszakapjuk a pénzt. Kérdeztem Barryt, hogy ha nem utalja vissza a pénzt az említett Stephen, akkor az én fizetésemből fogják-e levonni a veszteséget. Mondta Barry, hogy nem, ez egy olyan hiba, ami bárkivel előfordulhat.

Ettől még nem érzem jobban magam az esettől, de az megnyugtató, hogy nem fogják tőlem levonni akkor sem, ha nem sikerül visszaszerezni a pénzt.

És megérkezett a várva várt levél

2011-02-01T14:34:00.002+11:00

Örömmel jelentem, hogy február 28-án mehetek esküt tenni, és ausztrál állampolgár leszek végre valahára :)

Sorozatfüggő lettem

2011-01-31T10:24:00.000+11:00

És emiatt haragszom a 9-es csatornára. Na nem a függőség kialakulása miatt, hanem azért, mert nem képesek a kedvenc sorozatomból, a Big bang theory-ból új részeket sugározni már november óta, pedig az USA-ban már a legfrissebb évad 14-ik epizódját fogják vetíteni most csütörtökön. Nálunk meg még mindig csak a harmadik résznél tartanak...

Mondjuk ebbe belejátszik az is, hogy itt most volt a nyári szünet az iskolákban, s emiatt semmi értelmeset nem lehetett látni a tévében. A Two and a half men az elvileg jó lenne, meg vicces, de abból sem sugároznak új részeket, hanem a régieket ismétlik unásig minden hétköznap este. Gyakorlatilag legalább 26x láttam már az összes évad összes epizódját random sorrendben. S hogy ha ennyire unom, akkor miért nézem mégis? Mert még mindig ez az egyetlen nézhető program esténként, és kell valami, amit nézhetek vacsora alatt. De csak hogy kevésbé legyen monoton, a 9-es csatorna digitális csatornáján, a GO-n ugyanazt az epizódot leadják egy éjfélhez közeli időpontban, amit 7-kor már leadtak a 9-esen.

Viszont most nagyon beharangozták, hogy február első hetében új részek lesznek. Nem csak új Two and a half men részek, hanem Big Bang Theory részek is. Meg két új sorozat is, a My dad says, meg a Mike and Molly. Ehhez képest a hétfő este úgy néz ki, hogy 7-kor egy Two and a half men ismétlés, 7.30-kor egy új rész, azt követően pedig a My dad says. Kedden pedig, amikorra az új TBBT részeket ígérték, ráadásul kettőt egymás után, lesz egy darab rész, az is ismétlés, a Mike and Molly-t pedig egész héten nem tűzik műsorra. Bár ha jobban belegondolok, lehet, hogy szerdára ígérték a kedvencem új részeit, de mivel szerdán sem lesznek új részek, ezért ebből a szempontból mindegy is.

Komolyan mondom, mire ideér a TBBT negyedik évadja, addigra az USA-ban már a tizediket fogják forgatni. Pedig még csak szinkronizálni és/vagy feliratozni sem kell. Nem értem, miért nem lehet leadni az új részeket ahelyett, hogy ezeréves ismétléseket sugároznak orrba-szájba. És fogadjunk, hogy most is az lesz, ami szeptemberben volt, hogy három egymást követő héten leadnak 3 új részt a Two and a half men-ből, a TBBT-ből pedig kettőt két egymást követő héten, aztán megint random ismétlésekbe fullad majd a dolog.

Munkamorál

2011-01-27T13:37:00.000+11:00

A főnököm elsőéves villanyszerelő tanoncokat keresett. Meg is hirdette a pozíciót annak rendje és módja szerint, meg is szerveztem mára 3 interjút. Már a szervezésnél is olyan flegmán beszéltek a telefonon, hogy csak úgy néztem. Ma pedig a háromból kettő el sem jött a megbeszélt interjúra, s még csak egy telefont sem eresztettek meg, hogy nem tudnak jönni. Aki megjelent, azzal a főnököm elégedett volt, már elvégzett egy elő-tanfolyamot is, és van is benne kellő alázat a munka iránt.

Itt sírnak az emberek, hogy kevés a munka, nem veszik fel őket, sok helyről még csak vissza sem jeleznek, hogy bocs, nem kellesz. Szidják ezerrel a munkáltatókat. Nekik meg itt a lehetőség, meg van szervezve az interjú is, csak venniük kéne a fáradságot, hogy felkeljenek időben és megjelenjenek. És nem. Lehet így is, csak akkor ne sírjon a szájuk, hogy nincs elég munka, és gonoszak az igazgatók. Ha már 16-18 évesen így állnak hozzá, akkor hogyan fognak később?

Angelo

2011-01-24T12:04:00.000+11:00

Van egy kollegám, akire talán a “szélvész” a legtalálóbb leírás. Mindig legalább 15 különféle dolgot csinál egyszerre, mindig épp késésben van valahonnan és egyfolytában csöng a mobilja. Azért a szerdáit igyekszik úgy intézni, hogy az ő csapatába tartozó villanyszerelők jelenléti íveit át tuja nézni és jóvá tudja hagyni nekem. Mindig csak a sajátját felejti el természetesen. Szélvészségéből adódóan némely részletek felett hajlamos elsiklani. Nem is túl ritkán. Amikor begyűjtöttem a szabadságolási kérelmeket karácsony előtt, akkor úgy adta le a kérelmét, hogy január 25-én, kedden fog visszajönni a szabadságáról. Kb. 2 héten keresztül kérdeztem meg tőle minden nap, hogy biztosan ekkor akar-e visszajönni, mert 26-a szerda az nemzeti ünnep, és akkor már sokkal kézenfekvőbb lenne csütörtökön visszajönni. De nem, nem, ő csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy ő márpedig kedden jön vissza, tudja, hogy nemzeti ünnep, meg minden, dehát rá kell néznie a csapatára. Jó, ennyiben maradtunk. Múlt héten felhívott engem. “Eszter, mikor is jövök én vissza? Hétfőn vagy csütörtökön?” “Kedden Angelo.” “Hogyhogy?” “Én is ezt kérdeztem, mielőtt elmentél szabadságra.” “Nem tudtam, hogy szerda nemzeti ünnep.” “De tudtad, mert csak kb. 200x kérdeztem meg, hogy biztos így akarod-e” “Nagy nyomás alatt voltam akkor, de rendben, akkor visszajövök kedden”

És így esett, hogy Angelo egy hónap szabadság után visszajön dolgozni egy napra csak azért, hogy az azt követő napot ismét otthon tölthesse.

1=3, avagy véradás megaposzt

2011-01-11T15:33:00.000+11:00

Forrás 1

Forrás 2

Forrás 3

Nemrég szó esett a véradásról a 2GB nevű rádióban, és ettől kedvet kaptam egy véradásról szóló nagyon részletes bejegyzés megírásához. Csak azt nehéz eldöntenem, hol is kezdjem.

Anyukám rendszeres véradó volt, amíg adhatott, így én úgy nőttem fel, hogy teljesen természetes volt, hogy én is véradó leszek. 19 évesen adtam először vért, ill. adtam volna, ha nem szúrt volna meg olyan rosszul a nővér, hogy csúsznia kellett 3 hónapot. De lényeg ami a lényeg, most már 22szeres véradó vagyok.

Magyarországon évente 500.000 egység vérre van szükség, amiből átlag 450.000-et sikerül teljesíteni. Ausztráliában minden harmadik embernek van szüksége valamilyen vérkészítményre, de csak minden harmincadik ember rendszeres véradó. S hogy szerintem mi az oka annak, hogy sosincs elég véradó?

- A legtöbben arra hivatkoznak, hogy félnek a tűtől. Pedig ahogy már egykori főnököm is megmondta, a véradás és a vérvétel között annyi a különbség, mint a szeretkezés és a nemi erőszak között.

- Aki nem akarja bevallani, hogy fél a tűtől, vagy azt, hogy nincs kedve évente 3-5ször 1 órát erre áldozni, az azt szokta mondani, hogy vérszegény. Még szerencse, hogy a vérszegénység nem állandó állapot. Sok vörös húst és zöld színű zöldséget kell enni, és helyrejön a vasszint. (Merthogy a vérszegénység a vér vashiányos állapotát jelenti.) A vörösbor is jó. Ha valaki túl súlyosan vagy túl sokáig vashiányos, annak vastablettát kell szednie, végszükség esetén pedig vérátömlesztésre van szüksége. A vérszegénység fáradékonysággal, energiátlansággal jár. Rendszeres véradók között gyakran előfordul, mert ők rendszeresen vesztenek vért, de semmi komoly bajt nem okoz, két hét alatt helyrehozató. Aki állandó vérszegénységre hivatkozik, az olyan, mint az a viccbeli nő, akinek mindig fejfájása van. Mind a kettő kóros, orvoshoz kell fordulni.

- Van olyan, aki attól fél, hogy túl sokat veszt a testsúlyából ezzel. Ha valaki nem pont a határon van, annak nem kell félnie emiatt.

- Sokan vannak olyanok, akik gyógyszereik / betegségük / várandósság / szoptatás miatt nem adhatnak. Ezek teljsen reális, elfogadható érvek. Ilyen esetekben tilos is vért adni. A véradás mind a két felet védi, a véradót is és azt is, aki kapja a vért.

- Viszont sajnos elsöprő többségben vannak azok, akik szimplán azért nem adnak vért, mert az térítésmentes, azaz nem kapnak pénzt érte. De ha közeli hozzátartozójuknak kellene a vér, ők lennének az elsők, akik sajtóhadjáratot indítanának, hogy milyen sok szívtelen ember van, és hogy most azonnal jelenjen meg mindenki a vérellátóban, mert most az ő hozzátartozójukról van szó.

Húsz évesen segítettem véradást szervezni az egyik bevásárlóközpontban. Az volt a feladatom, hogy leszólítsam az embereket és meggyőzzem őket arról, hogy adjanak vért. Nagyon sokan lesajnálóan mosolyogtak rám, mielőtt fellengzősen arrébb vonultak volna. Egy kisgyerekes apukától azt kérdeztem, hogy akar-e hőssé válni a gyereke szemében. A gyerek szemei hirtelen felcsillantak, apuka pedig hideg zuhanyként, megvetően közölte, hogy nem. S ezzel az egy szóval ki is hunyt a gyerek szeméből a csillogás.

Kik is kapják a vért, amit adunk?

Többek között rákos betegek, a vér egyéb betegségeivel fertőzöttek, anémiások (vashiány), operációra szorulók (nyitott szívműtét és égési sérülés esetén is), egyéb szív-, gyomor- és vesebetegségben szenvedők, csontjukat törtek, azok, akiknek műízületre van szükségük, nőgyógyászati betegek, frissen szült nők/született gyerekek, közúti balesetet szenvedettek. Mint láthatjuk, elég széles skálán mozog, hogy kinek lehet szüsége vérre. A legnagyobb arányban azonban mégis a rákos betegeknek.

Azért van szükség folyamatosan véradásra, mert a vér ill. annak részei csak rövid ideig állnak el. A vérlemezkék 5 napig tarthatók el, a vörös vértestek 42 napig, a plazma pedig maximum egy évig. És ezzel el is jutottunk oda, hogy 1 miért is egyenlő 3-mal. Egy egység vérből ugyanis háromféle vérkészítmény készül: vörös vértest-, vérlemezke- és plazmakoncentrátum. Így pedig egy véradással 3 életet lehet megmenteni. Egy véradás alkalmával 450ml vért vesznek le, plusz 3 kémcsőnyit a rutinvizsgálatokhoz. Nem kell izgulni, 5 liter vére van egy átlagos felnőttnek, abba ez bőven belefér :) Nők évente háromszor, férfiak évente ötször adhatnak vért, s két véradás között legalább 56 napnak kell eltelnie. Ennyi idő alatt tud a szervezet regenerálódni.

Lássuk akkor, hogyan is zajlik egy véradás Magyarországon ill. Ausztráliában.

Nézzük először Magyarországot.

Személyazonosítás (személyi, lakcímkártya, TAJ kártya) után egy rövid kérdőívet kell kitölteni az általános egészségi állapotunkról, majd egy kevés ujjbegyből vett vérrel ellenőrzik a vér vastartalmát. Ezt egy orvosi vizsgálat követi, ahol ellenőrzik a vérnyomást, megmérik a súlyunkat és átbeszélnek mindent, ami esetleg probléma lehet. Ezt követően, ha minden rendben van, meg kell inni egy pohár teát és meg lehet kezdeni a véradást. Először megkérdezik, melyik karból szeretnénk adni. Nyilván aki először ad vért, annak nem evidens, hogy melyik is a “donor-kar”-ja, neki megnézik, hogy melyik vénája a jobb, és értelemszerűen abból fog adni élete során. Fertőtlenítik a kart, szúrnak, és szerencsés esetben kapunk a kezünkbe valami marokerősítő-szerűséget, hogy jobban tudjunk pumpálni. Miután levették a szükséges mennyiséget, még a helyünkön kell maradni egy kicsit pihenni. Aztán inni kell egy kicsit, és enni is (ez nagyon fontos! Én egyszer összesetem otthon a zuhany alatt, mert nem ettem véradás után.) A véradók kapnak egy csekélyke ajándékot, és azzal a jóleső érzéssel mehetnek haza, hogy a napi jócselekedetüket végrehajtották.

Ausztráliában hasonlóan zajlik, mégis kicsit más. Míg Magyarországon a kihelyezett véradás a népszerűbb, addig Ausztráliában inkább az intézeti. Mondjuk nem mellékes az sem, hogy Ausztráliában a Vöröskereszt része a vérellátó, míg Magyarországon két külön szervezetről beszélünk, akik az anyagiak miatt egymás ellen dolgoznak.

Szóval itt csak a legelső véradás előtt kell fényképes igazolványt vinni magunkkal, mert amint bekerülünk a rendszerbe, küldenek egy donor-kártyát, ami akkora, mint egy hitelkártya, és ez szolgál majd személyazonosításra a későbbiekben. Ezen rajta van a nevünk, a donor-számunk, a születési dátumunk és egy vonalkód.

A kitöltendő kérdőívnek 3 + 1 része van. Az ‘A’ részt csak a legelső véradásunk előtt kell kitölteni. A ‘B’ és ‘C’ részek minden véradás előtt kötelezőek, a +1 rész pedig mindig szezonális, csak egy odatűzött A4-es lap, attól függenek a rajta lévő kérdések, hogy épp a világ mely részén tört ki kolera / malária stb. Általában csak annyi, hogy jártál-e az elmúlt 1 hétben / hónapban / évben az adott helyen. Sok angol épp emiatt nem adhat vért, mert a kergemarha-kór idején még Angliában éltek, és ez Ausztráliában olyan rizikófaktornak számít, ami örök életre megtiltja nekik az itteni véradást.

Amikor megszervezed az időpontot, akkor felhívják a figyelmed arra, hogy úgy gyere vért adni, hogy előtte ittál négy nagy pohár vizet és ettél egy nagyobb adag ételt. De persze ott van a vízautómata papírpoharakkal az előtértben.

Először megmérik a súlyunkat, újabban pedig a testmagasságunkat is. Aztán egy külön fülkében, zárt ajtók mögött megmérik a vérnyomásunkat, megbeszéljük a kérdőívet, megmérik a vasszintet, és ha minden rendben, akkor lehet vért adni. Itt is fertőtlenítik először a kart, leveszik a vért, majd hagynak pihenni egy kicsit. Aztán át kell menni az ú.n. “hydration station”-re, ahol kapunk egy nagy pohár tejturmixot (háromféle ízesítés közül lehet választani), vagy gyümölcslét és egy papírzacskóban nasit. Csokoládét, chips-et, sütit. Leülünk egy asztalhoz, és megeszegetjük/iszogatjuk amit kaptunk. Közben lehalkítva megy valami hírcsatorna, de van olvasnivaló is kitéve. Javasolják, hogy legalább 15 percet maradjunk véradás után, arra az esetre, ha bármi probléma lenne. Van egy csengő is minden asztal közepén, amit meg kell nyomni, ha rosszul lennénk. Egy hirdetőtáblára ki van írva, hogy aki az adott napon adott vért, az mikor adhat legközelebb. Kifelemenet meg is lehet szervezni annak, aki akarja. Aki nem teszi, annak küldenek e-mailt, amikor eljött az idő, hogy most már újra adhat, vagy pedig felhívják telefonon, hogy akar-e új időpontot szervezni.

Ki adhat vért?

Ez is különbözik némiképp a két országban.

Magyarországon minden olyan 18 és 65 év közötti egészséges felnőtt adhat vért, akinek a súlya meghaladja az 50 kilót.

Ausztráliában a 16-70 éves korosztály adhat vért, feltéve, hogy egészségesek és 45 kilónál nehezebbek (16-17 évesek esetében 50 kilónál).

A várandós és szoptató anyák persze egyik országban sem adhatnak vért.

Ausztráliában alkoholos befolyásoltság alatt sem lehet vért adni, nem tudom, hogy a magyar direktíva mi erre.

Többfajta véradás létezik. Amit fentebb részleteztem, az a teljes véradás. Van azonban az ún. ferezises véradás is, amikor csak a vérlemezkét vagy csak a plazmát veszik le. Ez egy speciális gépen keresztül törénik, ami elválasztja a vérlemezkét vagy plazmát a vörösvérsejttől, s a vörösvérsejteket (tehát a vérképző anyagot) visszajuttatja a szervezetbe. Ez az eljárás nagyjából egy órát vesz igénybe. Ferezises véradóként 2-3 hetente lehet menni véradásra, mert vérképző anyag egyáltalán nem kerül ki a szervezetből, a vérlemezke és a plazma pedig gyorsan regenerálódik. Aki így szeretne vért adni, annak a véradás előtt legalább 6-8 nagy pohár vizet kell meginnia. Az az előnye ennek a típusú véradásnak, hogy sokkal több vérlemezkét / plazmát lehet nyerni belőle, mint egy teljes véradásból, így több emberen lehet segíteni vele. A háromfajta koncentrátumból (vörösvértest, vérlemezke, plazma) ugyanis összesen kb. 22 különféle vérkészítmény készül, a legtöbbje vérlemezkéből és plazmából.

Vércsoportok, gyakoriságuk ill. ki kinek adhat vért

A következő 8 vércsoport létezik:

0-
0+
A-
A+
B-
B+
AB-
AB+

Az AB típusú vércsoport a legritkább, viszont a plazmája bárkinek adható.

A B típusú vércsoport gyakoribb, az ausztrál népesség 10%-nak ilyen vér csörgedez az ereiben. Plazmáját szintén minden vércsoportnak lehet adni.

Elterjedtebb az A típusú vércsoport, ez a csoport nem csak más A-knak, hanem AB-knek is adhat teljes vért.

A legelterjedtebb a 0-ás típusú vércsoport, a lakosság csaknem fele ezzel rendelkezik. Ez a vércsoport minden más vércsoportnak adhat vért.

Az alábbi táblázatban láthatjuk, hogy ki kitől kaphat vért. (x tengelyen a véradó, y tengelyen a vért kapó vércsoportja látható)

A most használatos vércsoportrendszer alapjait egy osztrák tudós, Karl Landsteiner fektette le 1901-ben. Ekkor felfedezte ugyanis, hogy ezek között az antigének ill a plazma egyéb összetevői (antigének) között reakció lép fel vérátömlesztéskor, s hogy a vörösvérsejtek néha összecsomósodnak és káros hatást okoznak a szervezetben. További kísérletek során négy különböző vércsoportot tudott elkülöníteni, attól függően, hogy jelen volt-e a ma A-ként és B-ként ismert antigén.

Ez a kísérletsorozatt vezetett az AB0-rendszerhez.

1939-40-ben további kutatások eredményeként rájöttek, hogy tovább kell csoportosítani a már meglévő vércsoportokat. A kísérletek rhesus majmokon végezték, ezért rhesus faktornak, azaz RH faktornak nevezték el.

Az AB0 vércsoporttól függetlenül vannak olyan emberek, akikben megtalálható a D antigén, és vannak olyanok, akikben nem. Akiknek a szervezetében megtalálható a D antigén, azok RH faktora pozitív, akikében nem, azoké negatív. Ezt egy ‘+’ ill. ‘-‘ jellel szokás jelölni a vércsoport mögött.

Akik RH- faktorral rendelkeznek, azoknak a szervezetében kialakulhat az ún. anti-D antitest, ha terhesség vagy vérátömlesztés során a szervezetükbe D antigén kerül.

Várandósság esetében ennek RH- anyáknál van jelentőssége. Ugyanis ha a gyerek RH+, akkor azt idegen testként értelmezi a szervezet, s elkezd ellene ellenanyagot termelni. Az első baba nem jelent problémát ebből a szempontból, de ha a szülést követően az anya nem kap anti-D injekciót, akkor az ellenanyag megmarad az anya szervezetében, és ha a második magzat is RH+, akkor elkezdi pusztítani az anyai szervezet a magzati vörösvértesteket.

Persze az ellenanyag termelés csak akkor kezdődik el, ha a magzat vörösvértestei valamilyen úton-módon bekerülnek az anya vérkeringésébe. Pl magzatvíz-mintavétel, magzati vérminta-vétel, vetélés, abortusz, méhen kívüli terhesség, szülés lepényi szakasza vagy császármetszés során.

Na, de ami a lényeg, ne keress kifogást, adj vért :)

WTF

2011-01-04T21:11:00.000+11:00

Na, most meg itt van ez. Tényleg ennyire meghülyült a hatóság? Egy gyilkosságról szóló tudósításban mégis mióta hatásvadász elem megmutatni egy véres széklábat? Vajon a meggyilkolt ember családját nem zaklatta fel maga a gyilkosság ténye? És nem zaklatna fel másokat, ha csak a pap beszédét mutatnák a temetésen és a gyilkosság körülményeit nem? Könyörgöm...

Tilos Rádió vs. Médiahatóság

2011-01-03T15:06:00.000+11:00

Avagy nemes egyszerűséggel csak hihihi :))

Szóval történt az eset, hogy a nem túl nagy hallgatósággal rendelkező Tilos Rádió egy szép őszi napon lejátszotta főműsoridőben Ice-T nevű előadónak az It's on című számát. Részletek itt, dalszöveg itt.

Ice-T nem épp arról híres, hogy gyerekbarát dalszövegei lennének. Együttesével, a Body Count-tal rengeteg politikailag inkorrekt, mocskosszájú számot írtak és adtak elő, leginkább az ottani gettóéletről, az ott lakók átlagos szókincsével. Nyilván nem kisgyerekek fülének szánták ezeket.

Ámde. A Médiahatóság arra hivatkozik, hogy ez a magyar kiskorúak lelki fejlődésére van káros hatással. Idelinkelem a számot YouTube-ról, tegye fel a kezét, aki első hallásra megérti, miről is rappel a rapper.

Bár a fentebb linkelt dalszöveg jó kis puska lehet :) Szóval szerintem nem volt olyan hallgatója a rádiónak az emlegetett időszakban, aki életkortól függetlenül értette volna, miről is van szó a dalban. Max. a felvezető részt. Szóval amíg nem csinált a hatóság bolhából elefántot, addig senki lelki fejlődésére nem volt a szám káros hatással. Mert nekem szent meggyőződésem, hogy csak az lehet valakire káros hatással, amit megért. De most, hogy elefántot csinált a hatóság a dologból, hirtelen nem értik, honnan is került ide ez a nagy állat. Le is fordíttaták valakivel a dalszöveget, ami nem mellesleg igencsak gyatra félrefordítás, rengeteg mellényúlással. Ehhez a dalszövegfordításhoz mostmár boldog-boldogtalan hozzáférhet, és az emberek keresik is. Eddig Magyarországról elhanyagolható mennyiségű ember kereste YouTube-on az It's on-t, most már a keresők közel 2/3-a Magyarországról van. És nagy valószínűséggel nem állnak meg ennél a számnál, hanem ha már ott járnak, akkor meghallgatják a Cop Killer-t meg a KKK Bitch-et is. S a dalszövegeiket is megkeresik hozzá akkor már.

Nem tudom, mi volt a Médiahatóság célja ezzel. Ha az, hogy megismertesse az ország kiskorúit az amerikai gettóangol szókincsével, akkor sikerrel járt. Ha az, hogy megóvja a kiskorúak tiszta kis lelkecskéit, akkor csúnyán melléfogott. Eddig egy szűk kis réteg hallgatott Magyarországon Ice-T-t és Body Countot, most már gyakorlatilag mindenki. És hála a (félre)fordításuknak, most már értik is, amit hallanak. Egyébként megható, milyen jó angoltudást feltételeznek a 16 éven aluliakról, amikor mindenki arra panaszkodik, hogy milyen gyatra a nyelvoktatás színvonala Magyarországon és hogy alig akad valaki, aki beszélne idegen nyelveket.

De szerintem ezek közül egyik variáció sem helyes. Sokkal inkább arra gyanakszom, hogy kiskorúaktól függetlenül inkább arról van szó, hogy böki a tanács csőrét a Tilos Rádió léte, és minden lehetséges eszközzel megpróbálják ellehetetleníteni.

Sheldon & Amy

2010-12-18T11:31:00.000+11:00

Aktuális kedvenc jelenetem a The big bang theory-ból. Volt jobb minőségű videó is YouTube-on, de azoknál letiltották a beágyazhatóságot :( Viszont a jelenet csillagos ötös :))))

Ismét a gyorshajtáson elmélkedem

2010-12-13T11:32:00.000+11:00

Tegnap olvastam ezt a Daily Telegraph-ban. A cikk lényege, hogy a fix sebességmérő kamerák csak extra bevételforrásként vannak kihelyezve, nem pedig a biztonság növelése érdekében. S hogy ezt az bizonyítja a legjobban, hogy oda tettek kamerát, ahol a kihelyezést megelőző 3 évben összesen 5 baleset volt és egy sem halálos, míg oda nem, ahol évente 135 baleset történik. S a top 10 legtöbb pénzt hozó kamera mind olyan útra lett kihelyezve, ahol a kihelyezést megelőző három évben alig volt baleset.

Nyilvánvalóan minden gyorshajtó szerint ezek a kamerák nem a biztonság növelésére lettek kitalálva, hanem sarcra. S minden útbiztonsággal foglalkozó szórólap / könyv / tájékoztató azt igyekszik sujkolni az emberekbe, hogy nincs olyan, hogy biztonságos gyorshajtás. Én úgy látom, hogy itt Sydneyben azok a kamerák, amik tényleg a biztonság érdekében lettek kihelyezve, jól ki vannak plakátolva előre, egyre sűrűsödő táblák jelzik, hogy mindjárt itt a kamera, s ilyen helyeken alig van bírság is meg baleset is. A többi viszont tényleg csak pénzszedésre van.

Én úgy látom, hogy önmagában a gyorshajtás nem okoz balesetet, sokkal inkább okoz viszont az, ha valaki nem az útviszonyoknak megfelelően vezet. Ugyanazon az úton vezettem én már 40-nel is, amikor este annyira szakadt az eső, hogy az orromig alig láttam tőle, meg 80-nal is, amikor a verőfényes napsütésben teljesen kihalt volt az útszakasz.

Én megrögzött gyorshajtó vagyok. Balesetem gyorshajtás miatt egyetlen egyszer volt, még a legelején, úgy féléves jogosítvánnyal. Azóta egy sem. Most 10 éves a jogosítványom, ez alatt a tíz év alatt összesen volt 3 balesetem, mind a három még a jogosítványom első évében. És ebből a háromból egyetlenegyet okozott gyorshajtás. Némi rutinnal pedig mind a három megelőzhető lett volna.

De nyilván engem csalnak meg az érzékeim, amikor azt mondom 9 év balesetmentes gyorshajtás után, hogy létezik biztonságos gyorshajtás. Persze nyilvánvalóan nem arról beszélek, amikor valaki a 60-as zónában 160-nal megy. Mint mindent, ezt is ésszel kéne csinálni.

Szerintem nem a gyorshajtókra kéne rászállni. Sokkal inkább az alkoholos és drogos befolyásoltságot kellene szűrni, meg azokat, akiket itt csak úgy hívnak, hogy ‘hoon’, akik élvezetből vezetnek veszélyesen, bevágnak mindenki elé, a megengedett sebesség 2-2,5-szeresével vezetnek, farolgatnak, élvezetből satufékeznek.

Meg ugye azok a rendőrök is megérik a pénzüket, akik direkt belemásznak a szabályosan haladó autós seggébe, hogy azt ezzel arra kényszerítsék, hogy felgyorsítson, majd rászirénáznak és megbüntetik gyorshajtásért. Nem elszigetelt az eset. Richard egyik kollegája mesélte, hogy valamelyik nap egy barátnője vitte őt dolgozni. Útfelújítás miatt kint volt a 40-es korlátozó tábla, de persze útfelújítás sehol nem volt. Ment szabályosan negyvennel, a mögötte lévő rendőr meg egyre csak mászott bele a fenekébe. Elengedni nem volt hely, viszont egyre jobban idegesítette őt a rendőr ezzel a viselkedéssel. Felgyorsított hát 45-re, s a rendőr csak ezt várta. Rögtön leszirénázta az útról, és nekiállt őt kioktatni, hogy ne siessen ennyire, a gyorshajtás sehova nem vezet, mégis miért száguldozik. Vicces dolog 45-nél gyorshajtásról beszélni.

Jó, nyilvánvalóan nem lehet arra alapozva törvényeket hozni, hogy azt feltételezem, mindenki az útviszonyoknak megfelelően fog vezetni. De adott büntetési tételeknél figyelembe lehetne venni az addigi balesetmentes közlekedést, mint ahogy a biztosítók szokták a díjak megállapításakor.

Most meg amúgy is Hawaii lesz a rendőröknek, jön a karácsonyi dupla büntetőpontos időszak, lehet kaszálni.

Azonban továbbra is fenntartom, hogy a forgalommal együtt kell haladni, mert ha gyorsabban megyek, akkor én megyek neki valakinek, ha meg lassabban, akkor belém fognak jönni.

Biztonsági kuka Chatswoodban

2010-12-10T20:52:00.000+11:00

Sokáig a terrorveszély miatt egyáltalán nem volt kuka Chatswoodban. Pár hete lett több ilyen kuka:

Így rögtön látni, ha terrorista bácsi bombát rejt bele...

Adatcsere

2010-12-02T11:49:00.002+11:00

Nemrég lejárt a kártyám és újat kaptam helyette. Emiatt fel kellett hívnom az egészségbiztosítónkat és az internetszolgáltatónkat is, mert erről a kártyáról fizetjük őket.

Felhívtam az egészségbiztosítót. Három gomb megynyomása után azonnal kapcsoltak, s az angolul hibátlanul beszélő, segítőkész hölggyel kb. 1 perc alatt módosítottuk az adatokat, mert ugye csak a lejárati dátum és a biztonsági kód változott, a kártyaszámot nem kellett újra lediktálnom. A végén megkérdezte, segíthet-e még valamiben, aztán elköszöntünk.

Nem így az internetszolgáltatónál. Felhívtam őket, első nekifutásra közölte a rendszer, hogy túl sokan várakoznak, így nem tudnak beállítani a sorba, telefonáljak később. Telefonáltam is. Hosszas várakozás után egy erős ázsiai akcentussal beszélő ügyintézőhöz jutottam. Mikot elmondtam neki, mit szeretnék, rögtön leszidott, hogy miért nem az interneten keresztül frissítem az adataimat. Miután elmondtam neki, hogy elfelejtettem a felhasználónevem és a jelszavam, azok után sóhajtott egy mélyet, s még mindig érezni lehetett, hogy a pokolba kíván és nem érti, miért rablom az idejét. Előszöris megkért, hogy tartsam, amíg a megfelelő képernyő megjelenik a monitorán. Úgyhogy tartottam egy újabb percig. Aztán elkezdte kérdezni a kártya új adatait, baromi undokan persze. A végén azért a biztonság kedvéért még tartanom kellett a vonalat úgy 2 percig, amíg a rendszer frissítette az adataimat. Aztán a nőci közölte, hogy a frissítés megtörtént elköszönt és letette a telefont.

Unokatesóm találta YouTube-on :)

2010-11-27T20:53:00.000+11:00

Hangsúly...

2010-11-25T19:59:00.000+11:00

Minden szerdán bérszámfejtek, s csütörtök reggel érkezik a számlákra a pénz. Viszont ma az NAB nevű banknak szoftverproblémái voltak és nem érkeztek meg a pénzek emiatt az NAB számlákra. Patrick kollegám, akiről már rengeteget panaszkodtam, azzal fogadott reggel, hogy azonnal nézzek utána, hogy miért nem érkezett meg a számlájára a pénz, és a hangsúlyából az érződött, hogy feltételezi rólam, hogy direkt nem utaltam a számlájára a pénzt tegnap. És még azután is hitetlenkedve csóválta a fejét, hogy megmutattam neki mindenféle visszaigazolást, hogy márpedig a pénze utalva lett. Mondtam neki, hogy hívja fel a bankját, ne engem zargasson. S miután felhívta a bankot derült ki ez a probléma, de azért bocsánatot nem kért tőlem, amiért meggyanúsított.(Barry, a könyvelőnk azt mondta nekem, hogy azt kellett volna felelnem, hogy majd akkor kap fizetést, ha dolgozik :) )

Egy villanyszerelőnk is az NAB-nél van. Ő felhívott, és teljesen nyugodt hangon csak egyszerűen megkérdezte, hogy mi történt. Nem volt semmi gyanusítgatás a hangjában, csak érdeklődőn megkérdezte, hogy meg tudom-e mondani, mi történhetett, ami miatt nem érkezett meg a fizetése. A hangsúlyából pedig lehetett érezni, hogy fel se tételezi rólam, hogy direkt nem utaltam a pénzét. Lehet így is. Sokat számít az a fránya hangsúly...

Grr

2010-11-12T14:23:00.000+11:00

Gyorsan kiírom magamból, még mielőtt nagyon felforr az agyvizem. Úgy látszik, nálunk nem múlhat el Hanuka családi balhé nélkül.

Idén is időben szétküldtem a meghívókat, Simon és Vanessa rögtön e-mailfordultával válaszoltak is, hogy szeretnének részt venni a partin és már nagyon várják, hogy jöhessenek. Nem így a két sógorom, bár tudom, ha egyszer azt írtam a meghívóban, hogy 17-ig válaszoljanak, akkor ne 12-én morogjak. De. Ma beszéltem Lilivel, akinek egy elejtett félmondatából megtudtam, hogy Roberték nem tudnak jönni, mert akkor van Keilaninak az óvodai karácsonyi ünnepsége. (Este 8-kor a 2-3 éveseknek…) Ezzel nekem szimplán az a problémám, hogy ha ő kapásból tudja, hogy nem fognak tudni jönni, akkor azt miért nem lehet nekem is megmondani, aki szervezem az egészet. Jó tudom, nincs még 17-e, de akkor miért tudhatja ezt a tényt mindenki más Richardon és rajtam kívül?

Timothy pedig a másik fele. Ebédidőben Facebookoztam, ő is online volt. El akartam kezdeni chatelni vele, hogy megkérdezzem, megkapta-e az e-mailemet a partiról. De persze először csak ráköszöntem és vártam, hogy válaszoljon. 10 perc elteltével kijelentkezett Facebookról anélkül, hogy legalább visszaköszönt volna. Velem van a gond, hogy ezt bunkóságnak tartom, mármint hogy arra sem méltat, hogy visszaköszönjön, vagy a Facebooknak van olyan beállítása, hogy ne jelezze, ha meghatározott emberek chat-et kezdeményeznek? Ha ez utóbbi, akkor viszont azt nem értem, miért lettem letiltva, mert amilyen sűrűn mi kommunikálni szoktunk, egészen biztosan nem mondtam semmi bántót neki.

Azon gondolkodom, hogy vajon az anyósom ukázba adta-e nekik, hogy mindenféle mondvacsinált kifogásokkal maradjanak távol a partitól. Ugyanis Richard és ő már szeptember óta nem beszélnek, és most kivételesen nem a férjem hibájából. Az anyósom persze játssza a mártírt, csak már senki nem veszi komolyan. Az a borzasztó az anyósomban, hogy mindig előbb cselekszik és aztán gondolkodik, de soha nem vonja le azt a következtetést, hogy ő bármiben is hibás lenne. Mindig mindenről más tehet. S most sikerült átlépnie egy olyan határt, hogy Richard nem érzi úgy, hogy még ebben az életben szóba akarna állni többet az anyjával. Pedig az anyósom mindent megtesz azért, hogy kibéküljenek, pl. megjelent nálunk hívatlanul, amikor Richard dolgozott, s előadta nekem a nagyjelenetet, hogy Richard majd a temetésére tán elmegy. Mikor ezt elmondtam az én férjemnek, akkor először leszidott, hogy minek nyitottam ajtót, majd megkérdezte, hogy megmondtam-e az anyjának, hogy nem fog elmenni a temetésére sem. Ettől függetlenül az anyósom ott lesz a Hanuka partin, de tényleg van egy olyan érzésem, hogy ráparancsolt a másik kettőre, hogy oda ne merjék dugni a képüket.

A gyerekek gyorsan nőnek

2010-11-11T14:30:00.000+11:00

Míly bölcs vagyok már megint :) Szóval amikor én repültem ki, az teljesen helyénvaló volt, nem is gondolkodtam rajta sokat. Most viszont az öcsém tervezi, hogy a nyáron elköltözik otthonról. És valahogy úgy belémnyillalt hirtelen, hogy az én kisöcsém már nem is olyan kicsi. Igaz, hogy csak néhány házzal költözik majd arrébb, de akkor is már tervezi, hogy milyen bútorokkal és hogyan fogja berendezni a lakást. És ha minden a tervei szerint alakul, akkor a jövő októberre tervezett magyarországi látogatásunkkor már nála szállnánk meg, nem pedig a szüleimnél. Anyukám azt mondta, hogy járt neki annyi a sorstól, hogyha az egyik gyereke ilyen messzire repült, akkor a másik ilyen közelre :)

HIM hétvége :)

2010-11-07T14:09:00.000+11:00

Úthasználati útmutató Sydneyhez

2010-11-02T10:26:00.000+11:00

Avagy autósok, gyalogosok és biciklisták viselkedése az úton ebben a csodás városban.

Ha vasárnap reggel kocogni támad kedvünk, semmiképp se a járdán tegyük. Fussunk abban a sávban, amelyikben szembe jönnek az autók, merészebbek futhatnak cikk-cakkban is az úton.

Ha barátainkkal biciklizünk, még véletlenül se haladjunk libasorban egymás mögött. Legalább ketten, de még jobb, ha hárman kerekezünk egymás mellett, hogy a teljes sávot elfoglaljuk. Csóváljuk fejünket méltatlankodva, ha egy autó megpróbál kikerülni minket.

Sétálni legjobban a 90-es zónában lehet hétvégén reggelente, az autókkal szemben haladva. Pakoljuk meg hátizsákunkat finom elemózsiával és induljunk neki családunkkal a túrának.

Ha Porschénket szervizelni visszük, ne törődjünk azzal, hogy a bejárat a szalonhoz a járdán keresztül vezet. Lassítás nélkül hajtsunk át rajta, ha gyalogost látunk, akkor gyorsítsunk fel egy kicsit, és figyeljük élvezettel, ahogy visszaugrik ijedtében.

Ha Ázsiából származó nők vagyunk és terepjárót vezetünk, akkor az Officeworks-ből kihajtva guruljunk át a szembesávba jobbra kanyarodáshoz, és index nélkül kanyarodjunk. Hasonlóan a Porschét vezető sofőrökhöz, ne nézzünk körül, hogy van-e gyalogos a járdán, amin át kell hajtani a kihajtáshoz.

Ha a rokkant helyen állunk a Westfieldben orral a fal fele, akkor kihajtáskor ne nézzünk a türkörbe. Nyugodtan tolassunk rá a mögöttünk esetleg elhaladó gyalogosra, aki épp az autójához menne, neki úgyis jó reflexekkel kell rendelkeznie, hisz ő nem rokkant.

Ha ilyen kocsit vezetünk betonon, akkor fölösleges irányt vagy bármi mást jeleznünk. A gyalogos nem számít, elvégre úgyis azért vettünk ilyen kocsit betonra, hogy ha elütünk valakit, akkor ne kelljen éreznünk, ahogy alattunk nyöszörög.

Ha Ázsiából származó férfiak vagyunk, akkor haladjunk következetesen 60-nal a 90-es zónában, lehetőleg a gyorsabbiknak szánt sávban. Ha észleljük, hogy a mögöttünk lévő sofőrt ez irritálja, mert a lassabbiknak szánt sávban úgy haladnak az autók, hogy lehetetlenség kikerülni minket, akkor lassítsunk le még jobban, és meg se forduljon a fejünkben, hogy átmenjünk a lassabbnak szánt sávba.

S ismét egy hír a Yahoo-ról

2010-10-26T15:17:00.000+11:00

Közúti szerencsétlenség történt hétvégén Dél-Ausztrália államban. Azért írok szerencsétlenséget, mert balesetnek azt nevezem, ami minden elővigyázatosság ellenére bekövetkezik.

De hogy ne legyek ennyire titokzatos: az történt, hogy egy részeg 30 éves nő és 18 éves húga egy olyan kocsi motorháztetején utazott egy autóúton, amit egy 16 éves, jogosítvánnyal nem rendelkező lány vezetett. A 30 éves nőnek a két gyereke pedig a kocsi hátsó ülésén ült. 10 perc után a 18 éves lány leesett a motorháztetőről, a nővére pedig a segítségére sietett, de elütötte őt egy kocsi, amit egy 34 éves, szintén jogosítvány nélküli sofőr vezetett. Mind a ketten életüket vesztették. Itt olvasható a teljes cikk, annak, akit érdekel.

Saját véleményem az, hogy nagyon sajnálom a családot, akik elvesztették két lányukat, de a két lányt, aki meghalt, nem tudom sajnálni. Ez a szerencsétlenség simán megelőzhető lett volna. A 30 évesnek ennél sokkal több eszének kellett volna lennie, a 16 évesnek pedig nem kellett volna vezetnie egy olyan autót, aminek a motorháztetején ülnek, jogosítványtól függetlenül. Sok ész nem kell hozzá, hogy előre lehessen látni, hogy ebből így semmi jó nem származhat. A 30 éves nő pedig miért járt kocsmáról kocsmára a gyerekeivel? Ez lenne a másik kérdésem.

De idézek a kommentekből is, hogy ne csak az én véleményem álljon itt. Sokan másként gondolják ugyanis, mint én.

Egy Josie nevű hozzászóló a következőket írta valakinek válaszul:

“Kitkah is right Ann, your comment is harsh. Their actions were idiotic, but I'm sure if that mother thought that she and her sister were about to be killed in front of her young childrens eyes, she'd have acted differently. Those poor, poor children. They will probably suffer most from this and that's really sad.”

Kitkah, Ann-nek igaza van, durva a hozzászólásod. Hülyén viselkedtek, de biztosra veszem, hogy ha ez az anya tudta volna, hogy ő és a testvére meg fognak halni a gyerekei szeme előtt, akkor másként viselkedett volna. Azok a szegény kisgyerekek. Tán ők fognak a legtöbbet szenvedni emiatt, s ez nagyon szomorú.

(Csak halkan kérdezem, hogy egy 30 éves kétgyerekes családanyának tényleg annyira baromira nehéz előre látnia, hogy abból semmi jó nem sülhet ki, hogy a motorháztetőn utazik?)

Egy másik hozzászóló ezt írta:

“WERE YOU THERE??? Who are you to judge? You dont know the full story as your only going by what the media says, and this poor 16 year old is probably suffering more than anybody. Yes, she made a mistake but shes a teenager, teenagers do stupid stuff sometime. why does the teenager get the blame when she was the sober one who was being supervised by the adult on the bonnet. how about you grow a heart, one day this could happen to someone you know. Your comment has made me sick!!!!!!”

Ott voltál? Ki vagy te, hogy ítélkezhetnél felettük? Nem tudod a teljes történetet, csak azt, amit a média mond, s ez a szegény 16 éves lány valószínűleg mindenkinél jobban szenved. Igen, hibázott, de ő kamasz, és a kamaszok néha csinálnak hülyeségeket. Miért egy kamaszt hibáztatnak, aki józanul vezetett a motorháztetőn ülő felnőtt irányítása alatt? Mi lenne, ha lenne szíved? Előfordulhat, hogy egy nap olyasvalakivel történik ilyen, akit ismersz. Hányingerem van a hozzászólásodtól.

(Itt azt jegyezném meg, hogy az nem kifogás, hogy kamasz vezette a kocsit és a kamaszok csinálnak hülyeségeket. Hülyeség az, ha befesti a haját rikító rózsaszínre vagy sót tesz a süteménybe cukor helyett amikor sütni tanul. Még egy 16 évesnek is tisztában kellene lennie azzal, hogy simán halálhoz vezethet az, ha valaki a motorháztetőn utazik, és szimplán nem kellett volna addig elindulnia, amíg mindenki be nem szállt a kocsiba. Főleg, ha józan volt.)

Egy álomvilágban élő hozzászóló a következőket írta:

“death has no mercy.kids will make mistakes.oz is a rich enough country to provide safer roads much safer roads and cars.its good here cars and driving should be about transport not death dramas.cars and roads need to be designed to protect what is usually the main culprit the driver from himself.even if someone falls asleep or is trying to hurt themselves or stoned drunk they need to be as protected as possible”

A halál nem ismer irgalmat. A gyerekek mindigis fognak hibázni. Ausztrália van elég gazdag ország ahhoz, hogy sokkal biztonságosabb utakat és autókat hozzon létre/gyártson. A vezetésnek arról kellene szólnia, hogy eljutunk A pontból B-be, nem pedig halálos balesetkeről. Úgy kell megtervezni az utakat is és a kocsikat is, hogy óvja a főbűnöst, a sofőrt saját magától. Még akkor is maximálisan védeni kell a sofőrt, ha elalszik a volán mögött vagy seggrészegen vezet.

(Szerintem meg nem az út a hibás, ha a sofőr a hülye.)

WhatD hozzászólása viszont tetszik:

“At least there was NO TREE involved this time as usually they are the ones to blame and they get the chainsaw, Because "Trees jump in front of cars"

Legalább nem szerepel FA, a történetben. Általában a fákat szokták hibáztatni, majd pedig kivágni, mert azok csak úgy ki szoktak ugrálni a kocsik elé.

Volt olyan hozzászóló is, aki ironikusan megjegyezte, hogy még több sebességmérő kamerát kell felállítani, az majd biztosan megoldja a problémát.

Kid Tracker

2010-10-26T10:30:00.002+11:00

Ez volt az egyik téma tegnap az “A Current Affair” című műsorban. Röviden: arról van szó, hogy most már nem csak arra van lehetősége a szülőnek, hogy mindenféle alkalmazások segítségével olvasni tudja a gyereke összes sms-ét és e-mail-jét, hanem ennek az új technológiának a segítségével pontosan meg tudja határozni, hogy helyileg hol van a gyereke. Tehát hiába mondja a gyerek, hogy “mama, moziba megyek a barátnőimmel”, amikor a mama pontosan láthatja, hogy a gyerek a pasijához ment fel, hisz ott villog a GPS.

Ez nálam a kiveri a biztosítékot kategória. Nem is tudom, hol kezdjem felsorolni az összes problémámat ezzel. Ezért nem feltétlen fontossági sorrendben fogom leírni ezeket a problémákat.

Szóval ez a program nem csak szülő-gyerek viszonylatban működik, hanem férj-feleség, főnök-beosztott stb viszonylatban is, rengeteg a visszaélési lehetőség vele. Ezen túl pedig ugyanaz lesz ennek a sorsa is, mint a mindenféle internet-filtereknek, amik korlátozzák azt, hogy a gyerekek mely honlapokat látogathatják. A gyerek hamar rájön, hol lehet kikapcsolni, és azt böngész, amit akar. De nem is ez a legfőbb probléma vele.

Hova lett a bizalom a szülő-gyerek kapcsolatból???? És mi lesz a gyerek magánszférájával? Azért, mert még nincs 18, igenis szüksége van saját térre. Ha a szülő azt akarja elérni, hogy a gyereke a büdös életben többet hozzá ne szóljon, akkor használja csak bátran ezt az alkalmazást.

Nem egyszerűbb úgy nevelni a gyereket, hogy ne kelljen hazudnia, hanem bátran lehessen őszinte a szüleivel? Ja, a mai világban ez nem jön szóba, mert ahhoz tekintélyünknek kellene, hogy legyen, ahhoz meg fegyelmezni kéne a gyereket, az meg pfujj-pfujj. Manapság már azt is feljelentik gyerekbántalmazásért, aki erélyesebben szól rá a háromévesére, hogy ne rohanjon ki az autók elé a forgalomba.

Tudom, gyerek nélkül könnyen beszélek arról, hogy miként is kellene gyereket nevelni. És ez már nagyon sokadik bejegyzésem a témában. De frusztrál, amikor ilyeneket látok/hallok. Tegye fel a kezét az, aki sosem kérte meg a barátnőit, hogy falazzanak neki, ilyen-olyan indokból. És mégis itt vagyunk mind, és túléltük a kamaszkorunkat. Ha meg úgy neveljük azt a gyereket, hogy legyen józan esze, akkor nincs is szükség ilyenfokú kontrollra. De már azt is megbeszéltük sokszor ezen a blogon, hogy az emberek félnek a józan észtől, ill. sokszor nem is tudják, mi az. Ha meg rosszul neveltük, akkor ilyen kütyüvel sem megyünk sokra.

Szerintem minél erőszakosabban akarja tudni egy szülő a gyereke életének minden apró kis részletét, annál nagyobb ellenállásba ütközik. Egy bizonyos kor után pedig nem is egészséges, ha a szülő mindent tud.

És mindig ugyanoda lukadok ki. Miért nem lehet bízni abban a gyerekben? Ha jól neveltük, akkor semmi szükség az ilyen kütyükre. Nem inkább olyasmiket kellene kifejleszteni, ami abban segít, hogy jobb szülők legyünk, ahelyett, hogy a saját töketlenségünket ilyen kütyükkel próbáljuk kompenzálni?

Én világéletemben olyan voltam, hogy minél többet akart tudni rólam valaki, annál jobban bezárkóztam és annál kevesebb információt osztottam meg vele magamról. Viszont aki nem erőszakoskodott, azzal mindig nyílt és őszinte voltam. Ez a kütyü arra tökéletesen jó, hogy a gyerekünk elveszítse belénk fektetett bizalmát. Másra túlzottan nem.

Lehet, hogy naív vagyok, de szentül hiszek abban, hogy ha megfelelő mennyiségű szabadságot adunk a gyereknek, akkor nem próbál majd meg kijátszani minket minden adandó alkalommal. És ebbe beletartozik az is, hogy nem sétáltatom pórázon, és az is, hogy kamaszkorában elengedem a barátaival és el is hiszem neki, hogy oda megy, ahova mondja, hogy megy. Az én apukám mindig azt mondta nekem, hogy “Lányom, oda mész, ahova akarsz, addig maradsz, amíg akarsz, csak tudjam, hogy hova mész és meddig maradsz. Mert akkor addig nem kezdek idegeskedni érted, s ha nem érnél haza időben és nem telefonálnál, hogy késni fogsz, akkor tudom, hol keresselek először.” Érdekes, de ez mindig működött. És tudom, hogy apukám ettől még idegeskedett, de tudta, hogy bízhat bennem és én tudtam, hogy bízhatok benne. Míg ha megpróbálta volna minden egyes lépésemet követni, akkor “véletlen” mindig otthon hagytam volna a mobilomat és a zsebpénzemből kigazdálkodtam volna magamnak egy olyat, amiben nem lett volna ilyen alkalmazás.

De a legfőbb kérdés mégis az, hogy miért is akarunk gyereket. Hogy legyen kit kontrollálnuk, robotként irányítanunk? Hogy ne maradjunk egyedül öregkorunkra? Esetleg azért, mert jó érzés látni, hogyan tudunk egy pici, magatehetetlen csecsemőt felelősségteljes felnőtté formálni? Vagy valami teljesen más okból? Akármiért is szeretne valaki gyereket, egy biztos, az a gyerek sosem fog tökéletesen úgy viselkedni, ahogy azt a szülője elképzeli. És a jó szülőt a rossz szülőtől az különbözteti meg, ahogyan az ilyen szituációkat kezeli.

Sokféleképpen lehet gyereket nevelni, de abban remélem egyetérthetünk, hogy a gyereknevelésnek inkább a gyerekünkről kell szólnia, mint magunkról. S felteszem, hogy azoknak, akik ilyen borzadályokat képesek használni, az a problémájuk, hogy nem szültek a gyerek mellé használati utasítást is, és így maguknak kell kitalálniuk, hogy mi a legjobb a gyereküknek.

The Big Bang Theory

2010-10-21T15:56:00.000+11:00

Szeretem ezt a sorozatot, a közelmúltban nagyon rákaptam. Most tartanak a negyedik évadnál Amerikában, ide is már érkezett pár epizód belőle. Addig is megvettem az első három évadot DVDn :) Kettőt már végig is néztem belőle, a harmadiknak pont a felénél járok. Az a rossz benne, hogy ha elkezdem nézni, akkor nem tudom abbahagyni, amíg van epizód a DVDn :)

Most már utánanéztem, fut Magyarországon is “Agymenők” címen. Megnéztem YouTube-on pár részletet a szinkronizált változatból. Hát katasztrófa, mit ne mondjak. A hangok egyáltalán nem hasonlítanak az eredeti hangokra, és végig olyan érzésem volt, mintha egy kikarikírozásnak szánt hangalámondást néznék. Egyszerűen vártam, hogy mikor szólal már meg a szereplő rendesen. Arról pedig nem is beszélve, hogy a poénok nagy hányada elveszett a szinkron alatt, ill. amit jól fordítottak le, azt a hang miatt nem tudtam értékelni. Míg angolul szinte fáj az oldalam a nevetéstől egy-egy epizód végére, addig ugyanazokon a poénokon magyarul nem tudtam nevetni.

Fellengzős vagyok, ha szerintem szinkronizáltan értékelhetetlen ez az amúgy nagyon jó kis sorozat?

Köszönöm mindenkinek,

2010-10-11T15:18:00.002+11:00

aki jótanácsaival segített. A problémám fele megoldódott. Mint kiderült át kellett állítanom a “timestamp” formátumot, s lás csodát, most már nem undefined :) A kommentek ki-nem-ugrálását azonban továbbra sem értem. Az legelső hozzászóláskor kiugrik, a többi esetben azonban nem. Érthetetlen…

Még mindig segítség

2010-10-07T13:31:00.002+11:00

Nagyon-nagyon szeretném megtartani ezt a hátteret, de problémáim vannak néhány alapvető beállításával. Először is én azt szeretem, ha a hozzászólások külön kis ablakként kiugranak. A blog komment-beállításaiban ez az opció van kipipálva, de valamiért mégsem működik és a teljes bejegyzést külön-nyitja, amikor a hozzászólásokat meg akarom nézni. Arra gyanakszom, hogy a HTML kódjában van valami, de nem értek hozzá olyan mélyen, hogy tudnám, mit kell megváltoztatnom.

A másik problémám pedig ez a sok “Undefined” a bejegyzések mellett. Az időformátumok rendesen be vannak állítva, még külön a “design” tabnál is megnéztem, de valami miatt mégsem jeleníti meg.

Tud nekem segíteni valaki ebben? Annyira tetszik ez a háttér, hogy nem szívesen váltanék másikra. Viszont én sajnos kevés vagyok ennek a problémának a megoldására.

Tud valaki segíteni, ha nagyon szépen kérem? :)